2020. november 02. / Bóta Gábor
A Krúdy-kultusz persze nem véletlen a híres-nevezetes, tradicionális ételeket kínáló Kéhli Vendéglőben. Van a legnagyobb teremben a kulináris és más élvezetek jeles írójáról emléktábla, van fénykép. A falra kitéve ugyancsak látható Huszárik Zoltán Szindbád című nagy filmjéből
Latinovits Zoltán fotója, amint éppen a Krúdy által remekbe írt főhőst alakítja, aki persze éppen a gyönyörűen aranysárgálló húslevest kanalazza, elolvadó tekintettel. Kultikus lett ez a jelenet, ahogy a kamera ráközelít a levesen úszó, kívánatos zsírfoltokra, ahogy végigmustrál azon, mi mindent tartalmaz ez a gazdag nedű. Az operatőr megmutatja, Szindbád hogyan jut el szinte a csúcsra attól, hogy a jól megszokott szertartásai szerint ezt eheti mint az élet egyik legnagyobb ajándékát.
A Kéhli egyik zászlóshajója lehetne az a tartalmas, már-már egytálételnek is beillő húsleves, aminek a koronája akkora velős csont, amekkorát tán még nem is láttam. Önmagában is látványosság, amikor hozza ki őket a felszolgáló, ugyanúgy többen megfordulnak utána, mint egy bombanő után. Nem kell késsel szerencsétlenkedve kipiszkálni belőle a lényeget, van hozzá megfelelő „műszer”, hogyisne lenne, hiszen a velőnek itt kultusza van. És hát ahogy ez roppant gusztust csinálva rezeg, majd rákenve a pirítósra, beleharapva, és hozzá forró levest kanalazva, az ízek összeolvadnak, az tényleg mennyei. Ráadásul még öklömnyi májgombóc is fokozza a hatást.
Ez is mutatja, hogy a Kéhli nem az újragondolt ételek, az elkönnyített fogások helye. Ahogy megtudom az egyik tulajdonostól, Cecei-Horváth Gergelytől, vannak bizonyos ételek, amiket lehetetlen levenni az étlapról, amit szűkíteni szeretnének a korszerűség jegyében, mert a vendégek azon nyomban reklamálnak. Gergely két testvére, Tibor, Eszter is tulajdonosok, ahogy az édesanya, Rita szintén. Az édesapát is Cecei-Horváth Tibornak hívták, ő tette ezt a helyet olyanná, amilyennek ma ismerjük. (Egyébként már több mint 120 éve foglalkoznak itt vendéglátással.) Ő költő is volt, nagy mulatós, szerette a cigányzenét, ami a mai napig van itt, és baráti viszonyban volt a vendégekkel. Akár kétszázan is beférnek ide, ami óhatatlanul azt jelenti, hogy ez némiképp a tömegtermelésnek kedvez, miközben a napi ajánlatban igyekeznek kicsit kísérletezni, a szakácsok fantáziáját megmozgatva eltérni a megszokottól.
Érzékeny veszteség érte az éttermet az elmúlt év végén. Mindössze 60 évesen meghalt a régestelen régen, 30 esztendeje ott dolgozó séf, Gaál Béla, akire a tulajdonosok már barátként is tekintettek. Akik mellette dolgoztak, Benke Zoltán, Major Péter, Pelsőczi Zoltán, iparkodnak mindent tovább vinni, amit ő csinált, megtartani az egykori ízeket.
Nevezetes étek itt a csülkös bableves, ami tarkababból készül, és persze tejföl is dukál hozzá, ez szerencsére szintén sűrű. És a marhagulyásleves sem az a belvárosban rendszerint kapható, eldiétásított fajta, erre mondják, hogy van benne anyag. Arra fel lehet készülni, hogy ide nem diétázni jön az ember, de ez nem jelenti azt, hogy csak fajsúlyos leveseket lehet rendelni tetszetős, piros lábosban, vannak csészében kérhető könnyedebbek is. A puha, hideg libamáj zsírjában itt elmaradhatatlan, a lilahagymalekvár plusz kedvesség hozzá.
A marhapörköltet pofából készítik, így még nedvdúsabb a hús, mélybarna, sűrű, tunkolásra csábító zaftja van, tarhonya dukál hozzá. A csontos birkapörkölt egészen elementáris, kifő belőle az a mellékíz, ami megronthatja az ételt, és ennek aztán egészen erőteljes a zaftja, a hús minden nedve beléfő, ezért elég hozzá az olyan semleges köret, mint a sós vízben főtt burgonya. A szarvast egészen hagyományosan, vadasan készítik, és zsemlegombóccal tálalják. Nálunk kevésbé csinálják az erdélyi bélszínlángost. Két szelet hús tanyázik egymáson, markáns fűszerezéssel, vékony töltelékkel, ropogós tócsnit adnak hozzá tejföllel.
A hűsítő, könnyed madártej jólesik ezeket az ételeket követően. A somlói galuska szintén olyan, mintha nagyi készítette volna, jókora szeretettel. Minket főleg Török Tímea szolgált ki, közvetlenül és szakszerűen. A Kéhliben figyelnek a vendégekre, ha természetesen nem is jut rájuk annyi idő, mint egy kisebb, fine dining helyen. De annak is van hangulata, hogy hétköznap este is szinte teljesen tele az étterem, akadnak, akik még nótáznak is. A gondosan készített, hagyományos fogásokhoz megidéződik valami a régi Óbuda légköréből, a Krúdy által annyira szeretett világból.
Kéhli Vendéglő
III., Mókus u. 22.
Latinovits Zoltán fotója, amint éppen a Krúdy által remekbe írt főhőst alakítja, aki persze éppen a gyönyörűen aranysárgálló húslevest kanalazza, elolvadó tekintettel. Kultikus lett ez a jelenet, ahogy a kamera ráközelít a levesen úszó, kívánatos zsírfoltokra, ahogy végigmustrál azon, mi mindent tartalmaz ez a gazdag nedű. Az operatőr megmutatja, Szindbád hogyan jut el szinte a csúcsra attól, hogy a jól megszokott szertartásai szerint ezt eheti mint az élet egyik legnagyobb ajándékát.A Kéhli egyik zászlóshajója lehetne az a tartalmas, már-már egytálételnek is beillő húsleves, aminek a koronája akkora velős csont, amekkorát tán még nem is láttam. Önmagában is látványosság, amikor hozza ki őket a felszolgáló, ugyanúgy többen megfordulnak utána, mint egy bombanő után. Nem kell késsel szerencsétlenkedve kipiszkálni belőle a lényeget, van hozzá megfelelő „műszer”, hogyisne lenne, hiszen a velőnek itt kultusza van. És hát ahogy ez roppant gusztust csinálva rezeg, majd rákenve a pirítósra, beleharapva, és hozzá forró levest kanalazva, az ízek összeolvadnak, az tényleg mennyei. Ráadásul még öklömnyi májgombóc is fokozza a hatást.
Ez is mutatja, hogy a Kéhli nem az újragondolt ételek, az elkönnyített fogások helye. Ahogy megtudom az egyik tulajdonostól, Cecei-Horváth Gergelytől, vannak bizonyos ételek, amiket lehetetlen levenni az étlapról, amit szűkíteni szeretnének a korszerűség jegyében, mert a vendégek azon nyomban reklamálnak. Gergely két testvére, Tibor, Eszter is tulajdonosok, ahogy az édesanya, Rita szintén. Az édesapát is Cecei-Horváth Tibornak hívták, ő tette ezt a helyet olyanná, amilyennek ma ismerjük. (Egyébként már több mint 120 éve foglalkoznak itt vendéglátással.) Ő költő is volt, nagy mulatós, szerette a cigányzenét, ami a mai napig van itt, és baráti viszonyban volt a vendégekkel. Akár kétszázan is beférnek ide, ami óhatatlanul azt jelenti, hogy ez némiképp a tömegtermelésnek kedvez, miközben a napi ajánlatban igyekeznek kicsit kísérletezni, a szakácsok fantáziáját megmozgatva eltérni a megszokottól.Érzékeny veszteség érte az éttermet az elmúlt év végén. Mindössze 60 évesen meghalt a régestelen régen, 30 esztendeje ott dolgozó séf, Gaál Béla, akire a tulajdonosok már barátként is tekintettek. Akik mellette dolgoztak, Benke Zoltán, Major Péter, Pelsőczi Zoltán, iparkodnak mindent tovább vinni, amit ő csinált, megtartani az egykori ízeket.
Nevezetes étek itt a csülkös bableves, ami tarkababból készül, és persze tejföl is dukál hozzá, ez szerencsére szintén sűrű. És a marhagulyásleves sem az a belvárosban rendszerint kapható, eldiétásított fajta, erre mondják, hogy van benne anyag. Arra fel lehet készülni, hogy ide nem diétázni jön az ember, de ez nem jelenti azt, hogy csak fajsúlyos leveseket lehet rendelni tetszetős, piros lábosban, vannak csészében kérhető könnyedebbek is. A puha, hideg libamáj zsírjában itt elmaradhatatlan, a lilahagymalekvár plusz kedvesség hozzá.
A marhapörköltet pofából készítik, így még nedvdúsabb a hús, mélybarna, sűrű, tunkolásra csábító zaftja van, tarhonya dukál hozzá. A csontos birkapörkölt egészen elementáris, kifő belőle az a mellékíz, ami megronthatja az ételt, és ennek aztán egészen erőteljes a zaftja, a hús minden nedve beléfő, ezért elég hozzá az olyan semleges köret, mint a sós vízben főtt burgonya. A szarvast egészen hagyományosan, vadasan készítik, és zsemlegombóccal tálalják. Nálunk kevésbé csinálják az erdélyi bélszínlángost. Két szelet hús tanyázik egymáson, markáns fűszerezéssel, vékony töltelékkel, ropogós tócsnit adnak hozzá tejföllel.
A hűsítő, könnyed madártej jólesik ezeket az ételeket követően. A somlói galuska szintén olyan, mintha nagyi készítette volna, jókora szeretettel. Minket főleg Török Tímea szolgált ki, közvetlenül és szakszerűen. A Kéhliben figyelnek a vendégekre, ha természetesen nem is jut rájuk annyi idő, mint egy kisebb, fine dining helyen. De annak is van hangulata, hogy hétköznap este is szinte teljesen tele az étterem, akadnak, akik még nótáznak is. A gondosan készített, hagyományos fogásokhoz megidéződik valami a régi Óbuda légköréből, a Krúdy által annyira szeretett világból.
Kéhli Vendéglő
III., Mókus u. 22.