2020. február 15. / Jónás Ágnes
„Én a színházban a jelenidejűséget szeretem. Azt a fajta jelenlétet, amikor a színész képes a pillanatban létezni, képes eljutni önmagáig, önmaga legbelső fájdalmáig vagy öröméig” – vallja Bán Bálint, amikor arról kérdezzük, mit jelent számára a színészi hivatás. A fiatal színész úgy
érzi, ereje és teljesítőképessége teljében van, nyitott az új lehetőségekre és feladatokra. Következő bemutatója a Jurányi Inkubátorházban lesz látható, egy húsba vágó kérdéseket feszegető, háromszereplős előadásban, mely bepillantást enged korunk balkáni romantikájába és három fiatal egymásrautaltságára fókuszál.
A Katona József Színházban töltötted a szakmai gyakorlatod, majd a Thália Színházhoz szerződtél. Nem az lett volna logikus, hogy a Katonában maradj?
B. B.: Már harmadévben kiengedett az egyetem egy munkára, a Maladype Bázisra, ahol beugróként a Zsótér Sándor rendezte Figaro házasságában játszottam. Ekkor lehetőségem nyílt együtt dolgozni például Törőcsik Marival is, ami óriási élmény és hatalmas megtiszteltetés volt. Ezt követően Máté Gábor hívott szakmai gyakorlatra a Katona József Színházba, ahol két évadot tölthettem. Játszottam a Pinokkióban, a 30.1-ben és a Rükvercben, utóbbiban édesapámmal, Bán Jánossal. A Nemzeti Színházban Alföldi Róberttel dolgoztunk a Kabaréban. Osztálytársainkon keresztül, az ő tapasztalataikat és beszámolóikat hallva, más kőszínházak működését is megismertük. Valóban az lett volna logikus, ha a Katonában maradok, de azt hiszem, nem álltam akkor még készen ilyen kötöttségre, vágytam mindenhova menni dolgozni, meg filmezni. Ezt a Katona is érezte, és így az egyetem elvégzése után egy nagyon termékeny, dolgos egy év következett sok premierrel szabadúszóként, ezután szerződtem a Tháliához.
A Jurányi Házban januárban kezdődtek a Mady Baby olvasópróbái. A produkció az V. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása, a kollégáid Hartai Petra és Mózes András, a rendező Radnai Márk, akivel többször volt már alkalmad együtt dolgozni.
B. B.: Ez egy meglehetősen kegyetlen, száraz, véres darab, melynek írója egy kortárs román rendező-írónő, Gianina Carbunariu. Három fiatalról szól, akik hazájukat, Romániát elhagyva úgy döntenek, Írországba utaznak. Kiszolgáltatottságuk és a véletlen hozza őket össze, ám történetük végül tragédiába torkollik. Számomra a hogyanok és a miértek fontosak ebben a darabban, például, hogy milyen okok állnak az „innen el” hátterében, miért is próbál idegenben szerencsét három fiatal. A honvágy, a tradíciók megtartása, az elvágyódás, az új környezetben való helytállás, a tehetetlenség kérdéseit járjuk körbe az előadásunkkal. A dokumentarista színjátszást igénylő jelenetek nagy kihívást jelentenek számunkra, és az is emeli a tétet, hogy a nézők közel ülnek hozzánk. Radnai Márk, a rendező egy roppant izgalmas, egyedi színpadképet álmodott meg, ami egyszerűségétől nagyszerű; vetített élőképekkel is operál az előadás, és így érvénybe léphet egyfajta filmes színjátszás is.
A Thália Színházban négy bemutatód van a 2019/2020-as évadban, ebből kettőt, a Bernd Rózát és a Trainspottingot már be is mutattatok.
B. B.: A Bernd Rózát Tarnóczi Jakab állította színpadra, és szeptember 28-án volt a premier. Egy kisváros fojtó, pletykákkal átszőtt életéről szól, ahol a szóbeszédeknek „köszönhetően” egy ember élete darabjaira hullik. A Trainspotting című darabot – bizonyára sokan látták a filmet – a Thália Színház új színpadán, a Télikertben játsszuk. Alapvetően egy zárt kamaradarab ez, mind a négyen (Szabó Erika, Mózes András, Szabó Győző és jómagam) több szerepet játszunk. Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetője rendezte, aki híres különleges formanyelvéről. Absztrakción keresztül lehet igazán érzékletessé tenni a figurákat és azokat a lelki és fizikai állapotokat, amikben ezek a végletekig elgyötört (drog)függő emberek léteznek. Mozgásszínházi elemekkel tarkított előadásra számíthatnak a nézők, húsbavágó egyenességgel, szókimondó stílussal és egy furcsa, több érzékszervünket is megmozgató képi világgal. Április 4-től a Gyilkosság az Orient expresszen című krimiben leszek látható. Agatha Christie világhírű regényét Szirtes Tamás állítja a Thália Színpadára. Izgalmas próbafolyamatnak, itthon egyedülállóan látványos előadásnak nézünk elébe.
Ahány ember, annyi válasz arra a kérdésre, hogy miért szerethető a színészi hivatás. Mi a te válaszod?
B. B.: Napjaink politikai helyzete finoman szólva sem kedvez a kultúrának, beleértve a színházat is. Ilyen körülmények között hajlamos az ember elfelejteni, hogy miért is csinálja. Én a színházban a jelenidejűséget szeretem. Azt a fajta jelenlétet, amikor a színész képes a pillanatban létezni, képes eljutni önmagáig, önmaga legbelső fájdalmáig vagy öröméig. Azt mondják, a színészet egyfajta terápia. Szerintem nem csak a színészek számára az! Ha jól végezzük a dolgunkat, és sikerül átlényegülni, eggyé válni a szereppel, akkor a néző is képes lesz vele azonosulni, valamint lehetőséget nyer arra, hogy kívülről, objektíven láthasson rá a saját problémájára, és elkezdődhet az együttgondolkodás. Nem mellékesen idén leszek 30 éves. Úgy érzem, erőm teljében vagyok, nincs gátja a bennem rejlő potenciálnak, buzog bennem a tettvágy. Merek nagyokat álmodni, kész vagyok tenni az álmaim megvalósításáért. Nyitott vagyok az új lehetőségekre, és örömmel vállalok minden feladatot, ami megtalál. Ennek fényében várom, hogy mit tartogat számomra az idei év és a harmadik x átlépése.
érzi, ereje és teljesítőképessége teljében van, nyitott az új lehetőségekre és feladatokra. Következő bemutatója a Jurányi Inkubátorházban lesz látható, egy húsba vágó kérdéseket feszegető, háromszereplős előadásban, mely bepillantást enged korunk balkáni romantikájába és három fiatal egymásrautaltságára fókuszál.
A Katona József Színházban töltötted a szakmai gyakorlatod, majd a Thália Színházhoz szerződtél. Nem az lett volna logikus, hogy a Katonában maradj?
B. B.: Már harmadévben kiengedett az egyetem egy munkára, a Maladype Bázisra, ahol beugróként a Zsótér Sándor rendezte Figaro házasságában játszottam. Ekkor lehetőségem nyílt együtt dolgozni például Törőcsik Marival is, ami óriási élmény és hatalmas megtiszteltetés volt. Ezt követően Máté Gábor hívott szakmai gyakorlatra a Katona József Színházba, ahol két évadot tölthettem. Játszottam a Pinokkióban, a 30.1-ben és a Rükvercben, utóbbiban édesapámmal, Bán Jánossal. A Nemzeti Színházban Alföldi Róberttel dolgoztunk a Kabaréban. Osztálytársainkon keresztül, az ő tapasztalataikat és beszámolóikat hallva, más kőszínházak működését is megismertük. Valóban az lett volna logikus, ha a Katonában maradok, de azt hiszem, nem álltam akkor még készen ilyen kötöttségre, vágytam mindenhova menni dolgozni, meg filmezni. Ezt a Katona is érezte, és így az egyetem elvégzése után egy nagyon termékeny, dolgos egy év következett sok premierrel szabadúszóként, ezután szerződtem a Tháliához.
A Jurányi Házban januárban kezdődtek a Mady Baby olvasópróbái. A produkció az V. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása, a kollégáid Hartai Petra és Mózes András, a rendező Radnai Márk, akivel többször volt már alkalmad együtt dolgozni.
B. B.: Ez egy meglehetősen kegyetlen, száraz, véres darab, melynek írója egy kortárs román rendező-írónő, Gianina Carbunariu. Három fiatalról szól, akik hazájukat, Romániát elhagyva úgy döntenek, Írországba utaznak. Kiszolgáltatottságuk és a véletlen hozza őket össze, ám történetük végül tragédiába torkollik. Számomra a hogyanok és a miértek fontosak ebben a darabban, például, hogy milyen okok állnak az „innen el” hátterében, miért is próbál idegenben szerencsét három fiatal. A honvágy, a tradíciók megtartása, az elvágyódás, az új környezetben való helytállás, a tehetetlenség kérdéseit járjuk körbe az előadásunkkal. A dokumentarista színjátszást igénylő jelenetek nagy kihívást jelentenek számunkra, és az is emeli a tétet, hogy a nézők közel ülnek hozzánk. Radnai Márk, a rendező egy roppant izgalmas, egyedi színpadképet álmodott meg, ami egyszerűségétől nagyszerű; vetített élőképekkel is operál az előadás, és így érvénybe léphet egyfajta filmes színjátszás is.
A Thália Színházban négy bemutatód van a 2019/2020-as évadban, ebből kettőt, a Bernd Rózát és a Trainspottingot már be is mutattatok.
B. B.: A Bernd Rózát Tarnóczi Jakab állította színpadra, és szeptember 28-án volt a premier. Egy kisváros fojtó, pletykákkal átszőtt életéről szól, ahol a szóbeszédeknek „köszönhetően” egy ember élete darabjaira hullik. A Trainspotting című darabot – bizonyára sokan látták a filmet – a Thália Színház új színpadán, a Télikertben játsszuk. Alapvetően egy zárt kamaradarab ez, mind a négyen (Szabó Erika, Mózes András, Szabó Győző és jómagam) több szerepet játszunk. Horváth Csaba, a Forte Társulat vezetője rendezte, aki híres különleges formanyelvéről. Absztrakción keresztül lehet igazán érzékletessé tenni a figurákat és azokat a lelki és fizikai állapotokat, amikben ezek a végletekig elgyötört (drog)függő emberek léteznek. Mozgásszínházi elemekkel tarkított előadásra számíthatnak a nézők, húsbavágó egyenességgel, szókimondó stílussal és egy furcsa, több érzékszervünket is megmozgató képi világgal. Április 4-től a Gyilkosság az Orient expresszen című krimiben leszek látható. Agatha Christie világhírű regényét Szirtes Tamás állítja a Thália Színpadára. Izgalmas próbafolyamatnak, itthon egyedülállóan látványos előadásnak nézünk elébe.
Ahány ember, annyi válasz arra a kérdésre, hogy miért szerethető a színészi hivatás. Mi a te válaszod?
B. B.: Napjaink politikai helyzete finoman szólva sem kedvez a kultúrának, beleértve a színházat is. Ilyen körülmények között hajlamos az ember elfelejteni, hogy miért is csinálja. Én a színházban a jelenidejűséget szeretem. Azt a fajta jelenlétet, amikor a színész képes a pillanatban létezni, képes eljutni önmagáig, önmaga legbelső fájdalmáig vagy öröméig. Azt mondják, a színészet egyfajta terápia. Szerintem nem csak a színészek számára az! Ha jól végezzük a dolgunkat, és sikerül átlényegülni, eggyé válni a szereppel, akkor a néző is képes lesz vele azonosulni, valamint lehetőséget nyer arra, hogy kívülről, objektíven láthasson rá a saját problémájára, és elkezdődhet az együttgondolkodás. Nem mellékesen idén leszek 30 éves. Úgy érzem, erőm teljében vagyok, nincs gátja a bennem rejlő potenciálnak, buzog bennem a tettvágy. Merek nagyokat álmodni, kész vagyok tenni az álmaim megvalósításáért. Nyitott vagyok az új lehetőségekre, és örömmel vállalok minden feladatot, ami megtalál. Ennek fényében várom, hogy mit tartogat számomra az idei év és a harmadik x átlépése.