2021. augusztus 13. / Nagy Klaudia
A nyolcvanas években zenészként indult, végül a koncertszervezés, menedzselés területén bizonyult igazán sikeresnek. Az ország legnépszerűbb zenekaraival dolgozik együtt, pályafutása során számtalan neves külföldi produkciót hozott el Magyarországra. Az XLNT Booking & Records
nevű saját cégét 2016-ban alapította, jelenleg többek közt az Ivan & The Parazol, az Európa Kiadó, Ripoff Raskolnikov, a VAN filmzenekar és a Braindogs menedzseri feladatairól gondoskodik. Podlovics Péter koncertszervezővel, menedzserrel karrierjének fontos állomásairól beszélgettünk.
Mi a legelső zenével kapcsolatos emléked?
P. P.: A kedvenc számaim, amire emlékszem három-négy éves koromból az Ob-La-Di Ob-La-Da a Beatlestől, a Nem szól ránk a házmester az Illéstől, és az Add már uram az esőt Kovács Katitól. Gimis koromban Rolling Stonest, James Brownt, Ray Charlest hallgattam, rajtuk keresztül ismertem meg a bluest. Aztán összehoztunk egy zenekart, úgy gondoltam egy furcsa ambíciótól vezérelve, milyen jó lenne, ha én lennék a gitáros. Kiderült, nem ártana egy kis tehetség és picit jobb ritmusérzék. A gimis éveim végére kiderült, hogy imádom a zenét, de nem zenészként fogok karriert csinálni. Az egyetem alatt 1985-ben elkezdtünk mozgolódni a különböző klubok környékén, ekkor történt, hogy a Palermo Boogie Gang frontembere, Hagyó Béla megkért, vállaljam át tőle a menedzseri feladatokat, így indult a karrierem. Volt még egy választópont az életemben, 13-14 éves lehettem, amikor megnéztem Martin Scorsese Az utolsó valcer című filmjét, itt jöttem rá igazán, hogy ezzel akarok foglalkozni, az egyik legjobb koncertfilmnek tartom a mai napig.
Közel 10 évig voltál a Quimby menedzsere, hogyan ismerted meg őket?
P. P.: A Palermo Boogie Gang a 80-90-es évek zenei szcénájában nagyon sok zenészre hatott, egyfajta műhelymunka alakult ki köztük. Így kerültünk kapcsolatba Kiss Tibiékkel is, ők is eljártak a koncertekre, a baráti körhöz tartoztak. Tibi is és testvére, Endi is nagy rajongói voltak Fekete Jenőnek és Ripoff Raskolnikov barátomnak, olyannyira, hogy amikor az első anyagot, A Sip of Storyt vettük fel a Quimbyvel, Raskolnikov gitárerősítőjét használták, a Palermo Boogie zongoristája, Bacsa Gyuszi beszállt egy-két dalba, Mikuli Feri pedig sokat tanult Kepes Robitól, a Palermo basszusgitárosától. Menedzserként ekkor dolgoztam velük először, második albumuk, a Jerrycan Dance felett még bábáskodtam, de a Palermo Boogie mellett nem fért bele az időmbe, hogy teljes emberként mellettük legyek. A 2000-es évek közepén megkerestek, hogy jó lenne, ha újra felelevenítenénk az együttműködést. A következő 8-10 évben csupa jó dolog történt, amire mindnyájan büszkék lehetünk, a mai napig jó barátságban vagyunk.
Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?
P. P.: A 25 éves születésnapi Aréna-koncertre. Sikerült úgy végig vinnünk egy koncepciót a díszlettől kezdve a fényeken át a vizuálig, ami illeszkedett a koncert dramaturgiájához, egységes világot teremtett, de mégsem vált unalmassá két óra után. Azóta is kevés ehhez hasonlót láttam.
Milyen nehézségekkel kellett szembenézned menedzserként a járványhelyzet alatt?
P. P.: Szerencsésnek mondhatom magam, mert viszonylag békésen átvészeltük ezt az időszakot, elhasználtunk tartalékaink egy részét, de mindig akadt munka, hol egy klipforgatás, hol egy reklámfilm. Nem az anyagi veszteség a legnagyobb kár, ami érte ezt a szektort, hanem sokan mentálisan nem bírták, hiszen ha valaki felteszi az életét valamire, nehezen viseli el, hogy nem csinálhatja azt, amit tanult, amihez tehetsége van. A zenészbarátaimnak ez volt a legnehezebb.
Mostanra legendás státuszúvá érett a Braindogs all-star formáció, amely magas kvalitású dalszerző-előadókból áll.
P. P.: A Braindogs a mi szerelemgyerekünk, körülbelül húsz évvel ezelőtt hirtelen ötlettől vezérelve összeálltunk egy estére, hogy Tom Waits nagy tisztelőiként a számunkra fontos dalait színpadra vigyük. Ian Siegallal több mint húsz éve ismerjük egymást, több száz koncertet csináltunk együtt a világ különböző részein. Nem túlzás azt mondani, hogy a ma élő fehér soul-blues előadók közül ott van a legjobb három között. Iszonyú karizmatikus, elképesztően erőteljes kisugárzású előadó, aki ráadásul pazar dalszerző, nem titok, hogy rá is erőteljes hatást gyakorolt Tom Waits. Raskolnikov barátomat az egyik legjobb dalszerzőnek tartom, vérbeli közép-európai bluest játszik, Bob Dylan és Tom Waits irányvonalát követve.
Három éve új tagként csatlakozott a zenekarhoz a holland Mischa Den Haring. Miért rá esett a választás?
P. P.: Amikor Kiss Tibi úgy döntött, elfoglaltságai miatt kiszáll, sokat gondolkodtunk, kivel pótolhatnánk. Akkoriban hoztam először Magyarországra a T-99 nevű holland együttest, vezetőjük, Mischa Den Haring mindent tud az összes fontos gitárstílusról, de ezeket egészen egyedi módon ötvözi. Tibinek is tetszett a stílusa, illetve amikor Amszterdamban turnéztunk a Quimbyvel, Mischáék eljöttek a koncertre, és egyből egy szép barátság született. Innen jött az ötlet, hogy ő álljon be Tibi helyére, és nagyon jól bevált.
Hazai zenészek közül kik a csapat tagjai?
P. P.: Az ország legjobb ritmusszekcióját üdvözölhetjük a formációban: Varga Laca basszusgitározik, Frenk dobol, Varga Livius ütőhangszereken játszik. A zenekar zenei rendezője, zongoristája, billentyűse pedig Nagy Szabolcs barátom, aki az ország egyik legkiválóbb blues zongoristája, nem mellesleg Ripoff Raskolnikov szerzőtársa és partnere most már hosszú ideje.
Augusztus 18. és 22. között újra szerveztek egy kisebb turnét. Hol találkozhatunk a zenekarral?
P. P.: Augusztus 20-án ezzel ünnepeljük majd a tűzijáték előkészítését a Kobuci Kertben. Pécsett indulunk és Kecskeméten fejezzük be, Biatorbágyon lesz egy fellépés 19-én, 21-ére pedig még próbálunk leszervezni egy bulit. Mindig egy hatalmas ünnep, nemcsak nekünk, hanem a közönségnek is.
nevű saját cégét 2016-ban alapította, jelenleg többek közt az Ivan & The Parazol, az Európa Kiadó, Ripoff Raskolnikov, a VAN filmzenekar és a Braindogs menedzseri feladatairól gondoskodik. Podlovics Péter koncertszervezővel, menedzserrel karrierjének fontos állomásairól beszélgettünk.
Mi a legelső zenével kapcsolatos emléked?
P. P.: A kedvenc számaim, amire emlékszem három-négy éves koromból az Ob-La-Di Ob-La-Da a Beatlestől, a Nem szól ránk a házmester az Illéstől, és az Add már uram az esőt Kovács Katitól. Gimis koromban Rolling Stonest, James Brownt, Ray Charlest hallgattam, rajtuk keresztül ismertem meg a bluest. Aztán összehoztunk egy zenekart, úgy gondoltam egy furcsa ambíciótól vezérelve, milyen jó lenne, ha én lennék a gitáros. Kiderült, nem ártana egy kis tehetség és picit jobb ritmusérzék. A gimis éveim végére kiderült, hogy imádom a zenét, de nem zenészként fogok karriert csinálni. Az egyetem alatt 1985-ben elkezdtünk mozgolódni a különböző klubok környékén, ekkor történt, hogy a Palermo Boogie Gang frontembere, Hagyó Béla megkért, vállaljam át tőle a menedzseri feladatokat, így indult a karrierem. Volt még egy választópont az életemben, 13-14 éves lehettem, amikor megnéztem Martin Scorsese Az utolsó valcer című filmjét, itt jöttem rá igazán, hogy ezzel akarok foglalkozni, az egyik legjobb koncertfilmnek tartom a mai napig.
Közel 10 évig voltál a Quimby menedzsere, hogyan ismerted meg őket?
P. P.: A Palermo Boogie Gang a 80-90-es évek zenei szcénájában nagyon sok zenészre hatott, egyfajta műhelymunka alakult ki köztük. Így kerültünk kapcsolatba Kiss Tibiékkel is, ők is eljártak a koncertekre, a baráti körhöz tartoztak. Tibi is és testvére, Endi is nagy rajongói voltak Fekete Jenőnek és Ripoff Raskolnikov barátomnak, olyannyira, hogy amikor az első anyagot, A Sip of Storyt vettük fel a Quimbyvel, Raskolnikov gitárerősítőjét használták, a Palermo Boogie zongoristája, Bacsa Gyuszi beszállt egy-két dalba, Mikuli Feri pedig sokat tanult Kepes Robitól, a Palermo basszusgitárosától. Menedzserként ekkor dolgoztam velük először, második albumuk, a Jerrycan Dance felett még bábáskodtam, de a Palermo Boogie mellett nem fért bele az időmbe, hogy teljes emberként mellettük legyek. A 2000-es évek közepén megkerestek, hogy jó lenne, ha újra felelevenítenénk az együttműködést. A következő 8-10 évben csupa jó dolog történt, amire mindnyájan büszkék lehetünk, a mai napig jó barátságban vagyunk.
Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?
P. P.: A 25 éves születésnapi Aréna-koncertre. Sikerült úgy végig vinnünk egy koncepciót a díszlettől kezdve a fényeken át a vizuálig, ami illeszkedett a koncert dramaturgiájához, egységes világot teremtett, de mégsem vált unalmassá két óra után. Azóta is kevés ehhez hasonlót láttam.
Milyen nehézségekkel kellett szembenézned menedzserként a járványhelyzet alatt?
P. P.: Szerencsésnek mondhatom magam, mert viszonylag békésen átvészeltük ezt az időszakot, elhasználtunk tartalékaink egy részét, de mindig akadt munka, hol egy klipforgatás, hol egy reklámfilm. Nem az anyagi veszteség a legnagyobb kár, ami érte ezt a szektort, hanem sokan mentálisan nem bírták, hiszen ha valaki felteszi az életét valamire, nehezen viseli el, hogy nem csinálhatja azt, amit tanult, amihez tehetsége van. A zenészbarátaimnak ez volt a legnehezebb.
Mostanra legendás státuszúvá érett a Braindogs all-star formáció, amely magas kvalitású dalszerző-előadókból áll.
P. P.: A Braindogs a mi szerelemgyerekünk, körülbelül húsz évvel ezelőtt hirtelen ötlettől vezérelve összeálltunk egy estére, hogy Tom Waits nagy tisztelőiként a számunkra fontos dalait színpadra vigyük. Ian Siegallal több mint húsz éve ismerjük egymást, több száz koncertet csináltunk együtt a világ különböző részein. Nem túlzás azt mondani, hogy a ma élő fehér soul-blues előadók közül ott van a legjobb három között. Iszonyú karizmatikus, elképesztően erőteljes kisugárzású előadó, aki ráadásul pazar dalszerző, nem titok, hogy rá is erőteljes hatást gyakorolt Tom Waits. Raskolnikov barátomat az egyik legjobb dalszerzőnek tartom, vérbeli közép-európai bluest játszik, Bob Dylan és Tom Waits irányvonalát követve.
Három éve új tagként csatlakozott a zenekarhoz a holland Mischa Den Haring. Miért rá esett a választás?
P. P.: Amikor Kiss Tibi úgy döntött, elfoglaltságai miatt kiszáll, sokat gondolkodtunk, kivel pótolhatnánk. Akkoriban hoztam először Magyarországra a T-99 nevű holland együttest, vezetőjük, Mischa Den Haring mindent tud az összes fontos gitárstílusról, de ezeket egészen egyedi módon ötvözi. Tibinek is tetszett a stílusa, illetve amikor Amszterdamban turnéztunk a Quimbyvel, Mischáék eljöttek a koncertre, és egyből egy szép barátság született. Innen jött az ötlet, hogy ő álljon be Tibi helyére, és nagyon jól bevált.
Hazai zenészek közül kik a csapat tagjai?
P. P.: Az ország legjobb ritmusszekcióját üdvözölhetjük a formációban: Varga Laca basszusgitározik, Frenk dobol, Varga Livius ütőhangszereken játszik. A zenekar zenei rendezője, zongoristája, billentyűse pedig Nagy Szabolcs barátom, aki az ország egyik legkiválóbb blues zongoristája, nem mellesleg Ripoff Raskolnikov szerzőtársa és partnere most már hosszú ideje.
Augusztus 18. és 22. között újra szerveztek egy kisebb turnét. Hol találkozhatunk a zenekarral?
P. P.: Augusztus 20-án ezzel ünnepeljük majd a tűzijáték előkészítését a Kobuci Kertben. Pécsett indulunk és Kecskeméten fejezzük be, Biatorbágyon lesz egy fellépés 19-én, 21-ére pedig még próbálunk leszervezni egy bulit. Mindig egy hatalmas ünnep, nemcsak nekünk, hanem a közönségnek is.