2020. december 30. / Pavlovics Ágota
Karinthy Vera dzsesszzongorát és éneket tanult a Berklee College of Musicban, majd elvégezte az ELTE angoltanári szakát, mondhatnánk, hogy igényes könnyűzenét művelő énekesnő és nyelvtanár, ám ez nem lenne teljesen pontos. Édesapja, Karinthy Márton örökül hagyta rá, hogy
39. éve működő, polgári színházának szellemiségét megőrizze, így ezer szállal kötődik a Karinthy Színházhoz. Fiatal kora óta próbálkozott versírással is, ám csak mostanra gyűjtött annyi bátorságot, hogy kiadja őket. Karinthy Verával elsősorban a Karinthy Színház bemutatóiról és irodalmi szalonjáról beszélgettünk, de persze a verseiről is ejtettünk szót.
Édesapja, Karinthy Márton kívánsága volt, hogy az általa 39 éve létrehozott színház ugyanabban a szellemiségben, biztonságban működjön tovább, ahogy az ő vezetése alatt történt. Mi több, legjobb meggyőződése szerint kijelölte utódait a színház élén, mások mellett önt. Hogy sikerült átvenni a munkáját?
K. V.: A Karinthy Színház számára sem jelentett kis gondot, hogy a tavaszi koronajárvány helyzet miatt sok előadásunk elmaradt. A nehézségek ellenére örömmel mondhatom, hogy nagyon jól sikerült az évadkezdés. Első bemutatónk a Márkus Alfréd – Nóti Károly – Nádasi László – Nemlaha György által jegyzett Maga lesz a férjem című zenés vígjáték volt, amit Szabó P. Szilveszter állított színpadra. A főbb szerepekben Erdélyi Timeát, Kocsis Dénest és Miller Zoltánt láthatta a közönség. A bemutató igazán jól sikerült, szerették, akik megnézték. Édesapám ízlésének is megfelelt. Nagyon jó hangulatban folytak a próbák, ugyanakkor mindenkiben ott volt a szomorúság, hiányzott édesapám, aki mindig jelen volt minden próbán és előadáson. Készítettünk egy emlékműsort is édesapám emlékére, amit a Karinthy Színház Facebook oldalán meg lehet nézni, azt gondolom, hogy nagyon szépen sikerült, méltó megemlékezés. Az emlékesten Balázs Andrea azt mondta, neki most is olyan, mintha mindig ott ülne a nézőtér valamelyik székén Marci.
Milyen további bemutatókat terveznek?
K. V.: A következő bemutatónkat december 4-re terveztük, Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiáját Szabó K. István rendezte volna, a teljes lista túlságosan hosszú, csupán néhány név a szereplők közülük, Koncz Gábor, Ujréti László, Balázs Andrea, Baronits Gábor, de sajnos a próbafolyamatot a járvány miatt bevezetett korlátozások okán félbe kellett szakítani. A színészeknek és a háttérdolgozóknak is nehéz a kényszerleállás, de azért köszönjük, jól vagyunk. Megyünk előre. Amint a járványhelyzet engedi, folytatni fogjuk a próbákat. Az adventi időszakban minden vasárnap jelentkezünk egy kis videóval, amiben a nálunk játszó színészek a karácsonyvárás jegyében szavalnak, énekelnek. Itt szeretném megemlíteni, hogy a reményeink szerint hamarosan beköszöntő nyitást követően nálunk kap állandó helyet a Juhász Anna irodalmi szalon, így minden hónapban egyszer a kortárs magyar irodalom nagyjaival találkozhatnak az irodalombarátok a Karinthy Színházban.
Apropó a magyar irodalom nagyjai… A zseniális és utolérhetetlen Karinthy Frigyes minden műfajban remekműveket alkotott, Gábor fia verseket írt, Ferenc prózaíró lett, unokája, az ön édesapja jó ideig a Karinthy Színházba tette minden tudását és kreativitását, aztán óriási sikert aratott Ördöggörcs című regényével. Most pedig ön lépett be a versíró Karinthyk sorába, megjelent Mint egy kirakós című kötete. Mikor és hogyan talált rá a versírásra?
K. V.: Huszonéves koromban kezdtem verseket írni, akkor a szüleim biztattak, de olyan ősökkel, amilyenek az én őseim, az ember nem adhat ki akármit a kezéből. Jó időre félretettem a verseimet, aztán úgy másfél-két éve újra elkezdtem komolyabban írni. Édesapám halála után jött meg annyira az önbizalmam, hogy mertem kötetben is gondolkozni.
A Haikucsokor Édesapámhoz című versét olvastam, ami nagyon szép, megrázóan őszinte, azt is mondhatom, hogy szívszorító. Esetleg más irodalmi műfajban is gondolkodik?
K. V.: A vers arról szól, hogy most közelebb érzem édesapámat magamhoz, mint valaha. Ennek így kellett történnie, úgy látszik, ez a Karinthy-sors. Édesapám is apja, Karinthy Ferenc naplójából tudta meg a halála után, hogy mennyire szerette őt, Ferenc is utólag tudta meg Frigyes írásaiból ugyanezt. Úgy tűnik, ez egy lánc, ami végigmegy a családon. Nagyon szeretem édesapámat, büszke vagyok rá, remélem, most is lát. Ami pedig az írást illeti, nem gondolkozom más műfajban, naplót írok, de nem szánom nyilvános közlésre, a versek viszont gyűlnek, folyamatosan írok.
39. éve működő, polgári színházának szellemiségét megőrizze, így ezer szállal kötődik a Karinthy Színházhoz. Fiatal kora óta próbálkozott versírással is, ám csak mostanra gyűjtött annyi bátorságot, hogy kiadja őket. Karinthy Verával elsősorban a Karinthy Színház bemutatóiról és irodalmi szalonjáról beszélgettünk, de persze a verseiről is ejtettünk szót.
Édesapja, Karinthy Márton kívánsága volt, hogy az általa 39 éve létrehozott színház ugyanabban a szellemiségben, biztonságban működjön tovább, ahogy az ő vezetése alatt történt. Mi több, legjobb meggyőződése szerint kijelölte utódait a színház élén, mások mellett önt. Hogy sikerült átvenni a munkáját?
K. V.: A Karinthy Színház számára sem jelentett kis gondot, hogy a tavaszi koronajárvány helyzet miatt sok előadásunk elmaradt. A nehézségek ellenére örömmel mondhatom, hogy nagyon jól sikerült az évadkezdés. Első bemutatónk a Márkus Alfréd – Nóti Károly – Nádasi László – Nemlaha György által jegyzett Maga lesz a férjem című zenés vígjáték volt, amit Szabó P. Szilveszter állított színpadra. A főbb szerepekben Erdélyi Timeát, Kocsis Dénest és Miller Zoltánt láthatta a közönség. A bemutató igazán jól sikerült, szerették, akik megnézték. Édesapám ízlésének is megfelelt. Nagyon jó hangulatban folytak a próbák, ugyanakkor mindenkiben ott volt a szomorúság, hiányzott édesapám, aki mindig jelen volt minden próbán és előadáson. Készítettünk egy emlékműsort is édesapám emlékére, amit a Karinthy Színház Facebook oldalán meg lehet nézni, azt gondolom, hogy nagyon szépen sikerült, méltó megemlékezés. Az emlékesten Balázs Andrea azt mondta, neki most is olyan, mintha mindig ott ülne a nézőtér valamelyik székén Marci.
Milyen további bemutatókat terveznek?
K. V.: A következő bemutatónkat december 4-re terveztük, Gyurkovics Tibor Nagyvizit című tragikomédiáját Szabó K. István rendezte volna, a teljes lista túlságosan hosszú, csupán néhány név a szereplők közülük, Koncz Gábor, Ujréti László, Balázs Andrea, Baronits Gábor, de sajnos a próbafolyamatot a járvány miatt bevezetett korlátozások okán félbe kellett szakítani. A színészeknek és a háttérdolgozóknak is nehéz a kényszerleállás, de azért köszönjük, jól vagyunk. Megyünk előre. Amint a járványhelyzet engedi, folytatni fogjuk a próbákat. Az adventi időszakban minden vasárnap jelentkezünk egy kis videóval, amiben a nálunk játszó színészek a karácsonyvárás jegyében szavalnak, énekelnek. Itt szeretném megemlíteni, hogy a reményeink szerint hamarosan beköszöntő nyitást követően nálunk kap állandó helyet a Juhász Anna irodalmi szalon, így minden hónapban egyszer a kortárs magyar irodalom nagyjaival találkozhatnak az irodalombarátok a Karinthy Színházban.
Apropó a magyar irodalom nagyjai… A zseniális és utolérhetetlen Karinthy Frigyes minden műfajban remekműveket alkotott, Gábor fia verseket írt, Ferenc prózaíró lett, unokája, az ön édesapja jó ideig a Karinthy Színházba tette minden tudását és kreativitását, aztán óriási sikert aratott Ördöggörcs című regényével. Most pedig ön lépett be a versíró Karinthyk sorába, megjelent Mint egy kirakós című kötete. Mikor és hogyan talált rá a versírásra?
K. V.: Huszonéves koromban kezdtem verseket írni, akkor a szüleim biztattak, de olyan ősökkel, amilyenek az én őseim, az ember nem adhat ki akármit a kezéből. Jó időre félretettem a verseimet, aztán úgy másfél-két éve újra elkezdtem komolyabban írni. Édesapám halála után jött meg annyira az önbizalmam, hogy mertem kötetben is gondolkozni.
A Haikucsokor Édesapámhoz című versét olvastam, ami nagyon szép, megrázóan őszinte, azt is mondhatom, hogy szívszorító. Esetleg más irodalmi műfajban is gondolkodik?
K. V.: A vers arról szól, hogy most közelebb érzem édesapámat magamhoz, mint valaha. Ennek így kellett történnie, úgy látszik, ez a Karinthy-sors. Édesapám is apja, Karinthy Ferenc naplójából tudta meg a halála után, hogy mennyire szerette őt, Ferenc is utólag tudta meg Frigyes írásaiból ugyanezt. Úgy tűnik, ez egy lánc, ami végigmegy a családon. Nagyon szeretem édesapámat, büszke vagyok rá, remélem, most is lát. Ami pedig az írást illeti, nem gondolkozom más műfajban, naplót írok, de nem szánom nyilvános közlésre, a versek viszont gyűlnek, folyamatosan írok.