2020. szeptember 15. / V. N.
Hogyan kerültek rendőrök egy könnyűzenei koncerten egy tóba, és mi lett ennek a következménye? Miként lehetett megbékélni a korábbi kedvenc zenekar átalakulását hozó új szupergruppal? Mi az összefüggés Soltész Rezső vidéki koncertje és a tüdőszűrés között?
A Kádár-kor könnyűzenei élete elevenedik meg a rajongók, a korabeli koncertre járók, azaz szemtanúk által a „Hogyha hallom én, minden az enyém” címmel meghirdetett pályázatra beküldött személyes történetekben. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja, a Hangőr Egyesület és a Volt Egyszer Egy Beatkorszak blog (www.beatkorszak.blog.hu) közösen kiírt pályázatában a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből származó koncerttörténetek megírására biztatta a közönséget egy olyan időszakban, amikor a koronavírus miatt éppen nem lehetett élő koncertekre járni. A beküldött történetekben megelevenedtek a hazai popkultúra aranykorának nagyjai, velük kapcsolatos rajongói élmények és a korszak olyan jelenségei, amikről eddig a legtöbben csak beszéltek, de írásos nyomuk nem volt.
A pályázatra anekdotákat, tárcákat, egyperceseket vártak a kiírók a Nagy Generáció és az utánuk feltűnő, föld alatti nemzedék legemlékezetesebb fellépéseiről. Sztorikat, amelyek megmutatnak valamit abból, ami miatt leginkább szeretjük az élő zenét. Ennél azonban jóval többet kapott a zsűri. Megmosolyogtató és megrázó, drámai és derűs eseteket, vidéki, fővárosi és határon túli történeteket. Őszinte és érzelmekben gazdag visszaemlékezéseket például arról a pécsi koncertről, amit a rendőrség kicsit túlreagált, miután egyikük véletlenül beleesett a színpad előtti tóba, így a buli helyett sokan a fogdában töltötték azt az estét. Vagy arról a szegedi buliról, ahol egy Omega-rajongónak nem sikerült bosszút állnia az új szupergruppon, a nagy kedvenc átalakulása miatt, hanem épp hogy megszerette az LGT-t.
Összesen hatvan pályázat érkezett a felhívásra, köztük az is, amelyik egy vidéki művelődési ház színpadára került tüdőszűrő gépről és a végül mégiscsak megvalósuló Soltész Rezső-koncertről mesél. A Bajnai Zsolt, Beck Zoltán, Horváth Gergely, Rozsonits Tamás és Vass Norbert alkotta zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a rengeteg kiváló sztori közül hármat mégiscsak díjazniuk kellett.
– Zenéről nem érdemes beszélgetni, vélik sokan, talán nem is alaptalanul – mondja Rozsonits Tamás zenei szakíró, a Moby Dick egykori dobosa, a Hangőr Egyesület elnöke. – Azt muszáj hallgatni! A koncerteken jelen kell lenni, át kell élni úgy, hogy örökre elraktározódjon az élmény sejtszinten, bármikor visszahívhatóan. A „Hogyha hallom én” pályázatra beérkezett írások visszarepítettek a legszebb éveimbe. Előjött minden, köszönöm.
– Engem a múltból mindig az izgat, ami kimarad a történelemkönyvek és tudományos munkák lapjairól – tette hozzá az NKA Hangfoglaló Program alapítója, Bajnai Zsolt. – Ezekben az írásokban is az volt a legizgalmasabb, hogy megjelent bennük a hétköznapi Kádár-kor. Azt hiszem, nemcsak a díjazott, de lényegében az összes beküldött anyag egy-egy forrás, lelet, amiket fontos volt előásni és még fontosabb megmenteni.
A pályázat díjazottjai és szövegeik: Tamás Nándor: Soltész Rezső tüdőszűrésen, Vörös András: Letegezhetem vajon?, Gazda Albert: Nevetnék mindenen. A legjobb írások folyamatosan megjelennek a Volt Egyszer Egy Beatkorszak blogon.
A Kádár-kor könnyűzenei élete elevenedik meg a rajongók, a korabeli koncertre járók, azaz szemtanúk által a „Hogyha hallom én, minden az enyém” címmel meghirdetett pályázatra beküldött személyes történetekben. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja, a Hangőr Egyesület és a Volt Egyszer Egy Beatkorszak blog (www.beatkorszak.blog.hu) közösen kiírt pályázatában a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből származó koncerttörténetek megírására biztatta a közönséget egy olyan időszakban, amikor a koronavírus miatt éppen nem lehetett élő koncertekre járni. A beküldött történetekben megelevenedtek a hazai popkultúra aranykorának nagyjai, velük kapcsolatos rajongói élmények és a korszak olyan jelenségei, amikről eddig a legtöbben csak beszéltek, de írásos nyomuk nem volt.
A pályázatra anekdotákat, tárcákat, egyperceseket vártak a kiírók a Nagy Generáció és az utánuk feltűnő, föld alatti nemzedék legemlékezetesebb fellépéseiről. Sztorikat, amelyek megmutatnak valamit abból, ami miatt leginkább szeretjük az élő zenét. Ennél azonban jóval többet kapott a zsűri. Megmosolyogtató és megrázó, drámai és derűs eseteket, vidéki, fővárosi és határon túli történeteket. Őszinte és érzelmekben gazdag visszaemlékezéseket például arról a pécsi koncertről, amit a rendőrség kicsit túlreagált, miután egyikük véletlenül beleesett a színpad előtti tóba, így a buli helyett sokan a fogdában töltötték azt az estét. Vagy arról a szegedi buliról, ahol egy Omega-rajongónak nem sikerült bosszút állnia az új szupergruppon, a nagy kedvenc átalakulása miatt, hanem épp hogy megszerette az LGT-t.
Összesen hatvan pályázat érkezett a felhívásra, köztük az is, amelyik egy vidéki művelődési ház színpadára került tüdőszűrő gépről és a végül mégiscsak megvalósuló Soltész Rezső-koncertről mesél. A Bajnai Zsolt, Beck Zoltán, Horváth Gergely, Rozsonits Tamás és Vass Norbert alkotta zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen a rengeteg kiváló sztori közül hármat mégiscsak díjazniuk kellett.
– Zenéről nem érdemes beszélgetni, vélik sokan, talán nem is alaptalanul – mondja Rozsonits Tamás zenei szakíró, a Moby Dick egykori dobosa, a Hangőr Egyesület elnöke. – Azt muszáj hallgatni! A koncerteken jelen kell lenni, át kell élni úgy, hogy örökre elraktározódjon az élmény sejtszinten, bármikor visszahívhatóan. A „Hogyha hallom én” pályázatra beérkezett írások visszarepítettek a legszebb éveimbe. Előjött minden, köszönöm.
– Engem a múltból mindig az izgat, ami kimarad a történelemkönyvek és tudományos munkák lapjairól – tette hozzá az NKA Hangfoglaló Program alapítója, Bajnai Zsolt. – Ezekben az írásokban is az volt a legizgalmasabb, hogy megjelent bennük a hétköznapi Kádár-kor. Azt hiszem, nemcsak a díjazott, de lényegében az összes beküldött anyag egy-egy forrás, lelet, amiket fontos volt előásni és még fontosabb megmenteni.
A pályázat díjazottjai és szövegeik: Tamás Nándor: Soltész Rezső tüdőszűrésen, Vörös András: Letegezhetem vajon?, Gazda Albert: Nevetnék mindenen. A legjobb írások folyamatosan megjelennek a Volt Egyszer Egy Beatkorszak blogon.