2020. január 06. / D. MAGYARI
Különleges és különlegesen szép könyvet tart kezében az olvasó. Az utóbbi Pintér Józsefnek, a kötet tervezőjének köszönhető, az előbbi annak, hogy nem csupán szöveg, hanem kép és zene is: Max Neumann festményei nem illusztrálják a szöveget, hanem kiegészítik, kapcsolatba lépnek
vele, ahogy a szöveg is kiegészíti a képeket, s ugyanez a viszony szöveg és zene, kép és zene között, a befogadói élmény háromszoros. Ütőhangszeren Miklós Szilveszter dzsesszzenész játszik, az ősinek hangzó zene a fejezetek élén álló QR-kódok, illetve a kötet végén található linkek megnyitásának segítségével hallgatható meg.
A hármas cím egyrészt Homéroszra utal (Mindig Homérosznak), másrészt Zrínyi Miklósra (Jó szerencse, semmi más), harmadrészt az Odüsszeia egy helyszínére, Odüsszeusz és Kalüpszó barlangjára (Odisejeva Spilja). A főcím, ami a borítóra került, hiányos mondatként is felfogható, kiegészítése a könyv elolvasása után sem egyszerű. Ahogy a könyv olvasása sem, egy – igaz, rövid – fejezet általában egyetlen mondat, kígyóznak a mondatok, figyelni kell rájuk, de olykor még mosolyogni is lehet rajtuk, például a tizenkilencedikben olvasható fejtegetésen az egerek ostobaságáról.
Egy élőlény az üldözői elől menekül. Soha nem látta, soha nem hallotta őket, de tudja, hogy üldözik, az életére törnek. Menekül, mint Odüsszeusz? Odüsszeusz nem menekült, legfeljebb néha, Odüsszeusz alapvetően bolyongott, kalandozott saját akaratából, megállva itt-ott, rövidebb-hosszabb időre, Kalüpszó szigetén hosszú évekre – igaz, a nimfa nem engedte tovább, Zeusznak Hermészt kellett elküldenie hozzá. Erre a szigetre kerül el az élőlény is. Tudjuk, melyik szigetről van szó: a horvátországi, százhuszonegy négyzetkilométeres Mljetről, ami az ország legdélibb csücskében található. Csodás hely. Az élőlény már Korculán úgy érezte, hogy az üldözői lemaradtak, most pedig hallja egy idegenvezetőtől, aki lelkesedésében Homéroszt olvas fel két japán turistának, hogy van a közelben egy még szebb és főleg lakatlan sziget. „…lehetséges?, hogy vége?, hogy megmenekül?, vagy legalább, hogy elodázza?...” – kérdi magától.
Lehetséges? Hogy megmenekülünk? Vagy legalább, hogy elodázzuk? Miközben évtizedeken át alkalmazkodunk a terephez. Erről szól ez a könyv. Akárhogy is, a világban vannak olyan csodák, mint a homéroszi eposzok, mint Mljet szigete. Vannak csodák. Ez talán bizonyos, rendkívül óvatos reménykedésre jogosíthat fel bennünket. Talán.
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak
Magvető Kiadó, 2019
96 oldal / 3999 Ft
vele, ahogy a szöveg is kiegészíti a képeket, s ugyanez a viszony szöveg és zene, kép és zene között, a befogadói élmény háromszoros. Ütőhangszeren Miklós Szilveszter dzsesszzenész játszik, az ősinek hangzó zene a fejezetek élén álló QR-kódok, illetve a kötet végén található linkek megnyitásának segítségével hallgatható meg. A hármas cím egyrészt Homéroszra utal (Mindig Homérosznak), másrészt Zrínyi Miklósra (Jó szerencse, semmi más), harmadrészt az Odüsszeia egy helyszínére, Odüsszeusz és Kalüpszó barlangjára (Odisejeva Spilja). A főcím, ami a borítóra került, hiányos mondatként is felfogható, kiegészítése a könyv elolvasása után sem egyszerű. Ahogy a könyv olvasása sem, egy – igaz, rövid – fejezet általában egyetlen mondat, kígyóznak a mondatok, figyelni kell rájuk, de olykor még mosolyogni is lehet rajtuk, például a tizenkilencedikben olvasható fejtegetésen az egerek ostobaságáról.
Egy élőlény az üldözői elől menekül. Soha nem látta, soha nem hallotta őket, de tudja, hogy üldözik, az életére törnek. Menekül, mint Odüsszeusz? Odüsszeusz nem menekült, legfeljebb néha, Odüsszeusz alapvetően bolyongott, kalandozott saját akaratából, megállva itt-ott, rövidebb-hosszabb időre, Kalüpszó szigetén hosszú évekre – igaz, a nimfa nem engedte tovább, Zeusznak Hermészt kellett elküldenie hozzá. Erre a szigetre kerül el az élőlény is. Tudjuk, melyik szigetről van szó: a horvátországi, százhuszonegy négyzetkilométeres Mljetről, ami az ország legdélibb csücskében található. Csodás hely. Az élőlény már Korculán úgy érezte, hogy az üldözői lemaradtak, most pedig hallja egy idegenvezetőtől, aki lelkesedésében Homéroszt olvas fel két japán turistának, hogy van a közelben egy még szebb és főleg lakatlan sziget. „…lehetséges?, hogy vége?, hogy megmenekül?, vagy legalább, hogy elodázza?...” – kérdi magától.
Lehetséges? Hogy megmenekülünk? Vagy legalább, hogy elodázzuk? Miközben évtizedeken át alkalmazkodunk a terephez. Erről szól ez a könyv. Akárhogy is, a világban vannak olyan csodák, mint a homéroszi eposzok, mint Mljet szigete. Vannak csodák. Ez talán bizonyos, rendkívül óvatos reménykedésre jogosíthat fel bennünket. Talán.
Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak
Magvető Kiadó, 2019
96 oldal / 3999 Ft