2020. december 04. / Nagy Klaudia
Táncművészként komoly pályafutást tudhat magáénak, életében azonban mindig fontos szerepet kapott a színház, letette a színészvizsgát, prózai előadásokban is szerepelt. Ízig-vérig színházi embernek vallja magát. 2005-től a Pécsi Balett vezetője. Augusztus 1-jétől kinevezték a Budapesti
Operettszínház művészeti vezetőjének, ami egy újabb szakmai kihívás számára. Vincze Balázs Harangozó Gyula-, Imre Zoltán- és Seregi László-díjas balettművész-koreográfust arról kérdeztük, hogyan indult az évad, és milyen izgalmas feladatok várnak rá új pozíciójában.
A koronavírus-járvány miatt a La Mancha lovagja bemutatója tavaszról őszre tolódott, majd a szeptemberi premier után újra elmaradtak előadások. Mennyire viselt meg ez a kiszámíthatatlan helyzet?
V. B.: Az Operettszínház életében a La Mancha lovagja volt az első elmaradt premier a pandémia miatt, amit nagyon nehezen éltünk meg márciusban. Szeptemberben három szereposztással mutattuk be három egymást követő nap, ebből két előadáson állva tapsolt a közönség, ami katartikus és felemelő élmény volt. Talán márciusban nem is ütött volna ilyen nagyot. A nézők sem tudtak színházba járni, ők sem tudtak kimozdulni, vágytak a színházra, a kultúrára. Azt éreztük, még jó is, hogy így alakult. Aztán a vírus megint elvette az örömünket, mert rá egy pár napra megint le kellett állnunk. Készítettünk egy zanzásított verziót, két óra alatt kellett átrendeznem a darabot, bevallom, rendezőként úgy éreztem, hogy valamit elvesznek tőlem, valami olyat kell csinálnom, amit nem akarok. Hiszen láttam előtte egy héttel, milyen jól működött az előadás. Végül nagy siker lett a zanzásított változat is, a nézők örültek neki, hogy nem mondtuk le, hanem mindent megtettünk annak érdekében, hogy a művészek és a közönség találkozhassanak egymással. Alapvetően nyitottak vagyunk, de még nyitottabbnak és kompromisszumkészebbnek kell lennünk, mint idáig voltunk.
A járványhelyzet rosszabbodásával egyre szigorúbb intézkedések kerülnek bevezetésre. Hogyan lehet erre felkészülni?
V. B.: Az egyetemen nem tanítják, mi a teendő, ha beüt a koronavírus, de azt látom, Kiss-B. Atilla főigazgató úr nagyon jól kezeli a helyzetet, segítünk neki, amiben csak tudunk. Nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van. Nem lehet megoldani, hogy mindenkinek jó legyen. Nagyon feszített helyzetben vannak most a színházak vezetői.
Augusztus elsejétől az Operettszínház művészeti vezetője lettél. Mik a feladataid?
V. B.: A főigazgatóval együtt eltöltött idő és munka fogja kialakítani az én kompetenciáimat. Kiss-B. Atilla és Pfeiffer Gyula főzeneigazgató közösen döntötték el, hogy milyen művek kerüljenek bemutatásra, kik rendezzenek, kik vezényeljenek stb. Innentől kezdve reményeim szerint én is bekerülök a csapatba, segíteni fogom a munkájukat, az elmúlt pár hónap is bebizonyította, hogy remekül kiegészítjük egymást. Külön öröm számomra, hogy egy olyan színházban lehetek művészeti vezető, ahol a főigazgató úr a balettet is mint önálló műfajt beemelte a színház repertoárjába.
Hogyan fogadott a társulat?
V. B.: Ez egy zárt világ, és egy színházon belül is van egy kimondatlan, zárt hierarchia. Az embernek őszintén oda kell állnia és megmutatnia az összes tudását, hogy azt a feladatot, amivel megbízták, meg tudja valósítani. Ha ez nem sikerül, ez a zárt közösség soha nem fogja befogadni. Amikor odakerültem és elkezdtem rendezni, a művészek komoly falat építettek közém és maguk közé. Nemcsak egy darabot kellett színpadra állítanom, hanem le kellett bontanom a falakat, és közelebb kerülni hozzájuk, hogy azt az őszinteséget, hitet, nemesi barátságot, amiről a La Mancha lovagja szól, hitelesen tudjuk előadni. Nem volt egyszerű dolgom, de megérezték, hogy nem akarok senkit bántani, hogy jót akarok, és őszinték az elképzeléseim. Megkedveltem a színészgárdát, nagyon tehetséges embereknek tartom őket.
Fogsz még rendezni?
V. B.: Egy művészeti vezetőnek egy évben minimum egyet kell rendezni. Ebben egyáltalán nem vagyok tolakodó, azt éreztem, hogy Atilla büszke volt a La Manchára, és úgy gondolom, ha valaki egy új helyen, első alkalommal jól helytáll, akkor kap második lehetőséget is. Konkrétan még nem beszéltünk erről. Atilla az elmúlt másfél évben nagyon jó rendezőket hívott meg, velük képzeli el a következő időszakban a művészeti irányt az Operettszínházban, örülök, hogy én is ennek a csapatnak a tagja lehetek.
A fiatalok megszólítása is fontos célod?
V. B.: Abban hiszek, hogy a közönség egy színházat és az ott dolgozó művészeket szereti meg. A fiatalokat a musicaleken keresztül lehet a színházba csábítani, és ha megszeretik a művészeinket is, biztos vagyok benne, hogy el fognak menni olyan darabokra is, amelyek nem feltétlenül érdekelnék. Az Operettszínháznak van egy nagyon erős operett és egy legalább ugyanilyen erős musical „tagozata” kisebb-nagyobb átfedésekkel. Atilla pályázata is az operett és a musical egyensúlyáról szólt, két nagyszínpadi operett és két nagyszínpadi musical szerepelt az elképzeléseiben. Sajnos az elmúlt másfél év körülményei pont a musical bemutatókat sújtották, így ez az arány erre az időszakra felborult, de a következő másfél-két évben arra fogunk törekedni, hogy ez az egyensúly újból helyreálljon.
Operettszínház művészeti vezetőjének, ami egy újabb szakmai kihívás számára. Vincze Balázs Harangozó Gyula-, Imre Zoltán- és Seregi László-díjas balettművész-koreográfust arról kérdeztük, hogyan indult az évad, és milyen izgalmas feladatok várnak rá új pozíciójában.
A koronavírus-járvány miatt a La Mancha lovagja bemutatója tavaszról őszre tolódott, majd a szeptemberi premier után újra elmaradtak előadások. Mennyire viselt meg ez a kiszámíthatatlan helyzet?
V. B.: Az Operettszínház életében a La Mancha lovagja volt az első elmaradt premier a pandémia miatt, amit nagyon nehezen éltünk meg márciusban. Szeptemberben három szereposztással mutattuk be három egymást követő nap, ebből két előadáson állva tapsolt a közönség, ami katartikus és felemelő élmény volt. Talán márciusban nem is ütött volna ilyen nagyot. A nézők sem tudtak színházba járni, ők sem tudtak kimozdulni, vágytak a színházra, a kultúrára. Azt éreztük, még jó is, hogy így alakult. Aztán a vírus megint elvette az örömünket, mert rá egy pár napra megint le kellett állnunk. Készítettünk egy zanzásított verziót, két óra alatt kellett átrendeznem a darabot, bevallom, rendezőként úgy éreztem, hogy valamit elvesznek tőlem, valami olyat kell csinálnom, amit nem akarok. Hiszen láttam előtte egy héttel, milyen jól működött az előadás. Végül nagy siker lett a zanzásított változat is, a nézők örültek neki, hogy nem mondtuk le, hanem mindent megtettünk annak érdekében, hogy a művészek és a közönség találkozhassanak egymással. Alapvetően nyitottak vagyunk, de még nyitottabbnak és kompromisszumkészebbnek kell lennünk, mint idáig voltunk.
A járványhelyzet rosszabbodásával egyre szigorúbb intézkedések kerülnek bevezetésre. Hogyan lehet erre felkészülni?
V. B.: Az egyetemen nem tanítják, mi a teendő, ha beüt a koronavírus, de azt látom, Kiss-B. Atilla főigazgató úr nagyon jól kezeli a helyzetet, segítünk neki, amiben csak tudunk. Nincs jó vagy rossz döntés, csak döntés van. Nem lehet megoldani, hogy mindenkinek jó legyen. Nagyon feszített helyzetben vannak most a színházak vezetői.
Augusztus elsejétől az Operettszínház művészeti vezetője lettél. Mik a feladataid?
V. B.: A főigazgatóval együtt eltöltött idő és munka fogja kialakítani az én kompetenciáimat. Kiss-B. Atilla és Pfeiffer Gyula főzeneigazgató közösen döntötték el, hogy milyen művek kerüljenek bemutatásra, kik rendezzenek, kik vezényeljenek stb. Innentől kezdve reményeim szerint én is bekerülök a csapatba, segíteni fogom a munkájukat, az elmúlt pár hónap is bebizonyította, hogy remekül kiegészítjük egymást. Külön öröm számomra, hogy egy olyan színházban lehetek művészeti vezető, ahol a főigazgató úr a balettet is mint önálló műfajt beemelte a színház repertoárjába.
Hogyan fogadott a társulat?
V. B.: Ez egy zárt világ, és egy színházon belül is van egy kimondatlan, zárt hierarchia. Az embernek őszintén oda kell állnia és megmutatnia az összes tudását, hogy azt a feladatot, amivel megbízták, meg tudja valósítani. Ha ez nem sikerül, ez a zárt közösség soha nem fogja befogadni. Amikor odakerültem és elkezdtem rendezni, a művészek komoly falat építettek közém és maguk közé. Nemcsak egy darabot kellett színpadra állítanom, hanem le kellett bontanom a falakat, és közelebb kerülni hozzájuk, hogy azt az őszinteséget, hitet, nemesi barátságot, amiről a La Mancha lovagja szól, hitelesen tudjuk előadni. Nem volt egyszerű dolgom, de megérezték, hogy nem akarok senkit bántani, hogy jót akarok, és őszinték az elképzeléseim. Megkedveltem a színészgárdát, nagyon tehetséges embereknek tartom őket.
Fogsz még rendezni?
V. B.: Egy művészeti vezetőnek egy évben minimum egyet kell rendezni. Ebben egyáltalán nem vagyok tolakodó, azt éreztem, hogy Atilla büszke volt a La Manchára, és úgy gondolom, ha valaki egy új helyen, első alkalommal jól helytáll, akkor kap második lehetőséget is. Konkrétan még nem beszéltünk erről. Atilla az elmúlt másfél évben nagyon jó rendezőket hívott meg, velük képzeli el a következő időszakban a művészeti irányt az Operettszínházban, örülök, hogy én is ennek a csapatnak a tagja lehetek.
A fiatalok megszólítása is fontos célod?
V. B.: Abban hiszek, hogy a közönség egy színházat és az ott dolgozó művészeket szereti meg. A fiatalokat a musicaleken keresztül lehet a színházba csábítani, és ha megszeretik a művészeinket is, biztos vagyok benne, hogy el fognak menni olyan darabokra is, amelyek nem feltétlenül érdekelnék. Az Operettszínháznak van egy nagyon erős operett és egy legalább ugyanilyen erős musical „tagozata” kisebb-nagyobb átfedésekkel. Atilla pályázata is az operett és a musical egyensúlyáról szólt, két nagyszínpadi operett és két nagyszínpadi musical szerepelt az elképzeléseiben. Sajnos az elmúlt másfél év körülményei pont a musical bemutatókat sújtották, így ez az arány erre az időszakra felborult, de a következő másfél-két évben arra fogunk törekedni, hogy ez az egyensúly újból helyreálljon.