2019. szeptember 30. / Bóta Gábor
Nagyon bírom, hogy az M. éttermet a kezdetek kezdetétől, vagy 22 éve csomagolópapírba bugyolálták. Ez azt jelenti, hogy a falakat mindenütt, tapéta helyett, csomagolópapír borítja.
Na nem csupaszon, az úgy sivár lenne, hanem rárajzoltak ételekkel, konyhával, bármi mással kapcsolatos, fölöttébb kedves vagy éppen ironikusan karikaturisztikus ábrákat, amik roppant hangulatossá teszik a helyet. Vonzzák a szemet, hogy az ember végigmustrálja valamenynyit, mosolyogjon, akár nevessen rajtuk, otthonosan érezze magát. Az asztalokon abroszként is ez a világosbarna csomagolópapír szolgál, amiből az emeleten, a lépcső korlátján ott hever egy rakat. Ha valahol pótlásra van szükség, ott van kéznél a nyilván eléggé fogyóeszköznek számító dizájn fő kelléke. Ebben a tulajdonképpen olcsó, de fölöttébb fantáziadúsan ötletes megoldásban van valami diákosan kedves fesztelenség, akár gyerkőcszobák falát szokták hasonlatos módon dekorálni. Az egész vendéglő igencsak otthonos, nincs semmi kimódoltság, keresettség, teljes a fesztelenség, kicsit olyan, mintha otthon egy házibuliban jót dumálnánk, és körülöttünk is emberek vannak, akik nem zavarnak bennünket. Sőt, érdekesebbé, hangulatosabbá teszik az estét, ami közben naná, hogy eszünk és iszunk is. Csak 18 órától éjfélig van nyitva a klubra is némiképp emlékeztető, falatnyi hely, ahová 35-en férnek be, de azért egyszer kicserélődik a vendégsereg, így általában 70 embert szolgálnak ki a szinte mindig dugig lévő étteremben naponta.
Mivel a bejáratnál ülünk, látjuk, ahogy újabb és újabb vendégek érkeznek, akik nem foglaltak asztalt, és szeretnének leülni, de el kell őket küldeni, mert nincs hely. Esetleg visszajöhetnek egy-másfél óra múlva, vannak, akik ezt is vállalják, és tényleg vissza is érkeznek, netán máskorra foglalnak asztalt, de olyanok is akadnak, akik kissé csalódottan távoznak. Az éttermet működtető Sulyok család egyik tagja, egy hároméves kisgyerek anyukája, Janka, aki étteremvezetői funkciókat is ellát, a lehető legtalpraesettebben, magától értetődő türelemmel, kedvesen, humorral kezeli ezt a nem könnyű szituációt. A szó szoros értelmében energikusan le-föl nyargalászik a lépcsőn, egyik asztaltól a másikig pattan. Hozza az ételeket, italokat, mond néhány szót róluk, leszedi az asztalt, kicsit akár diskurál, vérbeli háziasszony. A testvére, Rozi is dolgozik az üzletben, amit édesapjuk, Sulyok Miklós alapított, aki eredetileg egyáltalán nem vendéglátós, hanem meglepő módon matematikus volt. Ellenzéki barátai voltak, maga is kiadott szamizdatokat. Kirúgták a kutatóintézetből, ahol dolgozott. Lakásokon főzni kezdett nagyobb társaságoknak, így tanult bele a főzésbe, és végül a Gresham borozó főnökével együtt kibérelték az SZDSZ menzáját, ebből lett a kultikussá vált Mérleg vendéglő, aminek a beceneve SZDSZ kocsma volt. Remek kaják voltak ott, de értelmiségi találkozóhelyként is működött. Aztán, amikor az SZDSZ eladta, voltak még vargabetűk, egy büfé, egy volt kóser étterem, de végül a teljesen reménytelenül vacak helynek kinéző, egykori palacsintázóból sikerült remek, a külföldiek által is igencsak látogatott éttermet csinálni.
A hely annyira kicsi, hogy csak egyszemélyes konyhát lehetett benne kialakítani, amiben felváltva Juhász Virág, illetve Kecskeméti Mihály a séf. Miklós már ritkán főz, bár eddig a sólet kizárólag az ő privilégiuma volt. De három hétre való elutazásakor most először adta át ezt a kiváltságot Jankának. Naponta más étlap van, attól is függően, miből sikerül igen jó alapanyagot beszerezni. Az is előfordul, hogy nem egy fogáshoz keresnek alapanyagot, hanem megtetszik valami a piacon, és akkor abból kreálnak ételt. Jankának például füstölt csülkös, savanyú káposztás bablevest volt kedve főzni ott-jártunkkor, hát megfőzte (1000 Ft). Meglehetősen tartalmas és markáns ízű. A kápiakrémlevesnek már a gyönyörű színe is vonzó (1000 Ft). A chilis-kókuszos kukoricakrémleves, ami amúgy vegán is, az ízek ideális orgiája (1000 Ft). A magam részéről a hosszában hasított velős csontért, amihez paprika és persze fokhagyma is dukál, sok mindent odaadnék (1200 Ft). A sült bogyiszlói paprika fokhagymás pirítóson embert próbálóan csípős, vagány „találmány” (1200 Ft). Jó idea a garnéla narancsos konyakmártásban (2100 Ft). Tejszínes-gombás borjúbríz már alig kapható valahol, pedig fenséges (1500 Ft). A calvadosos libamáj créme caramel pedig az előételek királya (1400 Ft).
Imádom a padlizsánt, főleg ha, mint ezúttal, füstösen sütik meg, és még paradicsomszószt is tálalnak hozzá (2800 Ft). Szintén vegán. A híres sólet kacsával, füstölt marhanyelvvel és töltött libanyakkal érkezik (3500 Ft). A mesésen puha onglet steak korianderes krumplipürével és chilis sült kukoricával társul (3800 Ft). A csokoládé fondant olyan, mint az édes lávafolyam (900 Ft).
Az M. étterem egyedi hangulatú hely, ahol meglehetősen jó ár-érték arányban, karakteresen, semmit nem túl bonyolítva, de izgalmasan főznek.
M. étterem
VII., Kertész u. 48.
Na nem csupaszon, az úgy sivár lenne, hanem rárajzoltak ételekkel, konyhával, bármi mással kapcsolatos, fölöttébb kedves vagy éppen ironikusan karikaturisztikus ábrákat, amik roppant hangulatossá teszik a helyet. Vonzzák a szemet, hogy az ember végigmustrálja valamenynyit, mosolyogjon, akár nevessen rajtuk, otthonosan érezze magát. Az asztalokon abroszként is ez a világosbarna csomagolópapír szolgál, amiből az emeleten, a lépcső korlátján ott hever egy rakat. Ha valahol pótlásra van szükség, ott van kéznél a nyilván eléggé fogyóeszköznek számító dizájn fő kelléke. Ebben a tulajdonképpen olcsó, de fölöttébb fantáziadúsan ötletes megoldásban van valami diákosan kedves fesztelenség, akár gyerkőcszobák falát szokták hasonlatos módon dekorálni. Az egész vendéglő igencsak otthonos, nincs semmi kimódoltság, keresettség, teljes a fesztelenség, kicsit olyan, mintha otthon egy házibuliban jót dumálnánk, és körülöttünk is emberek vannak, akik nem zavarnak bennünket. Sőt, érdekesebbé, hangulatosabbá teszik az estét, ami közben naná, hogy eszünk és iszunk is. Csak 18 órától éjfélig van nyitva a klubra is némiképp emlékeztető, falatnyi hely, ahová 35-en férnek be, de azért egyszer kicserélődik a vendégsereg, így általában 70 embert szolgálnak ki a szinte mindig dugig lévő étteremben naponta.
Mivel a bejáratnál ülünk, látjuk, ahogy újabb és újabb vendégek érkeznek, akik nem foglaltak asztalt, és szeretnének leülni, de el kell őket küldeni, mert nincs hely. Esetleg visszajöhetnek egy-másfél óra múlva, vannak, akik ezt is vállalják, és tényleg vissza is érkeznek, netán máskorra foglalnak asztalt, de olyanok is akadnak, akik kissé csalódottan távoznak. Az éttermet működtető Sulyok család egyik tagja, egy hároméves kisgyerek anyukája, Janka, aki étteremvezetői funkciókat is ellát, a lehető legtalpraesettebben, magától értetődő türelemmel, kedvesen, humorral kezeli ezt a nem könnyű szituációt. A szó szoros értelmében energikusan le-föl nyargalászik a lépcsőn, egyik asztaltól a másikig pattan. Hozza az ételeket, italokat, mond néhány szót róluk, leszedi az asztalt, kicsit akár diskurál, vérbeli háziasszony. A testvére, Rozi is dolgozik az üzletben, amit édesapjuk, Sulyok Miklós alapított, aki eredetileg egyáltalán nem vendéglátós, hanem meglepő módon matematikus volt. Ellenzéki barátai voltak, maga is kiadott szamizdatokat. Kirúgták a kutatóintézetből, ahol dolgozott. Lakásokon főzni kezdett nagyobb társaságoknak, így tanult bele a főzésbe, és végül a Gresham borozó főnökével együtt kibérelték az SZDSZ menzáját, ebből lett a kultikussá vált Mérleg vendéglő, aminek a beceneve SZDSZ kocsma volt. Remek kaják voltak ott, de értelmiségi találkozóhelyként is működött. Aztán, amikor az SZDSZ eladta, voltak még vargabetűk, egy büfé, egy volt kóser étterem, de végül a teljesen reménytelenül vacak helynek kinéző, egykori palacsintázóból sikerült remek, a külföldiek által is igencsak látogatott éttermet csinálni.
A hely annyira kicsi, hogy csak egyszemélyes konyhát lehetett benne kialakítani, amiben felváltva Juhász Virág, illetve Kecskeméti Mihály a séf. Miklós már ritkán főz, bár eddig a sólet kizárólag az ő privilégiuma volt. De három hétre való elutazásakor most először adta át ezt a kiváltságot Jankának. Naponta más étlap van, attól is függően, miből sikerül igen jó alapanyagot beszerezni. Az is előfordul, hogy nem egy fogáshoz keresnek alapanyagot, hanem megtetszik valami a piacon, és akkor abból kreálnak ételt. Jankának például füstölt csülkös, savanyú káposztás bablevest volt kedve főzni ott-jártunkkor, hát megfőzte (1000 Ft). Meglehetősen tartalmas és markáns ízű. A kápiakrémlevesnek már a gyönyörű színe is vonzó (1000 Ft). A chilis-kókuszos kukoricakrémleves, ami amúgy vegán is, az ízek ideális orgiája (1000 Ft). A magam részéről a hosszában hasított velős csontért, amihez paprika és persze fokhagyma is dukál, sok mindent odaadnék (1200 Ft). A sült bogyiszlói paprika fokhagymás pirítóson embert próbálóan csípős, vagány „találmány” (1200 Ft). Jó idea a garnéla narancsos konyakmártásban (2100 Ft). Tejszínes-gombás borjúbríz már alig kapható valahol, pedig fenséges (1500 Ft). A calvadosos libamáj créme caramel pedig az előételek királya (1400 Ft).
Imádom a padlizsánt, főleg ha, mint ezúttal, füstösen sütik meg, és még paradicsomszószt is tálalnak hozzá (2800 Ft). Szintén vegán. A híres sólet kacsával, füstölt marhanyelvvel és töltött libanyakkal érkezik (3500 Ft). A mesésen puha onglet steak korianderes krumplipürével és chilis sült kukoricával társul (3800 Ft). A csokoládé fondant olyan, mint az édes lávafolyam (900 Ft).
Az M. étterem egyedi hangulatú hely, ahol meglehetősen jó ár-érték arányban, karakteresen, semmit nem túl bonyolítva, de izgalmasan főznek.
M. étterem
VII., Kertész u. 48.