2021. június 17. / Pavlovics Ágota
A hazai gyerekszínház megújítása – a svéd, norvég, német és más európai műhelyek nyomában járva – Novák János nevéhez fűződik, akinek munkáját a március 22. és április 1. között online megrendezett 20. ASSITEJ Nemzetközi Világtalálkozón a szervezet bírálóbizottsága ASSITEJ
Életműdíjjal ismerte el. A kitüntetést háromévente legfeljebb három ember kaphatja meg, olyan művészek, akik meghatározó szerepet töltöttek be hazájukban a magas művészi színvonalú gyermek- és ifjúsági színház megteremtésében, fejlődésében. A magas kitüntetés boldog birtokosával, az ASSITEJ Magyar Központ elnökével, Novák Jánossal beszélgettünk.
Ön a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán gordonkatanári diplomát szerzett, majd zeneszerzőként dolgozott. El tudná játszani csellón, amit érzett, amikor megtudta, hogy a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi szövetsége életműdíjat adományozott Önnek? Kinek a művét játszaná?
N. J.: Szép ötlet a dolgok ilyenfajta összekapcsolása, de nincs egymással arányban a kettő. Szeretek játszani – ma már inkább csak a magam kedvére –, a Bach szvitek bármelyikét, Beethoven vagy Brahms szonátái közül párat, ám ez nem hasonlítható ahhoz a meghatódottsághoz, amit akkor éreztem, amikor rádöbbentem, hogy nemcsak az én számomra fontos az ASSITEJ, hanem ők is számon tartják az én tevékenységemet. Csak lassan értettem meg, miről van szó, eleinte nem tudtam mire vélni a szervezet elnökasszonyának szokatlanul gyakori telefonhívásait.
Szívből gratulálok a díjhoz. Vessünk egy pillantást a kezdetekre, mi minden hatására fogalmazódott meg Önben a gyerekszínház megújításának gondolata?
N. J.: Szakmai szempontból sokat jelentett, hogy tíz évvel a Kolibri Színház megalakulása előtt Benedek Judit meghívására eljutottam Svédországba. Korcsmáros Györggyel és a Svédország-szerte ismert Pogány Judittal utaztunk, hogy lássuk, milyen az új svéd gyerekszínház. Körbelátogattunk Stockholmtól Göteborgig minden jelentős gyerekszínházi műhelyt, megismerkedtünk Suzanne Ostennel, az ősanyával, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a gyerekszínház kitörjön a meseszínházi közhelyekből, és aki az általa vezetett stockholmi Unga Klara Színházban Euripidész drámájával mutatta be korunk felbomló családjának archetípusát. Mások mellett találkoztunk Eva Bergmannal, a híres rendező lányával, aki szintén görög tragédiákat dolgozott fel gyerekeknek, és egy egészen más világ tárult fel számomra.
1992-ben nevezték ki a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgató-rendezői posztjára, tavaly pedig további öt évre szavaztak Önnek bizalmat a színház élén. Milyen tervekkel indult el közel 30 éve?
N. J.: 1992-ben már nem ragaszkodtam a kitaposott úthoz, a közhelyekhez. Biztos bázist jelentettek számomra az Állami Bábszínházból hozzám szerződött fiatal művészek. A továbblépésben sokat segítettek a külföldi utak, fesztiválok tapasztalatai. A környezetemnek is nagy szerepe volt, ösztönösen figyeltem felnövekvő ikerlányaimat, majd a kisebbeket is, kíváncsi voltam rá, mit érdekli őket igazán. Játszótársaknak tekintettem őket, akárcsak a gyereknézőket. Úgy éreztem, az a küldetésem, hogy másfél óra színházzal segítsek feloldani konfliktusokat, szorongásokat, erősítsem az önismeretüket, önbizalmukat. De nem úgy, ahogy régebben szokás volt, hogy lehajolva, pöszítve gyerekeskedjek, hanem úgy, hogy felnőttként beszéljek velük, a saját nyelvükön fogalmazzam meg azt, ami nekik is, nekem is fontos. Az ilyen előadások a személyiségükben erősítik meg a gyerekeket. Az első évadban ezt a szándékomat tükrözte, hogy a Kukacmatyi mellett olyan előadásaink voltak, mint a Locspocs és a bolygó hollandi vagy a Pilinszky-mesékből készült A nap születése. Ezek az előadások alapozták meg a korosztályokat differenciáltan megszólító repertoárunkat.
Született egy máig nagyon népszerű, generációk számára meghatározó, ikonikus előadás is, amit Ön rendezett, a Bors néni.
N. J.: Dajka Margittal, Kútvölgyi Erzsébettel, Verebes Istvánnal és Horváth Péterrel hoztam létre a Bors nénit. A Nemes Nagy Ágnes könyve alapján készült darab címszereplője az Egyetemi Színpadon Dajka Margit volt, a Kolibriben Molnár Piroska játszotta több százszor, és vidéken is megrendezhettem jó néhány városban. A Bors néniben hatalmas energiákat szabadít fel a gyerekekkel való játék, a költői nyelv és a humor. Sikerének másik titka, hogy kisebb egységekből áll, amit a legfiatalabb gyerekek is be tudnak fogadni.
A Kolibri Színház számos szempontból egyedülálló, egyik példa rá a csecsemőszínházi előadás. Mit tudnak befogadni a csecsemők?
N. J.: Egy velünk dolgozó fejlődéslélektan kutató, Dr. Király Ildikó azt mondta, hogy már a csecsemő is két dolgot keres a színházban: legyen benne ismerős és legyen benne meglepő elem. Ha csak ismerős, az unalmas már a csecsemő számára is, ha csak meglepő, akkor ijesztővé válik a játék. Ennek a két elemnek az arányain múlik, hogy mennyire tudunk eljutni a célközönséghez. Minden korosztály ezt keresi az előadásban, ezt a két hatáselemet kell szem előtt tartani valamennyi színházi interpretációnak.
A járványhelyzet nyilván némi tétlenségre kényszeríti Önöket is.
N. J.: Szó sincs tétlenségről. Jelenleg is részt veszünk a legkisebbeknek szóló előadások létrehozását támogató európai uniós együttműködésben, a MAPPING-ben, ahol a hang és a zene gyerekszínházban betöltött szerepével foglalkozunk. Az ötéves PlayOn! nemzetközi projektben az ifjúsági korosztály számára készítünk új előadásokat. A Kolibri MobilMesék című napi online sorozatunkban minden este egy-egy mesével jelentkeznek az otthonukból művészeink. A mesék ingyenesen megnézhetők a Kolibri Facebook oldalán és YouTube csatornáján, eddig közel negyvenezer nézőt regisztráltunk. Kortárs drámaíró pályázatunk első helyezettjét, Gimesi Dóra Emma csöndje című darabját streamelve mutattuk be januárban, és online műsorunkon tartjuk. Emellett további 3 díjazott mű és számos egyéb tervünk vár megvalósításra, köztük legközelebbi bemutatónk, Az ember tragédiája. Online elérhető előadásainkkal több ezer nézőhöz jutunk el, míg színházunk csupán 200 főt képes befogadni – de nagyon várjuk már a gyerekeket a színházba, mert az élő színházi élmény semmivel nem pótolható.
Életműdíjjal ismerte el. A kitüntetést háromévente legfeljebb három ember kaphatja meg, olyan művészek, akik meghatározó szerepet töltöttek be hazájukban a magas művészi színvonalú gyermek- és ifjúsági színház megteremtésében, fejlődésében. A magas kitüntetés boldog birtokosával, az ASSITEJ Magyar Központ elnökével, Novák Jánossal beszélgettünk.
Ön a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán gordonkatanári diplomát szerzett, majd zeneszerzőként dolgozott. El tudná játszani csellón, amit érzett, amikor megtudta, hogy a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi szövetsége életműdíjat adományozott Önnek? Kinek a művét játszaná?
N. J.: Szép ötlet a dolgok ilyenfajta összekapcsolása, de nincs egymással arányban a kettő. Szeretek játszani – ma már inkább csak a magam kedvére –, a Bach szvitek bármelyikét, Beethoven vagy Brahms szonátái közül párat, ám ez nem hasonlítható ahhoz a meghatódottsághoz, amit akkor éreztem, amikor rádöbbentem, hogy nemcsak az én számomra fontos az ASSITEJ, hanem ők is számon tartják az én tevékenységemet. Csak lassan értettem meg, miről van szó, eleinte nem tudtam mire vélni a szervezet elnökasszonyának szokatlanul gyakori telefonhívásait.
Szívből gratulálok a díjhoz. Vessünk egy pillantást a kezdetekre, mi minden hatására fogalmazódott meg Önben a gyerekszínház megújításának gondolata?
N. J.: Szakmai szempontból sokat jelentett, hogy tíz évvel a Kolibri Színház megalakulása előtt Benedek Judit meghívására eljutottam Svédországba. Korcsmáros Györggyel és a Svédország-szerte ismert Pogány Judittal utaztunk, hogy lássuk, milyen az új svéd gyerekszínház. Körbelátogattunk Stockholmtól Göteborgig minden jelentős gyerekszínházi műhelyt, megismerkedtünk Suzanne Ostennel, az ősanyával, akinek nagy szerepe volt abban, hogy a gyerekszínház kitörjön a meseszínházi közhelyekből, és aki az általa vezetett stockholmi Unga Klara Színházban Euripidész drámájával mutatta be korunk felbomló családjának archetípusát. Mások mellett találkoztunk Eva Bergmannal, a híres rendező lányával, aki szintén görög tragédiákat dolgozott fel gyerekeknek, és egy egészen más világ tárult fel számomra.
1992-ben nevezték ki a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgató-rendezői posztjára, tavaly pedig további öt évre szavaztak Önnek bizalmat a színház élén. Milyen tervekkel indult el közel 30 éve?
N. J.: 1992-ben már nem ragaszkodtam a kitaposott úthoz, a közhelyekhez. Biztos bázist jelentettek számomra az Állami Bábszínházból hozzám szerződött fiatal művészek. A továbblépésben sokat segítettek a külföldi utak, fesztiválok tapasztalatai. A környezetemnek is nagy szerepe volt, ösztönösen figyeltem felnövekvő ikerlányaimat, majd a kisebbeket is, kíváncsi voltam rá, mit érdekli őket igazán. Játszótársaknak tekintettem őket, akárcsak a gyereknézőket. Úgy éreztem, az a küldetésem, hogy másfél óra színházzal segítsek feloldani konfliktusokat, szorongásokat, erősítsem az önismeretüket, önbizalmukat. De nem úgy, ahogy régebben szokás volt, hogy lehajolva, pöszítve gyerekeskedjek, hanem úgy, hogy felnőttként beszéljek velük, a saját nyelvükön fogalmazzam meg azt, ami nekik is, nekem is fontos. Az ilyen előadások a személyiségükben erősítik meg a gyerekeket. Az első évadban ezt a szándékomat tükrözte, hogy a Kukacmatyi mellett olyan előadásaink voltak, mint a Locspocs és a bolygó hollandi vagy a Pilinszky-mesékből készült A nap születése. Ezek az előadások alapozták meg a korosztályokat differenciáltan megszólító repertoárunkat.
Született egy máig nagyon népszerű, generációk számára meghatározó, ikonikus előadás is, amit Ön rendezett, a Bors néni.
N. J.: Dajka Margittal, Kútvölgyi Erzsébettel, Verebes Istvánnal és Horváth Péterrel hoztam létre a Bors nénit. A Nemes Nagy Ágnes könyve alapján készült darab címszereplője az Egyetemi Színpadon Dajka Margit volt, a Kolibriben Molnár Piroska játszotta több százszor, és vidéken is megrendezhettem jó néhány városban. A Bors néniben hatalmas energiákat szabadít fel a gyerekekkel való játék, a költői nyelv és a humor. Sikerének másik titka, hogy kisebb egységekből áll, amit a legfiatalabb gyerekek is be tudnak fogadni.
A Kolibri Színház számos szempontból egyedülálló, egyik példa rá a csecsemőszínházi előadás. Mit tudnak befogadni a csecsemők?
N. J.: Egy velünk dolgozó fejlődéslélektan kutató, Dr. Király Ildikó azt mondta, hogy már a csecsemő is két dolgot keres a színházban: legyen benne ismerős és legyen benne meglepő elem. Ha csak ismerős, az unalmas már a csecsemő számára is, ha csak meglepő, akkor ijesztővé válik a játék. Ennek a két elemnek az arányain múlik, hogy mennyire tudunk eljutni a célközönséghez. Minden korosztály ezt keresi az előadásban, ezt a két hatáselemet kell szem előtt tartani valamennyi színházi interpretációnak.
A járványhelyzet nyilván némi tétlenségre kényszeríti Önöket is.
N. J.: Szó sincs tétlenségről. Jelenleg is részt veszünk a legkisebbeknek szóló előadások létrehozását támogató európai uniós együttműködésben, a MAPPING-ben, ahol a hang és a zene gyerekszínházban betöltött szerepével foglalkozunk. Az ötéves PlayOn! nemzetközi projektben az ifjúsági korosztály számára készítünk új előadásokat. A Kolibri MobilMesék című napi online sorozatunkban minden este egy-egy mesével jelentkeznek az otthonukból művészeink. A mesék ingyenesen megnézhetők a Kolibri Facebook oldalán és YouTube csatornáján, eddig közel negyvenezer nézőt regisztráltunk. Kortárs drámaíró pályázatunk első helyezettjét, Gimesi Dóra Emma csöndje című darabját streamelve mutattuk be januárban, és online műsorunkon tartjuk. Emellett további 3 díjazott mű és számos egyéb tervünk vár megvalósításra, köztük legközelebbi bemutatónk, Az ember tragédiája. Online elérhető előadásainkkal több ezer nézőhöz jutunk el, míg színházunk csupán 200 főt képes befogadni – de nagyon várjuk már a gyerekeket a színházba, mert az élő színházi élmény semmivel nem pótolható.