2019. november 09. / Pavlovics Ágota
A historikus előadói gyakorlat képviselőjeként elsősorban a 15-18. század zenei stíluskorszakainak előadására koncentrál. A Hungaroton Records gambaszólistája több régizenei együttes – köztük a Sonora Hungarica Consort, a Custos Consort régizene együttes, valamint a Sebastian
Consort – alapítója. Nevéhez fűződik a magyarországi alap- és középfokú gambaoktatás elindítása, de mesterkurzusokat is tart. Az utóbbi időben zenetanári munkássága fontos elemmel bővült: improvizálni tanítja növendékeit. Egy gyönyörűszép, elegáns hangszer avatott művészével – amit magyarul kevésbé elegánsan térdhegedűnek is szoktak nevezni –, Szászvárosi Sándorral beszélgettünk.
Kérem, mutassa be a gambacsaládot és persze a saját hangszerét, hangszereit is.
Sz. S.: A viola da gamba leginkább a nagybőgőre hasonlít, a bőgő is tőle örökölte lapos hátát, csapott vállát, valamint lekerekített sarkait. Két térd közé fogják, innen származik magyar neve, a térdhegedű is. Hathúros hangszer volt, a hetedik húrt a franciák tették rá – feltehetőleg Sainte-Colombe, akit jól ismerhetünk már a Minden reggel című filmből. A gambák nyakán vannak érintők is, mint a lantokon és gitárokon. Meleg, mégis kissé éles hangja van. Létezik szoprán, alt-, tenor- és basszusgamba. A gambák fénykorában népszerűek voltak a hangszeregyüttesek, amelyek egy hangszercsalád különböző tagjait használták, ez nevezték consortnak. Nekem is van egy consortnyi hangszerem, a basszusgambámat egy cseh építő, Pavel Cely, a kisebbeket Blaszauer Róbert készítette. És mint sokan a gambások között, én is csellista vagyok, abból van a magyar diplomám, és természetesen nagyon szívesen játszom rajta a mai napig.
Hubert Le Blanc 1740-ben így írt: „A cselló, melyet mostanáig gyűlöletes és szánalmas torzszülöttnek tekintettek, amelyre kellő táplálék híján az éhenhalás sorsa várt, azzal áltatja magát újabban, hogy a basszusgamba helyett neki fognak kedveskedni. (…) Mily szörnyűek vastag húrjai, amelyek megkövetelik a vonó erőszakos nyomását, hogy azután visíthassanak.” Hogy lehet, hogy a gamba helyét mégis a cselló, illetve a nagybőgő vette át?
Sz. S.: A társadalom gazdagodása következtében kezdetben mindenhol a gamba kapott szerepet, melyet aztán a cselló aránylag gyors fejlődése miatt a 17. század második felétől kezdett elveszíteni először Itáliában, majd fokozatosan Európában mindenhol. A 18. század Németországában már Bach is csak archaizáló szerepben használja a gambát a passióiban. Legtovább Franciaországban tartotta magát a viola da gamba.
November 30-án 18 órakor régizenei koncertet ad a Budapest Music Center Könyvtárában. Mit tudhatunk a programról, hát muzsikus társairól?
Sz. S.: Nagy Réka és Regős Júlia régi tanítványaim, mindketten magyarországi régizene együttesek játékosai, velük fogok zenélni a BMC-ben. A két részből álló est címe Angolok és franciák. Az első részben Erzsébet királynő korába megyünk vissza, amikor nagyon népszerű hangszer volt a gamba, és hétköznapi dolognak számított, hogy az emberek tudtak lapról énekelni, játszani, kottát olvasni. Angol földön nagyon sok consort zenét írtak, az egyszerűbb kétszólamúaktól a nehezebbekig, akár 6-8 szólamban is. Az angol zeneszerzők közül John Jenkins, Orlando Gibbons és Henry Purcell azon műveiből fogunk játszani, melyek visszautalnak erre a korra, hangzásvilágra. A második részben pedig az érett barokk korából, a Napkirály udvarából választottunk francia zeneszerzőket: Marin Marais-t, aki Hubert Le Blanc kortárs hangszerjátékos leírása szerint „megalapította a gamba császárságát”, és akinek művei Couperin, valamint Forqueray darabjainak társaságában hangzanak majd el.
Ön indította el Magyarországon a hivatalos alap- és középfokú viola da gamba képzést. Mesterkurzusokat is tart, mikor tervezi a következőt?
Sz. S.: Nagyon jó alkalom a mesterkurzus a növendékekkel való együttlétre, mondhatom azt is, hogy intravénásan kapják a kurzusokon a hangszerjáték információit és mellette új inspirációkat a hétköznapokhoz. Az elmúlt években többször tartottam mesterkurzust a Budapest Music Centerben is, ahol minden feltétel adott egy ilyen zenei műhelymunkához. A következő kurzust november 22-24. között a Ward Mária Iskolában tartom. Szinte hangszermegkötöttség nélkül várok mindenkit erre a hétvégére is. Van még valami, amit egy ideje nagyon szívesen csinálok. Pár éve részt vettem Lipcsében egy egyetemi oktatás keretein belül egy historikus improvizáció kurzuson, és ennek hatására változtattam a gamba- és csellótanítás metodikáján. A növendékeimmel rendszeresen azzal kezdem az órát, hogy improvizálni tanítom őket. A gyakorlat igazolta, hogy az improvizálás az egyik legjobb módszer a hangszer, a zenélés megtanulásához.
Hogyan fogalmazná meg, mi a régizenélés aktuális szerepe?
Sz. S.: Az én olvasatomban azt jelenti, arra vagyunk kíváncsiak, mit szeretett volna a zeneszerző, erre a kérdésre keressük a választ. Nem tudunk 100%-os válaszokat találni, ám ha nem akarom a saját egyéniségemet előtérbe tolni, hanem kellő alázattal fordulok a művek felé, klassz dolgokat tudok megvalósítani. Megpróbálom nemcsak a zene szerkezetéből, hanem a hangszerek feltételezett minőségéből, tulajdonságaiból megtalálni a reneszánsz, illetve a barokk életérzés mikéntjét.
Korunk reménykeltő kezdeményezései a slow mozgalmak. Mit gondol, a lassítani kívánók egyre gyarapodó száma meghozza majd a régizene és a gamba reneszánszát?
Sz. S.: A növendékeink máris ennek a reneszánszát élhetik. Egy ideje olyan nagy az érdeklődés a gambatanulás iránt, hogy a jelentkezők sok esetben várólistára kerülnek. Nagyszerű dolog, hogy a hangszert ilyen sokan akarják tanulni. Szívemből szól a kérdés azért is, mert készítettünk egy CD-t Nagy Csaba lantművésszel, melynek címe A könnyek művészete. Sorba raktuk azokat a műveket, amiket közösen játszottunk, és kiderült, hogy ezeket a nagyon mély gondolatokat kifejező, lassú zenéket mindketten szeretjük. Elsősorban meditatív reneszánsz és kora barokk darabok kerültek fel a lemezre. A zene ebben az értelmezésében a mindenséggel segít kapcsolatot teremteni művésznek és hallgatónak.
Consort – alapítója. Nevéhez fűződik a magyarországi alap- és középfokú gambaoktatás elindítása, de mesterkurzusokat is tart. Az utóbbi időben zenetanári munkássága fontos elemmel bővült: improvizálni tanítja növendékeit. Egy gyönyörűszép, elegáns hangszer avatott művészével – amit magyarul kevésbé elegánsan térdhegedűnek is szoktak nevezni –, Szászvárosi Sándorral beszélgettünk.
Kérem, mutassa be a gambacsaládot és persze a saját hangszerét, hangszereit is.
Sz. S.: A viola da gamba leginkább a nagybőgőre hasonlít, a bőgő is tőle örökölte lapos hátát, csapott vállát, valamint lekerekített sarkait. Két térd közé fogják, innen származik magyar neve, a térdhegedű is. Hathúros hangszer volt, a hetedik húrt a franciák tették rá – feltehetőleg Sainte-Colombe, akit jól ismerhetünk már a Minden reggel című filmből. A gambák nyakán vannak érintők is, mint a lantokon és gitárokon. Meleg, mégis kissé éles hangja van. Létezik szoprán, alt-, tenor- és basszusgamba. A gambák fénykorában népszerűek voltak a hangszeregyüttesek, amelyek egy hangszercsalád különböző tagjait használták, ez nevezték consortnak. Nekem is van egy consortnyi hangszerem, a basszusgambámat egy cseh építő, Pavel Cely, a kisebbeket Blaszauer Róbert készítette. És mint sokan a gambások között, én is csellista vagyok, abból van a magyar diplomám, és természetesen nagyon szívesen játszom rajta a mai napig.
Hubert Le Blanc 1740-ben így írt: „A cselló, melyet mostanáig gyűlöletes és szánalmas torzszülöttnek tekintettek, amelyre kellő táplálék híján az éhenhalás sorsa várt, azzal áltatja magát újabban, hogy a basszusgamba helyett neki fognak kedveskedni. (…) Mily szörnyűek vastag húrjai, amelyek megkövetelik a vonó erőszakos nyomását, hogy azután visíthassanak.” Hogy lehet, hogy a gamba helyét mégis a cselló, illetve a nagybőgő vette át?
Sz. S.: A társadalom gazdagodása következtében kezdetben mindenhol a gamba kapott szerepet, melyet aztán a cselló aránylag gyors fejlődése miatt a 17. század második felétől kezdett elveszíteni először Itáliában, majd fokozatosan Európában mindenhol. A 18. század Németországában már Bach is csak archaizáló szerepben használja a gambát a passióiban. Legtovább Franciaországban tartotta magát a viola da gamba.
November 30-án 18 órakor régizenei koncertet ad a Budapest Music Center Könyvtárában. Mit tudhatunk a programról, hát muzsikus társairól?
Sz. S.: Nagy Réka és Regős Júlia régi tanítványaim, mindketten magyarországi régizene együttesek játékosai, velük fogok zenélni a BMC-ben. A két részből álló est címe Angolok és franciák. Az első részben Erzsébet királynő korába megyünk vissza, amikor nagyon népszerű hangszer volt a gamba, és hétköznapi dolognak számított, hogy az emberek tudtak lapról énekelni, játszani, kottát olvasni. Angol földön nagyon sok consort zenét írtak, az egyszerűbb kétszólamúaktól a nehezebbekig, akár 6-8 szólamban is. Az angol zeneszerzők közül John Jenkins, Orlando Gibbons és Henry Purcell azon műveiből fogunk játszani, melyek visszautalnak erre a korra, hangzásvilágra. A második részben pedig az érett barokk korából, a Napkirály udvarából választottunk francia zeneszerzőket: Marin Marais-t, aki Hubert Le Blanc kortárs hangszerjátékos leírása szerint „megalapította a gamba császárságát”, és akinek művei Couperin, valamint Forqueray darabjainak társaságában hangzanak majd el.
Ön indította el Magyarországon a hivatalos alap- és középfokú viola da gamba képzést. Mesterkurzusokat is tart, mikor tervezi a következőt?
Sz. S.: Nagyon jó alkalom a mesterkurzus a növendékekkel való együttlétre, mondhatom azt is, hogy intravénásan kapják a kurzusokon a hangszerjáték információit és mellette új inspirációkat a hétköznapokhoz. Az elmúlt években többször tartottam mesterkurzust a Budapest Music Centerben is, ahol minden feltétel adott egy ilyen zenei műhelymunkához. A következő kurzust november 22-24. között a Ward Mária Iskolában tartom. Szinte hangszermegkötöttség nélkül várok mindenkit erre a hétvégére is. Van még valami, amit egy ideje nagyon szívesen csinálok. Pár éve részt vettem Lipcsében egy egyetemi oktatás keretein belül egy historikus improvizáció kurzuson, és ennek hatására változtattam a gamba- és csellótanítás metodikáján. A növendékeimmel rendszeresen azzal kezdem az órát, hogy improvizálni tanítom őket. A gyakorlat igazolta, hogy az improvizálás az egyik legjobb módszer a hangszer, a zenélés megtanulásához.
Hogyan fogalmazná meg, mi a régizenélés aktuális szerepe?
Sz. S.: Az én olvasatomban azt jelenti, arra vagyunk kíváncsiak, mit szeretett volna a zeneszerző, erre a kérdésre keressük a választ. Nem tudunk 100%-os válaszokat találni, ám ha nem akarom a saját egyéniségemet előtérbe tolni, hanem kellő alázattal fordulok a művek felé, klassz dolgokat tudok megvalósítani. Megpróbálom nemcsak a zene szerkezetéből, hanem a hangszerek feltételezett minőségéből, tulajdonságaiból megtalálni a reneszánsz, illetve a barokk életérzés mikéntjét.
Korunk reménykeltő kezdeményezései a slow mozgalmak. Mit gondol, a lassítani kívánók egyre gyarapodó száma meghozza majd a régizene és a gamba reneszánszát?
Sz. S.: A növendékeink máris ennek a reneszánszát élhetik. Egy ideje olyan nagy az érdeklődés a gambatanulás iránt, hogy a jelentkezők sok esetben várólistára kerülnek. Nagyszerű dolog, hogy a hangszert ilyen sokan akarják tanulni. Szívemből szól a kérdés azért is, mert készítettünk egy CD-t Nagy Csaba lantművésszel, melynek címe A könnyek művészete. Sorba raktuk azokat a műveket, amiket közösen játszottunk, és kiderült, hogy ezeket a nagyon mély gondolatokat kifejező, lassú zenéket mindketten szeretjük. Elsősorban meditatív reneszánsz és kora barokk darabok kerültek fel a lemezre. A zene ebben az értelmezésében a mindenséggel segít kapcsolatot teremteni művésznek és hallgatónak.