2019. szeptember 19. / Jónás Ágnes
Negyedik évadát kezdi igazgatóként Őze Áron a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, ahol, mint mondja, a hangulat egészen családias, a közönség érzékeny és kifinomult. Az előző évadhoz hasonlóan a következőben sem adják alább: tizenkét bemutatóval készülnek, melyek
közt táncszínházi, zenés, prózai és gyermekeknek szóló előadások egyaránt megtalálhatók. A direktorral az új évadról és mestere, Iglódi István „hagyatékáról” is beszélgettünk.
Hogy alakul A mosoly évadának műsora?
Ő. Á.: A 2019/2020-as évadban több humort, mosolyt és vidámságot szeretnénk csempészni a nézők életébe, ennek megfelelően állítottuk össze a műsort is. A Nagyszínpadon olyan előadások lesznek láthatók, mint például a Bolha a fülbe, melyet pergő cselekmény, szellemes párbeszédek, szerepcserék és véletlenek tesznek feledhetetlen vígjátékká, vagy Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája Bodor Böbe rendezésében. Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című művét Sipos Imre rendezésében láthatják a nézők, a …Tied a világ! című zenés előadás pedig az Illés zenekar előtt tiszteleg. A könnyed, szórakoztató musical-előadásban húsz Illés-sláger hangzik el, kiváló művészek – Mikó István, Feke Pál, Ágoston Péter, Jegercsik Csaba, Holecskó Orsolya és Gasparik Gábor – tolmácsolásában. A Stúdiószínpadon teret adunk a bátrabb hangvételű előadásoknak, illetve a gyermekeket és a középiskolásokat szolgáljuk ki produkciókkal, hiszen továbbra is fontos számunkra, hogy a fiatalokat becsábítsuk a színházba és kiváló előadásokat lássanak, hiszen ők lesznek tíz-tizenöt év múlva a színház törzsközönsége. A Mikrokozmosz és a Dr. Kozmosz előadások után Balassa Eszter és Csadi Zoltán alkotópárosa színházunk felkérésére elkészítik a Makrokozmosz című előadást, mely olyan kérdésekre keresi a választ, mint például, hogyan látjuk felnőttként a gyerekeket, s mit tanulhatunk a gyerekektől. A Jónás könyvét, mely szintén a fiatalokat célozza meg, Györfi Csaba rendezi, Hubay Miklós megrendítően szép, felnőtteknek szóló Elnémulás című darabját jómagam állítom színpadra. Tovább folytatjuk az előző évadokban elindított családi előadások sorozatát: a Twist Olivér és a Valahol Európában musicalek sikere után dunaújvárosi gyerekek főszereplésével mutatjuk be a Gyerekrablás a Palánk utcában című ifjúsági zenés darabot (Nógrádi Gábor azonos című regényéből a nyolcvanas évek közepén emlékezetes ifjúsági film készült). A TAO-megvonás egyik hozadéka egyébként, hogy a színházak közötti kommunikáció megélénkült, a tervezett bemutatóink közül kettő koprodukcióban készül: a Liliom a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a Szentendrei Teátrummal közös produkció, már debütált nyáron Szentendrén, ősztől pedig a Bartók Kamaraszínházban játsszuk tovább. Közös vállalásunk lesz tavasszal a Rózsavölgyi Szalonnal: az Idegenek a vonaton egy szerepcserékkel és elfojtott vágyakkal átszőtt történet; Patricia Highsmith művét Szarka János állítja színpadra.
Milyen kérdésekkel szembesít az ön által rendezett Elnémulás?
Ő. Á.: Hubay Miklós a nyelvhalál szomorú folyamatára, az ember világban meghatározott helyzetére igyekezett e művével felhívni a figyelmet. Maga a cselekmény bárhol megeshet, nincs meghatározott országhoz kötve. Olyan kérdésekkel szembesít, mint hogy mit jelent a nemzeti identitás, hogyan képes egy nemzet eltűnni, s mi kell ahhoz, hogy egy nyelv fennmaradjon. A darab azért is nagyon aktuális, mert 2020-ban kereken száz esztendeje lesz annak, hogy Versailles-ban a nagyhatalmak aláírták a trianoni békediktátumot. Milliós nagyságrendben mérhető azoknak a száma, akik a szerződés következtében ott rekedtek a környező országokban, közülük is egyre kevesebb meri nyilvánosan használni anyanyelvét.
Egy sokkal vidámabb évfordulóról is érdemes szót ejteni: a Bartók Kamaraszínház ad otthont a Bartók Táncszínháznak, mely húsz évvel ezelőtt alakult a színház új tagozataként. Készülnek valamiféle közös különlegességgel a jubileumra?
Ő. Á.: Az eltelt két évtizedben a Táncszínház művészeinek előadásában sorra születtek a feledhetetlen produkciók és alakítások. Előadásaikkal ismert és elismert művészek, jelentős koreográfusok, színházi alkotók hagytak kitörölhetetlen nyomot Dunaújváros és a régió táncéletében. Az évforduló alkalmából jubileumi előadással, a Mózes című táncjátékkal készül a Bartók Táncszínház, melyben a Biblia több fontos eseménye kerül bemutatásra, felhasználva a tradicionális elemeket, beemelve az előadásba a modern zenei és táncstílusokat.
Negyedik éve igazgatja a színházat. Hálás feladat vidéken színidirektornak lenni? Más a fővárosi és a vidéki közönség hozzáállása a művészeihez?
Ő. Á.: Jól érzem magam Dunaújvárosban, nagyon jó itt színházat csinálni, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen egyetlen helyszínen kell szinte minden műfaji igénynek megfelelni, míg a fővárosban több tucatnyi színház kínálatából és műfaji repertoárjából lehet válogatni. A hangulat egészen családias. Egyébként ez jellemezte a Pesti Magyar Színház hangulatát is az igazgatóságom alatt, noha az egy jóval több embert foglalkoztató, nehezebb helyzetben lévő intézmény volt akkoriban. Érzékeny és nagyon kifinomult közönsége van Dunaújvárosnak és a régiónak. Szeretnek hozzánk jönni, sajátjuknak érzik a színházat, mi pedig szeretnénk adni és mosollyal megtölteni a színházat.
A főiskolán Iglódi István osztályában végzett, ezt követően még hosszú évekig dolgoztak együtt. Minden mester tesz a tanítványa képzeletbeli tarisznyájába valamit útravalóul. Ön mi olyat kapott tőle, aminek igazgatóként, rendezőként és színészként is hasznát tudja venni?
Ő. Á.: István hitt abban, hogy a színházcsinálás véresen komoly munka, s hogy a direktorság lényege a jó pedagógiai érzék. Nagyon magaménak érzem ezeket a gondolatokat. A próbafolyamatot rendkívül komolyan vette, azt mondta, hogy ezalatt dől el minden, ekkor kell keményen fogni a gyeplőt. Amikor rendezőként dolgozom, a kollégáim tudják rólam, hogy minden felesleges feszültség és csúszás nélkül, időre elkészülök az előadással, ugyanis én is hiszem, hogy ha az ember jól próbált, akkor játszani már könnyebb lesz.
közt táncszínházi, zenés, prózai és gyermekeknek szóló előadások egyaránt megtalálhatók. A direktorral az új évadról és mestere, Iglódi István „hagyatékáról” is beszélgettünk.
Hogy alakul A mosoly évadának műsora?
Ő. Á.: A 2019/2020-as évadban több humort, mosolyt és vidámságot szeretnénk csempészni a nézők életébe, ennek megfelelően állítottuk össze a műsort is. A Nagyszínpadon olyan előadások lesznek láthatók, mint például a Bolha a fülbe, melyet pergő cselekmény, szellemes párbeszédek, szerepcserék és véletlenek tesznek feledhetetlen vígjátékká, vagy Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája Bodor Böbe rendezésében. Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című művét Sipos Imre rendezésében láthatják a nézők, a …Tied a világ! című zenés előadás pedig az Illés zenekar előtt tiszteleg. A könnyed, szórakoztató musical-előadásban húsz Illés-sláger hangzik el, kiváló művészek – Mikó István, Feke Pál, Ágoston Péter, Jegercsik Csaba, Holecskó Orsolya és Gasparik Gábor – tolmácsolásában. A Stúdiószínpadon teret adunk a bátrabb hangvételű előadásoknak, illetve a gyermekeket és a középiskolásokat szolgáljuk ki produkciókkal, hiszen továbbra is fontos számunkra, hogy a fiatalokat becsábítsuk a színházba és kiváló előadásokat lássanak, hiszen ők lesznek tíz-tizenöt év múlva a színház törzsközönsége. A Mikrokozmosz és a Dr. Kozmosz előadások után Balassa Eszter és Csadi Zoltán alkotópárosa színházunk felkérésére elkészítik a Makrokozmosz című előadást, mely olyan kérdésekre keresi a választ, mint például, hogyan látjuk felnőttként a gyerekeket, s mit tanulhatunk a gyerekektől. A Jónás könyvét, mely szintén a fiatalokat célozza meg, Györfi Csaba rendezi, Hubay Miklós megrendítően szép, felnőtteknek szóló Elnémulás című darabját jómagam állítom színpadra. Tovább folytatjuk az előző évadokban elindított családi előadások sorozatát: a Twist Olivér és a Valahol Európában musicalek sikere után dunaújvárosi gyerekek főszereplésével mutatjuk be a Gyerekrablás a Palánk utcában című ifjúsági zenés darabot (Nógrádi Gábor azonos című regényéből a nyolcvanas évek közepén emlékezetes ifjúsági film készült). A TAO-megvonás egyik hozadéka egyébként, hogy a színházak közötti kommunikáció megélénkült, a tervezett bemutatóink közül kettő koprodukcióban készül: a Liliom a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a Szentendrei Teátrummal közös produkció, már debütált nyáron Szentendrén, ősztől pedig a Bartók Kamaraszínházban játsszuk tovább. Közös vállalásunk lesz tavasszal a Rózsavölgyi Szalonnal: az Idegenek a vonaton egy szerepcserékkel és elfojtott vágyakkal átszőtt történet; Patricia Highsmith művét Szarka János állítja színpadra.
Milyen kérdésekkel szembesít az ön által rendezett Elnémulás?
Ő. Á.: Hubay Miklós a nyelvhalál szomorú folyamatára, az ember világban meghatározott helyzetére igyekezett e művével felhívni a figyelmet. Maga a cselekmény bárhol megeshet, nincs meghatározott országhoz kötve. Olyan kérdésekkel szembesít, mint hogy mit jelent a nemzeti identitás, hogyan képes egy nemzet eltűnni, s mi kell ahhoz, hogy egy nyelv fennmaradjon. A darab azért is nagyon aktuális, mert 2020-ban kereken száz esztendeje lesz annak, hogy Versailles-ban a nagyhatalmak aláírták a trianoni békediktátumot. Milliós nagyságrendben mérhető azoknak a száma, akik a szerződés következtében ott rekedtek a környező országokban, közülük is egyre kevesebb meri nyilvánosan használni anyanyelvét.
Egy sokkal vidámabb évfordulóról is érdemes szót ejteni: a Bartók Kamaraszínház ad otthont a Bartók Táncszínháznak, mely húsz évvel ezelőtt alakult a színház új tagozataként. Készülnek valamiféle közös különlegességgel a jubileumra?
Ő. Á.: Az eltelt két évtizedben a Táncszínház művészeinek előadásában sorra születtek a feledhetetlen produkciók és alakítások. Előadásaikkal ismert és elismert művészek, jelentős koreográfusok, színházi alkotók hagytak kitörölhetetlen nyomot Dunaújváros és a régió táncéletében. Az évforduló alkalmából jubileumi előadással, a Mózes című táncjátékkal készül a Bartók Táncszínház, melyben a Biblia több fontos eseménye kerül bemutatásra, felhasználva a tradicionális elemeket, beemelve az előadásba a modern zenei és táncstílusokat.
Negyedik éve igazgatja a színházat. Hálás feladat vidéken színidirektornak lenni? Más a fővárosi és a vidéki közönség hozzáállása a művészeihez?
Ő. Á.: Jól érzem magam Dunaújvárosban, nagyon jó itt színházat csinálni, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen egyetlen helyszínen kell szinte minden műfaji igénynek megfelelni, míg a fővárosban több tucatnyi színház kínálatából és műfaji repertoárjából lehet válogatni. A hangulat egészen családias. Egyébként ez jellemezte a Pesti Magyar Színház hangulatát is az igazgatóságom alatt, noha az egy jóval több embert foglalkoztató, nehezebb helyzetben lévő intézmény volt akkoriban. Érzékeny és nagyon kifinomult közönsége van Dunaújvárosnak és a régiónak. Szeretnek hozzánk jönni, sajátjuknak érzik a színházat, mi pedig szeretnénk adni és mosollyal megtölteni a színházat.
A főiskolán Iglódi István osztályában végzett, ezt követően még hosszú évekig dolgoztak együtt. Minden mester tesz a tanítványa képzeletbeli tarisznyájába valamit útravalóul. Ön mi olyat kapott tőle, aminek igazgatóként, rendezőként és színészként is hasznát tudja venni?
Ő. Á.: István hitt abban, hogy a színházcsinálás véresen komoly munka, s hogy a direktorság lényege a jó pedagógiai érzék. Nagyon magaménak érzem ezeket a gondolatokat. A próbafolyamatot rendkívül komolyan vette, azt mondta, hogy ezalatt dől el minden, ekkor kell keményen fogni a gyeplőt. Amikor rendezőként dolgozom, a kollégáim tudják rólam, hogy minden felesleges feszültség és csúszás nélkül, időre elkészülök az előadással, ugyanis én is hiszem, hogy ha az ember jól próbált, akkor játszani már könnyebb lesz.