2020. február 15. / Jónás Ágnes
A Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének második emeletén működő Szkéné Színházat már senkinek nem kell bemutatni – ma a budapesti kultúrélet egyik színfoltja, amely kiemelt figyelmet fordít a társadalmi, politikai és kulturális problémákat feldolgozó előadások
bemutatására, ráadásul idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Lapunknak Németh Ádám, a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője beszélt a rendhagyó évről és a jubileum köré szerveződő programokról, előadásokról.
1968 vagy 1970? Melyik évszámtól datáljátok a Szkéné indulását?
N. Á.: A Szkéné Színház neve eredetileg Műegyetemi Irodalmi Színpad volt, 1968-tól lett Szkéné Együttes, majd Szkéné Színház. Az Egyetem K épületében a díszterem felett volt egy próbaterem és egy színházterem, amely átépítésen esett át, majd az így kialakított stúdiószínház 1970. március 21-én Weöres Sándor Theomachia című előadásával nyílt meg. Mi ettől a dátumtól datáljuk a Szkéné indulását, ezért is ünnepeljük idén az ötvenéves jubileumot.
Intenzív időszak jön, hiszen nem évadban gondolkodtok, hanem a 2020-as évben ünnepeltek. Milyen programokra lehet számítani?
N. Á.: Március 21-én egy zártkörű ünnepséggel készülünk – olyan alkotókat, előadóművészeket hívunk meg, akiknek a Szkénéből indult a pályafutásuk, vagy pályájuk fontos szakaszát töltötték itt az elmúlt öt évtizedben, majd országos vagy akár nemzetközi hírű művészekké lettek. Velünk lesz többek között Nagy József Szkipe, a Muzsikás együttes, a Pintér Béla és Társulata, a Forte Társulat, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, de remélhetőleg olyan művészek, alkotók is eljönnek, akik társulathoz nem, de a Szkénéhez köthetők. A másnapi, március 22-i ünnepségen már a közönség is találkozhat velük. Megújult a logónk, a szlogenünk, kisebb arculatváltáson estünk át. Tervezünk egy egész évben látható kiállítást is, régi időkből származó szkénés plakátokkal, előadásfotókkal. Január 26-án volt az első jubileumi sétánk Görbe Márk művészettörténész és egy meglepetésvendég vezetésével, amit havi rendszerességgel tervezünk műsorra tűzni. Havonta egy előadásunkra pedig 50%-os kedvezményt biztosítunk.
Interjúsorozatot is indítottatok…
N. Á.: Igen, 50, hetente megjelenő interjún keresztül szeretnénk bemutatni színházunk múltját és jelenét, hozzánk szorosan köthető művészeken, alkotókon, barátokon keresztül. Takács Kati például a már említett, Keleti István által rendezett, 1970 márciusában bemutatott Theomachiában is szerepelt, majd jó pár évre rá – már az én igazgatásom alatt – a Képmutatók cselszövésében újra színpadra lépett itt. De lesznek olyanok is, akik a nézőink számára nem ismertek, de érdekes emlékeket tárhatnak fel, mint például Armuth Miklós, a Műegyetem docense. Próbálunk kronológiában haladni, és megkérdezni majd Pintér Bélát, Schilling Árpádot, Horváth Csabát vagy a fiatalok közül Hegymegi Mátét.
Az év első bemutatója egyben magyarországi bemutató is lesz.
N. Á.: Február 22-én debütál a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadása, az Eleven éjszaka. A szerepekben Fodor Tamás, Mucsi Zoltán, Simkó Katalin, Katona László és Kovács Krisztián láthatók, a rendező Koltai M. Gábor lesz.
November 22-én mutattátok be – a Mannával közösen – Simon Longman Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című, Staféta-nyertes előadását; rendezője és fordítója Horváth János Antal. Milyen témákkal, sorsokkal szembesít ez?
N. Á.: A történet egy testvérpár, Becky és Anna (Rainer-Micsinyei Nóra és Bata Éva) körül forog, akik semmi máshoz nem értenek, egyedül a birkapásztorkodáshoz. A darab nem korlátozódik a helyi viszonyokra, gyakorlatilag bárhol játszódhatna. Az elmagányosodás, a vidék kiüresedése áll a történet fókuszában. December 18-án tartottunk egy közönségtalálkozót, melyen a fiatal szerző, Simon Longman is részt vett.
Melyik az az előadás, amely különösen közel áll a szívedhez?
N. Á.: Mindegyiket szeretem, de persze vannak olyanok, amelyeket egy kicsit jobban, ilyen például A nagy füzet (Forte Társulat) vagy a Szikszai Rémusz rendezte Caligula helytartója, de Pintér Béla darabjai között is sok a kedvenc. Jó lenne minél tovább műsoron tartani őket.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de talán sokakat érdekel, hogy ti hogyan éltétek meg a TAO-támogatás megszűnését…
N. Á.: Hónapokig nem lehetett tudni, hogy mekkora kompenzáció érkezik a kormány részéről, így kénytelenek voltunk megemelni a jegyárakat, s némiképp csökkentettük az előadásokra fordított költségeket is. 2019-ben visszafogottabban terveztünk. Szerencsére egyetlen tervezett bemutató sem maradt el, és előadást sem kellett levenni a repertoárról. Végül a kétharmadát kaptuk meg annak az összegnek, ami eredendően a TAO-támogatásból származott.
Mit gondolsz, mi a Szkéné Színház erőssége? Miben rejlik a varázsa?
N. Á.: Talán már a kissé elrejtett elhelyezkedése is különlegesnek mondható a Műegyetem épületében, ég és föld között – ahogy emlegetni szokták. Mindehhez jön a kicsi, családias hangulata, az előadások sokszínűsége, amik között remélem, reméljük, mindenki megtalálja kedvenc előadását és követi kedvenc társulatát.
bemutatására, ráadásul idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Lapunknak Németh Ádám, a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője beszélt a rendhagyó évről és a jubileum köré szerveződő programokról, előadásokról.
1968 vagy 1970? Melyik évszámtól datáljátok a Szkéné indulását?
N. Á.: A Szkéné Színház neve eredetileg Műegyetemi Irodalmi Színpad volt, 1968-tól lett Szkéné Együttes, majd Szkéné Színház. Az Egyetem K épületében a díszterem felett volt egy próbaterem és egy színházterem, amely átépítésen esett át, majd az így kialakított stúdiószínház 1970. március 21-én Weöres Sándor Theomachia című előadásával nyílt meg. Mi ettől a dátumtól datáljuk a Szkéné indulását, ezért is ünnepeljük idén az ötvenéves jubileumot.
Intenzív időszak jön, hiszen nem évadban gondolkodtok, hanem a 2020-as évben ünnepeltek. Milyen programokra lehet számítani?
N. Á.: Március 21-én egy zártkörű ünnepséggel készülünk – olyan alkotókat, előadóművészeket hívunk meg, akiknek a Szkénéből indult a pályafutásuk, vagy pályájuk fontos szakaszát töltötték itt az elmúlt öt évtizedben, majd országos vagy akár nemzetközi hírű művészekké lettek. Velünk lesz többek között Nagy József Szkipe, a Muzsikás együttes, a Pintér Béla és Társulata, a Forte Társulat, a Nézőművészeti Kft., a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, de remélhetőleg olyan művészek, alkotók is eljönnek, akik társulathoz nem, de a Szkénéhez köthetők. A másnapi, március 22-i ünnepségen már a közönség is találkozhat velük. Megújult a logónk, a szlogenünk, kisebb arculatváltáson estünk át. Tervezünk egy egész évben látható kiállítást is, régi időkből származó szkénés plakátokkal, előadásfotókkal. Január 26-án volt az első jubileumi sétánk Görbe Márk művészettörténész és egy meglepetésvendég vezetésével, amit havi rendszerességgel tervezünk műsorra tűzni. Havonta egy előadásunkra pedig 50%-os kedvezményt biztosítunk.
Interjúsorozatot is indítottatok…
N. Á.: Igen, 50, hetente megjelenő interjún keresztül szeretnénk bemutatni színházunk múltját és jelenét, hozzánk szorosan köthető művészeken, alkotókon, barátokon keresztül. Takács Kati például a már említett, Keleti István által rendezett, 1970 márciusában bemutatott Theomachiában is szerepelt, majd jó pár évre rá – már az én igazgatásom alatt – a Képmutatók cselszövésében újra színpadra lépett itt. De lesznek olyanok is, akik a nézőink számára nem ismertek, de érdekes emlékeket tárhatnak fel, mint például Armuth Miklós, a Műegyetem docense. Próbálunk kronológiában haladni, és megkérdezni majd Pintér Bélát, Schilling Árpádot, Horváth Csabát vagy a fiatalok közül Hegymegi Mátét.
Az év első bemutatója egyben magyarországi bemutató is lesz.
N. Á.: Február 22-én debütál a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadása, az Eleven éjszaka. A szerepekben Fodor Tamás, Mucsi Zoltán, Simkó Katalin, Katona László és Kovács Krisztián láthatók, a rendező Koltai M. Gábor lesz.
November 22-én mutattátok be – a Mannával közösen – Simon Longman Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című, Staféta-nyertes előadását; rendezője és fordítója Horváth János Antal. Milyen témákkal, sorsokkal szembesít ez?
N. Á.: A történet egy testvérpár, Becky és Anna (Rainer-Micsinyei Nóra és Bata Éva) körül forog, akik semmi máshoz nem értenek, egyedül a birkapásztorkodáshoz. A darab nem korlátozódik a helyi viszonyokra, gyakorlatilag bárhol játszódhatna. Az elmagányosodás, a vidék kiüresedése áll a történet fókuszában. December 18-án tartottunk egy közönségtalálkozót, melyen a fiatal szerző, Simon Longman is részt vett.
Melyik az az előadás, amely különösen közel áll a szívedhez?
N. Á.: Mindegyiket szeretem, de persze vannak olyanok, amelyeket egy kicsit jobban, ilyen például A nagy füzet (Forte Társulat) vagy a Szikszai Rémusz rendezte Caligula helytartója, de Pintér Béla darabjai között is sok a kedvenc. Jó lenne minél tovább műsoron tartani őket.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de talán sokakat érdekel, hogy ti hogyan éltétek meg a TAO-támogatás megszűnését…
N. Á.: Hónapokig nem lehetett tudni, hogy mekkora kompenzáció érkezik a kormány részéről, így kénytelenek voltunk megemelni a jegyárakat, s némiképp csökkentettük az előadásokra fordított költségeket is. 2019-ben visszafogottabban terveztünk. Szerencsére egyetlen tervezett bemutató sem maradt el, és előadást sem kellett levenni a repertoárról. Végül a kétharmadát kaptuk meg annak az összegnek, ami eredendően a TAO-támogatásból származott.
Mit gondolsz, mi a Szkéné Színház erőssége? Miben rejlik a varázsa?
N. Á.: Talán már a kissé elrejtett elhelyezkedése is különlegesnek mondható a Műegyetem épületében, ég és föld között – ahogy emlegetni szokták. Mindehhez jön a kicsi, családias hangulata, az előadások sokszínűsége, amik között remélem, reméljük, mindenki megtalálja kedvenc előadását és követi kedvenc társulatát.