Az évad mottója: Főszerepben a film 2019. szeptember 20. / Pavlovics Ágota A József Attila Színház 2019/20-s évada túlzás nélkül káprázatosnak ígérkezik. A bemutatásra kerülő darabok izgalmasak, ráadásul a közönség 14 olyan színésszel találkozhat majd, akik korábban nem játszottak a színházban, rendezőként pedig Simon Kornél és Funtek Frigyes mutatkozik be Angyalföldön. Az előző és a soron következő évadról, valamint a színház felújításával kapcsolatos további tervekről Nemcsák Károly igazgatóval beszélgettünk. Mielőtt az előttünk álló évadról beszélünk, összegezné az előzőt? N. K.: Nagyon sokat dolgoztunk, tervezett programjainkat végig tudtuk vinni. 426 előadásunk volt, 120 ezer nézőt szolgáltunk ki. Kimozdultunk, kőszínházként több mint negyven előadással vendégszerepeltünk. A fiataloknak szóló beavató színházi programjainkat csúcsra járattuk. Apropó csúcsra járatás. Nem kis fába vágták a fejszéjüket az évad első bemutatójával. N. K.: Minden vállalás nagy, amit az ember elkezd. Az élet úgy hozta, hogy ebben az évadban minden bemutatónk kötődik filmhez. Az első a sorban a Macskafogó, sokszereplős, impozáns kiállítású, a rajzfilm látványvilágát visszaadni kívánó darab lesz. Ami a vállalás nagyságát illeti, az előadás a mi költségvetésünkben az eddigi legnagyobb. Persze nem ez vezetett bennünket, igazi családi programot szeretnénk kínálni a közönségnek. A legendás magyar rajzfilm színpadi változatát Juhász Levente, Szente Vajk és Galambos Attila készítette, Szente Vajk rendezi. A népszerű történet főbb szerepeiben Puskás Peti, Feke Pál, Szerednyey Béla áll színpadra. A bemutató szeptember 28-án lesz. Október 5-én a többszörös Oscar-díjas film, A király beszéde színpadi változatának premierje következik. N. K.: A valós történelmi események ihlette történetből 2012-ben David Seidler készített színpadi változatot. Jómagam egy vidéki vendégjátékon figyeltem fel az örökölt és szerzett gátlásaink, félelmeink, vélt vagy valós hiányosságaink leküzdésének nehézségeiről szóló darabra. Túl vagyunk az olvasópróbán, úgy láttam, mindenki élvezettel nyúlt a szöveghez. Az előadást Hargitai Iván rendezi, az uralkodót Fila Balázs játssza, nagyon örülök annak, hogy a beszédtanár szerepét Mucsi Zoltán vállalta. Novemberben állítják színpadra A nagy négyest, Ronald Harwood színművét, melyből Dustin Hoffman rendezett filmet. N. K.: A történet négy idősödő operaénekesről szól, akik mögött nagy sikerek, karrierek és persze sérelmek, titkok is állnak. A történet rendezője Csiszár Imre lesz, a szerepeket Vándor Éva, Fehér Anna, Ujréti László és Kerekes József játssza. Az idei év utolsó premierjét Simon Kornél rendezi. N. K.: Nagyon jónak tartom, hogy Simon Kornél rendez nálunk, fiatalos lendületet hoz a színházba. Magas szőke barna férfi felemás… címmel mutatjuk be Gérard Lauzier harminc évvel ezelőtt írt darabját, amelyet az 1988-as film, A magas szőke + két szőke tett ismertté. Az előadás főbb szereplői Bercsényi Péter, Korponay Zsófi, Zöld Csaba és Balla Eszter. A jövő év első premierjére február 8-án kerül sor. Funtek Frigyes rendezésében állítják színpadra Bereményi Géza Eldorádóját. N. K.: Az Eldorádó részben az író-költő-filmrendező Bereményi Géza gyerekkorát meséli el, a történet 1945-től 1956-ig követi a szereplők életét. Főhőse Monori, a Teleki téri piac királya, aki mélyen hisz abban, hogy akinek aranya van, annak mindene van. A főszereplőt Csankó Zoltán, Monorinét Pikali Gerda játssza. Világhírű musical zárja a bemutatók sorát, amely egyben budapesti ősbemutató is. N. K.: Szente Vajk rendezi, a közönség március 21-től láthatja a világhírű amerikai énekesnő, Dolly Parton musicaljét. A 9-től 5-ig alapja is film volt, de bő tíz éve már a darab is nagyon népszerű Amerikában. A történet főszereplője három titkárnő, akik nagyképű, szexista és egoista főnököknek dolgoznak. Egy nap azonban fellázadnak. A főszereplők Polyák Lilla, Korponay Zsófi, Szinetár Dóra és Zöld Csaba. Rendszeresen játszanak határon túli területeken, és fogadnak vidéki, valamint határon túli társulatokat, mondana példákat? N. K.: Ezen a nyáron is útra keltünk, és Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című történelmi drámájával vendégeskedtünk Déván, Aradon, Temesváron, Újvidéken és Szabadkán. A Forgách András 12 nő voltam című műve nyomán készült, Apró kozmikus félreértés című darabbal pedig szeptember 21-én, a Színházak Éjszakáján a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház jön hozzánk. A korábban már említett beavató előadások hangsúlyos helyet foglalnak el a színház életében. N. K.: Az ifjúság színházi nevelését nagyon fontosnak tartom, gazdag a beavató programunk, 69 előadást tartottunk az előző évadban. Programunkat folytatjuk, és a legkisebbekre is gondolunk, őket mesedarabokkal várjuk. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt gondolom, nincs vége a felújításnak. Mi lesz a következő lépés? N. K.: Röviden: egy emelettel és egy félemelettel, valamint a színpad két oldalán oldalszínpaddal szeretnénk bővíteni a színház épületét. Eddig a nézőtér és a fogadóterek, valamint a homlokzat felújításán dolgoztunk, és néhány halasztást nem tűrő épületgépészeti korszerűsítést végeztünk el. A ház megújult, megszépült, de mivel valamikori építői művelődési háznak szánták, van még bőven mit csinálnunk. Komoly hiányokkal dolgozunk, a színpaddal csupán az állagmegőrzésig jutottunk. Zsinórpadlás és oldalszínpad nélkül működünk, ami azt jelenti, hogy a díszleteket kétórás munka és 10 km gyaloglás árán lehet csak mozgatni. Ez az idő negyedére csökken majd, ha megvalósul a színpad kibővítése. A hang- és fénytechnika is megújulásra vár, 10 éve elavult, kezdetlegesnek mondható. A színház nem költözik el és nem áll le a bővítés alatt, úgy tervezzük, hogy 2020 nyara az előkészítés időszaka lesz, az építkezés 2021-ben indul. Nincsenek nagyravágyó terveink, de a szükséges korszerűsítést szeretnénk megcsinálni. Az eddig lezajlott felújítás során 800 millió forintot kapott a színház a Fővárosi Önkormányzattól, a többit önerőből pótoltuk. Jó gazdái vagyunk a színháznak, és a jövőben is azok szeretnénk maradni. |