2019. október 03. / Dercsényi Dávid
„De hát melyik gyerek nem egy szörnyeteg?” – teszik fel a kérdést a film egy pontján, azt a kérdést, ami egyrészt mindenkinek saját/megélt tapasztalata, másrészt a horrorfilmek nagy hányadának kiindulópontja.
Aki szülőként (vagy gyerekként) eltöltött már bizonyos időt köznevelési intézményben, az tudja, nincs olyan kis közösség, amelyben ne lenne egy-egy fura gyerek, akiből simán kinézni, hogy az űrből pottyantották ide azért, hogy adott időpontban beindítsa a világvége fedőnevű akciót. A horrorfilm-történelem is bővelkedik a kis fura karakterekben az Ómen Damienjétől Az ördögűző Reganján át a Looper Esőcsinálójáig.
Kellően fura szerzet Brandon is, nem annyira, mint az Ari Aster-féle Örökségben a Charlie-t alakító Milly Shapiro, de épp eléggé, és még ráadásul zseni is, remekül rajzol, alvajáró és mindezek tetejébe még kamaszodik is. Nem sok ez egy kicsit?
David Yarovesky filmjének alighanem ez a fő kérdése. A gyerekkor, kamaszkor titkai és sérülései tényleg bőven elég anyagot adnak egy horrorfilmhez, pár klasszikus született is ilyen alapállásból. De ezt mintha a rendező is tudná, mintha ez kevés lenne neki. Folyik hát a vér, hogy megkapja a magáét az is, akinek nem elegendőek a szokásos ijesztgető effektek. De kap az arcába a vidék Amerikája is, sőt az amerikai médiavalóság is. Hogy mostanában jól mennek a szuperhősfilmek? Emeljünk át onnan is valamit.
A horror műfajában épp most izgalmas új irányok jelentek meg, az Örökség drámaisága vagy Jordan Peele filmjei a maguk humorával, szürrealizmusával, mélyebb rétegeivel arról tanúskodnak, lehet előrelépni. A Brightburn viszont inkább halmozza az elemeket és rétegeket, de nem tud esztétikai szinten szintetizálni, azaz inkább lesz zavaróan eklektikus, mint valami forradalmian új. Inkább trendieskedni próbál, mintsem átgondoltan újat alkotni. A megengedőbb verzió pedig az, hogy annyi mindenről szeretett volna beszélni a rendező, hogy nem tudta kézben tartani a filmet, de ez Hollywoodban elég ritka baleset szokott lenni.
Így aztán a történet a kisvárosi Amerika egy kevésbé szerencsés családjáról inkább ürügy lett, mintsem olyan erős metafora, amely akár egy kor szorongásainak, félelmeinek a kivetülése tudna lenni, mint mondjuk a Romero-féle zombik a 60-as évek végének Amerikájában. Holott egy klímakatasztrófától rettegő, a populizmus fellángolásának idején élő világra épp ráférne egy ilyen alkotás.
DVD
Kritika (3)
Bontonfilm
Aki szülőként (vagy gyerekként) eltöltött már bizonyos időt köznevelési intézményben, az tudja, nincs olyan kis közösség, amelyben ne lenne egy-egy fura gyerek, akiből simán kinézni, hogy az űrből pottyantották ide azért, hogy adott időpontban beindítsa a világvége fedőnevű akciót. A horrorfilm-történelem is bővelkedik a kis fura karakterekben az Ómen Damienjétől Az ördögűző Reganján át a Looper Esőcsinálójáig.
Kellően fura szerzet Brandon is, nem annyira, mint az Ari Aster-féle Örökségben a Charlie-t alakító Milly Shapiro, de épp eléggé, és még ráadásul zseni is, remekül rajzol, alvajáró és mindezek tetejébe még kamaszodik is. Nem sok ez egy kicsit?
David Yarovesky filmjének alighanem ez a fő kérdése. A gyerekkor, kamaszkor titkai és sérülései tényleg bőven elég anyagot adnak egy horrorfilmhez, pár klasszikus született is ilyen alapállásból. De ezt mintha a rendező is tudná, mintha ez kevés lenne neki. Folyik hát a vér, hogy megkapja a magáét az is, akinek nem elegendőek a szokásos ijesztgető effektek. De kap az arcába a vidék Amerikája is, sőt az amerikai médiavalóság is. Hogy mostanában jól mennek a szuperhősfilmek? Emeljünk át onnan is valamit.
A horror műfajában épp most izgalmas új irányok jelentek meg, az Örökség drámaisága vagy Jordan Peele filmjei a maguk humorával, szürrealizmusával, mélyebb rétegeivel arról tanúskodnak, lehet előrelépni. A Brightburn viszont inkább halmozza az elemeket és rétegeket, de nem tud esztétikai szinten szintetizálni, azaz inkább lesz zavaróan eklektikus, mint valami forradalmian új. Inkább trendieskedni próbál, mintsem átgondoltan újat alkotni. A megengedőbb verzió pedig az, hogy annyi mindenről szeretett volna beszélni a rendező, hogy nem tudta kézben tartani a filmet, de ez Hollywoodban elég ritka baleset szokott lenni.
Így aztán a történet a kisvárosi Amerika egy kevésbé szerencsés családjáról inkább ürügy lett, mintsem olyan erős metafora, amely akár egy kor szorongásainak, félelmeinek a kivetülése tudna lenni, mint mondjuk a Romero-féle zombik a 60-as évek végének Amerikájában. Holott egy klímakatasztrófától rettegő, a populizmus fellángolásának idején élő világra épp ráférne egy ilyen alkotás.
DVD
Kritika (3)
Bontonfilm