Levelek a sötét veremből
2020. március 17. /

Nyáry Krisztián Írjál és szeressél című könyvének folytatása az Életemnél is jobban című kötet, amelyben híres szerelmesek emberi arcát mutatja meg. A szerelmes leveleket olvasva sok
érdekes információt is kapunk. Például megtudjuk, hogy Frida Kahlo, aki apai felmenőiről azt állította, hogy aradi magyar, illetve zsidó származásúak voltak, nem mondott igazat, mert apja családja ge­ne­rá­ciókon keresztül frankfurti német volt. Férje utáni legnagyobb sze­rel­me, a fotós Muray Miklós viszont magyar volt, akihez írt levelét rúzsnyommal zárta, és mellé azt írta: „Ezt külön a nyakad hátuljára küldöm”.
A lenyűgözően érdekes kötet tematikus fejezetekből áll, olyan cí­mek­kel, mint a Vágy, Reménytelenül, Szakítás. A kötet néhány szereplője külön fejezetet kapott, például Erzsébet királyné és Andrássy Gyula is. Jászai Mari, a 19. század legnagyobb színésznője pedig azért ka­pott külön fejezetet, mert szabad nőként számos tekintélyes férfiúval – Kassai Vidorhoz férjhez ment, hogy Hermann Ottóért elváljon tőle, aztán Hermannhoz ne menjen hozzá –, bonyolódott szerelembe. Pom­pás könyv, nem lehet letenni, de miért is kéne?

Nyáry Krisztián: Életemnél is jobban
115 újabb szerelmes levél és történet
Corvina Kiadó, 2019
326 oldal / 4999 Ft