2020. november 06. / Pavlovics Ágota
A József Attila Színház szűk évtizede pazar repertoárt épít, izgalmas előadásokkal hívja fel magára a figyelmet. Missziója a színházi nevelés, a gyerek- és ifjúsági programok. Simon Kornél
meseszínészként indult, majd jelentős színházi szerepekkel hívta fel magára a figyelmet, tíz évvel ezelőtt pedig belépett a rendezők táborába, missziója a gyerekeket megszólító színház. Érthető, hogy keresztezték egymás útjait. A rendező első munkája a színházban 2019 végén a Magas szőke barna férfi felemás… című előadás volt. A második, Alan Ayckbourn A Hang-villa titka című gyerekdarabjának bemutatója október 3-án volt. Az előadásról meg persze arról, hogy milyen gyerekeknek színházat csinálni, Simon Kornél osztotta meg a gondolatait velünk.
Ön a pályája kezdetén négy évig meseszínész volt, az akkor szerzett tapasztalatai tették misszióvá az ön számára a gyerekeknek szóló színházat?
S. K.: Kezdőként megkedveltem a gyerekszínész létet, egy ideig azt gondoltam, hogy nem komoly dolog. Aztán rádöbbentem, hogy nagyon is az, és persze arra is rájöttem, hogy mesejátékot is lehet nagyon komolyan csinálni. A gyerekek mindent megértenek, nem fanyalognak, így a fantázia messze szállhat. Meghatározó pillanat volt az életemben, amikor Szegeden a buszmegállóban egy gyerek megszólított, mert látott a színházban, ahol én voltam Csipike, az óriás törpe. Hamar missziómmá vált a gyermek- és ifjúsági színház. Azért misszióm, mert hiszem, hogy a gyerekek a jövő közönsége, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kíváncsiság, érdeklődés alakul ki bennünk egy jól sikerült gyerekelőadást megnézve.
Most mutatták be a József Attila Színházban A Hang-villa titka című mesedarabot, amit ön egy évtizede már megrendezett, mi több, az volt a rendezői bemutatkozása. Hogyan változott az eltelt tíz évben a darab önben? Mennyire inspirálta kisfia a darab mostani színpadra állítását.
S. K.: Tíz évvel ezelőtt a Centrál Színházban rendeztem a darabot, amit egy alkalommal a siketek és nagyothallók akadálymenetesítésének programjához csatlakozva színházi jeltolmácsokkal is bemutattunk. Akkor még nem voltam apuka, amióta megszületett a kisfiam, ő folyamatos inspiráció számomra. A Hang- villa titka felnőtt szemmel egy hétköznapi történet, az események láncolata valójában krimi, amit a gyerekek elvisznek egy másik szintre. Ezt a folyamatot a saját kisfiamon is látom, aki nagyon kreatív, érdekes figyelni, hogyan látja másképpen a világot, hogyan díszíti fel a fantáziájával.
A darab írója, Alan Ayckbourn, az angol színházi világ egyik legsikeresebb szerzője, aki életművéért megkapta a legrangosabb színházi kitüntetést, a Tony-díjat. Mit kell tudnunk a darab főszereplőjéről Suzyról és a darab legfontosabb gondolatairól?
S. K.: Ayckbourn meséje egy angol kisvárosban játszódik, főhőse, Suzy édesanyjával él egy kis házban, szerény körülmények között. Mama egyedül neveli Suzyt, akinek se testvére, se barátai nincsenek. Egy nap azonban ajándékot kap édesanyjától, egy kölyökkutyát. Az ajándék fordulatot hoz a kislány életében. Ami pedig a darab legfontosabb mondanivalóját illeti, két gondolatot szeretnék kiemelni, az egyik, hogy ugyan nehéz, de fontos, hogy a saját világunkat soha ne veszítsük el, a másik, hogy a bátorság mindennél fontosabb.
Egy interjúban azt nyilatkozta: „Én szeretem a formákat, de közben próbálom nem elfelejteni, hogy színész vagyok és a színészből kiindulni, de az a benyomásom, hogy szerintem nálam zsarnokabb rendező kevés van.” Ezt a mondatot képtelen vagyok összeegyeztetni a személyiségével. Így lenne?
S. K.: Nincs így, igaz, sokat változtam az elmúlt néhány évben. Nagyon szabad kezet adok a színészeknek, nyitott vagyok az ötleteikre. A végső kép nem az asztalon készül el, az utolsó pillanatig hagyatkozom az alkotótársaimra. Rendezőként feltétlen előnyöm, hogy mindig arra törekszem, mindenki őrizze meg a játékkedvét a próbák alatt. Meggyőződésem, hogy bízni kell a színészekben, mert gyakran jobb ötletekkel állnak elő, mint a rendezők.
A darab eredetileg nem volt zenés, az önök előadását viszont finom muzsika szövi át. Hogy találtak egymásra Lázár Zsigmond zeneszerzővel?
S. K.: Annak idején a Harangi Mária rendezte Ájlávjú…de jó vagy, légy más! című kamaradarabban ismerkedtünk meg, Zsiga volt a zenei vezető, és már akkor egy húron pendültünk. Azt gondolom, hogy a darabnak különleges atmoszférát ad a zene.
Tíz éve új útra lépett, amikor rendezni kezdett, most pedig díszlettervezőként is részt vett a darab színre állításában. Hogyan?
S. K.: Korponay Zsófi érdeme is a díszlet, én építőkockákat képzeltem el, és azt, hogy együtt festjük ki a díszletet. Kiderült, hogy Zsófi imád rajzolni, én meg elképzelek dolgokat, de nem tudom lerajzolni. Nagyon tetszett Zsófi világa, megbeszéltük, mi adna megfelelő hátteret a darabnak, és Zsófi felfestette az építőkockákra. Jó közös munka volt. A Hang-villa titka megrendezését különös izgalommal vártam, jó lenne, ha lenne folytatás.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban ki mindenkinek ajánlja darabot?
S. K.: Alapvetően a hattól tizenkét éveseknek szól a darab, de külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyerekek a szüleikkel jönnek színházba, és a felnőttek se unatkozzanak.
meseszínészként indult, majd jelentős színházi szerepekkel hívta fel magára a figyelmet, tíz évvel ezelőtt pedig belépett a rendezők táborába, missziója a gyerekeket megszólító színház. Érthető, hogy keresztezték egymás útjait. A rendező első munkája a színházban 2019 végén a Magas szőke barna férfi felemás… című előadás volt. A második, Alan Ayckbourn A Hang-villa titka című gyerekdarabjának bemutatója október 3-án volt. Az előadásról meg persze arról, hogy milyen gyerekeknek színházat csinálni, Simon Kornél osztotta meg a gondolatait velünk.
Ön a pályája kezdetén négy évig meseszínész volt, az akkor szerzett tapasztalatai tették misszióvá az ön számára a gyerekeknek szóló színházat?
S. K.: Kezdőként megkedveltem a gyerekszínész létet, egy ideig azt gondoltam, hogy nem komoly dolog. Aztán rádöbbentem, hogy nagyon is az, és persze arra is rájöttem, hogy mesejátékot is lehet nagyon komolyan csinálni. A gyerekek mindent megértenek, nem fanyalognak, így a fantázia messze szállhat. Meghatározó pillanat volt az életemben, amikor Szegeden a buszmegállóban egy gyerek megszólított, mert látott a színházban, ahol én voltam Csipike, az óriás törpe. Hamar missziómmá vált a gyermek- és ifjúsági színház. Azért misszióm, mert hiszem, hogy a gyerekek a jövő közönsége, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kíváncsiság, érdeklődés alakul ki bennünk egy jól sikerült gyerekelőadást megnézve.
Most mutatták be a József Attila Színházban A Hang-villa titka című mesedarabot, amit ön egy évtizede már megrendezett, mi több, az volt a rendezői bemutatkozása. Hogyan változott az eltelt tíz évben a darab önben? Mennyire inspirálta kisfia a darab mostani színpadra állítását.
S. K.: Tíz évvel ezelőtt a Centrál Színházban rendeztem a darabot, amit egy alkalommal a siketek és nagyothallók akadálymenetesítésének programjához csatlakozva színházi jeltolmácsokkal is bemutattunk. Akkor még nem voltam apuka, amióta megszületett a kisfiam, ő folyamatos inspiráció számomra. A Hang- villa titka felnőtt szemmel egy hétköznapi történet, az események láncolata valójában krimi, amit a gyerekek elvisznek egy másik szintre. Ezt a folyamatot a saját kisfiamon is látom, aki nagyon kreatív, érdekes figyelni, hogyan látja másképpen a világot, hogyan díszíti fel a fantáziájával.
A darab írója, Alan Ayckbourn, az angol színházi világ egyik legsikeresebb szerzője, aki életművéért megkapta a legrangosabb színházi kitüntetést, a Tony-díjat. Mit kell tudnunk a darab főszereplőjéről Suzyról és a darab legfontosabb gondolatairól?
S. K.: Ayckbourn meséje egy angol kisvárosban játszódik, főhőse, Suzy édesanyjával él egy kis házban, szerény körülmények között. Mama egyedül neveli Suzyt, akinek se testvére, se barátai nincsenek. Egy nap azonban ajándékot kap édesanyjától, egy kölyökkutyát. Az ajándék fordulatot hoz a kislány életében. Ami pedig a darab legfontosabb mondanivalóját illeti, két gondolatot szeretnék kiemelni, az egyik, hogy ugyan nehéz, de fontos, hogy a saját világunkat soha ne veszítsük el, a másik, hogy a bátorság mindennél fontosabb.
Egy interjúban azt nyilatkozta: „Én szeretem a formákat, de közben próbálom nem elfelejteni, hogy színész vagyok és a színészből kiindulni, de az a benyomásom, hogy szerintem nálam zsarnokabb rendező kevés van.” Ezt a mondatot képtelen vagyok összeegyeztetni a személyiségével. Így lenne?
S. K.: Nincs így, igaz, sokat változtam az elmúlt néhány évben. Nagyon szabad kezet adok a színészeknek, nyitott vagyok az ötleteikre. A végső kép nem az asztalon készül el, az utolsó pillanatig hagyatkozom az alkotótársaimra. Rendezőként feltétlen előnyöm, hogy mindig arra törekszem, mindenki őrizze meg a játékkedvét a próbák alatt. Meggyőződésem, hogy bízni kell a színészekben, mert gyakran jobb ötletekkel állnak elő, mint a rendezők.
A darab eredetileg nem volt zenés, az önök előadását viszont finom muzsika szövi át. Hogy találtak egymásra Lázár Zsigmond zeneszerzővel?
S. K.: Annak idején a Harangi Mária rendezte Ájlávjú…de jó vagy, légy más! című kamaradarabban ismerkedtünk meg, Zsiga volt a zenei vezető, és már akkor egy húron pendültünk. Azt gondolom, hogy a darabnak különleges atmoszférát ad a zene.
Tíz éve új útra lépett, amikor rendezni kezdett, most pedig díszlettervezőként is részt vett a darab színre állításában. Hogyan?
S. K.: Korponay Zsófi érdeme is a díszlet, én építőkockákat képzeltem el, és azt, hogy együtt festjük ki a díszletet. Kiderült, hogy Zsófi imád rajzolni, én meg elképzelek dolgokat, de nem tudom lerajzolni. Nagyon tetszett Zsófi világa, megbeszéltük, mi adna megfelelő hátteret a darabnak, és Zsófi felfestette az építőkockákra. Jó közös munka volt. A Hang-villa titka megrendezését különös izgalommal vártam, jó lenne, ha lenne folytatás.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban ki mindenkinek ajánlja darabot?
S. K.: Alapvetően a hattól tizenkét éveseknek szól a darab, de külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyerekek a szüleikkel jönnek színházba, és a felnőttek se unatkozzanak.