2019. október 03. / Bóta Gábor
Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, színésze, rendezője szerint olyan lesz az idei évad, ami méltó a Katonához.
Négy abszolút klasszikus darabot mutattok be, a Tartuffe-öt, a Pheadrát, a Karnyónét és a Bánk bánt. Ennek van valami oka?
M. G.: Bár a Katona műsorán mindig voltak klasszikusok, most váratlanul a rendezőknek efelé fordult az érdeklődésük, ezt igényli bizonyos színészek helyzetbehozása. Ezen belül persze annak, hogy a Katona József Színház egy Katona-drámát tűz a műsorára, van pikantériája. Amikor egy fiatalember azt mondja, hogy ő szeretne a Bánk bánból egy előadást készíteni, erre azt kell mondani, hogy erre kíváncsi vagyok.
A Bánk bántól sokaknak elment a kedvük a heroizáló, öblögetős hangú, gyakran meglehetősen unalmas előadások miatt. Ugyanakkor kezdőként Mohácsi János Kaposváron bebizonyította, hogy a darab előadása egészen másmilyen is lehet, gyilkosságokkal teli hatalmi parabola. És szerintem Vidnyánszky Attila Nemzeti Színház-beli időszakának a legjobb előadása a Bánk bán, ami szintén rendhagyó produkció, és kristálytisztán szól a hatalom természetrajzáról.
M. G.: Igen, ez így van. Nem tudom, hogy nálunk mi lesz, mert én nem sugallok semmit egy rendezőnek.
Valaki beadja, hogy a Bánk bánt akarja rendezni, és ennyi? Vagy azért beszélgettek erről?
M. G.: Beszélgetés kell természetesen, de inkább előtte beszélgetünk társulatról, színházról, ebben az esetben a rendezőről, Tarnóczi Jakabról magáról. Szakmai beszélgetés volt, és hetek múlva előállt azzal, hogy ő szeretne a Bánk bánnal foglalkozni.
A sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László előadásai elég gyakran vendégszerepelnek nálatok. Talán akár tartozhatna hozzátok is.
M. G.: Nívóját tekintve mindenképpen. De ismereteim szerint az ő színházlátása különbözik a Katonáétól. Az lesz érdekes, hogy a rendezői világa és a Katona játékstílusa hogyan közelíthető egymáshoz. A Katona mindig nyitott volt a különböző rendezői munkák befogadására. Csak aztán a gyakorlatban ez nem mindig sikerült. Kíváncsi vagyok arra, hogy mi sül ki a Tartuffe-ből, már csak azért is, mert játszom benne. Bocsárdi váratlanul rám osztott egy szerepet.
Hogy megy ez nálatok? Te ajánlasz a rendezőnek színészeket?
M. G.: Ha képtelenségnek tűnik a szereposztás, amire semmiféle magyarázatot nem találok, akkor természetesen megpróbálom a rendezővel megbeszélni, hogy miért ezt szeretné.
Mint igazgatónak nyilván neked is kell, hogy szempontjaid legyenek, például az, hogy van, akinek a következő évadban nincs bemutatója és van, aki meg agyonterhelt.
M. G.: Igen, de ha vendégrendező jön a színházba, a szándékait igyekszem maximálisan figyelembe venni. Nyilván az érdekel, hogy ő mit gondol, nem az, hogy nekem mit sikerül a torkán letuszkolni. Amikor évekkel ezelőtt Bocsárdit meghívtam, nem úgy invitáltam, hogy szeretnék most már egy rendes szerepet játszani, és ha már erre jársz, osszál rám egyet. Aztán természetesen megtiszteltetésnek vettem, hogy ő egyáltalán gondolt rám színészként.
A Káli holtak Térey János friss, utolsó regénye, ebből mutattok be színpadi változatot. Ebben esetleg szerepet játszik az is, hogy sajnos váratlanul meghalt?
M. G.: A Káli holtakat már előbb tervbe vettük, János tudott róla. Először vele szerettük volna elkészíttetni a színdarabváltozatot, de ezer dolga miatt ezt nem vállalta. Boldogan adta viszont oda Dömötör Andrásnak a művet, hogy rendezze meg. Inkább az volt számunkra a dilemma, nehogy az merüljön föl, hogy direkt a halála miatt mutatjuk be a darabot, mint amikor a könyvesboltok, ha egy író meghal, a kirakatba gyorsan kiteszik az összes könyvét.
Szokták vádolni a Katonát azzal, hogy a jelen történéseivel nem foglalkozik annyira, mint régen.
M. G.: Olvastam én is a kritikusok ilyen felületes, átgondolatlan megnyilvánulásait. Amikor van mondanivalónk azzal kapcsolatban, ami körülöttünk zajlik, és találunk ehhez kortárs szöveget, akkor azon dolgozunk. Nem az történik, hogy azért kezdek el gondolkodni, mert valami van a világban, hanem élek a mai Magyarországon, és ha valamit megérzek, és találok hozzá szöveget, azzal foglalkozom. Sokszor maga az anyag tudja előhívni azt a gondolatot, aminek az ember örül, hogy tud róla beszélni. Azt pedig végképp kikérem magamnak, amit sejtetnek, hogy a Katona visszavonult, nem mer közvetlenül a jelenről szóló előadásokat műsorra tűzni.
Az Elfriede Jelinek írása alapján készülő A királyi úton, amit te rendezel a Sufniban, ilyen találkozás a jelen történései és közted, amilyenről beszéltél?
M. G.: Igen, mondjuk így. Jelinek szövegfolyamai már évek óta odakerülnek a színház dramaturgiájára. Ebből a műből a fordítás idejében az asztalomra került, és úgy éreztem, most már nem lehet kikerülni, hogy ezzel foglalkozzunk.
Azért, mert populizmusról, diktátorságról szól?
M. G.: Igen, de azért elsősorban azt mondanám, hogy színházi, művészi értelemben kutya nehéz ezt bemutatni. Egyelőre nem azokat a társadalmi kérdéseket boncolgatom, amik a szövegből áradnak, hanem megpróbálom olyan színházi nyelvezetté formálni, amivel igazolni tudom, hogy ezt műsorra kellett tűznünk.
Kapuscinski A császár című riportkötetének, amiből szintén előadás készül, is lehetnek áthallásai.
M. G.: Olyan típusú társadalmi berendezkedésről szól, amiben egy ember határoz meg egy politikai rendszert. Ezeknek az országoknak komoly problémát jelent, hogyan zajlanak bennük a társadalmi folyamatok.
Lesz még egy Phaedra előadás Székely Kriszta rendezésében, aki már igencsak bevált rendezőnek számít nálatok, és lesz egy Karnyóné, ami talán szintén meglepő a színházatokban.
M. G.: Gothár Péter már igen régóta kering a Karnyóné körül, én egyébként örülök neki, hogy most elhatározta magát, ráadásul váratlan és különleges szereposztás lesz.
Karnyó például Szirtes Ági lesz.
M. G.: Karnyóné pedig Bányai Kelemen Barna. Az pedig várakozással tölt el, hogy Székely Kriszta hogyan viszi színpadra egy klasszikus francia szerző, Racine művét, a Phaedrát. Ez is jelentős szakmai kihívás.
És A fehér szalag?
M. G.: A fehér szalag egy egészen kiváló Haneke-film volt, Enyedi Éva készíti Ascher Tamás számára az adaptációt, egy közösségben elkövetett bűnökről, egy balesetsorozat múltból való előbányászásáról, a fojtott légkörű közösségben való hatásáról szól. Központi kérdéssé válik a felnőtt társadalom felelőssége a gyerekek felé. Amikor praktikus okok mentén elkészül egy műsorterv, az ember ránéz és megnyugodva tapasztalja, hogy ez méltó a Katona eddig évadaihoz.
Négy abszolút klasszikus darabot mutattok be, a Tartuffe-öt, a Pheadrát, a Karnyónét és a Bánk bánt. Ennek van valami oka?M. G.: Bár a Katona műsorán mindig voltak klasszikusok, most váratlanul a rendezőknek efelé fordult az érdeklődésük, ezt igényli bizonyos színészek helyzetbehozása. Ezen belül persze annak, hogy a Katona József Színház egy Katona-drámát tűz a műsorára, van pikantériája. Amikor egy fiatalember azt mondja, hogy ő szeretne a Bánk bánból egy előadást készíteni, erre azt kell mondani, hogy erre kíváncsi vagyok.
A Bánk bántól sokaknak elment a kedvük a heroizáló, öblögetős hangú, gyakran meglehetősen unalmas előadások miatt. Ugyanakkor kezdőként Mohácsi János Kaposváron bebizonyította, hogy a darab előadása egészen másmilyen is lehet, gyilkosságokkal teli hatalmi parabola. És szerintem Vidnyánszky Attila Nemzeti Színház-beli időszakának a legjobb előadása a Bánk bán, ami szintén rendhagyó produkció, és kristálytisztán szól a hatalom természetrajzáról.
M. G.: Igen, ez így van. Nem tudom, hogy nálunk mi lesz, mert én nem sugallok semmit egy rendezőnek.
Valaki beadja, hogy a Bánk bánt akarja rendezni, és ennyi? Vagy azért beszélgettek erről?
M. G.: Beszélgetés kell természetesen, de inkább előtte beszélgetünk társulatról, színházról, ebben az esetben a rendezőről, Tarnóczi Jakabról magáról. Szakmai beszélgetés volt, és hetek múlva előállt azzal, hogy ő szeretne a Bánk bánnal foglalkozni.
A sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László előadásai elég gyakran vendégszerepelnek nálatok. Talán akár tartozhatna hozzátok is.
M. G.: Nívóját tekintve mindenképpen. De ismereteim szerint az ő színházlátása különbözik a Katonáétól. Az lesz érdekes, hogy a rendezői világa és a Katona játékstílusa hogyan közelíthető egymáshoz. A Katona mindig nyitott volt a különböző rendezői munkák befogadására. Csak aztán a gyakorlatban ez nem mindig sikerült. Kíváncsi vagyok arra, hogy mi sül ki a Tartuffe-ből, már csak azért is, mert játszom benne. Bocsárdi váratlanul rám osztott egy szerepet.
Hogy megy ez nálatok? Te ajánlasz a rendezőnek színészeket?
M. G.: Ha képtelenségnek tűnik a szereposztás, amire semmiféle magyarázatot nem találok, akkor természetesen megpróbálom a rendezővel megbeszélni, hogy miért ezt szeretné.
Mint igazgatónak nyilván neked is kell, hogy szempontjaid legyenek, például az, hogy van, akinek a következő évadban nincs bemutatója és van, aki meg agyonterhelt.
M. G.: Igen, de ha vendégrendező jön a színházba, a szándékait igyekszem maximálisan figyelembe venni. Nyilván az érdekel, hogy ő mit gondol, nem az, hogy nekem mit sikerül a torkán letuszkolni. Amikor évekkel ezelőtt Bocsárdit meghívtam, nem úgy invitáltam, hogy szeretnék most már egy rendes szerepet játszani, és ha már erre jársz, osszál rám egyet. Aztán természetesen megtiszteltetésnek vettem, hogy ő egyáltalán gondolt rám színészként.
A Káli holtak Térey János friss, utolsó regénye, ebből mutattok be színpadi változatot. Ebben esetleg szerepet játszik az is, hogy sajnos váratlanul meghalt?
M. G.: A Káli holtakat már előbb tervbe vettük, János tudott róla. Először vele szerettük volna elkészíttetni a színdarabváltozatot, de ezer dolga miatt ezt nem vállalta. Boldogan adta viszont oda Dömötör Andrásnak a művet, hogy rendezze meg. Inkább az volt számunkra a dilemma, nehogy az merüljön föl, hogy direkt a halála miatt mutatjuk be a darabot, mint amikor a könyvesboltok, ha egy író meghal, a kirakatba gyorsan kiteszik az összes könyvét.
Szokták vádolni a Katonát azzal, hogy a jelen történéseivel nem foglalkozik annyira, mint régen.
M. G.: Olvastam én is a kritikusok ilyen felületes, átgondolatlan megnyilvánulásait. Amikor van mondanivalónk azzal kapcsolatban, ami körülöttünk zajlik, és találunk ehhez kortárs szöveget, akkor azon dolgozunk. Nem az történik, hogy azért kezdek el gondolkodni, mert valami van a világban, hanem élek a mai Magyarországon, és ha valamit megérzek, és találok hozzá szöveget, azzal foglalkozom. Sokszor maga az anyag tudja előhívni azt a gondolatot, aminek az ember örül, hogy tud róla beszélni. Azt pedig végképp kikérem magamnak, amit sejtetnek, hogy a Katona visszavonult, nem mer közvetlenül a jelenről szóló előadásokat műsorra tűzni.
Az Elfriede Jelinek írása alapján készülő A királyi úton, amit te rendezel a Sufniban, ilyen találkozás a jelen történései és közted, amilyenről beszéltél?
M. G.: Igen, mondjuk így. Jelinek szövegfolyamai már évek óta odakerülnek a színház dramaturgiájára. Ebből a műből a fordítás idejében az asztalomra került, és úgy éreztem, most már nem lehet kikerülni, hogy ezzel foglalkozzunk.
Azért, mert populizmusról, diktátorságról szól?
M. G.: Igen, de azért elsősorban azt mondanám, hogy színházi, művészi értelemben kutya nehéz ezt bemutatni. Egyelőre nem azokat a társadalmi kérdéseket boncolgatom, amik a szövegből áradnak, hanem megpróbálom olyan színházi nyelvezetté formálni, amivel igazolni tudom, hogy ezt műsorra kellett tűznünk.
Kapuscinski A császár című riportkötetének, amiből szintén előadás készül, is lehetnek áthallásai.
M. G.: Olyan típusú társadalmi berendezkedésről szól, amiben egy ember határoz meg egy politikai rendszert. Ezeknek az országoknak komoly problémát jelent, hogyan zajlanak bennük a társadalmi folyamatok.
Lesz még egy Phaedra előadás Székely Kriszta rendezésében, aki már igencsak bevált rendezőnek számít nálatok, és lesz egy Karnyóné, ami talán szintén meglepő a színházatokban.
M. G.: Gothár Péter már igen régóta kering a Karnyóné körül, én egyébként örülök neki, hogy most elhatározta magát, ráadásul váratlan és különleges szereposztás lesz.
Karnyó például Szirtes Ági lesz.
M. G.: Karnyóné pedig Bányai Kelemen Barna. Az pedig várakozással tölt el, hogy Székely Kriszta hogyan viszi színpadra egy klasszikus francia szerző, Racine művét, a Phaedrát. Ez is jelentős szakmai kihívás.
És A fehér szalag?
M. G.: A fehér szalag egy egészen kiváló Haneke-film volt, Enyedi Éva készíti Ascher Tamás számára az adaptációt, egy közösségben elkövetett bűnökről, egy balesetsorozat múltból való előbányászásáról, a fojtott légkörű közösségben való hatásáról szól. Központi kérdéssé válik a felnőtt társadalom felelőssége a gyerekek felé. Amikor praktikus okok mentén elkészül egy műsorterv, az ember ránéz és megnyugodva tapasztalja, hogy ez méltó a Katona eddig évadaihoz.