2019. október 24. / Jónás Ágnes
Barda Beáta, a Trafó ügyvezető igazgatója akkor a legbüszkébb az intézményre, ha megmutatkozási lehetőséget tudnak adni alkotóknak és társulatoknak, ha fontos és izgalmas előadások láthatók náluk, ha folyamatokat tudnak generálni és megmutatni, valamint ha párbeszéd alakul
ki műfajok, alkotók és közönség között. A művészeti vezetőt az idei évad programjairól és a TAO-megvonás következményeiről is kérdeztük.
Áprilisban megkezdődött a Trafó bővítése. Meddig tartanak a munkálatok és mennyiben lesz más az új tér?
B. B.: A mostani, régóta tervezett bővítés a közönségforgalmi tereket érinti. Azzal, hogy beépül a parkoló, megszületik egy utcakapcsolatos kávézó, amely napközben is nyitva tart, nemcsak az előadások előtt és után lesz érdemes beülni, hanem lehet majd a Trafóban reggelizni meg ebédelni is. Nagyobb lesz a pénztár, tágasabb a ruhatár, kényelmesebb a várakozás. Hogy mikortól? Bízunk benne, hogy a régi részeket érintő munkálatok már szeptember közepére befejeződnek, az új részt pedig az ősz folyamán veheti birtokba a közönség.
A kulturális TAO-támogatás eltörlése hogyan hatott a Trafóra? Milyen kilátásokkal vágtok neki az új évadnak?
B. B.: A Trafó kiemelt előadóművészeti szervezet, fővárosi intézmény, az ígérvényünk 59 millióra szól, ha megkapjuk, rendben vagyunk. A Trafó sosem volt a TAO nagy híve, azt a fajta innovációt, azt a kísérletező szemléletet, amelyet mi képviselünk, nem lehet csak jegybevétellel és nézőszámmal mérni, de a TAO-támogatás ilyenfajta kiváltása egy sor új problémát generált és jó néhány tisztességes vállalkozást lehetetlenít el.
Szerinted milyen lenne a független színházak számára is ideális támogatási rendszer?
B. B.: Minden rendszer legfőbb jellemzője a transzparencia és a kiszámíthatóság kell, hogy legyen, hogy mindenki tudja és értse, mikor, miért mennyi támogatást várhat, kik és milyen szempontok szerint döntenek a sorsáról. Ha nem lenne ez egy felülről zárt rendszer, ha lenne valódi mobilitás, ha lenne több évre szóló támogatás, élhetőbb lenne a világnak ez a szegmense.
Szeptember utolsó hétvégéjén egy kontinenseken átívelő, mégis húsbavágóan ismerős sorozattal jelentkeztek, Close Reading címmel.
B. B.: Lesz benne dél-koreai történet, brazil bányakatasztrófa, mozgókép, rizsfőző, karlendítés, reflexiók arra, hol élünk és mi történik velünk. Az év végén ismét megrendezzük a dunaPartot, amikor az ideérkező külföldi szakembereknek megmutatjuk, hol tart ma a kortárs előadóművészeti szcéna. Lesznek szép számmal új bemutatók Pass Andreától Frenák Pálon át Simkó Beatrixig, de jönnek görög, török, kanadai, izraeli produkciók és nagy nevek, Marie Chouinard-tól Lloyd Newsonon át Milo Rauig. És persze hónapról hónapra lesznek jó zenék, (új)cirkuszi produkciók és kiállítások.
2017 óta vagy a Trafó ügyvezető igazgatója. Mely produkciótokra, elért eredményetekre vagy a legbüszkébb?
B. B.: Fura dolog ez a büszkeség, zavarba is jövök tőle, inkább azt mondom, hogy minek tudok örülni. Annak, ha lehetőséget tudunk adni egy alkotónak, egy csapatnak, ha fontos és izgalmas előadások láthatók nálunk, ha folyamatokat tudunk generálni és megmutatni, ha párbeszéd alakul ki a különböző területek (értsd: műfajok, alkotók, közönség) között. Örülök, ha jön a közönség, ha van véleménye és azt megosztja velünk, és nagyon büszke vagyok a munkatársaimra. Nélkülük nem menne.
Mindig nagyon lelkesen beszélsz a produkcióitokról, rajongsz a „kísérleti” előadásokért. Minek a hatására alakult ki a színház iránti szerelem nálad?
B. B.: Nem használnám azt a szót, hogy szerelem. Engem mindig a világ és annak leképezése érdekelt, akkor is, amikor történelmet tanultam az egyetemen, és most is, amikor a Trafóban dolgozom. Az érdekel, hogy milyenek vagyunk, mire vagyunk képesek vagy akár képtelenek, és miért, hogyan tudunk beszélni erről.
ki műfajok, alkotók és közönség között. A művészeti vezetőt az idei évad programjairól és a TAO-megvonás következményeiről is kérdeztük.
Áprilisban megkezdődött a Trafó bővítése. Meddig tartanak a munkálatok és mennyiben lesz más az új tér?
B. B.: A mostani, régóta tervezett bővítés a közönségforgalmi tereket érinti. Azzal, hogy beépül a parkoló, megszületik egy utcakapcsolatos kávézó, amely napközben is nyitva tart, nemcsak az előadások előtt és után lesz érdemes beülni, hanem lehet majd a Trafóban reggelizni meg ebédelni is. Nagyobb lesz a pénztár, tágasabb a ruhatár, kényelmesebb a várakozás. Hogy mikortól? Bízunk benne, hogy a régi részeket érintő munkálatok már szeptember közepére befejeződnek, az új részt pedig az ősz folyamán veheti birtokba a közönség.
A kulturális TAO-támogatás eltörlése hogyan hatott a Trafóra? Milyen kilátásokkal vágtok neki az új évadnak?
B. B.: A Trafó kiemelt előadóművészeti szervezet, fővárosi intézmény, az ígérvényünk 59 millióra szól, ha megkapjuk, rendben vagyunk. A Trafó sosem volt a TAO nagy híve, azt a fajta innovációt, azt a kísérletező szemléletet, amelyet mi képviselünk, nem lehet csak jegybevétellel és nézőszámmal mérni, de a TAO-támogatás ilyenfajta kiváltása egy sor új problémát generált és jó néhány tisztességes vállalkozást lehetetlenít el.
Szerinted milyen lenne a független színházak számára is ideális támogatási rendszer?
B. B.: Minden rendszer legfőbb jellemzője a transzparencia és a kiszámíthatóság kell, hogy legyen, hogy mindenki tudja és értse, mikor, miért mennyi támogatást várhat, kik és milyen szempontok szerint döntenek a sorsáról. Ha nem lenne ez egy felülről zárt rendszer, ha lenne valódi mobilitás, ha lenne több évre szóló támogatás, élhetőbb lenne a világnak ez a szegmense.
Szeptember utolsó hétvégéjén egy kontinenseken átívelő, mégis húsbavágóan ismerős sorozattal jelentkeztek, Close Reading címmel.
B. B.: Lesz benne dél-koreai történet, brazil bányakatasztrófa, mozgókép, rizsfőző, karlendítés, reflexiók arra, hol élünk és mi történik velünk. Az év végén ismét megrendezzük a dunaPartot, amikor az ideérkező külföldi szakembereknek megmutatjuk, hol tart ma a kortárs előadóművészeti szcéna. Lesznek szép számmal új bemutatók Pass Andreától Frenák Pálon át Simkó Beatrixig, de jönnek görög, török, kanadai, izraeli produkciók és nagy nevek, Marie Chouinard-tól Lloyd Newsonon át Milo Rauig. És persze hónapról hónapra lesznek jó zenék, (új)cirkuszi produkciók és kiállítások.
2017 óta vagy a Trafó ügyvezető igazgatója. Mely produkciótokra, elért eredményetekre vagy a legbüszkébb?
B. B.: Fura dolog ez a büszkeség, zavarba is jövök tőle, inkább azt mondom, hogy minek tudok örülni. Annak, ha lehetőséget tudunk adni egy alkotónak, egy csapatnak, ha fontos és izgalmas előadások láthatók nálunk, ha folyamatokat tudunk generálni és megmutatni, ha párbeszéd alakul ki a különböző területek (értsd: műfajok, alkotók, közönség) között. Örülök, ha jön a közönség, ha van véleménye és azt megosztja velünk, és nagyon büszke vagyok a munkatársaimra. Nélkülük nem menne.
Mindig nagyon lelkesen beszélsz a produkcióitokról, rajongsz a „kísérleti” előadásokért. Minek a hatására alakult ki a színház iránti szerelem nálad?
B. B.: Nem használnám azt a szót, hogy szerelem. Engem mindig a világ és annak leképezése érdekelt, akkor is, amikor történelmet tanultam az egyetemen, és most is, amikor a Trafóban dolgozom. Az érdekel, hogy milyenek vagyunk, mire vagyunk képesek vagy akár képtelenek, és miért, hogyan tudunk beszélni erről.