Összefogás a kézművesség világnapján – A közösség megtartó ereje 2021. június 03. / A Magyar Kézműves Szövetség nagyszabású rendezvénysorozattal készül a kézművesség világnapjára 2021. június 12-én. Az ország különböző pontjain egyszerre nyílnak ki a szövetség tagjainak műhelyei, hogy megmutassák a mesterségek hallatlan gazdagságát és sokszínűségét. [kep3] A Magyar Kézműves Szövetség közel tíz éve alakult meg azért, hogy egy alkotó közösségbe tartozzanak azok a mesterek, iparművészek, akik életvitelszerű munkájukkal erősítik a hazai tárgyalkotó kultúrát. A csapat több mint 70 családi manufaktúrát tömörít magába. Folyamatosan azon dolgoznak, hogy az ismert és a világörökségünkbe tartozó, a hazánkban fellelhető, még életben maradt húsz mesterséget megtartsák és megőrizzék. „A tárgyak akkor kelnek életre, ha használjuk őket – mondta Szabó Kata, a szövetség elnöke. – Hiszen alkotni öröm, kreativitás, művészet. Szeretnénk maradandót alkotni, mások hétköznapjait színesebbé tenni, ünneppé varázsolni. Amikor a tárgyak az otthonokban életre kelnek ajándékként, különlegessé tehetik a mindennapokat. Szövetségünk mindig azon dolgozik, hogy megmutassuk az országnak, világnak, hogy a munkánk gyümölcse, a művészetünk miért különleges. A kézművesség világnapja alkalmából az ország különböző pontjain egyszerre nyitjuk ki a műhelyeinket, és várjuk mindazokat, akik szeretik az alkotás szépségét, a tárgyak egyediségét, a formák, a színvilág gyönyörű játékát. Kinyílnak a kapuk, hogy mindenki megismerhesse azt az egyszeri és megismételhetetlen folyamatot, amelyet ezek a kézművesek alkotásaikon keresztül bemutatnak az érdeklődőknek. A szövetség manufaktúrái nem futószalagon gyártott termékeket készítenek, hanem olyan több generációs vagy többéves kicsi iparosokból, mesterekből állnak, akiknek a megélhetés mellett az örömszerzés is nagyon fontos. Az ötlet, a megvalósítás és a kivitelezés olyan alkotótevékenység, amely ismereteket, az anyagokkal való technikai fogásokat igényli. Ismerni kell a többszáz éves megmunkálási folyamatot és az alakíthatóságot. Ezért ezen a napon az ország több helyszínén egyszerre tárulnak ki a műhelyajtók, hogy megismertessük a szakma szépségét és az alkotás örömét. Hogy a munkafolyamatokon keresztül mások is kedvet kapjanak ahhoz, hogy ezeket a nemes és kiváló szakmákat megszeressék a felnövekvő nemzedékek is. Megérezzék fontosságát, tradícióját. Figyeljék felhívásainkat, hogy hol milyen helyszíneken találják meg a Magyar Kézműves Szövetség műhelyeit az ország bármely pontján.” Pótor Melinda www.kezmuvesszovetseg.hu |