2020. szeptember 09. / Bóta Gábor
Kétszáz előadása maradt el az Orlai Produkciónak a koronavírusjárvány miatt. Igyekeznek pótolni, amit lehet, és kortárs magyar évadot terveznek, mondja Orlai Tibor ügyvezető igazgató.
Hány előadásotok maradt el, és ezeket hogyan pótoljátok?
O. T.: Sok előadásunk maradt el a koronavírus miatt. 5 premierünk nem valósult meg az eredeti tervek szerint, de a nagy részüket, hármat a nyáron sikerült pótolni. Egy évvel eltoljuk viszont David Hare Amy világa című darabjának a premierjét, amit mi Szerepeink címmel fogunk játszani, Valló Péter rendezésében, Hernádi Judittal és Gombó Violával a főszerepekben. Elmaradt még Ayckbourn Hogy szeret a másik című vígjátékának bemutatója, ezt először Debrecenben júliusban láthatták a nézők, majd több szabadtéri helyszínen játszottuk, és szeptember végén hozzuk be a Belvárosi Színházba. A Határátlépések a Second Life alkotóinak újabb produkciója, ami az idei szentendrei nagyszínpadi bemutató lett volna.
Ebben a színészek szintén a saját életükből merítették a témákat?
O. T.: Igen, teljesen a sajátjukból. Az egész előadás az abban szereplő művészek igaz történeteiből áll. Nincs fikció, a Second Life-ban azért még volt. A cím is jelzi, hogy a határainkról szól az előadás.
Gondolom, hogy átvitt értelemben…
O. T.: Persze, mindenkinek a saját határairól, ami sokakat fog majd szembenézésre, önvizsgálatra ösztönözni. És hát ugye az elmúlt fél év történései nagyon a határainkat súrolják. Így az előadásnak „alákúszott” az élet. Sok aktuális, napi ügyről van benne szó. Szentendrén sajnos azért nem tudtuk bemutatni, mert a Városháza udvarán nem nyitották meg a bizonytalan helyzetben a nagyszínpadot. Így a Városmajor fogadta be a premiert, a kőszínházi bemutatót pedig a Hatszín Teátrumban tartjuk szeptember legelején. Az utolsó nyári bemutatónk Didier Caron Hamis hang című műve, amit a Ferenczy Múzeum udvarára korábbra terveztünk, és végül ott is mutatjuk be két hónappal később, augusztus 22-én. Ez olyan témáról szól, amit soha nem szabad elfelejteni, pedig mindenféle kísérlet van arra, hogy a történelemnek ezt a korszakát átírják. Döbbenetes anyag a rasszizmusról. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában nyíló új kulturális központ lesz a végső játszóhelye, ha megnyitja kapuit novemberben, december elején.
A Belvárosi Színházba szeptembertől már hirdettek előadásokat. Vissza tudtok állni a normál „menetrendre”?
O. T.: Az interjú készítésekor érvényben lévő előírások szerint igen, de kérdéses nagyon, mi lesz a jövőben a normál menetrend. Szeptemberben és októberben igyekszünk pótolni az elmaradtakat.
Amikor kiderült, hogy nem lehet játszani, nyilván nem volt még minden napra telt ház. Azokra a napokra, amikor pótoljátok az előadásokat, még kapható jegy?
O. T.: Kapható, mert mi eleve úgy oldottuk meg, hogy nem egy-egy előadást pótolunk ekkor és ekkor, hanem 3-4 napot is megjelöltünk, amikor az adott produkciókat játsszuk, és ezek közül választhatnak azok, akik nem nézhették meg, amire már megvolt a jegyük. Alinda beszélgetésére csupán egy időpontot jelöltünk meg, hiszen az egyszeri alkalom, ahogy Szabó Kimmel Tamás Széttépve című koncert-színháza is csak kétszer lesz, mert nem maradt belőle el több előadás.
Igaz, hogy ő elszerződik az Orlai Produkciótól?
O. T.: Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy ezt a fajta szoros együttműködést a jövőben nem folytatjuk. Ez nem zárja ki azt, hogy dolgozzunk majd együtt. Abszolút jó viszonyban váltunk el, bármikor újra folytatódhat bármi.
Igencsak emberien írtátok ki a honlapotokra, hogy aki támogatni akar benneteket, kéritek, ne váltsa vissza a jegyét, de teljesen megértitek azt is, ha valaki visszakéri a pénzt. Hogyan alakult ez?
O. T.: Körülbelül a harminc százalék váltotta vissza a jegyeket. A hetven százalék pedig vagy jegycserét kért vagy lemondott a javunkra. Ez szerintem igen jó arány.
Az pedig igencsak korrekt, hogy annak, aki a meghirdetett határidőig kérte, visszaadtad a pénzt, sok színház ezt a lehetőséget nem ajánlotta fel, csak az előadások pótlását.
O. T.: A mi megoldásunk elég nézőbarát, ami egy magánszínház esetében minimális elvárás. Meg kell érteni, hogy vannak olyanok, akik a jelenlegi helyzetben félnek színházba jönni. Ezt akceptálni kell.
Mennyi kárt okozott nektek a járvány?
O. T.: Körülbelül kétszáz előadásunk maradt el.
Ez rengeteg…
O. T.: Ami nyilván anyagi értelemben nagyon jelentős kiesés a színészek és a háttérben dolgozók szempontjából is. Mi pedig főleg a jegybevételeinkből élünk.
A tao pótlásából, amit hosszú ideig nem utaltak át nektek, végül lett valami?
O. T.: Háromszázhetven millió forint körül lett volna a taónk. Tavaly ennek körülbelül negyven százalékát kaptuk meg, idén pedig még reménykedünk abban, hogy a tao-pótlás rendeződni fog.
A színészek megkapják majd a régi gázsijukat?
O. T.: Mindenkinél igyekszünk tartani a régi gázsiját. Amíg nem játszottunk, az elmaradt előadások után honoráriumot nem tudtunk fizetni, de előleget igen, illetve voltak azért olyan online munkák, amelyekre valamennyit tudtunk fizetni. A nyári próbaidőszakokért pedig kicsivel többet ajánlottam, mint szoktam.
Szóval, ha minden jól megy, és a koronavírus miatt nem szigorodnak megint a szabályok, akkor visszaáll a régi rend, és újra rendszeresen játszotok a Belvárosi Színházban, a Hatszín Teátrumban meg a Jurányi Házban, és a vidéki fellépések is folytatódnak?
O. T.: Remélem, hogy közelítünk a régi „rendhez”. Nem minden vidéki helyen kérték a nyári előadások pótlását, van visszaesés. Óvatosabban tervezünk a Belvárosiban is. Ha befejezzük az elmaradt előadások pótlását, úgy kalkulálok, hogy kevesebbet játszunk majd. A következő szezonunk kortárs magyar évad lesz. A Határátlépésekkel indítunk. Majd a Jurányiban következik a Duma Színházzal közös, most íródott produkció, az Irodai patkányok, amely az irodai élet paródiája. Utána műsorra tűzzük Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című könyvének színpadi adaptációját, Péterfy Borival és Pataki Ferenccel a főszerepben, amit a színpadra alkalmazó Tasnádi István rendez. Szintén abszolút aktuális témáról, a családon belüli erőszakról beszél. Majd a Pass Andrea által írt és rendezett Nyakunkon a revizor következik, ami teljes egészében a mai magyar színházi életre reflektál.
Hány előadásotok maradt el, és ezeket hogyan pótoljátok?
O. T.: Sok előadásunk maradt el a koronavírus miatt. 5 premierünk nem valósult meg az eredeti tervek szerint, de a nagy részüket, hármat a nyáron sikerült pótolni. Egy évvel eltoljuk viszont David Hare Amy világa című darabjának a premierjét, amit mi Szerepeink címmel fogunk játszani, Valló Péter rendezésében, Hernádi Judittal és Gombó Violával a főszerepekben. Elmaradt még Ayckbourn Hogy szeret a másik című vígjátékának bemutatója, ezt először Debrecenben júliusban láthatták a nézők, majd több szabadtéri helyszínen játszottuk, és szeptember végén hozzuk be a Belvárosi Színházba. A Határátlépések a Second Life alkotóinak újabb produkciója, ami az idei szentendrei nagyszínpadi bemutató lett volna.
Ebben a színészek szintén a saját életükből merítették a témákat?
O. T.: Igen, teljesen a sajátjukból. Az egész előadás az abban szereplő művészek igaz történeteiből áll. Nincs fikció, a Second Life-ban azért még volt. A cím is jelzi, hogy a határainkról szól az előadás.
Gondolom, hogy átvitt értelemben…
O. T.: Persze, mindenkinek a saját határairól, ami sokakat fog majd szembenézésre, önvizsgálatra ösztönözni. És hát ugye az elmúlt fél év történései nagyon a határainkat súrolják. Így az előadásnak „alákúszott” az élet. Sok aktuális, napi ügyről van benne szó. Szentendrén sajnos azért nem tudtuk bemutatni, mert a Városháza udvarán nem nyitották meg a bizonytalan helyzetben a nagyszínpadot. Így a Városmajor fogadta be a premiert, a kőszínházi bemutatót pedig a Hatszín Teátrumban tartjuk szeptember legelején. Az utolsó nyári bemutatónk Didier Caron Hamis hang című műve, amit a Ferenczy Múzeum udvarára korábbra terveztünk, és végül ott is mutatjuk be két hónappal később, augusztus 22-én. Ez olyan témáról szól, amit soha nem szabad elfelejteni, pedig mindenféle kísérlet van arra, hogy a történelemnek ezt a korszakát átírják. Döbbenetes anyag a rasszizmusról. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában nyíló új kulturális központ lesz a végső játszóhelye, ha megnyitja kapuit novemberben, december elején.
A Belvárosi Színházba szeptembertől már hirdettek előadásokat. Vissza tudtok állni a normál „menetrendre”?
O. T.: Az interjú készítésekor érvényben lévő előírások szerint igen, de kérdéses nagyon, mi lesz a jövőben a normál menetrend. Szeptemberben és októberben igyekszünk pótolni az elmaradtakat.
Amikor kiderült, hogy nem lehet játszani, nyilván nem volt még minden napra telt ház. Azokra a napokra, amikor pótoljátok az előadásokat, még kapható jegy?
O. T.: Kapható, mert mi eleve úgy oldottuk meg, hogy nem egy-egy előadást pótolunk ekkor és ekkor, hanem 3-4 napot is megjelöltünk, amikor az adott produkciókat játsszuk, és ezek közül választhatnak azok, akik nem nézhették meg, amire már megvolt a jegyük. Alinda beszélgetésére csupán egy időpontot jelöltünk meg, hiszen az egyszeri alkalom, ahogy Szabó Kimmel Tamás Széttépve című koncert-színháza is csak kétszer lesz, mert nem maradt belőle el több előadás.
Igaz, hogy ő elszerződik az Orlai Produkciótól?
O. T.: Közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy ezt a fajta szoros együttműködést a jövőben nem folytatjuk. Ez nem zárja ki azt, hogy dolgozzunk majd együtt. Abszolút jó viszonyban váltunk el, bármikor újra folytatódhat bármi.
Igencsak emberien írtátok ki a honlapotokra, hogy aki támogatni akar benneteket, kéritek, ne váltsa vissza a jegyét, de teljesen megértitek azt is, ha valaki visszakéri a pénzt. Hogyan alakult ez?
O. T.: Körülbelül a harminc százalék váltotta vissza a jegyeket. A hetven százalék pedig vagy jegycserét kért vagy lemondott a javunkra. Ez szerintem igen jó arány.
Az pedig igencsak korrekt, hogy annak, aki a meghirdetett határidőig kérte, visszaadtad a pénzt, sok színház ezt a lehetőséget nem ajánlotta fel, csak az előadások pótlását.
O. T.: A mi megoldásunk elég nézőbarát, ami egy magánszínház esetében minimális elvárás. Meg kell érteni, hogy vannak olyanok, akik a jelenlegi helyzetben félnek színházba jönni. Ezt akceptálni kell.
Mennyi kárt okozott nektek a járvány?
O. T.: Körülbelül kétszáz előadásunk maradt el.
Ez rengeteg…
O. T.: Ami nyilván anyagi értelemben nagyon jelentős kiesés a színészek és a háttérben dolgozók szempontjából is. Mi pedig főleg a jegybevételeinkből élünk.
A tao pótlásából, amit hosszú ideig nem utaltak át nektek, végül lett valami?
O. T.: Háromszázhetven millió forint körül lett volna a taónk. Tavaly ennek körülbelül negyven százalékát kaptuk meg, idén pedig még reménykedünk abban, hogy a tao-pótlás rendeződni fog.
A színészek megkapják majd a régi gázsijukat?
O. T.: Mindenkinél igyekszünk tartani a régi gázsiját. Amíg nem játszottunk, az elmaradt előadások után honoráriumot nem tudtunk fizetni, de előleget igen, illetve voltak azért olyan online munkák, amelyekre valamennyit tudtunk fizetni. A nyári próbaidőszakokért pedig kicsivel többet ajánlottam, mint szoktam.
Szóval, ha minden jól megy, és a koronavírus miatt nem szigorodnak megint a szabályok, akkor visszaáll a régi rend, és újra rendszeresen játszotok a Belvárosi Színházban, a Hatszín Teátrumban meg a Jurányi Házban, és a vidéki fellépések is folytatódnak?
O. T.: Remélem, hogy közelítünk a régi „rendhez”. Nem minden vidéki helyen kérték a nyári előadások pótlását, van visszaesés. Óvatosabban tervezünk a Belvárosiban is. Ha befejezzük az elmaradt előadások pótlását, úgy kalkulálok, hogy kevesebbet játszunk majd. A következő szezonunk kortárs magyar évad lesz. A Határátlépésekkel indítunk. Majd a Jurányiban következik a Duma Színházzal közös, most íródott produkció, az Irodai patkányok, amely az irodai élet paródiája. Utána műsorra tűzzük Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című könyvének színpadi adaptációját, Péterfy Borival és Pataki Ferenccel a főszerepben, amit a színpadra alkalmazó Tasnádi István rendez. Szintén abszolút aktuális témáról, a családon belüli erőszakról beszél. Majd a Pass Andrea által írt és rendezett Nyakunkon a revizor következik, ami teljes egészében a mai magyar színházi életre reflektál.