2020. december 31. / Nagy Klaudia
Pályafutása nem most indult, hiszen 2011-ben a Budapesti Operettszínház stúdiósaként Mercutiót játszotta a Rómeó és Júlia című musicalben, ezután folyamatosan jobbnál jobb feladatokat kapott. Ő azonban nem elégedett meg ennyivel, felvételizett a Színház- és Filmművészeti
Egyetemre, ahol 2019-ben diplomázott, majd a Budaörsi Latinovits Színház tagja lett. Izgalmasnak találta a Vígszínház igazgatójának, Rudolf Péternek az elképzeléseit, ezért 2020-ban a Víg társulatához szerződött. Brasch Bencét új szerepeiről és jövőbeli terveiről kérdeztük.
Miért érezted, hogy váltanod kellett?
B. B.: Amikor ott voltam Budaörsön, még nem fogalmazódott meg bennem, hogy el kellene mennem. Jó pozícióban voltam, remek szerepeket játszhattam, viszont kaptam egy megkeresést Rudolf Pétertől, ami nagyon érdekelt. Akkor gondoltam először bele, hogy milyen is lenne egy ilyen múltú színházban játszani, mint a Vígszínház, aminek a nagyszínpadán kívül még két játszóhelye is van, a Házi Színpad és a Pesti Színház. A Vígben nagyon sokat lehet fejlődni színészileg, technikailag. Sok mindent kellett mérlegelnem, és úgy döntöttem, hogy azt az utat látom jónak, ha Rudolf Péterrel tartok. Az egész pályámon a megérzéseimre hallgattam, most is úgy gondolom, jól döntöttem. Péterrel hasonlóan gondolkodunk a színházról, szimpatikus a társulathoz való hozzáállása, kommunikációja.
Az új kollégákkal könnyen megtaláltátok a közös hangot?
B. B.: Alapvetően könnyen oldódom, ezzel nem volt gond. Beugrottam két előadásba, A nagy Gatsbybe és A Pál utca fiúkba. Először ódzkodtam ettől, mindenképpen új darabokban szerettem volna bemutatkozni a társulatnak és azoknak a nézőknek is, akik esetleg ott látnak először. Beigazolódott, amit Péter mondott, hogy nehéz két ilyen nagy szerepbe beugrani rövid idő alatt, van benne rizikó, viszont a társulatnak és a nézőknek is tudok bizonyítani már a legelején. Tényleg igaza volt, pozitívak a visszajelzések mindkét beállásról, én is őszintén szeretem, és már kezdem sajátomnak érezni mindkét alakítást.
A Pál utcai fiúkat és A nagy Gatsbyt is kettős szereposztásban játszod. Nézitek egymást, építkeztek a másik játékából, vagy teljesen más karakter megformálása a cél?
B. B.: Technikailag A Pál utcai fiúk egyszerűbb volt, mert nem annyira fix a forma, mint a Gatsbynél. A Pál utcai fiúkban változtathattam bizonyos dolgokon, mert konkrét elképzelésem volt róla, miért formálnám meg máshogy a szerepet, ennek köszönhetően más alakítás lett az enyém, mint Józan Lacié. Mind a kettő érvényes, hiszen ő is saját magából építkezik, ahogy én is, nem próbáltam utánozni őt. A Gatsby nehezebb ügy volt, formakötött előadás, sok a póz, emiatt nem lehet változtatni, és ebbe kellett úgy beilleszkedni, hogy mégis enyém legyen a szerep. Le kellett mennie legalább öt előadásnak, hogy biztonsággal tudjak közlekedni a színpadon, és ne arra figyeljek, pontosan hová kell állnom. Sok hasonló szituációban voltam már, hogy új közegben kellett gyorsan bemutatkoznom, ettől fejlődik az ember. Nagyon szorongtam és izgultam, hogy fog sikerülni a Gatsby, mert a zene és a koreográfia is rendkívül bonyolult, a szövegek sem magától értetődőek. Hála istennek remek asszisztensekkel dolgoztam, a kollégák nagyon segítőkészek voltak, így biztonsággal tudtam színpadra lépni.
Milyen volt a közös munka A nagy Gatsby rendezőjével, ifjabb Vidnyánszky Attilával?
B. B.: Mindig szeretek fiatalokkal is dolgozni, teljesen más iskola, más habitus. Amikor megnéztem az előadást, éreztem rajta, hogy rengeteg forma, dal, koreográfia a próbafolyamat alatti improvizációkból állt össze, így minden színész elég sokat hozott át a saját egyéniségéből a szerepeibe. Nekem nem feltétlenül áll jól, ami Ember Márknak, más alkat vagyunk, más habitussal is játsszunk. Sok ajánlatot vittem Attilának, aki nagyon nyitott volt, így hamar sikerült egymásra hangolódnunk.
Az apa című darab mély empátiával foglalkozik az Alzheimer-kórban szenvedő emberekkel. Mi jelentette a kihívást ennél az előadásnál?
B. B.: Mostanában elkerültek az úgynevezett társalgási drámák, amik más belső energiákat igényelnek, ettől picit elszoktam. Nagyon jó volt Valló Péterrel dolgozni, mert türelmesen próbál, és nem bombáz egyszerre húsz instrukcióval, hogy azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Mindig mond egy irányt, és ha azt megcsináltam, akkor rátesz még egyet, amitől összetettebb lesz az alakítás. A szerző, Florian Zeller elképesztő intelligenciával írta meg a darabot. Viszont könnyű elmenni abba az irányba, hogy végig sajnáljuk ezt az embert, aki sajnálja magát. És ez szerintem senkit nem érdekel. Valló Péter jó ízléssel nyúlt hozzá, ez a szórakoztató, kavargó előadás a végén igazi drámába fordult át. Nagyszerű partnereim voltak, Kern Andrással most dolgoztam először, nagyon értem a humorát, remekül megértjük egymást.
Sok helyen dolgozol, megtarthattad az eddigi szerepeidet?
B. B.: Már a legelején megbeszéltem Péterrel, hogy fontosak a külsős munkáim. Meg tudtam tartani a radnótis előadást, a Csillagképeket, Lovas Rozi most jött volna vissza szülés után, de a leállás miatt már nem tudtuk felújítani. Illetve az Átrium fontos színház az életemben, aminek sokat köszönhetek, például az Isteni végjátékot én rendeztem volna, de aztán a Víg miatt visszaadtam. Megpróbáltuk átrakni évad végére, de Alföldi Róbertnek – aki ezt a monodrámát játssza – nem volt jó. Viszont a szöveget Ugrai Istvánnal átírtuk, az eredetinél tartalmasabb anyag lett, sokat dolgoztunk vele. Robi felkért, hogy amikor tudok, menjek be a próbákra. Pont úgy alakult, hogy majdnem mindegyiken ott tudtam lenni. Társrendezésnek tartom, mert végig lent ültem, én instruáltam, irányítottam, számomra jelentős munka.
Kacsingatsz a rendezés felé?
B. B.: Igen, az egyetemen rendeztem egy előadást, A kriplit, amit végül nem tudtunk bemutatni, és ez nagy fájdalmam. De olvasok több darabot is, rengeteg tervem van.
Egyetemre, ahol 2019-ben diplomázott, majd a Budaörsi Latinovits Színház tagja lett. Izgalmasnak találta a Vígszínház igazgatójának, Rudolf Péternek az elképzeléseit, ezért 2020-ban a Víg társulatához szerződött. Brasch Bencét új szerepeiről és jövőbeli terveiről kérdeztük.
Miért érezted, hogy váltanod kellett?
B. B.: Amikor ott voltam Budaörsön, még nem fogalmazódott meg bennem, hogy el kellene mennem. Jó pozícióban voltam, remek szerepeket játszhattam, viszont kaptam egy megkeresést Rudolf Pétertől, ami nagyon érdekelt. Akkor gondoltam először bele, hogy milyen is lenne egy ilyen múltú színházban játszani, mint a Vígszínház, aminek a nagyszínpadán kívül még két játszóhelye is van, a Házi Színpad és a Pesti Színház. A Vígben nagyon sokat lehet fejlődni színészileg, technikailag. Sok mindent kellett mérlegelnem, és úgy döntöttem, hogy azt az utat látom jónak, ha Rudolf Péterrel tartok. Az egész pályámon a megérzéseimre hallgattam, most is úgy gondolom, jól döntöttem. Péterrel hasonlóan gondolkodunk a színházról, szimpatikus a társulathoz való hozzáállása, kommunikációja.
Az új kollégákkal könnyen megtaláltátok a közös hangot?
B. B.: Alapvetően könnyen oldódom, ezzel nem volt gond. Beugrottam két előadásba, A nagy Gatsbybe és A Pál utca fiúkba. Először ódzkodtam ettől, mindenképpen új darabokban szerettem volna bemutatkozni a társulatnak és azoknak a nézőknek is, akik esetleg ott látnak először. Beigazolódott, amit Péter mondott, hogy nehéz két ilyen nagy szerepbe beugrani rövid idő alatt, van benne rizikó, viszont a társulatnak és a nézőknek is tudok bizonyítani már a legelején. Tényleg igaza volt, pozitívak a visszajelzések mindkét beállásról, én is őszintén szeretem, és már kezdem sajátomnak érezni mindkét alakítást.
A Pál utcai fiúkat és A nagy Gatsbyt is kettős szereposztásban játszod. Nézitek egymást, építkeztek a másik játékából, vagy teljesen más karakter megformálása a cél?
B. B.: Technikailag A Pál utcai fiúk egyszerűbb volt, mert nem annyira fix a forma, mint a Gatsbynél. A Pál utcai fiúkban változtathattam bizonyos dolgokon, mert konkrét elképzelésem volt róla, miért formálnám meg máshogy a szerepet, ennek köszönhetően más alakítás lett az enyém, mint Józan Lacié. Mind a kettő érvényes, hiszen ő is saját magából építkezik, ahogy én is, nem próbáltam utánozni őt. A Gatsby nehezebb ügy volt, formakötött előadás, sok a póz, emiatt nem lehet változtatni, és ebbe kellett úgy beilleszkedni, hogy mégis enyém legyen a szerep. Le kellett mennie legalább öt előadásnak, hogy biztonsággal tudjak közlekedni a színpadon, és ne arra figyeljek, pontosan hová kell állnom. Sok hasonló szituációban voltam már, hogy új közegben kellett gyorsan bemutatkoznom, ettől fejlődik az ember. Nagyon szorongtam és izgultam, hogy fog sikerülni a Gatsby, mert a zene és a koreográfia is rendkívül bonyolult, a szövegek sem magától értetődőek. Hála istennek remek asszisztensekkel dolgoztam, a kollégák nagyon segítőkészek voltak, így biztonsággal tudtam színpadra lépni.
Milyen volt a közös munka A nagy Gatsby rendezőjével, ifjabb Vidnyánszky Attilával?
B. B.: Mindig szeretek fiatalokkal is dolgozni, teljesen más iskola, más habitus. Amikor megnéztem az előadást, éreztem rajta, hogy rengeteg forma, dal, koreográfia a próbafolyamat alatti improvizációkból állt össze, így minden színész elég sokat hozott át a saját egyéniségéből a szerepeibe. Nekem nem feltétlenül áll jól, ami Ember Márknak, más alkat vagyunk, más habitussal is játsszunk. Sok ajánlatot vittem Attilának, aki nagyon nyitott volt, így hamar sikerült egymásra hangolódnunk.
Az apa című darab mély empátiával foglalkozik az Alzheimer-kórban szenvedő emberekkel. Mi jelentette a kihívást ennél az előadásnál?
B. B.: Mostanában elkerültek az úgynevezett társalgási drámák, amik más belső energiákat igényelnek, ettől picit elszoktam. Nagyon jó volt Valló Péterrel dolgozni, mert türelmesen próbál, és nem bombáz egyszerre húsz instrukcióval, hogy azt sem tudom, melyikkel kezdjem. Mindig mond egy irányt, és ha azt megcsináltam, akkor rátesz még egyet, amitől összetettebb lesz az alakítás. A szerző, Florian Zeller elképesztő intelligenciával írta meg a darabot. Viszont könnyű elmenni abba az irányba, hogy végig sajnáljuk ezt az embert, aki sajnálja magát. És ez szerintem senkit nem érdekel. Valló Péter jó ízléssel nyúlt hozzá, ez a szórakoztató, kavargó előadás a végén igazi drámába fordult át. Nagyszerű partnereim voltak, Kern Andrással most dolgoztam először, nagyon értem a humorát, remekül megértjük egymást.
Sok helyen dolgozol, megtarthattad az eddigi szerepeidet?
B. B.: Már a legelején megbeszéltem Péterrel, hogy fontosak a külsős munkáim. Meg tudtam tartani a radnótis előadást, a Csillagképeket, Lovas Rozi most jött volna vissza szülés után, de a leállás miatt már nem tudtuk felújítani. Illetve az Átrium fontos színház az életemben, aminek sokat köszönhetek, például az Isteni végjátékot én rendeztem volna, de aztán a Víg miatt visszaadtam. Megpróbáltuk átrakni évad végére, de Alföldi Róbertnek – aki ezt a monodrámát játssza – nem volt jó. Viszont a szöveget Ugrai Istvánnal átírtuk, az eredetinél tartalmasabb anyag lett, sokat dolgoztunk vele. Robi felkért, hogy amikor tudok, menjek be a próbákra. Pont úgy alakult, hogy majdnem mindegyiken ott tudtam lenni. Társrendezésnek tartom, mert végig lent ültem, én instruáltam, irányítottam, számomra jelentős munka.
Kacsingatsz a rendezés felé?
B. B.: Igen, az egyetemen rendeztem egy előadást, A kriplit, amit végül nem tudtunk bemutatni, és ez nagy fájdalmam. De olvasok több darabot is, rengeteg tervem van.