2020. március 13. / Pavlovics Ágota
A Csárdáskirálynő Cecíliájától a Bors néniig felsorolhatatlanul sok karakteren át rajzolható meg színészi pályájának íve. Felejthetetlen az a lenyűgöző kánkán, és szerencsénkre azt sem csak a Csárdáskirálynőből tudjuk, hogy elképesztően jól énekel. Élete első monodrámájára készül. Bár
nem szeret egyedül állni a színpadon, a felkérésre, amit az Orlai Produkciós Irodától kapott, nem tudott nemet mondani. Az Egy német sors című darab a 106 éves korában meghalt, a náci uralmat hűségesen kiszolgáló Brunhilde Pomsel történetét mondja el. A rendkívül érzékeny témát boncolgató darabról és a történet aktualitásáról a Brunhildét alakító Molnár Piroskát kérdeztük.
Az Egy német sors érzékeny témát boncolgat. Hogy talált rá az Orlai Produkció?
M. P.: Brunhilde Pomsel történetét néhány éve könyvben is kiadták, és dokumentumfilm is készült belőle. A Christopher Hampton írta színdarabot Orlai Tibor Londonban látta, és lefordíttatta magyarra.
A próbafolyamat derekán milyennek látja Brunhildét?
M. P.: A néni, akiről szól a darab, 106 évesen halt meg, és 102 éves korában készült el visszaemlékezése. A náci rádióban, majd Goebbels titkárságán dolgozott mint gépírónő. 102 évesen már kicsit kozmetikázza a történetét, nyilván nem is emlékszik pontosan mindenre. Azt mondja: gépeltem Goebbelsnek. Azzal próbál szépíteni a történetén, hogy a neveltetését okolja, porosz származását, azt, hogy kötelességtudó volt, ahová küldték, amilyen munkára rendelték, ott dolgozott.
Brunhilde hol azt mondja, mindössze kétszer járt az irodában Goebbels, aztán azt, hogy érdekes volt látni, hogy lesz az elegáns úrból őrjöngő törpe egy gyűlésen. Hogy volt valójában?
M. P.: Mindkettő igaz. Akkor mondta, hogy csupán kétszer járt az irodában nála Goebbels, amikor az oroszok elfogták, valójában vacsoravendég is volt a Goebbels-házban, és éppen a miniszter mellé ültették le. Igaz, egy szót sem beszéltek. Ami pedig az őrjöngő törpét illeti, gyűlésen mondott beszédet a miniszter, és akkor látta ilyennek Brunhilde.
Nemcsak azt állítja, fogalma sem volt arról, hogy mi történik körülötte, de belépett a Nemzetiszocialista Pártba is.
M. P.: Érdekes, hogy soha senki nem kérdezte meg tőle, párttag-e. Akkoriban mindenki belépett a pártba, ő pedig azt a tanácsot kapta, az állásához jó ajánlólevél a párttagság. Hozzáteszi egy helyen: 500 márka fizetés fejedelmi. Az egész történet konklúziója: az ember fiatalon nem gondolja át, hogy a tetteinek milyen következményei lehetnek.
Sajnos a nem gondolkodás napjainkban is szörnyen aktuális. Mit gondol erről?
M. P.: Könnyebb vezényszavakra lépni – vigyázz, lóra, állj, pihenj –, mint gondolkozni. Sajnos könnyen megengedjük, hogy mások gondolkodjanak helyettünk. Azt látjuk a világban, hogy telebeszélik a fiatalok fejét, akiket visz előre a lelkesedés, és gyakran nem néznek utána, miről is van szó valójában. A történelem ismétli magát, a görögök is megmondták, hogy az ember nem változik, csak a körülményei.
Brunhildét megbüntetik, és kénytelen szembesülni mindazzal, amiről nem vett tudomást a háború idején.
M. P.: A háború végén, amikor az oroszok elfoglalták Berlint, a buchenwaldi koncentrációs táborba vitték azokat, akiket a náci rádióban dolgoztak. Brunhilde 5 évig volt ott. Igazán akkor látott tisztán, amikor megmutatták neki a tömegsírok fotóit, a zuhanyokat, amelyekből nem víz jött. Akkor értette meg, hogy fiatalon bele sem gondolt, mit tesz, hogy nem nézett soha a dolgok mögé. Brunhilde egyik érdekes megállapítása: igazság pedig nincs, az igazságszolgáltatásban pedig végleg nincs.
Nemcsak a történet súlyos és érzékeny, a feladat is nagy, hiszen az előadás teljes ideje alatt egyedül áll a színpadon.
M. P.: Nem nagyon szeretek színpadon egyedül lenni, mert a színház társasjáték. Jobban szeretem, ha többen vagyunk együtt, de érdekelt az anyag. Olyan erős és érdekes, hogy végül Orlai Tibor rábeszélt, vállaljam el. Még most is van bennem félelem. A darab 75 perces, a szövegeket rövid zenei részletek választják el. Fontos számomra, hogy a darabot Máté Gábor rendezi, Kaposváron évekig dolgoztunk együtt, sokszor volt a partnerem, és rendezett is engem. Boldog vagyok, hogy ő segít nekem, és nála is nyomott a latban a személyem.
Színészileg nyilván megterhelőbb a monodráma, mint a társakkal játszott darab, van módszer, ami segíti a szövegtanulásban?
M. P.: Színészileg nehezebb, hogy köti az ember a fordulatokat. Nincsenek dialógusok, magamnak kell felépítenem logikailag a szöveget. Nem hiszek a segítő módszerekben, vagy megtanulja az ember a szöveget, vagy nem. Ilyen egyszerű. Nem szeretem, ha misztifikálják a szakmát. Amikor Kiss Manyit faggatták a színészetéről azt mondta: megtanuljuk a szöveget és aztán elmondjuk.
Az Egy német sors premierje február 2-án lesz a Hatszín Teátrumban, mi lesz a következő munkája?
M. P.: A Tháliában kezdem próbálni február 10-én a Gyilkosság az Orient expresszen című darabot, amiben az orosz hercegnőt fogom játszani. Érdekes előadás lesz, laterna magica technikával készül.
A monodrámát vetítéses, sokszereplős darab követi. A pályáján a mai napig egyetlen dolog állandó, a változatosság. Kezdőként is nyitott volt mindenféle feladatra, vagy ez folyamatosan alakult ki?
M. P.: Ilyennek születtem, nem lehetett skatulyába sorolni soha. Mindenben részt tudtam venni. Karakterszínész vagyok, annak pedig ez a dolga, és ez nagyon szórakoztató. A naiva kiöregszik a szerepköréből, nálam az életkor nem játszik szerepet. Nyitottság is kellett, és az átlagos testalkatom is segített, vagyis a fizikai külsőm sem kötött. Szerencsés voltam abban is, hogy zenés vénám volt, így zenés darabokban is játszhattam. Rólam azt mondják divatos kifejezéssel élve, hogy „all round” (sokoldalú) színésznő vagyok. Amit rám osztanak, azt játszom el. Eszembe sem jut, ha nem én vagyok a főszereplő, hogy azt ne vállaljam el. Nem válogatok. Én csak végzem a dolgom, és kész.
nem szeret egyedül állni a színpadon, a felkérésre, amit az Orlai Produkciós Irodától kapott, nem tudott nemet mondani. Az Egy német sors című darab a 106 éves korában meghalt, a náci uralmat hűségesen kiszolgáló Brunhilde Pomsel történetét mondja el. A rendkívül érzékeny témát boncolgató darabról és a történet aktualitásáról a Brunhildét alakító Molnár Piroskát kérdeztük.
Az Egy német sors érzékeny témát boncolgat. Hogy talált rá az Orlai Produkció?
M. P.: Brunhilde Pomsel történetét néhány éve könyvben is kiadták, és dokumentumfilm is készült belőle. A Christopher Hampton írta színdarabot Orlai Tibor Londonban látta, és lefordíttatta magyarra.
A próbafolyamat derekán milyennek látja Brunhildét?
M. P.: A néni, akiről szól a darab, 106 évesen halt meg, és 102 éves korában készült el visszaemlékezése. A náci rádióban, majd Goebbels titkárságán dolgozott mint gépírónő. 102 évesen már kicsit kozmetikázza a történetét, nyilván nem is emlékszik pontosan mindenre. Azt mondja: gépeltem Goebbelsnek. Azzal próbál szépíteni a történetén, hogy a neveltetését okolja, porosz származását, azt, hogy kötelességtudó volt, ahová küldték, amilyen munkára rendelték, ott dolgozott.
Brunhilde hol azt mondja, mindössze kétszer járt az irodában Goebbels, aztán azt, hogy érdekes volt látni, hogy lesz az elegáns úrból őrjöngő törpe egy gyűlésen. Hogy volt valójában?
M. P.: Mindkettő igaz. Akkor mondta, hogy csupán kétszer járt az irodában nála Goebbels, amikor az oroszok elfogták, valójában vacsoravendég is volt a Goebbels-házban, és éppen a miniszter mellé ültették le. Igaz, egy szót sem beszéltek. Ami pedig az őrjöngő törpét illeti, gyűlésen mondott beszédet a miniszter, és akkor látta ilyennek Brunhilde.
Nemcsak azt állítja, fogalma sem volt arról, hogy mi történik körülötte, de belépett a Nemzetiszocialista Pártba is.
M. P.: Érdekes, hogy soha senki nem kérdezte meg tőle, párttag-e. Akkoriban mindenki belépett a pártba, ő pedig azt a tanácsot kapta, az állásához jó ajánlólevél a párttagság. Hozzáteszi egy helyen: 500 márka fizetés fejedelmi. Az egész történet konklúziója: az ember fiatalon nem gondolja át, hogy a tetteinek milyen következményei lehetnek.
Sajnos a nem gondolkodás napjainkban is szörnyen aktuális. Mit gondol erről?
M. P.: Könnyebb vezényszavakra lépni – vigyázz, lóra, állj, pihenj –, mint gondolkozni. Sajnos könnyen megengedjük, hogy mások gondolkodjanak helyettünk. Azt látjuk a világban, hogy telebeszélik a fiatalok fejét, akiket visz előre a lelkesedés, és gyakran nem néznek utána, miről is van szó valójában. A történelem ismétli magát, a görögök is megmondták, hogy az ember nem változik, csak a körülményei.
Brunhildét megbüntetik, és kénytelen szembesülni mindazzal, amiről nem vett tudomást a háború idején.
M. P.: A háború végén, amikor az oroszok elfoglalták Berlint, a buchenwaldi koncentrációs táborba vitték azokat, akiket a náci rádióban dolgoztak. Brunhilde 5 évig volt ott. Igazán akkor látott tisztán, amikor megmutatták neki a tömegsírok fotóit, a zuhanyokat, amelyekből nem víz jött. Akkor értette meg, hogy fiatalon bele sem gondolt, mit tesz, hogy nem nézett soha a dolgok mögé. Brunhilde egyik érdekes megállapítása: igazság pedig nincs, az igazságszolgáltatásban pedig végleg nincs.
Nemcsak a történet súlyos és érzékeny, a feladat is nagy, hiszen az előadás teljes ideje alatt egyedül áll a színpadon.
M. P.: Nem nagyon szeretek színpadon egyedül lenni, mert a színház társasjáték. Jobban szeretem, ha többen vagyunk együtt, de érdekelt az anyag. Olyan erős és érdekes, hogy végül Orlai Tibor rábeszélt, vállaljam el. Még most is van bennem félelem. A darab 75 perces, a szövegeket rövid zenei részletek választják el. Fontos számomra, hogy a darabot Máté Gábor rendezi, Kaposváron évekig dolgoztunk együtt, sokszor volt a partnerem, és rendezett is engem. Boldog vagyok, hogy ő segít nekem, és nála is nyomott a latban a személyem.
Színészileg nyilván megterhelőbb a monodráma, mint a társakkal játszott darab, van módszer, ami segíti a szövegtanulásban?
M. P.: Színészileg nehezebb, hogy köti az ember a fordulatokat. Nincsenek dialógusok, magamnak kell felépítenem logikailag a szöveget. Nem hiszek a segítő módszerekben, vagy megtanulja az ember a szöveget, vagy nem. Ilyen egyszerű. Nem szeretem, ha misztifikálják a szakmát. Amikor Kiss Manyit faggatták a színészetéről azt mondta: megtanuljuk a szöveget és aztán elmondjuk.
Az Egy német sors premierje február 2-án lesz a Hatszín Teátrumban, mi lesz a következő munkája?
M. P.: A Tháliában kezdem próbálni február 10-én a Gyilkosság az Orient expresszen című darabot, amiben az orosz hercegnőt fogom játszani. Érdekes előadás lesz, laterna magica technikával készül.
A monodrámát vetítéses, sokszereplős darab követi. A pályáján a mai napig egyetlen dolog állandó, a változatosság. Kezdőként is nyitott volt mindenféle feladatra, vagy ez folyamatosan alakult ki?
M. P.: Ilyennek születtem, nem lehetett skatulyába sorolni soha. Mindenben részt tudtam venni. Karakterszínész vagyok, annak pedig ez a dolga, és ez nagyon szórakoztató. A naiva kiöregszik a szerepköréből, nálam az életkor nem játszik szerepet. Nyitottság is kellett, és az átlagos testalkatom is segített, vagyis a fizikai külsőm sem kötött. Szerencsés voltam abban is, hogy zenés vénám volt, így zenés darabokban is játszhattam. Rólam azt mondják divatos kifejezéssel élve, hogy „all round” (sokoldalú) színésznő vagyok. Amit rám osztanak, azt játszom el. Eszembe sem jut, ha nem én vagyok a főszereplő, hogy azt ne vállaljam el. Nem válogatok. Én csak végzem a dolgom, és kész.