„Képtelenek vagyunk változni, szembenézni bizonyos problémákkal”
2019. november 19. / Pavlovics Ágota

A 2018/19-es évadban a Jászai Mari Színház Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című da­rab­jában mutatkozott be a tatabányai közönségnek. A debreceni színházban évekig nagyszerű sze­re­pe­ket játszó Szakács Hajnalka a Jászai idei első bemutatójában, a Cabaret-ban Sally Bowles,
Pintér Béla október 12-én bemutatásra került Szutyok című művében pedig Rózsi karakterét alakítja. A Soós Imre-díjas és a POSZT Legjobb harminc év alatti színésznő díjával kitüntetett Szakács Hajnalkával beszélgettünk.

Úgy tudom, az ön számára számos szempontból fontos Pintér Béla Szutyok című darabja.
Sz. H.: Magánemberként azért fontos nekem a darab, mert apukám ál­la­mi gondozott volt. Néhány évesen került nevelőszülőkhöz. Azt kia­bálta a nevelőszüleinek, hogy engem tessék kivenni, nem pisilok már be. A darabot egyébként az Ördögkatlan Fesztiválon láttam, kevés katartikus élmény ért színházban, de a Szutyok életre szóló élmény volt számomra. Hogy lehet ennyire szélsőségesen gondolkozni? Va­lakit csupán a származása alapján elítélni? Annyira távol áll tőlem mindez. A darab szereplői engedtek belelátni a pszichológiai fo­lya­matba, ahogy eljut az ember idáig. Az édesapám Kisharsányban élt, Nagy­harsányban járt iskolába, a darabot éppen az ő iskolájában lát­tam. Megkerestem a tablóképét, a házat, ahol élt, és a barátját, akivel gyerekként együtt biciklizett. Számomra természetesen mindennek a lelki része fontos. Azóta másként kezelem apukám sorsát, tragédiáját. Megértem, miért dolgozott benne olyan erősen az igazságérzet, miért mondogatta folyton: igazságtalan velem szemben az élet. A darabbeli szerepem is gyakran hozza ezt a gondolatot, hogy nincs igazság. 15 éves voltam, amikor apukám meghalt. Ami pedig a szakmai részt illeti, iszonyú nagy kihívás alkatban, gondolkodásban, szociális háttérben ennyire eltérő szerepet játszani. Más a szeretetnyelvem, én kaptam szülői támogatást, nevelést. A darabban elhangzik: fogadjuk el a cigánylányt úgy, ahogy van. De nem tudjuk elfogadni, mert az előítéletek szerint a cigány bűnöző, a cigány lop. Csú­nya, ezért nem tudom elfogadni. Olyan világban nőttem fel, amelyben hozzászoktam, hogy vannak előí­téletek. Amikor néztem az előadást a Katlanban, fontos volt számomra, hogy leomoljanak a falak, a nézők megszeressék a szereplőket. Szurkoltam, hogy a karakterek változzanak az előadás folyamán. Szutyok azt mondja: az emberek nem változnak. Ezt a lehetetlen helyzetet mutatja fel a darab. Képtelenek vagyunk változni, szembenézni bizonyos problémákkal. Színészileg az is érdekes számoma, hogy nekem, aki min­dig arra törekszem, hogy mindent érlelgessek, formáljak, megértsek, olyan karaktert kell eljátszanom, aki szűklátókörűen gondolkozik a világról.

A Szutyok a szerző rendezésében került bemutatásra és mások is színpadra állították. A Jászaiban a figyelemre méltó rendezéseiről ismert Guelmino Sándor állította színpadra. Mit tudhatunk a rendezői kon­cep­cióról?
Sz. H.: Annak idején Pintér Béla és társulata közösen szülte meg a darabot, mindannyiuk személyisége alakította. A mi előadásunkban más szereplőkkel új színeket kapnak a karakterek. Nem akarunk merőben újat, és persze koppintani sem szeretnénk. Mivel a történet magyar, Magyarországon zajlik, a magyar motívumok maradnak, de máshogy, mint Bélánál. A darabban a hatalom abszurd nagyságban jelenik meg, ami fontos hangsúlyt kap Sándornál is. Semmiképpen nem kisrealista, ahogy fogalmaz. Arra törekszik, hogy a humor jobban kiemelkedjen. A gondolati lényegét aláhúzzuk, fontos szerepe van a mozgásnak is, segít megmutatni a darab mélyebb rétegeit.
Az évad első bemutatója szeptember 28-án John Kander és Fred Ebb musicalklasszikusa, a Cabaret volt. A darabot Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezte, a koreográfus Bodor Johanna, ön pedig Sally Bowles szerepét játssza. Mit gondol Sallyről?
Sz. H.: A előző évad végén volt az olvasópróba, én pedig még korábban, amint megtudtam, hogy Sallyt fogom játszani, énektanárhoz fordultam, hogy felkészítsük a hangomat a szerep eléneklésére. Korábban tanultam klasszikus éneket, és kórusban is énekeltem, de Sallyhez egészen más technikára van szükség. Amikor zenés darabban játszom, nagyok az elvásárásaim magammal szemben. Nézőként sem szeretem, ha az énekes csupán elénekli a dalokat, éreznem kell, hogy a zene átjön az éneken. Amikor ez nem történik meg, hiányérzettel távozom. Nagyon fontos, hogy zeneileg és hangilag is nagyon pontos legyek. Szinészileg azért volt kihívás, mert az elmúlt években néhány érdekes szerepet leszámítva naivákat játszottam, ez volt a szerepköröm. Sallyhez hirtelen fel kellett nőni. El kellett dobni a makulátlanságot. Elő kellett venni az érzéki nőt, aki nem fél minden pillanatot megélni, átadni magát az élet sodrásának. Aki mindenben megmártózik, nem fél megégetni magát, kétpofára zabálja az életet. A múlt fájdalmas, a jövő álomkép, ezért annak a rabja, hogy folyton a jelenben tartsa magát. Férfiról férfira jár, iszik és élvezi az aktuális pillanatot. Én jóval óvatosabban haladok az életemben, nem úgy, mint Sally. Csak a rabság közös bennünk, én a színház rabja vagyok. Sok gátlást kellett leküzdenem, sok bennem fortyogó, elfojtott szen­ve­délyt kellett felszabadítanom a szerepben.

Sallyvel kezdett, Rózsival folytatja, kérdezni sem kell, pazar évadja van.
Sz. H.: Amikor Debrecenből eljöttem, fontos volt elmondani, hogy szerettem ott dolgozni. Rengeteg dolgom volt és nagy figyelem volt rajtam. Ha bukdácsoltam sem volt baj, hagyták, hogy kinyíljak, és ezért hálás vagyok nagyon. De pesti lány vagyok, és nem tudtam elszakadni a fővárostól, haza kellett térjek. Jó kom­pro­misszum volt a tatabányai felkérés. Sokat rágódtam azon, lesz-e még olyan társulat, ahol fontos része leszek a csapatnak. Nagyon örülök, hogy velük szeretetben dolgozhatok, és éppen olyan fontos része vagyok a társulatnak, mint Debrecenben voltam. Jó kezekben vagyok. Ebből a két szerepből is látható a tendencia, nevelnek a szerepeim által, tudok fejlődni szakmailag.