2020. július 29. / SZÁSZ EMESE / BMC
Kiváló csembalóművészünk nagy feladatra vállalkozott: két dupla lemezre vette Bach Das Wohltemperierte Klavier című gyűjteményét. Az első album tavaly jelent meg a BMC Records gondozásában, amin Bach sorozatának első részét (BWV 846-869) adja elő – ezt folytatta az idén
megjelent, 24 prelúdiumot és fúgát tartalmazó felvétellel.
Több helyen nyilatkozta, hogy Bach miatt lett csembalóművész. Mi fogta meg a barokk mester művészetében, ami miatt ilyen mély elkötelezettjévé vált?
D. B.: Valóban, hatéves korom óta valamiért Bach zenéje vonzott legjobban, ami egy kisgyerek esetében állítólag aránylag ritka. Arra emlékszem, hogy Bach mindig egy külön világ volt számomra – most már tudom, miért. A barokkban még élt a zene teológiája, amely szerint a musica öröktől fogva létezik, a teremtéssel együtt Isten adománya, és lényege a transzcendens harmónia leképeződése. Ez az örök harmónia, a Harmonia aeterna a proporciókban, vagyis a hangközök számviszonyaiban valósul meg; minden mérték, szám és súly szerint van elrendezve. Bach művészete ezt az isteni, tökéletes rendet jeleníti meg. Mácsai János a közelmúltban így fogalmazott a rádióban: „ez maga a zengő világegyetem”. Sokan vagyunk, akik számára a mester művészete hatalmas erőforrást és kapaszkodót jelent az élet mindennapjaiban. Albert Schweitzer örök értékű Bach-könyvében van egy gondolat, amelyet gyakran idézek: „…Bachnak megadatott az, ami csak a legnagyobb lelkeknek, hogy az embereket sorsukkal ki tudja békíteni, segít megtalálni a lelki békéhez vezető utat”.
Akadémiai székfoglalóját a zenei retorikáról tartotta. Amikor egy mű előadására készül, akkor retorikai szempontból is elemzi azt?
D. B.: A 17-18. században a retorika és a musica szorosan összefonódott. Mindkét művészeti ág használt bizonyos alakzatokat vagy figurákat, meghatározott szóbeli, illetve zenei fordulatokat, amelyek a mondanivalónak erős nyomatékot adtak. A retorikai figurák az érzelmek legfőbb hordozói, azok tudatos alkalmazása nagymértékben megváltoztathatja az interpretációt. A zenei retorikatan nélkül nem lehet a mester zenéjét mélyebben megérteni, nekem mindig nagy segítséget jelent egy kompozíció emocionális és gondolati tartalmának megfejtéséhez.
Mi késztette arra, hogy lemezre vegye Bach Das Wohltemperierte Klavier című gyűjteményét?
D. B.: E tartalmában páratlan gyűjtemény sorozatszerű megszólaltatása hatalmas feladat, nem akármilyen erőpróbát jelent, valójában egy csembalista számára nem létezik nehezebb műsor. Régi tervem volt, hogy megörökítem, az elmúlt évtizedek alatt megszerzett tudás és tapasztalat birtokában pedig már vállalkozni mertem rá, és nagyon hálás vagyok Gőz Lászlónak, hogy megjelentette a teljes sorozatot, amelyből korábban még nem készült magyar kiadású felvétel. E művekkel való intenzív foglalkozás mérhetetlenül sok örömöt és felemelő élményt jelentett számomra. Ha az ember eljátszik egy fúgát, helyreáll a rend, Goethe szavaival élve „az örök harmóniák társalognak egymással”.
Különleges hangszert választott a lemezfelvételhez. Mitől érdekes ez a csembaló?
D. B.: A második kötet felvétele egy Johann Heinrich Harrass (1706 körül) csembaló hű másolatán készült, amelynek építését Jürgen Ammer kezdte el, de halála miatt a német mester sajnos csak a corpust, a hangszertestet tudta elkészíteni. A munkát azután Csehországban Jan Becicka, Stanislav Hüttl és Petr Sefl fejezte be. A csembaló rendelkezik egy, a maga idejében még meglehetősen ritkán előforduló 16 lábas húrsorral is, amelyik egy oktávval mélyebben szól, és a többi regiszterhez kapcsolva lenyűgöző hangzást eredményez. Nem tudok más felvételről, amelyik ilyen típusú hangszert használt volna. Nagyon inspiráló volt, hálás vagyok a hangszerkészítőknek a nagyszerű munkáért, valamint a svájci tulajdonosnak is, aki a csembalót nagyvonalúan a rendelkezésemre bocsájtotta.
megjelent, 24 prelúdiumot és fúgát tartalmazó felvétellel.
Több helyen nyilatkozta, hogy Bach miatt lett csembalóművész. Mi fogta meg a barokk mester művészetében, ami miatt ilyen mély elkötelezettjévé vált?
D. B.: Valóban, hatéves korom óta valamiért Bach zenéje vonzott legjobban, ami egy kisgyerek esetében állítólag aránylag ritka. Arra emlékszem, hogy Bach mindig egy külön világ volt számomra – most már tudom, miért. A barokkban még élt a zene teológiája, amely szerint a musica öröktől fogva létezik, a teremtéssel együtt Isten adománya, és lényege a transzcendens harmónia leképeződése. Ez az örök harmónia, a Harmonia aeterna a proporciókban, vagyis a hangközök számviszonyaiban valósul meg; minden mérték, szám és súly szerint van elrendezve. Bach művészete ezt az isteni, tökéletes rendet jeleníti meg. Mácsai János a közelmúltban így fogalmazott a rádióban: „ez maga a zengő világegyetem”. Sokan vagyunk, akik számára a mester művészete hatalmas erőforrást és kapaszkodót jelent az élet mindennapjaiban. Albert Schweitzer örök értékű Bach-könyvében van egy gondolat, amelyet gyakran idézek: „…Bachnak megadatott az, ami csak a legnagyobb lelkeknek, hogy az embereket sorsukkal ki tudja békíteni, segít megtalálni a lelki békéhez vezető utat”.
Akadémiai székfoglalóját a zenei retorikáról tartotta. Amikor egy mű előadására készül, akkor retorikai szempontból is elemzi azt?
D. B.: A 17-18. században a retorika és a musica szorosan összefonódott. Mindkét művészeti ág használt bizonyos alakzatokat vagy figurákat, meghatározott szóbeli, illetve zenei fordulatokat, amelyek a mondanivalónak erős nyomatékot adtak. A retorikai figurák az érzelmek legfőbb hordozói, azok tudatos alkalmazása nagymértékben megváltoztathatja az interpretációt. A zenei retorikatan nélkül nem lehet a mester zenéjét mélyebben megérteni, nekem mindig nagy segítséget jelent egy kompozíció emocionális és gondolati tartalmának megfejtéséhez.
Mi késztette arra, hogy lemezre vegye Bach Das Wohltemperierte Klavier című gyűjteményét?
D. B.: E tartalmában páratlan gyűjtemény sorozatszerű megszólaltatása hatalmas feladat, nem akármilyen erőpróbát jelent, valójában egy csembalista számára nem létezik nehezebb műsor. Régi tervem volt, hogy megörökítem, az elmúlt évtizedek alatt megszerzett tudás és tapasztalat birtokában pedig már vállalkozni mertem rá, és nagyon hálás vagyok Gőz Lászlónak, hogy megjelentette a teljes sorozatot, amelyből korábban még nem készült magyar kiadású felvétel. E művekkel való intenzív foglalkozás mérhetetlenül sok örömöt és felemelő élményt jelentett számomra. Ha az ember eljátszik egy fúgát, helyreáll a rend, Goethe szavaival élve „az örök harmóniák társalognak egymással”.
Különleges hangszert választott a lemezfelvételhez. Mitől érdekes ez a csembaló?
D. B.: A második kötet felvétele egy Johann Heinrich Harrass (1706 körül) csembaló hű másolatán készült, amelynek építését Jürgen Ammer kezdte el, de halála miatt a német mester sajnos csak a corpust, a hangszertestet tudta elkészíteni. A munkát azután Csehországban Jan Becicka, Stanislav Hüttl és Petr Sefl fejezte be. A csembaló rendelkezik egy, a maga idejében még meglehetősen ritkán előforduló 16 lábas húrsorral is, amelyik egy oktávval mélyebben szól, és a többi regiszterhez kapcsolva lenyűgöző hangzást eredményez. Nem tudok más felvételről, amelyik ilyen típusú hangszert használt volna. Nagyon inspiráló volt, hálás vagyok a hangszerkészítőknek a nagyszerű munkáért, valamint a svájci tulajdonosnak is, aki a csembalót nagyvonalúan a rendelkezésemre bocsájtotta.