2020. január 20. / Pavlovics Ágota
2000-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kerényi Imre osztályában. A Mágus becenévvel megtisztelt rendező meghatározó személyiség volt művésszé válása során, hatása mind
a mai napig jelentős. Jelenleg öt színházban 13 darabban játszik és a 14. premierjére készül a József Attila Színházban. Színpadi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál és tévésorozatban, filmekben is gyakran látható. A különleges szépségű, mindig derűs, szerepeiben kiváló Pikali Gerdával beszélgettünk.
Először emlékezzünk egy kicsit Kerényi Imrére, aki mestere volt, köztudottan nagy szerepet játszott az életében, és akinek a rendezéseiben most is játszik.
P. G.: Kerényi Imre a pótapám volt. A mai napig nem tudom feldolgozni a halálát. Nagyon kellett érteni, amit ő gondolt, ugyanakkor szabadságot adott az alkotáshoz. Amikor ő rendezett egy darabot, gyönyörű képek jelentek meg, festményszerű volt minden a színpadon. Hitt a színészeiben, hagyott bennünket dolgozni. Láthatatlanul tanított. Fegyelmet és a szakmánk iráni alázatot tanultunk tőle. Olyan színházi nevelést adott, amire csak nagyon kevesen képesek. Azt hiszem, ilyet csak a „kerényisek” kaptak. Szoros volt a kapcsolatom a Tanár úrral, mély érzelmi kapcsolatban voltam vele. Amikor vele dolgoztam, úgy éreztem, hazatértem. Óriási szakmai tudása legendás volt, nem véletlenül kapta a „Mágus” becenevet. Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét ő rendezte a József Attila Színházban, lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy érzem, hogy esténként, ha ezt a darabot játsszuk, ő is ott van velünk. Emlegetjük, beszélünk róla, nagyon nehéz nélküle. Biztonságot adott. Amikor az Újszínházban játszom A funtineli boszorkányt – amit szintén ő rendezett –, mindig arra gondolok, szeretném, ha látná, hogy minden úgy megy továbbra is, ahogy megálmodta, és remélem, tényleg látja is. Mondják, az ember akkor nő föl igazán, amikor elveszíti a szüleit, nekem a Tanár úr elvesztése után kellett felnőnöm.
A József Attila Színházban több darabban dolgozott Verebes Istvánnal, vele milyen volt a munka?
P. G.: Goffredo Parise: Vágyrajárók című darabját és Eric Assous: Boldogság című vígjátékát is Verebes István rendezte. A Vágyrajárókat 1978 óta szerette volna színpadra állítani, jó ideje érlelte tehát magában a gondolatot, meg is csinálta, amit szeretett volna. A darab interaktív, beszélgetünk a nézőkkel, nagyon szereti a közönség, telt házzal játsszuk. A Boldogságot én találtam és némi átdolgozás után került színpadra. A Vágyrajárók férfi darab, a Boldogság női, jól kiegészítik egymást. Verebes Istvánnal nagyon szeretek dolgozni, mert ő egészen egyéni módon vezeti rá az embert arra, amit szeretne látni a színpadon. Az életéből hozott történetekből, saját tapasztalataiból hoz példákat. Könnyed hangulatú próbafolyamatokkal készültünk, szeretem, ha a színész kap levegőt, nem szakad meg a terheléstől, Verebessel ilyen dolgozni. Remek a humora, imád sztorizni, közösségi ember, remélem, lesz alkalmam még dolgozni vele. A két darab pedig nagyon jó játék – párommal, Rékasi Károllyal –, szeretem mindkettőt.
Következő bemutatója 2020. február 8-án, szintén a József Attila Színházban, egy kultfilmből ismert történet, Bereményi Géza Eldorádója lesz, amely részben az író-költő-filmrendező gyerekkorát meséli el. A darabban Monori, a Teleki téri piac királyának feleségét játssza. Hol tartanak a próbák?
P. G.: Egy olvasópróbánk volt, úgyhogy nagyon az elején járunk. Izgalmasnak találom a tényt, hogy egy ilyen kultfilmből színpadi változat készül, érdekel, hogy fog megvalósulni. Számomra rendkívül izgalmas, hogy egy tőlem ennyire távol álló karaktert formálok majd meg, mint Monoriné, aki istenfélő, mélyen vallásos asszony. Ilyen szerepet nem kaptam az eddigi pályámon. Kíváncsi vagyok rá, hogyan fogom kigyúrni magamból a karakterét. Az eddigi vad démonok, vagány nők után egy teljesen zárt világban élő asszonyt kell megformálnom, úgy érzem, nagy szülés lesz. Csankó Zoltán kollégám lesz Monori, aminek szintén örülök. Funtek Frigyes fogja rendezni, aki hosszú évek óta Franciaországban él és dolgozik, de szerencsénkre itthon is vállal munkákat. Frici európai szemléletű rendező, együtt fogjuk megalkotni Monorinét, hatunk majd egymásra. Nagy öröm számomra, hogy Fricivel fogok dolgozni, nagyon várom már. Talán mondanom sem kell, milyen fontos számomra a vele való találkozás, a közös munka, hiszen ő is Kerényi-tanítvány.
Milyen új feladatok várnak önre a közeljövőben?
P. G.: Sokat forgatok, amit nagyon élvezek. Tizenhárom darabban jászom öt színházban. Ébren tartani ezeket nem kis feladat, olyan kondiban lenni, hogy az ember képes legyen mindezt a maga által elvárt szinten tartani, nagy kihívás. Nem is tudok évi egy bemutatónál többet vállalni. Ráadásul a gyerekeimnek is nagy szükségük van rám, nem könnyű a kamaszkor, és persze abban is szeretnék segíteni nekik, hogy megtalálják az utat, amire lépve szabad és boldog életük lesz. Olyan szülő szeretnék lenni, mint amilyenre én vágytam a gyerekkoromban. Ez az igazi nagy szerep.
a mai napig jelentős. Jelenleg öt színházban 13 darabban játszik és a 14. premierjére készül a József Attila Színházban. Színpadi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál és tévésorozatban, filmekben is gyakran látható. A különleges szépségű, mindig derűs, szerepeiben kiváló Pikali Gerdával beszélgettünk.
Először emlékezzünk egy kicsit Kerényi Imrére, aki mestere volt, köztudottan nagy szerepet játszott az életében, és akinek a rendezéseiben most is játszik.
P. G.: Kerényi Imre a pótapám volt. A mai napig nem tudom feldolgozni a halálát. Nagyon kellett érteni, amit ő gondolt, ugyanakkor szabadságot adott az alkotáshoz. Amikor ő rendezett egy darabot, gyönyörű képek jelentek meg, festményszerű volt minden a színpadon. Hitt a színészeiben, hagyott bennünket dolgozni. Láthatatlanul tanított. Fegyelmet és a szakmánk iráni alázatot tanultunk tőle. Olyan színházi nevelést adott, amire csak nagyon kevesen képesek. Azt hiszem, ilyet csak a „kerényisek” kaptak. Szoros volt a kapcsolatom a Tanár úrral, mély érzelmi kapcsolatban voltam vele. Amikor vele dolgoztam, úgy éreztem, hazatértem. Óriási szakmai tudása legendás volt, nem véletlenül kapta a „Mágus” becenevet. Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét ő rendezte a József Attila Színházban, lehet, hogy furcsán hangzik, de úgy érzem, hogy esténként, ha ezt a darabot játsszuk, ő is ott van velünk. Emlegetjük, beszélünk róla, nagyon nehéz nélküle. Biztonságot adott. Amikor az Újszínházban játszom A funtineli boszorkányt – amit szintén ő rendezett –, mindig arra gondolok, szeretném, ha látná, hogy minden úgy megy továbbra is, ahogy megálmodta, és remélem, tényleg látja is. Mondják, az ember akkor nő föl igazán, amikor elveszíti a szüleit, nekem a Tanár úr elvesztése után kellett felnőnöm.
A József Attila Színházban több darabban dolgozott Verebes Istvánnal, vele milyen volt a munka?
P. G.: Goffredo Parise: Vágyrajárók című darabját és Eric Assous: Boldogság című vígjátékát is Verebes István rendezte. A Vágyrajárókat 1978 óta szerette volna színpadra állítani, jó ideje érlelte tehát magában a gondolatot, meg is csinálta, amit szeretett volna. A darab interaktív, beszélgetünk a nézőkkel, nagyon szereti a közönség, telt házzal játsszuk. A Boldogságot én találtam és némi átdolgozás után került színpadra. A Vágyrajárók férfi darab, a Boldogság női, jól kiegészítik egymást. Verebes Istvánnal nagyon szeretek dolgozni, mert ő egészen egyéni módon vezeti rá az embert arra, amit szeretne látni a színpadon. Az életéből hozott történetekből, saját tapasztalataiból hoz példákat. Könnyed hangulatú próbafolyamatokkal készültünk, szeretem, ha a színész kap levegőt, nem szakad meg a terheléstől, Verebessel ilyen dolgozni. Remek a humora, imád sztorizni, közösségi ember, remélem, lesz alkalmam még dolgozni vele. A két darab pedig nagyon jó játék – párommal, Rékasi Károllyal –, szeretem mindkettőt.
Következő bemutatója 2020. február 8-án, szintén a József Attila Színházban, egy kultfilmből ismert történet, Bereményi Géza Eldorádója lesz, amely részben az író-költő-filmrendező gyerekkorát meséli el. A darabban Monori, a Teleki téri piac királyának feleségét játssza. Hol tartanak a próbák?
P. G.: Egy olvasópróbánk volt, úgyhogy nagyon az elején járunk. Izgalmasnak találom a tényt, hogy egy ilyen kultfilmből színpadi változat készül, érdekel, hogy fog megvalósulni. Számomra rendkívül izgalmas, hogy egy tőlem ennyire távol álló karaktert formálok majd meg, mint Monoriné, aki istenfélő, mélyen vallásos asszony. Ilyen szerepet nem kaptam az eddigi pályámon. Kíváncsi vagyok rá, hogyan fogom kigyúrni magamból a karakterét. Az eddigi vad démonok, vagány nők után egy teljesen zárt világban élő asszonyt kell megformálnom, úgy érzem, nagy szülés lesz. Csankó Zoltán kollégám lesz Monori, aminek szintén örülök. Funtek Frigyes fogja rendezni, aki hosszú évek óta Franciaországban él és dolgozik, de szerencsénkre itthon is vállal munkákat. Frici európai szemléletű rendező, együtt fogjuk megalkotni Monorinét, hatunk majd egymásra. Nagy öröm számomra, hogy Fricivel fogok dolgozni, nagyon várom már. Talán mondanom sem kell, milyen fontos számomra a vele való találkozás, a közös munka, hiszen ő is Kerényi-tanítvány.
Milyen új feladatok várnak önre a közeljövőben?
P. G.: Sokat forgatok, amit nagyon élvezek. Tizenhárom darabban jászom öt színházban. Ébren tartani ezeket nem kis feladat, olyan kondiban lenni, hogy az ember képes legyen mindezt a maga által elvárt szinten tartani, nagy kihívás. Nem is tudok évi egy bemutatónál többet vállalni. Ráadásul a gyerekeimnek is nagy szükségük van rám, nem könnyű a kamaszkor, és persze abban is szeretnék segíteni nekik, hogy megtalálják az utat, amire lépve szabad és boldog életük lesz. Olyan szülő szeretnék lenni, mint amilyenre én vágytam a gyerekkoromban. Ez az igazi nagy szerep.