A mi urunk 2019. december 07. / Fáy Miklós Ha van abszolút karácsonyi film, akkor az az Igazából szerelem. Öröm és bánat, de inkább öröm, ennek megfelelően várjuk is az ünnepek idején, pedig ismerjük jelenetről jelenetre, poénról poénra. Mit csináljunk, ha egyszer jólesik. Ahogy elkezdődik, az emberek ölelgetik egymást a repülőtéren, boldogok, hogy újra látják egymást, és a narrátor arról beszél, hogy csak ki kell menni a re­pü­lő­téri váróba, hogy lássuk: nem a gyűlölet és kapzsiság világában élünk. A szeretet mindenütt jelen van. És tényleg. Valahányszor elfog a bánat a világ állapota miatt, erre az időszakra gondolok, december elejére. Tudom, hogy sokaknak ezek az év legelviselhetetlenebb hetei. A karácsonyi készülődés, a dühödt sorban állás, kabátos emberek a befűtött üzletekben, gyöngyöző homlokok, nyíló pénztárcák. Mit csi­nál­tok? Tönkreteszitek az ünnepet, akármit is jelent maga az ünnep számotokra. Annyi az előkészület, amennyit maga az ünnep már nem tud behozni, nem éri meg, annyira kimerültök a vásárlásban, hogy azt már nem lehet kipihenni, hiába ültök üres szemmel aztán a fotelekben, túltömött hassal, megtépett ide­gek­kel, már megint el van rontva az együttlét. Egyfelől. Elüzletiesedett a világ, úgy táncolunk, ahogy a világcégek fütyülnek, ilyenkor vásároljuk meg a legtöbb fölösleges dolgot, januárra kerül a legtöbb használhatatlan árucikk a szekrények mélyére. Már azok, amelyeket nem sikerült visszacserélni, amint kinyitnak az áruházak. Egyfelől. De azért nézzük meg azt a másfelőlt is. A mi urunk: a pénz, mondta Ady Endre, és nehéz tagadni, hogy igaza van. De van ez az időszak, amikor mintha el tudnánk felejteni, hogy ő volna a mi urunk, és késhegyre menő küzdelmet folytatunk, hogy megszabaduljunk tőle. Még azok az ismerőseim is, akik azt mondják, nem fogunk az ünnep alkalmából tébolyultan költekezni, megállapodnak, hogy fölösleges áru­cik­kek helyett a félretett pénzt jótékony célra fordítják. Nem kérdezem tőlük, mert nem akarok játékrontó lenni, de nem értem, mi a különbség. Ugyanaz történik: lemondanak a magukra fordítható pénzösszeg egy részéről, hogy ezzel fejezzék ki a másik iránti szeretetüket. Lehet jajongani azon, hogy elüzletiesedett a világ, de ha már így van, akkor nézhetjük ennek a jó oldalát is: legalább ki tudjuk fejezni magunkat a pénz segítségével. Mondjuk és tesszük, bizonygatjuk, hogy mennyire szeretjük a másikat, de a pénz mégiscsak megbízható dolog, számokat jelent, és a számok meg­nyug­ta­tóak lehetnek. Csak szeret, ha ennyit költ rám. De talán tényleg ez a lényeg. A szeretet kifejezésének nehézsége vagy lehetetlensége, ezer csók vagy puszi, ezer ölelés jól jön, ha jól jön, de mégis múlandó dolgok. Egy idétlen és használhatatlan lámpa, serpenyő és nyakkendő viszont még hosszú ideig velünk marad. Mert hiába fölösleges, hiába értelmetlen, hiába csúnya, mégis azt mondja: a szeretet mindenütt jelen van.