2021. augusztus 14. / Pavlovics Ágota
Tompos Kátya színésznő, énekesnő díjait hely hiányában nincs módunk felsorolni, de kettőt kiemelünk közülük. Színészi alakításait Jászai Mari-díjjal, énekesnői teljesítményét Hangvilla-díjjal ismerték el. A világon egyedülálló hangszeres felállású Swing à la Django zenekar sikert
sikerre halmoz, köztük is az egyik legnagyobb, amikor Stochelo Rosenberg, világhírű manouche gitárossal és Roby Lakatossal léptek fel a Városmajori Színpadon. Augusztus 27-én a francia sanzonok és az orosz dalok adnak egymásnak és a swingnek ugyanitt randevút. És akkor még nem szóltunk az est másik vendégéről, a páratlan ifj. Sárközi Lajosról. A szikrázóan tehetséges Tompos Kátyával beszélgettünk.
Sokan kezdtek el gyerekként énekelgetni, Ön viszont úgy fogalmazott, valójában egy harmadik nyelvet talált, amikor az énekléssel fejezte ki magát.
T. K.: Gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt, mert apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam. Anyukám és apukám is muzikális volt, de anyukám maradt otthon velem, akitől sok orosz népdalt hallottam, és orosz mesefilmeket néztem.
Az orosz népdalokat és dalokat szerencsénkre hallhatjuk a koncertjein.
T. K.: Amikor művészi pályára léptem és összeállítottam a zenei anyagomat, meghatározó szerepük volt az orosz népdaloknak, hiszen ezeken nőttem fel, ezeket ismertem a legjobban. Hrutka Róberttel készített Keresztül Európán című lemezemre is felkerült kettő közülük. Nem volt nehéz a magyar és az orosz zenét összefonni. Ugyan a két nép mentalitása egészen más, viszont a zenéjükben megtalálhatók a párhuzamok. A kultúrák megismerése zenei síkon mindig közös nevezőre hozza az elsőre különbözőnek hitt nemzetek érzelmeit is.
Hogy határozná meg, milyenek az Ön által énekelt dalok?
T. K.: Amit énekelek, nem mainstream, nem olyan populáris, mint a popzene vagy a jazz. Szeretek kincsek után kutatni, a kíváncsiság vezet, a jó ízlésű dolgok érdekelnek, amik nincsenek még teljesen felfedezve. Jó kis pop dalokat tudnék írni, de azokkal csak poénkodnék, nem érdekelnek a rádiók által rongyosra játszott tucat slágerek. Akkor már inkább valami értékeset próbálok létrehozni, ami a magam számára is kihívás. Folyamatosan tanulok, keresem a különböző zenei stílusokban azt, ami nekem való. A hozzám hasonló gondolkodású emberekhez szeretnék szólni.
A városmajori koncertre orosz románcokat választott, hogy jellemezné ezeket a dalokat?
T. K.: Az orosz románc kicsit klasszikus, olyan, mint a sanzon, de erősen hatott rá az oroszországi romák hagyományos zenéje is. Fontos része az orosz zenei kultúrának, romantikus, érzelmes, de a roma folklórból is táplálkozik. Ezek az érzelmileg túlcsorduló, szenvedélyes dalok Gorkij, Turgenyev és Tolsztoj regényeinek filmes, illetve színpadi adaptációiból is ismerősek lehetnek. Engem nagy erővel ragadnak magukkal ezek a dalok, de Magyarországon nem igazán ismerik őket.
Számos formációval dolgozott együtt elég, ha csak Hrutka Róbertet, az Antal Gábor Triót, Káel Norbertet és a Jazzical Triót, az Egri Szimfonikusokat vagy a Budapest Klezmer Bandet említem, de hogy jött a képbe a Swing à la Django?
T. K.: Régóta kommunikáltunk az együttes vezetőjével, Lombos Palival, de dolgozni csak nemrég kezdtünk. Eddig csak egy online koncertünk volt, és a Városmajorban lesz az első élő koncertünk. A Swing à la Django gyakori vendége ifj. Sárközi Lajos is, nagyon örülök, hogy együtt zenélünk, mert úgy érzem, végre megtaláltam az orosz románcokhoz leginkább illő zenekart.
A Swing à la Django profi muzsikusai különleges hangszerfelállással egyedi hangzásvilágot képviselnek, őket hallgatva olykor füstös jazzkocsmában érzi magát az ember, máskor azonnal járni kezd a lába, amint belefognak a zenébe.
T. K.: A zenekar tagjai swinget, jazzt, cigányzenét, mindenféle stílust tudnak játszani, képzett zenészek, így vannak edukálva. Öröm nézni és hallgatni őket. Nem volt alkalmam még klasszikusabb irányba elmenni, amire most készülünk. Külföldön már léptem fel autentikus cigányzenészekkel, ami nagyszerű volt, de ez most egészen más lesz.
A koncert második felében francia sanzonokból fog énekelni, milyen gondolatok mentén válogatta őket?
T. K.: Az orosz románcok és a francia sanzonok sokszor hasonló hangzásúak, a két zenei stílusban sok a közös vonás. Mivel az orosz dalok kevésbé ismertek, ezért a koncert második felére Edith Piaf dalaiból válogattam, olyan népszerű és világhírű sanzonokból, mint például a Hulló levelek.
Az Egyszer (Once) című film egyik gyönyörű dalából készített csodás zenei és képi világú klipet. Bár van magyar fordítás, angolul énekli a The Hillt. Miért?
T. K.: Szeretek mindent eredeti nyelven énekelni, az a tapasztalatom, hogy a fordítástól a hangzás megváltozik. Nincs baj a fordításokkal, azokat is használom, sőt, magam is fordítok néha, de úgy gondolom, az eredeti nyelv zeneisége éppolyan fontos, mint a dallam.
Sokféle műfajban énekelt, mi az, ami mostanában foglalkoztatja?
T. K.: Egyre inkább a klasszikus zenében vélem felfedezni a legfontosabb értékeket. Olykor bele-bele is kóstolok egy-egy klasszikusabb műfajba. Ilyen volt már a My Fair Lady is, ami számomra nem is igazán musical, de nem is operett, inkább a klasszikus zenés színdarabok stílusában íródott. Szerencsém volt, hogy a Színművészeti Egyetemen találkoztam a hangképző mesteremmel, Bagó Gizellával, akivel azóta is rendszeresen dolgozom. Ő tanított meg a klasszikus énektechnikai alapokra, én pedig eldönthetem, hogy milyen stílusú dalokra és hogyan szeretném használni. A Cziffra Fesztiválon Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel fogok fellépni, aki, legyen szó sanzonról vagy komolyzenéről, minden műfajban otthonosan mozog, nekem pedig rengeteg ötletem van. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy együtt dolgozhatunk. Gondolkodom Kurt Weill songjain is, még az Egyetemen játszottam A hét főbűn című Brecht-műben, és úgy érzem, lehet, hogy lesz még vele dolgom.
sikerre halmoz, köztük is az egyik legnagyobb, amikor Stochelo Rosenberg, világhírű manouche gitárossal és Roby Lakatossal léptek fel a Városmajori Színpadon. Augusztus 27-én a francia sanzonok és az orosz dalok adnak egymásnak és a swingnek ugyanitt randevút. És akkor még nem szóltunk az est másik vendégéről, a páratlan ifj. Sárközi Lajosról. A szikrázóan tehetséges Tompos Kátyával beszélgettünk.
Sokan kezdtek el gyerekként énekelgetni, Ön viszont úgy fogalmazott, valójában egy harmadik nyelvet talált, amikor az énekléssel fejezte ki magát.
T. K.: Gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt, mert apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam. Anyukám és apukám is muzikális volt, de anyukám maradt otthon velem, akitől sok orosz népdalt hallottam, és orosz mesefilmeket néztem.
Az orosz népdalokat és dalokat szerencsénkre hallhatjuk a koncertjein.
T. K.: Amikor művészi pályára léptem és összeállítottam a zenei anyagomat, meghatározó szerepük volt az orosz népdaloknak, hiszen ezeken nőttem fel, ezeket ismertem a legjobban. Hrutka Róberttel készített Keresztül Európán című lemezemre is felkerült kettő közülük. Nem volt nehéz a magyar és az orosz zenét összefonni. Ugyan a két nép mentalitása egészen más, viszont a zenéjükben megtalálhatók a párhuzamok. A kultúrák megismerése zenei síkon mindig közös nevezőre hozza az elsőre különbözőnek hitt nemzetek érzelmeit is.
Hogy határozná meg, milyenek az Ön által énekelt dalok?
T. K.: Amit énekelek, nem mainstream, nem olyan populáris, mint a popzene vagy a jazz. Szeretek kincsek után kutatni, a kíváncsiság vezet, a jó ízlésű dolgok érdekelnek, amik nincsenek még teljesen felfedezve. Jó kis pop dalokat tudnék írni, de azokkal csak poénkodnék, nem érdekelnek a rádiók által rongyosra játszott tucat slágerek. Akkor már inkább valami értékeset próbálok létrehozni, ami a magam számára is kihívás. Folyamatosan tanulok, keresem a különböző zenei stílusokban azt, ami nekem való. A hozzám hasonló gondolkodású emberekhez szeretnék szólni.
A városmajori koncertre orosz románcokat választott, hogy jellemezné ezeket a dalokat?
T. K.: Az orosz románc kicsit klasszikus, olyan, mint a sanzon, de erősen hatott rá az oroszországi romák hagyományos zenéje is. Fontos része az orosz zenei kultúrának, romantikus, érzelmes, de a roma folklórból is táplálkozik. Ezek az érzelmileg túlcsorduló, szenvedélyes dalok Gorkij, Turgenyev és Tolsztoj regényeinek filmes, illetve színpadi adaptációiból is ismerősek lehetnek. Engem nagy erővel ragadnak magukkal ezek a dalok, de Magyarországon nem igazán ismerik őket.
Számos formációval dolgozott együtt elég, ha csak Hrutka Róbertet, az Antal Gábor Triót, Káel Norbertet és a Jazzical Triót, az Egri Szimfonikusokat vagy a Budapest Klezmer Bandet említem, de hogy jött a képbe a Swing à la Django?
T. K.: Régóta kommunikáltunk az együttes vezetőjével, Lombos Palival, de dolgozni csak nemrég kezdtünk. Eddig csak egy online koncertünk volt, és a Városmajorban lesz az első élő koncertünk. A Swing à la Django gyakori vendége ifj. Sárközi Lajos is, nagyon örülök, hogy együtt zenélünk, mert úgy érzem, végre megtaláltam az orosz románcokhoz leginkább illő zenekart.
A Swing à la Django profi muzsikusai különleges hangszerfelállással egyedi hangzásvilágot képviselnek, őket hallgatva olykor füstös jazzkocsmában érzi magát az ember, máskor azonnal járni kezd a lába, amint belefognak a zenébe.
T. K.: A zenekar tagjai swinget, jazzt, cigányzenét, mindenféle stílust tudnak játszani, képzett zenészek, így vannak edukálva. Öröm nézni és hallgatni őket. Nem volt alkalmam még klasszikusabb irányba elmenni, amire most készülünk. Külföldön már léptem fel autentikus cigányzenészekkel, ami nagyszerű volt, de ez most egészen más lesz.
A koncert második felében francia sanzonokból fog énekelni, milyen gondolatok mentén válogatta őket?
T. K.: Az orosz románcok és a francia sanzonok sokszor hasonló hangzásúak, a két zenei stílusban sok a közös vonás. Mivel az orosz dalok kevésbé ismertek, ezért a koncert második felére Edith Piaf dalaiból válogattam, olyan népszerű és világhírű sanzonokból, mint például a Hulló levelek.
Az Egyszer (Once) című film egyik gyönyörű dalából készített csodás zenei és képi világú klipet. Bár van magyar fordítás, angolul énekli a The Hillt. Miért?
T. K.: Szeretek mindent eredeti nyelven énekelni, az a tapasztalatom, hogy a fordítástól a hangzás megváltozik. Nincs baj a fordításokkal, azokat is használom, sőt, magam is fordítok néha, de úgy gondolom, az eredeti nyelv zeneisége éppolyan fontos, mint a dallam.
Sokféle műfajban énekelt, mi az, ami mostanában foglalkoztatja?
T. K.: Egyre inkább a klasszikus zenében vélem felfedezni a legfontosabb értékeket. Olykor bele-bele is kóstolok egy-egy klasszikusabb műfajba. Ilyen volt már a My Fair Lady is, ami számomra nem is igazán musical, de nem is operett, inkább a klasszikus zenés színdarabok stílusában íródott. Szerencsém volt, hogy a Színművészeti Egyetemen találkoztam a hangképző mesteremmel, Bagó Gizellával, akivel azóta is rendszeresen dolgozom. Ő tanított meg a klasszikus énektechnikai alapokra, én pedig eldönthetem, hogy milyen stílusú dalokra és hogyan szeretném használni. A Cziffra Fesztiválon Balázs János Kossuth-díjas zongoraművésszel fogok fellépni, aki, legyen szó sanzonról vagy komolyzenéről, minden műfajban otthonosan mozog, nekem pedig rengeteg ötletem van. Nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy együtt dolgozhatunk. Gondolkodom Kurt Weill songjain is, még az Egyetemen játszottam A hét főbűn című Brecht-műben, és úgy érzem, lehet, hogy lesz még vele dolgom.