2020. december 04. / Pavlovics Ágota
Egy középkorú baráti kör tagjai egy este kiteszik az asztal közepére okostelefonjaikat, és a továbbiakban mindent, ami érkezik – hívás, sms, kép –, közösen néznek meg. A társaság férfitagjai húsz éve barátok, a nők, akiktől az ötlet származik, később kerültek a csapatba. A történet sokak
számára ismerős lehet, hiszen Paolo Genovese 2016-os Teljesen idegenek című filmje óriási sikert aratott világszerte. A film forgatókönyve alapján készült darabot a Tatabányai Jászai Mari Színház november 28-án mutatja be. Percig sem kétséges, hogy az olykor drámai, máskor vicces történet új színeit fogja megmutatni, amire garancia a rendező személye. Örömünkre Szikszai Rémusz osztotta meg velünk gondolatait.
Járt már úgy, hogy véletlenül máshova ment egy üzenete, levele, mint akinek szánta?
Sz. R.: Igen, küldtem is és kaptam is téves üzeneteket, de szerencsére semmi olyasmi nem volt bennük, ami
kellemetlen lett volna számomra. A darabban nem téves üzenetekről van szó, hanem nagyon is a címzetteknek szólókról.
Világszerte elsöprő sikert aratott a film, szép számmal születtek remake-ek és színpadi adaptációk. Mit gondol, mi Genovese Teljesen idegenek című művének titka?
Sz. R.: Nincs titok, a szerzők, mert Genovese nem egyedül írta a sztorit, egyszerűen eltaláltak valamit, ami érvényes a világban, azért van sok változat, mert a történet mindenkit meg bír szólítani.
Önt mi fogta meg leginkább a történetben?
Sz. R.: Az, hogy belemegyünk élethazugságokba, eladjuk a mosolygós arcunkat a világnak, miközben folyamatosan hazugságban élünk. Az én korosztályom, a kora ötvenesek, de a negyvenesek is – a darab szereplői is ebbe a korosztályba tartoznak – zömében úgy éltek, hogy súlyos kompromisszumokat kötöttek. John Osborne angol drámaíró Nézz vissza haraggal című legendás művében pedig azt mondja: Ha nem akarod bekoszolni a kezed, ne legyél szerelmes. Mintha összefüggne a kettő, a szerelem és a hazugság. És tényleg, a legnagyobb szerelemnél sem mindig találkozunk teljesen tisztán. Mindig maradnak titkok. Kérdés persze az is, hogy mennyire vagyunk egymáshoz és magunkhoz őszinték. Vagy minden csak látszat?
A színház más eszközökkel dolgozik, mint a film, ön a darab dramaturgja és rendezője is, hogyan lehet a két műfajt összesimogatni?
Sz. R.: Ebben a történetben a baráti társaság egyikük lakásán találkozik, és mindannyian egy asztal körül ülnek. Filmen meg lehet mutatni egy házaspárt úgy, hogy a többiek nem látszanak, mert a film úgy fókuszál a házaspárra, hogy a nagy egészet nem kell megmutatnia, a színpadon viszont mindenkit látok. A színházban, ha megvan a történet, a tér a legfontosabb, ami ezúttal Bagossy Levente munkája. Nem akarok szpoilerezni, de a darab díszlete egészen más dimenziót ad majd a történetnek, persze nem lövöm le, hogy milyen módon. Nem könnyű, de át lehet ültetni színpadra, a nehézségek áthidalása érdekében az ember belenyúl a szövegbe, és sok minden múlik a jelenetezésen is. Azért vagyok a darab dramaturgja is, hogy ezeket megoldjam.
Nem is olyan régen rendezőasszisztensként dolgozott a román-amerikai rendező Andrei Serbannal a Radnóti Színházban. Mi motiválta?
Sz. R.: Szerintem a szakmát az ember folyamatosan tanulja, az hogy Andrei Serban mellett ülhettem, olyan volt nekem, mint még egy főiskola. Az utolsó színházi óriások közül az egyik Serban, persze Peter Brook mellé is elmentem volna asszisztensnek, ahogy annak idején Serban is megtette. Egyébként Serban is megkérdezte, huszonvalahány rendezéssel a hátam mögött miért akarok mellette ülni.
Visszatekintve, mi volt a legfontosabb, amit tőle tanult?
Sz. R.: Serban 74 éves volt, amikor találkoztam vele, és elképesztően fiatalnak láttam, nagy karizmával dolgozott, ugyanakkor végtelenül játékos maradt. Amikor azt mondtam neki, mester, azt válaszolta: ha még egyszer ezt mondod, szóba nem állok veled, Andrei vagyok. De idesorolhatom Fodor Tamást, aki 78 éves, de nála fiatalabbat, nyitottabbat nem láttam, szerintem ez a legnagyobb tudás. A nagy utolsó színházi mohikánok közé tartozik Vlad Mugur is, aki szintén hetven fölött volt, amikor találkoztam vele, és az ő színházi világának alapeleme is a játék volt. Ezt szeretném megtanulni tőlük.
A bemutató november 28-án lesz, éppen egy hónappal előtte beszélgetünk, hol tart most a próbafolyamat?
Sz. R.: A próbafolyamat közepénél tartunk, a munka dandárja még előttünk van. A baráti társaság tagjai végigesznek és -isznak egy vacsorát, a színház pedig a rendről, az aprólékos munkáról szól, bőven lesz mit dolgoznunk a bemutatóig.
Kik játsszák a párokat, és kik a színészeken kívül az alkotótársai?
Sz. R.: A párokat Danis Lídia, Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Király Attila, Szakács Hajnalka, Crespo Rodrigo játssza, az egyedül érkező Peppe Dévai Balázs lesz. A díszlet a már említett Bagossy Levente munkája, a jelmezeket Kiss Julcsi készíti, a zenét Kollár-Klemencz László írta. A darabot Sediánszky Nóra fordította.
számára ismerős lehet, hiszen Paolo Genovese 2016-os Teljesen idegenek című filmje óriási sikert aratott világszerte. A film forgatókönyve alapján készült darabot a Tatabányai Jászai Mari Színház november 28-án mutatja be. Percig sem kétséges, hogy az olykor drámai, máskor vicces történet új színeit fogja megmutatni, amire garancia a rendező személye. Örömünkre Szikszai Rémusz osztotta meg velünk gondolatait.
Járt már úgy, hogy véletlenül máshova ment egy üzenete, levele, mint akinek szánta?
Sz. R.: Igen, küldtem is és kaptam is téves üzeneteket, de szerencsére semmi olyasmi nem volt bennük, ami
kellemetlen lett volna számomra. A darabban nem téves üzenetekről van szó, hanem nagyon is a címzetteknek szólókról. Világszerte elsöprő sikert aratott a film, szép számmal születtek remake-ek és színpadi adaptációk. Mit gondol, mi Genovese Teljesen idegenek című művének titka?
Sz. R.: Nincs titok, a szerzők, mert Genovese nem egyedül írta a sztorit, egyszerűen eltaláltak valamit, ami érvényes a világban, azért van sok változat, mert a történet mindenkit meg bír szólítani.
Önt mi fogta meg leginkább a történetben?
Sz. R.: Az, hogy belemegyünk élethazugságokba, eladjuk a mosolygós arcunkat a világnak, miközben folyamatosan hazugságban élünk. Az én korosztályom, a kora ötvenesek, de a negyvenesek is – a darab szereplői is ebbe a korosztályba tartoznak – zömében úgy éltek, hogy súlyos kompromisszumokat kötöttek. John Osborne angol drámaíró Nézz vissza haraggal című legendás művében pedig azt mondja: Ha nem akarod bekoszolni a kezed, ne legyél szerelmes. Mintha összefüggne a kettő, a szerelem és a hazugság. És tényleg, a legnagyobb szerelemnél sem mindig találkozunk teljesen tisztán. Mindig maradnak titkok. Kérdés persze az is, hogy mennyire vagyunk egymáshoz és magunkhoz őszinték. Vagy minden csak látszat?
A színház más eszközökkel dolgozik, mint a film, ön a darab dramaturgja és rendezője is, hogyan lehet a két műfajt összesimogatni?
Sz. R.: Ebben a történetben a baráti társaság egyikük lakásán találkozik, és mindannyian egy asztal körül ülnek. Filmen meg lehet mutatni egy házaspárt úgy, hogy a többiek nem látszanak, mert a film úgy fókuszál a házaspárra, hogy a nagy egészet nem kell megmutatnia, a színpadon viszont mindenkit látok. A színházban, ha megvan a történet, a tér a legfontosabb, ami ezúttal Bagossy Levente munkája. Nem akarok szpoilerezni, de a darab díszlete egészen más dimenziót ad majd a történetnek, persze nem lövöm le, hogy milyen módon. Nem könnyű, de át lehet ültetni színpadra, a nehézségek áthidalása érdekében az ember belenyúl a szövegbe, és sok minden múlik a jelenetezésen is. Azért vagyok a darab dramaturgja is, hogy ezeket megoldjam.
Nem is olyan régen rendezőasszisztensként dolgozott a román-amerikai rendező Andrei Serbannal a Radnóti Színházban. Mi motiválta?
Sz. R.: Szerintem a szakmát az ember folyamatosan tanulja, az hogy Andrei Serban mellett ülhettem, olyan volt nekem, mint még egy főiskola. Az utolsó színházi óriások közül az egyik Serban, persze Peter Brook mellé is elmentem volna asszisztensnek, ahogy annak idején Serban is megtette. Egyébként Serban is megkérdezte, huszonvalahány rendezéssel a hátam mögött miért akarok mellette ülni.
Visszatekintve, mi volt a legfontosabb, amit tőle tanult?
Sz. R.: Serban 74 éves volt, amikor találkoztam vele, és elképesztően fiatalnak láttam, nagy karizmával dolgozott, ugyanakkor végtelenül játékos maradt. Amikor azt mondtam neki, mester, azt válaszolta: ha még egyszer ezt mondod, szóba nem állok veled, Andrei vagyok. De idesorolhatom Fodor Tamást, aki 78 éves, de nála fiatalabbat, nyitottabbat nem láttam, szerintem ez a legnagyobb tudás. A nagy utolsó színházi mohikánok közé tartozik Vlad Mugur is, aki szintén hetven fölött volt, amikor találkoztam vele, és az ő színházi világának alapeleme is a játék volt. Ezt szeretném megtanulni tőlük.
A bemutató november 28-án lesz, éppen egy hónappal előtte beszélgetünk, hol tart most a próbafolyamat?
Sz. R.: A próbafolyamat közepénél tartunk, a munka dandárja még előttünk van. A baráti társaság tagjai végigesznek és -isznak egy vacsorát, a színház pedig a rendről, az aprólékos munkáról szól, bőven lesz mit dolgoznunk a bemutatóig.
Kik játsszák a párokat, és kik a színészeken kívül az alkotótársai?
Sz. R.: A párokat Danis Lídia, Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Király Attila, Szakács Hajnalka, Crespo Rodrigo játssza, az egyedül érkező Peppe Dévai Balázs lesz. A díszlet a már említett Bagossy Levente munkája, a jelmezeket Kiss Julcsi készíti, a zenét Kollár-Klemencz László írta. A darabot Sediánszky Nóra fordította.