2021. július 10. / Nagy Klaudia
Göttinger Pál Manőver című új kortárs darabja egy kisvárosi napilap szerkesztőségében játszódik. A főszereplő Kasper, a lap főszerkesztő-helyettese elmúlt negyvenéves, megfásult, keserű ember lett. Amikor az újság főszerkesztője egy vitorlásversenyen eltűnik, olyan fordulat történik, amikor
Kaspernek döntenie kell, képes-e visszatérni régi önmagához. Az aktuális témát boncolgató, humorral fűszerezett művet a Kőszegi Várszínházban mutatják be impozáns szereposztásban július 1-jén. A rendezőt, Horváth Illést, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetőjét a készülő előadásról kérdeztük.
Már javában zajlanak az előadás próbái, milyen a közös munka, jó a csapat?
H. I.: Nagyon szerencsés helyzet, hogy szabad kezet kaptam a szereplőgárda összeállításánál, ez ritkán fordul elő egy rendező életében. A próbák nagyon jó hangulatban telnek, hiszen a barátaimmal dolgozhatok együtt, eleve jól érezzük magunkat egymás társaságában. Nagyszerű művészeket sikerült szerződtetni a szerepekre, inspiráljuk egymást, örömet okoz nap mint nap megélnem, hogy akiket szeretek, milyen tehetséges emberek!
Gémes Antos több rendezésében is játszott, a többiekkel honnan az ismeretség?
H. I.: Antossal azon túl, hogy több rendezésemben szerepelt, ezer éve barátok vagyunk. Főállásban jelenleg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője vagyok, onnan hoztam egy nagyon tehetséges fiatalembert, Jenővári Miklóst, aki Novák Eszter osztályában végzett az egyetemen egy évvel ezelőtt. Soltész Bözsét a Magyar Színházból ismerem jó ideje, dolgoztunk is már, nagyszerű színésznő. Pálmai Anna a legszűkebb baráti körömhöz tartozik, tulajdonképpen a testvérem. Együtt nőttünk fel, nagyon szeretjük egymást, egy valódi ünnep mindkettőnk számára ez a közös munka. Lenyűgöz, ahogy dolgozik. Tenki Dalmát ismerem legkevésbé a csapatból, de láttam már színpadon remek alakítását. Várakozásaimat beigazolva remekül próbál és tüneményes személyiség.
Mennyire hagy teret a színészeknek a próbák során, vagy ragaszkodik a saját elképzeléseihez?
H. I.: Általában mind a kettő igaz. Markáns elképzeléseim vannak, de résen kell lenni a próbafolyamat során, hogy az ember ne ragaszkodjon körömszakadtáig ahhoz, amit kigondolt, legyen nyitott, ha a színésznek van egy jobb ötlete. Muszáj egyszerre rugalmasnak és kitartónak is lenni, ilyenkor ugyanis vitatkozni kell bizonyos megoldásokról. A jó színész ismérve a tehetségén túl, hogy véleménye van arról, amit csinál. Természetes, hogy ezek az elképzelések nem mindig találkoznak az enyémmel, ilyenkor viták során és észérvek mentén eldől, hogy érvényesül-e az eredeti elgondolás, vagy revideálni kell azt.
Milyennek találta a darabot, amikor először elolvasta?
H. I.: Tetszett, de úgy gondoltam, húzni kell belőle. Először zavarban voltam ettől, mert tudom, nem könnyű elviselni, ha az írásművünkbe egy másik ember belenyúl. Végül 26 oldalt húztam, ami soknak számít, és kértem pár változtatást. Göttinger Pali régi jó ismerősöm, reméltem, nem megy rá a baráti viszonyunk, de rendkívül jól kezelte a helyzetet. Nyitott volt és segítőkész, azt gondolom, sikerült egy ütőképes példányt létrehozni. Nagyon szellemesnek, érzékenynek, tartalmasnak tartom a szöveget. Természetesen szórakoztató előadás lesz, de Pali intellektusából fakadóan lesznek még plusz rétegei is.
A darab tulajdonképpen a középgenerációra jellemző burnout, kiégési szindrómát boncolgatja, ami elég komoly téma.
H. I.: Nagyjából egy korosztályhoz tartozunk, Pali, Antos és én is, ez a problémakör mindnyájunkat érinti, ezért elmélyültebben tudunk a témával foglalkozni. A színház elsősorban akkor érdekel, ha rétegzett, hogyha van benne valami olyan lelki gazdagság, többlet, amitől igazi színházzá, érzéki és kulturális élménnyé válik, és nem kizárólag a könnyedebb, ne adj’ isten, felszínes szórakoztatásra irányul.
Kínál konkrét megoldást, választ az előadás?
H. I.: A véleményünk biztos, hogy benne lesz. Szokás mondani, hogy a színháznak az a dolga, hogy kérdéseket tegyen fel, nem kell válaszokat adnia. Én sosem bírom ki, hogy a véleményemet ne fogalmazzam bele a rendezéseimbe.
A szerző, Göttinger Pál is szerepet kapott benne. Miért döntött így?
H. I.: Az övé egy igazi ziccerszerep. Még az is lehet, hogy magára gondolt, miközben írta, mindenesetre gyanúsan karakterazonos. Pali, amíg színészként dolgoztam, ugyan sosem rendezett engem, de főrendezője volt olyan színházaknak, ahol játszottam. Ez most egy furcsa, fordított helyzet. Ráadásul ő írta a darabot, viszonylag nehéz lesz vele arról vitatkoznom, hogy mire gondolt a szerző, vagy leiskolázni, hogy én jobban értem ezt a darabot, mint ő. Egyelőre nem jött el a pillanat a próbafolyamatban, amikor instruálnom kell, mint a darab szerzőjét és volt főrendezőmet, de izgatottan várom, remélem, röhögni fogunk...
Kaspernek döntenie kell, képes-e visszatérni régi önmagához. Az aktuális témát boncolgató, humorral fűszerezett művet a Kőszegi Várszínházban mutatják be impozáns szereposztásban július 1-jén. A rendezőt, Horváth Illést, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetőjét a készülő előadásról kérdeztük.
Már javában zajlanak az előadás próbái, milyen a közös munka, jó a csapat?
H. I.: Nagyon szerencsés helyzet, hogy szabad kezet kaptam a szereplőgárda összeállításánál, ez ritkán fordul elő egy rendező életében. A próbák nagyon jó hangulatban telnek, hiszen a barátaimmal dolgozhatok együtt, eleve jól érezzük magunkat egymás társaságában. Nagyszerű művészeket sikerült szerződtetni a szerepekre, inspiráljuk egymást, örömet okoz nap mint nap megélnem, hogy akiket szeretek, milyen tehetséges emberek!Gémes Antos több rendezésében is játszott, a többiekkel honnan az ismeretség?
H. I.: Antossal azon túl, hogy több rendezésemben szerepelt, ezer éve barátok vagyunk. Főállásban jelenleg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője vagyok, onnan hoztam egy nagyon tehetséges fiatalembert, Jenővári Miklóst, aki Novák Eszter osztályában végzett az egyetemen egy évvel ezelőtt. Soltész Bözsét a Magyar Színházból ismerem jó ideje, dolgoztunk is már, nagyszerű színésznő. Pálmai Anna a legszűkebb baráti körömhöz tartozik, tulajdonképpen a testvérem. Együtt nőttünk fel, nagyon szeretjük egymást, egy valódi ünnep mindkettőnk számára ez a közös munka. Lenyűgöz, ahogy dolgozik. Tenki Dalmát ismerem legkevésbé a csapatból, de láttam már színpadon remek alakítását. Várakozásaimat beigazolva remekül próbál és tüneményes személyiség.
Mennyire hagy teret a színészeknek a próbák során, vagy ragaszkodik a saját elképzeléseihez?
H. I.: Általában mind a kettő igaz. Markáns elképzeléseim vannak, de résen kell lenni a próbafolyamat során, hogy az ember ne ragaszkodjon körömszakadtáig ahhoz, amit kigondolt, legyen nyitott, ha a színésznek van egy jobb ötlete. Muszáj egyszerre rugalmasnak és kitartónak is lenni, ilyenkor ugyanis vitatkozni kell bizonyos megoldásokról. A jó színész ismérve a tehetségén túl, hogy véleménye van arról, amit csinál. Természetes, hogy ezek az elképzelések nem mindig találkoznak az enyémmel, ilyenkor viták során és észérvek mentén eldől, hogy érvényesül-e az eredeti elgondolás, vagy revideálni kell azt.
Milyennek találta a darabot, amikor először elolvasta?
H. I.: Tetszett, de úgy gondoltam, húzni kell belőle. Először zavarban voltam ettől, mert tudom, nem könnyű elviselni, ha az írásművünkbe egy másik ember belenyúl. Végül 26 oldalt húztam, ami soknak számít, és kértem pár változtatást. Göttinger Pali régi jó ismerősöm, reméltem, nem megy rá a baráti viszonyunk, de rendkívül jól kezelte a helyzetet. Nyitott volt és segítőkész, azt gondolom, sikerült egy ütőképes példányt létrehozni. Nagyon szellemesnek, érzékenynek, tartalmasnak tartom a szöveget. Természetesen szórakoztató előadás lesz, de Pali intellektusából fakadóan lesznek még plusz rétegei is.
A darab tulajdonképpen a középgenerációra jellemző burnout, kiégési szindrómát boncolgatja, ami elég komoly téma.
H. I.: Nagyjából egy korosztályhoz tartozunk, Pali, Antos és én is, ez a problémakör mindnyájunkat érinti, ezért elmélyültebben tudunk a témával foglalkozni. A színház elsősorban akkor érdekel, ha rétegzett, hogyha van benne valami olyan lelki gazdagság, többlet, amitől igazi színházzá, érzéki és kulturális élménnyé válik, és nem kizárólag a könnyedebb, ne adj’ isten, felszínes szórakoztatásra irányul.
Kínál konkrét megoldást, választ az előadás?
H. I.: A véleményünk biztos, hogy benne lesz. Szokás mondani, hogy a színháznak az a dolga, hogy kérdéseket tegyen fel, nem kell válaszokat adnia. Én sosem bírom ki, hogy a véleményemet ne fogalmazzam bele a rendezéseimbe.
A szerző, Göttinger Pál is szerepet kapott benne. Miért döntött így?
H. I.: Az övé egy igazi ziccerszerep. Még az is lehet, hogy magára gondolt, miközben írta, mindenesetre gyanúsan karakterazonos. Pali, amíg színészként dolgoztam, ugyan sosem rendezett engem, de főrendezője volt olyan színházaknak, ahol játszottam. Ez most egy furcsa, fordított helyzet. Ráadásul ő írta a darabot, viszonylag nehéz lesz vele arról vitatkoznom, hogy mire gondolt a szerző, vagy leiskolázni, hogy én jobban értem ezt a darabot, mint ő. Egyelőre nem jött el a pillanat a próbafolyamatban, amikor instruálnom kell, mint a darab szerzőjét és volt főrendezőmet, de izgatottan várom, remélem, röhögni fogunk...