2019. október 23. / Pavlovics Ágota
Jubileumi, harmincadik évadát kezdi a tatabányai Jászai Mari Színház. Az évad első bemutatója szeptember 28-án Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb musicalklasszikusa, a Cabaret lesz. A
darab rendezője Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a koreográfus Bodor Johanna, az előadás főbb szereplői Szakács Hajnalka, Figeczky Bence, Mikola Gergő, Murányi Tünde és Széles Tamás. Mikola Gergőt a Konferanszié szerepében láthatjuk, akivel nem csak a küszöbön álló premierről beszélgettünk.
A Kabarét (eredeti címe Cabaret) az 1972-es, Liza Minnelli és Michael York főszereplésével készült film
tette világhírűvé, az alkotást 8 Oscar-díjjal jutalmazták. Amikor azt olvastam, hogy a Jászai Mari Színház előadásában ön lesz a Konferanszié, azt gondoltam, az isten is magának teremtette a szerepet. Hát ön?
M. G.: Tudom, hogy a Cabaret a musicalek közül a Top 10-ben van, és a színház vezetése is úgy ítélte meg, hogy ez a szerep majd pofán vág, az első pillanatban mégsem örültem neki, mert sok hasonló szerep volt már az életemben. Aztán Béres Attila olyan izgalmas koncepciót talált ki, hogy mindez megváltozott bennem. Jóban vagyunk egymással, megszerettem a szerepemet.
A Jászai Mari Színház híres a műhelymunkáról, a közös gondolkodásról. Hol tartanak most a darabbal?
M. G.: Annyit elárulhatok, hogy meg fogjuk lepni a nézőket. Hálás vagyok azért, mert egy kiváló gondolkodású csapat része lehetek. Nálunk ügyek vannak, és mindenki odateszi magát ezekért. Kicsi a társulat, zsigerileg ismerjük egymást. Fontos számomra, hogy időről időre meglepjem a kollégáimat valami újdonsággal.
A musical rendezője Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki először rendez Tatabányán, keresztezték már egymás útját?
M. G.: Attilával régen ismerjük egymást, és dolgoztunk is együtt a Budapesti Operettszínház Menyaszszonytánc című előadásában, úgyhogy nem volt felülviselkedés. Én is nyitott voltam Attila ötleteire, és ő is az enyéimre, így tégláról téglára építettük fel a szerepemet. Bonyolulttá, érdekessé teszi a musicalt, hogy Attila a színház a színházban formára ráerősített. Bodor Johannával, a koreográfussal is ismerjük egymást, dolgoztunk már együtt.
Harmadik éve van Tatabányán, hogy érzi, a helyén van a Jászai Mari Színház társulatában? Megtalálta a helyét?
M. G.: Kicsit korrigálnék, nem kerestem a helyemet, mert az egyetem elvégzése után két ajánlat közül is választhattam, Pécs és a Centrál Színház között. Pécset választottam, mert korábban ott voltam gyakorlaton. Aztán rájöttem, még mindig vagy egyre inkább Budapest az egyetlen város, amire odafigyelnek, aki nem Pesten dolgozik, arra azt mondják, lement vidékre, és egyre ritkábban keresik munkával. Amikor Crespo Rodrigo igazgató hívott, örömmel jöttem. Ingázok Budapest és Tatabánya között, jól érzem magam a színházban, de manapság napról napra változik minden az ember életében. Úgy érzem, a színikritikusok sem kíváncsiak eléggé arra, amit csinálunk, pedig sokat tesz azért a színház, hogy megmutassuk nekik az előadásainkat.
A 2017-ben bemutatott A mi osztályunk és a 2018-as Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból a színház elmúlt években bemutatott kiemelkedő produkciói, mindkettőben fontos szerepet játszik, ezek a kritikusok elismerését is elnyerték. Mi mindenben láthatjuk ebben az évadban?
M. G.: Czukor Balázs állítja színpadra Réczei Tamás darabját, aki József Attila életét és halálát dolgozza fel. A darab most készül, nem tudok róla többet mondani, csak annyit, hogy a címe Vonat elé leguggolni, és visszaemlékezések alapján mesél a költőről. A következő bemutatóm a lengyel drámaíró, Andrzej Saramonowicz színműve, a Tesztoszteron lesz, a darab rendezője a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, Horváth Illés. A következő bemutató, amiben játszom, a kiváló orosz színházi szerző, Ivan Viripajev művéből, a Részegekből készül. Az előadást Sebestyén Aba állítja színpadra.
Pazar évada lesz. Filmet is forgat, a sorozat az RTL Klubon lesz látható. Mit tudhatunk róla?
M. G.: Örülök neki, hogy komoly szerepet kaptam a Bátrak földje című, romantikus, kosztümös sorozatban. A kiegyezés korában játszódó, 80 részes, napi sorozat forgatása a vége felé tart.
Ön valószínűleg csúcstartó, nyolc évig elismerésre méltó kitartással ostromolta a Színház-és Filmművészeti Egyetem felvételi bizottságát. Miért volt ilyen kitartó? Ma hogy fogalmazná meg, mit jelent az ön számára a színház, a színészet?
M. G.: Amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni, de az általános iskola felső tagozata óta egészen biztosan ez volt a célom. Az egyetemre való jelentkezés éves program volt számomra, közben sokat dolgoztam Miskolcon, az Operettben és a Madách Színházban. Kikezdhetetlen színész akartam lenni, nem akartam, hogy valaki azt mondja, nincs papírja, nem dolgozott a mesterekkel. Hálás vagyok osztályfőnökeimnek, Novák Eszternek és Selmeczi Györgynek, sokat tanultam az egyetem öt éve alatt. Ami pedig a jelent illeti, egyre nehezebb színésznek lenni, nagyon kiszolgáltatott az ember. Úgy látom, a mi szakmánkban is gyakran többet ér a lojalitás az eredményességnél, és ez kedvét szegi a színésznek. Szükség van B tervre is, és ezt nem csak én gondolom így, egyre több kollégám fejében megfordul. Azért persze sok öröm is van, például amikor a kollégáimmal a próbateremben dolgozom, vagy szemben állok a közönséggel, tapsolnak, és érzem a szeretetüket.
darab rendezője Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, a koreográfus Bodor Johanna, az előadás főbb szereplői Szakács Hajnalka, Figeczky Bence, Mikola Gergő, Murányi Tünde és Széles Tamás. Mikola Gergőt a Konferanszié szerepében láthatjuk, akivel nem csak a küszöbön álló premierről beszélgettünk.
A Kabarét (eredeti címe Cabaret) az 1972-es, Liza Minnelli és Michael York főszereplésével készült film
tette világhírűvé, az alkotást 8 Oscar-díjjal jutalmazták. Amikor azt olvastam, hogy a Jászai Mari Színház előadásában ön lesz a Konferanszié, azt gondoltam, az isten is magának teremtette a szerepet. Hát ön? M. G.: Tudom, hogy a Cabaret a musicalek közül a Top 10-ben van, és a színház vezetése is úgy ítélte meg, hogy ez a szerep majd pofán vág, az első pillanatban mégsem örültem neki, mert sok hasonló szerep volt már az életemben. Aztán Béres Attila olyan izgalmas koncepciót talált ki, hogy mindez megváltozott bennem. Jóban vagyunk egymással, megszerettem a szerepemet.
A Jászai Mari Színház híres a műhelymunkáról, a közös gondolkodásról. Hol tartanak most a darabbal?
M. G.: Annyit elárulhatok, hogy meg fogjuk lepni a nézőket. Hálás vagyok azért, mert egy kiváló gondolkodású csapat része lehetek. Nálunk ügyek vannak, és mindenki odateszi magát ezekért. Kicsi a társulat, zsigerileg ismerjük egymást. Fontos számomra, hogy időről időre meglepjem a kollégáimat valami újdonsággal.
A musical rendezője Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki először rendez Tatabányán, keresztezték már egymás útját?
M. G.: Attilával régen ismerjük egymást, és dolgoztunk is együtt a Budapesti Operettszínház Menyaszszonytánc című előadásában, úgyhogy nem volt felülviselkedés. Én is nyitott voltam Attila ötleteire, és ő is az enyéimre, így tégláról téglára építettük fel a szerepemet. Bonyolulttá, érdekessé teszi a musicalt, hogy Attila a színház a színházban formára ráerősített. Bodor Johannával, a koreográfussal is ismerjük egymást, dolgoztunk már együtt.
Harmadik éve van Tatabányán, hogy érzi, a helyén van a Jászai Mari Színház társulatában? Megtalálta a helyét?
M. G.: Kicsit korrigálnék, nem kerestem a helyemet, mert az egyetem elvégzése után két ajánlat közül is választhattam, Pécs és a Centrál Színház között. Pécset választottam, mert korábban ott voltam gyakorlaton. Aztán rájöttem, még mindig vagy egyre inkább Budapest az egyetlen város, amire odafigyelnek, aki nem Pesten dolgozik, arra azt mondják, lement vidékre, és egyre ritkábban keresik munkával. Amikor Crespo Rodrigo igazgató hívott, örömmel jöttem. Ingázok Budapest és Tatabánya között, jól érzem magam a színházban, de manapság napról napra változik minden az ember életében. Úgy érzem, a színikritikusok sem kíváncsiak eléggé arra, amit csinálunk, pedig sokat tesz azért a színház, hogy megmutassuk nekik az előadásainkat.
A 2017-ben bemutatott A mi osztályunk és a 2018-as Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból a színház elmúlt években bemutatott kiemelkedő produkciói, mindkettőben fontos szerepet játszik, ezek a kritikusok elismerését is elnyerték. Mi mindenben láthatjuk ebben az évadban?
M. G.: Czukor Balázs állítja színpadra Réczei Tamás darabját, aki József Attila életét és halálát dolgozza fel. A darab most készül, nem tudok róla többet mondani, csak annyit, hogy a címe Vonat elé leguggolni, és visszaemlékezések alapján mesél a költőről. A következő bemutatóm a lengyel drámaíró, Andrzej Saramonowicz színműve, a Tesztoszteron lesz, a darab rendezője a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, Horváth Illés. A következő bemutató, amiben játszom, a kiváló orosz színházi szerző, Ivan Viripajev művéből, a Részegekből készül. Az előadást Sebestyén Aba állítja színpadra.
Pazar évada lesz. Filmet is forgat, a sorozat az RTL Klubon lesz látható. Mit tudhatunk róla?
M. G.: Örülök neki, hogy komoly szerepet kaptam a Bátrak földje című, romantikus, kosztümös sorozatban. A kiegyezés korában játszódó, 80 részes, napi sorozat forgatása a vége felé tart.
Ön valószínűleg csúcstartó, nyolc évig elismerésre méltó kitartással ostromolta a Színház-és Filmművészeti Egyetem felvételi bizottságát. Miért volt ilyen kitartó? Ma hogy fogalmazná meg, mit jelent az ön számára a színház, a színészet?
M. G.: Amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni, de az általános iskola felső tagozata óta egészen biztosan ez volt a célom. Az egyetemre való jelentkezés éves program volt számomra, közben sokat dolgoztam Miskolcon, az Operettben és a Madách Színházban. Kikezdhetetlen színész akartam lenni, nem akartam, hogy valaki azt mondja, nincs papírja, nem dolgozott a mesterekkel. Hálás vagyok osztályfőnökeimnek, Novák Eszternek és Selmeczi Györgynek, sokat tanultam az egyetem öt éve alatt. Ami pedig a jelent illeti, egyre nehezebb színésznek lenni, nagyon kiszolgáltatott az ember. Úgy látom, a mi szakmánkban is gyakran többet ér a lojalitás az eredményességnél, és ez kedvét szegi a színésznek. Szükség van B tervre is, és ezt nem csak én gondolom így, egyre több kollégám fejében megfordul. Azért persze sok öröm is van, például amikor a kollégáimmal a próbateremben dolgozom, vagy szemben állok a közönséggel, tapsolnak, és érzem a szeretetüket.