2020. június 05. / Nagy Klaudia
Magyar színházakban 2006-tól dolgozik rendezőként, 2013 őszétől újraindult az alapoktól, és hatalmas tempóval építette fel külföldi szakmai életét. A berlini Maxim Gorki Színházban kezdett rendezni, abban a műhelyben, ami átalakította a német színházat. Három év alatt számos német
nyelvterületű város nagyszínpadáig jutott, rendezett Bázelben, Grazban és Hannoverben. Bécsbe és Münchenbe készül, itthon a Katona József Színházban és az Orlai Produkciós Irodával dolgozik. Dömötör András rendezővel külföldi munkáiról beszélgettünk.
Berlinben most már inkább a Deutsches Theaterben rendezel, mint a Gorkiban.
D. A.: Az alkotók többsége, akikkel elkezdtük ezt csinálni, elment a Gorkiból, lecserélődött a csapat, ez egy természetes folyamat. A Deutsches Theaterhez most közelebb vagyok. Egy bizonyos idő után döntenem is kellett, hogy melyiknél maradok.
Nem jellemző, hogy egy rendező egy városban több színházban is dolgozik egyszerre?
D. A.: Iszonyatosan fontos, hogy ki teszi rá elsőre a kezét a darabokra, rendezőkre, az újdonságokra. Az intendánsok viszik magukkal a saját munkatársaikat, ők felelősek a színházak arculatáért, amit próbálnak védeni. Egy egészséges valódi versenyhelyzet van. 2019/20-ra a Gorki is nagyon más lett, mint az indulásakor, és tudom, hogy a Deutsches Theater is át fog alakulni 2022 után.
Rendezéseid közül melyiket tartod mérföldkőnek a külföldi pályafutásod során?
D. A.: Kiemelkedő a Mephistoland, amely már a negyedik évad óta megy. Részben magyar színházi és politikai eseményekből írtuk Laboda Kornéllal és Benedek Alberttel. Szeretik a színészek és a közönség is, át is került egy nagyobb színpadra. Külön elismerés, hogy a szöveg megjelent a Theater der Zeit drámamellékleteként. Ez az, amivel sokan be tudnak azonosítani. Rendeztem a Deutsches Theaterben egy Übü királyt, Grazban Ferdinand Schmalztól mutattam be a Der thermale Widerstand című művet, mindkettőt fontosnak tartom. Jól sikerült még a Solaris és a zu unseren füssen, das gold, aus dem boden verschwunden. Elkezdtem írni, darabfejlesztésekben részt venni. Amiket rendeztem, annak nagy része ősbemutató, ahol együtt dolgoztam a szerzőkkel, többször visszahívtak a kortárs színházi fesztiválra dolgozni. Nagyon felszabadító, hogy ennyit lehet foglalkozni kortárs szövegekkel és kortárs színházi formákkal. Azt hiszem, hogy ez az, ami a német nyelvterületen megmozdította a szakmai életemet, amiben ki tudtam teljesedni.
Honnan ered, hogy egy témához gyakran saját színpadi szöveget írsz?
D. A.: Ez a Gorki szellemiségéből fakad. Itt az volt alapvető, hogy mindenki mondja el a saját történeteit, hogy sok helyről jöttünk, és a tapasztalataink mind érdekesek és érvényesek. És ezek a személyes megnyilvánulások sokszor erősebbek lehetnek, mint a klasszikus színházi repertoár. Rengeteg támogatást kaptam tőlük, és nagyon sokat tanultam is.
De azért rendezel klasszikusokat is. A Figaro házasságában hogyan mutatjátok be a szexuális abúzust?
D. A.: Gondolatokban és érzésekben hiszek, és van, amit egy kortárs, van, amit meg egy klasszikus mű tud elmondani. De amikor a klasszikus mű utalásos marad a jelennel kapcsolatban, miközben próbál mai lenni, akkor bennem hiányérzet marad. A Figarónál eléggé adott volt a téma, hiszen az első éjszaka jogáról van szó az eredeti műben is, tehát van egy gróf, aki nem tud megszerezni egy nőt, ezért visszaállít egy régi törvényt. Ez a hatalommal való visszaélés klasszikus története. Úgy írtuk át, hogy egy ideig megy a történet, és egyszer csak a női szereplők elkezdenek kibeszélni a darabból, azt veszik észre magukon, hogy valószínűleg egy férfi írta őket. Férfi logika működteti a karakterüket is. Abból a diskurzusból indultam ki, amit a színésznőkkel folytattam a szerepeikről. Ahogy ez a két szerep elkezdett rajtuk keresztül vitatkozni magával a darab világával, azzal egy idő után felülírtuk az eredetit. Olyan volt a nézőknek, mint egy csapda, elkezdtek nézni egy klasszikust, majd az egész átfordult egy vad színházkritikává, ami valójában társadalomkritika volt. Azokról a klisékről beszéltünk, amelyeket öntudatlanul maga a színház is reprodukál.
A járványhelyzet miatt két rendezésed tolódik, az egyik Katona József Színházban a Káli holtak, a másik az Orlai Produkciónál a Határátlépések, illetve bizonytalan az AlkalMáté Trupp nyári előadása is, amelyben játszani szoktál.
D. A.: Mindhármat be szeretnénk mutatni, nem merült fel, hogy elmaradjanak. Annyit tudok, hogy május közepén a Katonában el fogjuk dönteni, hogy megpróbáljuk-e a nyár folyamán elkezdeni a próbákat, ősszel pedig megtartani a premiert, vagy a jövő évad végére csúszunk. Orlai Tiborral abban maradtunk, hogy szintén az eseményeket figyelve elkezdjük az előkészítő munkát, és amint lehet, helyet keresünk az évadban a bemutatónak. Ez ugye egy kötetlenebb forma, az is felmerült, hogy egy karanténverziót mutatunk be belőle, ha marad a járvány.
Mintha Orlainál megtaláltad volna azt az alkotó közeget, amit kerestél itthon.
D. A.: Igen. Sok helyen megtaláltam, a Katonában is bőségesen vannak alkotótársaim. Inkább úgy fogalmaznék, hogy itt professzionális keretek között független színházat lehet csinálni. Egyfajta szabadságot találtam meg.
nyelvterületű város nagyszínpadáig jutott, rendezett Bázelben, Grazban és Hannoverben. Bécsbe és Münchenbe készül, itthon a Katona József Színházban és az Orlai Produkciós Irodával dolgozik. Dömötör András rendezővel külföldi munkáiról beszélgettünk.
Berlinben most már inkább a Deutsches Theaterben rendezel, mint a Gorkiban.
D. A.: Az alkotók többsége, akikkel elkezdtük ezt csinálni, elment a Gorkiból, lecserélődött a csapat, ez egy természetes folyamat. A Deutsches Theaterhez most közelebb vagyok. Egy bizonyos idő után döntenem is kellett, hogy melyiknél maradok.
Nem jellemző, hogy egy rendező egy városban több színházban is dolgozik egyszerre?
D. A.: Iszonyatosan fontos, hogy ki teszi rá elsőre a kezét a darabokra, rendezőkre, az újdonságokra. Az intendánsok viszik magukkal a saját munkatársaikat, ők felelősek a színházak arculatáért, amit próbálnak védeni. Egy egészséges valódi versenyhelyzet van. 2019/20-ra a Gorki is nagyon más lett, mint az indulásakor, és tudom, hogy a Deutsches Theater is át fog alakulni 2022 után.
Rendezéseid közül melyiket tartod mérföldkőnek a külföldi pályafutásod során?
D. A.: Kiemelkedő a Mephistoland, amely már a negyedik évad óta megy. Részben magyar színházi és politikai eseményekből írtuk Laboda Kornéllal és Benedek Alberttel. Szeretik a színészek és a közönség is, át is került egy nagyobb színpadra. Külön elismerés, hogy a szöveg megjelent a Theater der Zeit drámamellékleteként. Ez az, amivel sokan be tudnak azonosítani. Rendeztem a Deutsches Theaterben egy Übü királyt, Grazban Ferdinand Schmalztól mutattam be a Der thermale Widerstand című művet, mindkettőt fontosnak tartom. Jól sikerült még a Solaris és a zu unseren füssen, das gold, aus dem boden verschwunden. Elkezdtem írni, darabfejlesztésekben részt venni. Amiket rendeztem, annak nagy része ősbemutató, ahol együtt dolgoztam a szerzőkkel, többször visszahívtak a kortárs színházi fesztiválra dolgozni. Nagyon felszabadító, hogy ennyit lehet foglalkozni kortárs szövegekkel és kortárs színházi formákkal. Azt hiszem, hogy ez az, ami a német nyelvterületen megmozdította a szakmai életemet, amiben ki tudtam teljesedni.
Honnan ered, hogy egy témához gyakran saját színpadi szöveget írsz?
D. A.: Ez a Gorki szellemiségéből fakad. Itt az volt alapvető, hogy mindenki mondja el a saját történeteit, hogy sok helyről jöttünk, és a tapasztalataink mind érdekesek és érvényesek. És ezek a személyes megnyilvánulások sokszor erősebbek lehetnek, mint a klasszikus színházi repertoár. Rengeteg támogatást kaptam tőlük, és nagyon sokat tanultam is.
De azért rendezel klasszikusokat is. A Figaro házasságában hogyan mutatjátok be a szexuális abúzust?
D. A.: Gondolatokban és érzésekben hiszek, és van, amit egy kortárs, van, amit meg egy klasszikus mű tud elmondani. De amikor a klasszikus mű utalásos marad a jelennel kapcsolatban, miközben próbál mai lenni, akkor bennem hiányérzet marad. A Figarónál eléggé adott volt a téma, hiszen az első éjszaka jogáról van szó az eredeti műben is, tehát van egy gróf, aki nem tud megszerezni egy nőt, ezért visszaállít egy régi törvényt. Ez a hatalommal való visszaélés klasszikus története. Úgy írtuk át, hogy egy ideig megy a történet, és egyszer csak a női szereplők elkezdenek kibeszélni a darabból, azt veszik észre magukon, hogy valószínűleg egy férfi írta őket. Férfi logika működteti a karakterüket is. Abból a diskurzusból indultam ki, amit a színésznőkkel folytattam a szerepeikről. Ahogy ez a két szerep elkezdett rajtuk keresztül vitatkozni magával a darab világával, azzal egy idő után felülírtuk az eredetit. Olyan volt a nézőknek, mint egy csapda, elkezdtek nézni egy klasszikust, majd az egész átfordult egy vad színházkritikává, ami valójában társadalomkritika volt. Azokról a klisékről beszéltünk, amelyeket öntudatlanul maga a színház is reprodukál.
A járványhelyzet miatt két rendezésed tolódik, az egyik Katona József Színházban a Káli holtak, a másik az Orlai Produkciónál a Határátlépések, illetve bizonytalan az AlkalMáté Trupp nyári előadása is, amelyben játszani szoktál.
D. A.: Mindhármat be szeretnénk mutatni, nem merült fel, hogy elmaradjanak. Annyit tudok, hogy május közepén a Katonában el fogjuk dönteni, hogy megpróbáljuk-e a nyár folyamán elkezdeni a próbákat, ősszel pedig megtartani a premiert, vagy a jövő évad végére csúszunk. Orlai Tiborral abban maradtunk, hogy szintén az eseményeket figyelve elkezdjük az előkészítő munkát, és amint lehet, helyet keresünk az évadban a bemutatónak. Ez ugye egy kötetlenebb forma, az is felmerült, hogy egy karanténverziót mutatunk be belőle, ha marad a járvány.
Mintha Orlainál megtaláltad volna azt az alkotó közeget, amit kerestél itthon.
D. A.: Igen. Sok helyen megtaláltam, a Katonában is bőségesen vannak alkotótársaim. Inkább úgy fogalmaznék, hogy itt professzionális keretek között független színházat lehet csinálni. Egyfajta szabadságot találtam meg.