2019. november 20. / Jónás Ágnes
Kiss Márton az írója és rendezője a Kolibri Színház legújabb ifjúsági előadásának, mely ősbemutató is egyben. A méhek istene című színdarab egy család történetén alapul, és egy mindenki által közismert személyről szól, úgy, ahogy eddig még senki sem látta, és ahogy még soha senki
nem gondolt rá. A Kolibri Pincében december 7-től látható produkció szerepeit Grisnik Petra, Szanitter Dávid, Mészáros Tamás és Ruszina Szabolcs alakítják.
A méhek istene lesz a harmadik fiataloknak szóló rendezésed a Kolibri Színházban. Mi ihlette a mostani színdarabot?
K. M.: Vonzanak és megtalálnak a valós eseményeken alapuló történetek, amiket aztán szeretek a saját fantáziámmal tovább fejleszteni. A Csöngőt egy 2008-ban történt kamaszgyilkosság ihlette, ami kíméletlen őszinteséggel keresi a választ arra a kérdésre, miként lesz valakiből gyilkos, másból pedig áldozat az elit gimnáziumba járó tinédzserek közt. A legújabb színdarabomban a méhek istene egy ember. Egy mindenki által közismert személy, ahogy eddig még senki sem látta, és ahogy még senki nem gondolt rá. A történet egy család életének tizenhárom évét foglalja magába, a gyereknevelés meghatározó élményeit követi végig. Arról szól, ahogy a családban mindenki arra törekszik, hogy alapvetően jó legyen. Kiskorunktól fogva azt nevelik belénk, hogy legyünk nagyon-nagyon jók. Úgy, ahogy azt a felnőttek, az iskola, a társadalom szeretné. Ez hosszú távon, szélsőséges esetekben sajnos megfelelési kényszert szül. Jó lenne, ha nem kellene nagyon-nagyon jónak lenni, legfeljebb csak eléggé.
Akkor mondhatjuk, hogy A méhek istene egy családi dráma.
K. M.: Így van! Vagy inkább egyfajta „nevelődési dráma”. Három főszereplő – apa, anya és gyerek – összetett, szövevényes lélektani viszonya kerül fókuszba. Szándékosan nem szeretném elárulni, hol és mikor játszódik a történet, mert a cselekmény során majd szépen lassan a főszereplő család alá fog szaladni a történelem kereke. Egyébként ha a valós eseményeket elengedjük, ez a színdarab akár történhetne itt és most ebben az országban, vagy egészen máshol. Szeretnénk, ha a valós és az általam kitalált események okán a meglepetés, felismerés, megdöbbenés erejével hatna előadásunk a nézőkre.
Mik azok a témák, amiket körbejár ez a történet?
K. M.: A gyereknevelés mellett a házasságon belüli és a karrierből fakadó frusztráció is hangsúlyt kap, ami akarva-akaratlanul leszivárog a gyerekhez és azon csattan. Nem feltétlen erőszakban, akár egy sima hasfájásban. Érzékeljük a ki nem mondott feszültségeket, amik a megfelelésből fakadnak, amiket aztán a gyerek is átvesz, és hogy mindenki annyira jó akar lenni, annyira a legjobbat akarja magának és a családjának, hogy abból aztán szörnyű dolgok születnek. Azt is lehet mondani, hogy a darab a családon belüli erőszak tematikáját járja körül, de egészen más nézőpontból, mint ahogy eddig ezt megszokhattuk. A családfő terrorizálja a családot: kábé ez ugrik be mindenkinek elsőre ebből a témából. Ezzel már foglalkoztam ugyanebben a színházban a Minden dolgok könyve című előadásunkban. Most az is érdekelt, hogy működik ennek a terrornak a dinamikája, hogyan változik a hatalmi hierarchia a családon belül, mi van, ha a terror idővel teljesen máshonnan szabadul el, mint azt elsőre gondolnánk. Vagyis hogy a fókusz arra irányul, hogy az érzéketlenség, a gonoszság, a manipuláció hogyan van jelen egy szűkebb közösségen, a családon belül, és hogyan növi ki magát a családon kívülre, s hogyan fal fel mindent maga körül. Teszi mindezt az előadás empátiával, zenével (zeneszerző: Sulyok Benedek) és sok-sok humorral.
Milyen látványvilágban gondolkodtál?
K. M.: Alapvetően ez egy szövegközpontú előadás. A látványtervezővel, Polgár Péterrel a végletekig leegyszerűsített, minimalista díszletben gondolkodtunk, ami inkább a teret tagolja, megnyitja a színész kreativitását és a néző fantáziáját.
Egy ilyen elgondolkodtató előadás közönségtalálkozóért kiált.
K. M.: Az előadás célközönsége a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítjuk a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előadásai mindig párbeszédek alapját képezik. Az előadásokhoz – így A méhek istenéhez is – színházi nevelési foglalkozás kapcsolódik: a fiatalok drámapedagógusok vezetésével beszélik meg és dolgozzák fel a látottakat. Fontosnak tartom, hogy a fiatalság minél hamarabb megtanulja felismerni, ha egy elbűvölő gonosszal kerül szembe, akár a családján belül, a szerettei körében, a barátai között vagy az iskolában, szűkebb, tágabb közösségében. Inkább a színházban, egy izgalmas, szórakoztató és humoros történeten keresztül ismerje fel az érzéketlen gonoszságot, a manipuláció hatalmát, mielőtt a való életben egy szörnyeteg hálójába kerülve, lelkes tudatlansággal támogassa annak pusztítását.
nem gondolt rá. A Kolibri Pincében december 7-től látható produkció szerepeit Grisnik Petra, Szanitter Dávid, Mészáros Tamás és Ruszina Szabolcs alakítják.
A méhek istene lesz a harmadik fiataloknak szóló rendezésed a Kolibri Színházban. Mi ihlette a mostani színdarabot?
K. M.: Vonzanak és megtalálnak a valós eseményeken alapuló történetek, amiket aztán szeretek a saját fantáziámmal tovább fejleszteni. A Csöngőt egy 2008-ban történt kamaszgyilkosság ihlette, ami kíméletlen őszinteséggel keresi a választ arra a kérdésre, miként lesz valakiből gyilkos, másból pedig áldozat az elit gimnáziumba járó tinédzserek közt. A legújabb színdarabomban a méhek istene egy ember. Egy mindenki által közismert személy, ahogy eddig még senki sem látta, és ahogy még senki nem gondolt rá. A történet egy család életének tizenhárom évét foglalja magába, a gyereknevelés meghatározó élményeit követi végig. Arról szól, ahogy a családban mindenki arra törekszik, hogy alapvetően jó legyen. Kiskorunktól fogva azt nevelik belénk, hogy legyünk nagyon-nagyon jók. Úgy, ahogy azt a felnőttek, az iskola, a társadalom szeretné. Ez hosszú távon, szélsőséges esetekben sajnos megfelelési kényszert szül. Jó lenne, ha nem kellene nagyon-nagyon jónak lenni, legfeljebb csak eléggé.
Akkor mondhatjuk, hogy A méhek istene egy családi dráma.
K. M.: Így van! Vagy inkább egyfajta „nevelődési dráma”. Három főszereplő – apa, anya és gyerek – összetett, szövevényes lélektani viszonya kerül fókuszba. Szándékosan nem szeretném elárulni, hol és mikor játszódik a történet, mert a cselekmény során majd szépen lassan a főszereplő család alá fog szaladni a történelem kereke. Egyébként ha a valós eseményeket elengedjük, ez a színdarab akár történhetne itt és most ebben az országban, vagy egészen máshol. Szeretnénk, ha a valós és az általam kitalált események okán a meglepetés, felismerés, megdöbbenés erejével hatna előadásunk a nézőkre.
Mik azok a témák, amiket körbejár ez a történet?
K. M.: A gyereknevelés mellett a házasságon belüli és a karrierből fakadó frusztráció is hangsúlyt kap, ami akarva-akaratlanul leszivárog a gyerekhez és azon csattan. Nem feltétlen erőszakban, akár egy sima hasfájásban. Érzékeljük a ki nem mondott feszültségeket, amik a megfelelésből fakadnak, amiket aztán a gyerek is átvesz, és hogy mindenki annyira jó akar lenni, annyira a legjobbat akarja magának és a családjának, hogy abból aztán szörnyű dolgok születnek. Azt is lehet mondani, hogy a darab a családon belüli erőszak tematikáját járja körül, de egészen más nézőpontból, mint ahogy eddig ezt megszokhattuk. A családfő terrorizálja a családot: kábé ez ugrik be mindenkinek elsőre ebből a témából. Ezzel már foglalkoztam ugyanebben a színházban a Minden dolgok könyve című előadásunkban. Most az is érdekelt, hogy működik ennek a terrornak a dinamikája, hogyan változik a hatalmi hierarchia a családon belül, mi van, ha a terror idővel teljesen máshonnan szabadul el, mint azt elsőre gondolnánk. Vagyis hogy a fókusz arra irányul, hogy az érzéketlenség, a gonoszság, a manipuláció hogyan van jelen egy szűkebb közösségen, a családon belül, és hogyan növi ki magát a családon kívülre, s hogyan fal fel mindent maga körül. Teszi mindezt az előadás empátiával, zenével (zeneszerző: Sulyok Benedek) és sok-sok humorral.
Milyen látványvilágban gondolkodtál?
K. M.: Alapvetően ez egy szövegközpontú előadás. A látványtervezővel, Polgár Péterrel a végletekig leegyszerűsített, minimalista díszletben gondolkodtunk, ami inkább a teret tagolja, megnyitja a színész kreativitását és a néző fantáziáját.
Egy ilyen elgondolkodtató előadás közönségtalálkozóért kiált.
K. M.: Az előadás célközönsége a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítjuk a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is. A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház előadásai mindig párbeszédek alapját képezik. Az előadásokhoz – így A méhek istenéhez is – színházi nevelési foglalkozás kapcsolódik: a fiatalok drámapedagógusok vezetésével beszélik meg és dolgozzák fel a látottakat. Fontosnak tartom, hogy a fiatalság minél hamarabb megtanulja felismerni, ha egy elbűvölő gonosszal kerül szembe, akár a családján belül, a szerettei körében, a barátai között vagy az iskolában, szűkebb, tágabb közösségében. Inkább a színházban, egy izgalmas, szórakoztató és humoros történeten keresztül ismerje fel az érzéketlen gonoszságot, a manipuláció hatalmát, mielőtt a való életben egy szörnyeteg hálójába kerülve, lelkes tudatlansággal támogassa annak pusztítását.