2021. november 04. / Pavlovics Ágota
2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor osztályában. Az egri Gárdonyi Géza Színház tagjaként kezdte a pályáját, 2009-től két évig a Vígszínház társulatának tagja volt. Jelentős szerepei felsorolására terjedelmi korlátok miatt nem vállalkozhatunk, ahogy
ugyanezen okból törne bele a bicskánk fontos filmszerepeinek felidézésébe is. Szabadúszó éveiben a Centrál Színház és az Orlai Produkciós Iroda csapatát erősítette, ezekben az években sem maradt sok szabad estéje. A 2021/22-es évadtól ismét a Vígszínház társulatának művésze. A mindig magával ragadó, szikrázóan tehetséges, ráadásul gyönyörű Kovács Patríciával szeretett színházáról, jelenlegi és évadbeli szerepeiről beszélgettünk.
Milyen érzések és gondolatok mentén léptél be a Vígszínházba, amikor 2009-ben társulati tag lettél?
K. P.: 2008-ban még vendég voltam, beugrottam a Figaro házassága, avagy Egy bolond nap című vígjátékba, és rögtön azt éreztem, hogy mindig erre vágytam. Már kamaszként, 16 évesen is rajongtam a Vígszínházért és a Pestiért, lépcsőjeggyel néztem meg többször is a darabokat, sokat kívülről tudtam. Amikor a társulat tagja lettem, azt mondtam, úristen, ez maga a színház. Igazán nagyon szerettem a társulatot, aztán az ismert okoknál fogva nem tudtam jól érezni magam, ezért kipróbáltam a szabadúszó életet, ugyanakkor éreztem, és az akkori igazgatómnak is mondtam, hogy egyszer vissza fogok ide jönni.
És milyen érzés volt most, sok év után visszatérni szeretett színházadba?
K. P.: Tavaly a Bella Figura című darabba hívott Rudolf Péter igazgató, és azt mondta, ha jól érezzük magunkat, akkor leszerződünk. Tavasszal próbáltunk, a járvány idején is bejártunk dolgozni, de én már első nap eldöntöttem, ha lehet, vissza fogok jönni. A műsor, a szakmai színvonal, a társulat, minden otthonos számomra.
Tudjuk, hogy a Fellner és Helmer építészduónak köszönhetjük az idén 125 éves Vígszínház pazar neobarokk épületét, ahova belépve mámorító terekbe érkezünk, de bizonyára van olyan részlet, élmény, amit mi nem látunk, te viszont nagyon szereted.
K. P.: Meghatározó, amikor az ember a színpadon áll, látja a hatalmas nézőteret, és meg tud szólalni úgy, hogy mindenki érzi, látja őt. Ez egy varázslatos „hatalom”, ahogy azt is pontosan lehet érzékelni, hogy a csöndes mondatokra mindenki feszülten figyel ebben az őrületes térben. Ilyet sehol, egyetlen fővárosi vagy vidéki színházban sem éreztem. Lenyűgöző az is, hogy a legmagasabb színvonalon dolgozó, professzionális szakember gárda – mások mellett öltöztető, kellékes – segíti a háttérből a munkánkat, így nekünk csak a színészi feladatainkra kell koncentrálnunk.
Yasmina Reza 1997-ben a Katona József Színházban bemutatott Művészet című darabja akkora siker volt, hogy évekig nem lehetett levenni a színházak műsoráról. Október 22-én a Vígszínház mutatta be Bella Figura című művét. Mit gondolsz, mi Reza sikerének a kulcsa?
K. P.: Az, hogy az emberről mesél, és a nézőtéren ülők sok szereplővel tudnak azonosulni, ebben a darabban van anyós, férj, szerető. Jó értelemben mondom, hogy lehetne közhelyes is a sztori, de mégsem az, mert úgy van megírva, hogy saját magukat látják benne az emberek, és rácsavarodnak.
A Bella Figura egy faramuci születésnap története. Egy férfi éppen oda viszi vacsorázni a szeretőjét, ahol a felesége legjobb barátnője – akit te játszol – ünnepli az anyósa születésnapját. Az egyelőre kizárólag Magyarországról látható előadást február 27-én már láthatta a közönség, igaz, akkor csak online. Milyennek találod?
K. P.: Az olvasópróbán azt mondtuk, hogy ha nem rontjuk el, akkor ez olyan jó lehet, hogy tíz évig fogjuk játszani, de fel kell nőni a feladathoz. Francoise, akit játszom, kellemetlen nő, okos, éles és pontos. Szeretek kellemetlen alakokat játszani, az volt a feladatom, hogy kitaláljam, hogy lehet megmutatni, miért ilyen Francoise, mert vitriolos ugyan, de magányos és szomorú is. Nehéz lehet ilyennek lenni.
A darabot Török Ferenc, az ikonikus Moszkva tér című film rendezője állította színpadra, milyen volt vele dolgozni?
K. P.: Szeretek filmrendezőkkel dolgozni színházban, mert másképp látnak, másképp vezetnek bennünket, másként nyúlnak hozzá a darabokhoz, mint egy színházi rendező. A filmeseknek fontos az őszinte színészi játék, érzékenység, hogy a karakter valóságos legyen, ami egy jó mix. Más rendszerben próbálnak, mi tudjuk technikailag a rendet, ők viszont máshogy kérik, nekünk kell flexibilisebbnek lennünk. Nagyon szeretem Török Ferit, jól tudtunk együttműködni, jó ízlésű, művelt alkotó.
Milyen feladatok várnak rád még ebben az évadban?
K. P.: Nem minden publikus egyelőre, de amiről beszélhetek, átveszek egy szerepet Petrik Anditól, aki babát vár, a Pass Andrea által írt és rendezett A Vándorkutya című darabban. December 4-én mutatja be a színház Sally Potter Party című fekete komédiáját, aminek története ismerős lehet a nézők számára, mert pár éve A vendégek címmel nagy sikerrel vetítették a mozik. A történetben a miniszteri kinevezése alkalmából vacsorát adó Janet örömhíre elsüllyed a vendégei által közölt újságok tengerében, és egy fegyver is előkerül. A Potter által színpadra írt változat rendezője Paczolay Béla lesz. Potter darabja is a Vígszínház Pesti Színházában lesz Magyarországon először látható.
ugyanezen okból törne bele a bicskánk fontos filmszerepeinek felidézésébe is. Szabadúszó éveiben a Centrál Színház és az Orlai Produkciós Iroda csapatát erősítette, ezekben az években sem maradt sok szabad estéje. A 2021/22-es évadtól ismét a Vígszínház társulatának művésze. A mindig magával ragadó, szikrázóan tehetséges, ráadásul gyönyörű Kovács Patríciával szeretett színházáról, jelenlegi és évadbeli szerepeiről beszélgettünk.
Milyen érzések és gondolatok mentén léptél be a Vígszínházba, amikor 2009-ben társulati tag lettél?
K. P.: 2008-ban még vendég voltam, beugrottam a Figaro házassága, avagy Egy bolond nap című vígjátékba, és rögtön azt éreztem, hogy mindig erre vágytam. Már kamaszként, 16 évesen is rajongtam a Vígszínházért és a Pestiért, lépcsőjeggyel néztem meg többször is a darabokat, sokat kívülről tudtam. Amikor a társulat tagja lettem, azt mondtam, úristen, ez maga a színház. Igazán nagyon szerettem a társulatot, aztán az ismert okoknál fogva nem tudtam jól érezni magam, ezért kipróbáltam a szabadúszó életet, ugyanakkor éreztem, és az akkori igazgatómnak is mondtam, hogy egyszer vissza fogok ide jönni.És milyen érzés volt most, sok év után visszatérni szeretett színházadba?
K. P.: Tavaly a Bella Figura című darabba hívott Rudolf Péter igazgató, és azt mondta, ha jól érezzük magunkat, akkor leszerződünk. Tavasszal próbáltunk, a járvány idején is bejártunk dolgozni, de én már első nap eldöntöttem, ha lehet, vissza fogok jönni. A műsor, a szakmai színvonal, a társulat, minden otthonos számomra.
Tudjuk, hogy a Fellner és Helmer építészduónak köszönhetjük az idén 125 éves Vígszínház pazar neobarokk épületét, ahova belépve mámorító terekbe érkezünk, de bizonyára van olyan részlet, élmény, amit mi nem látunk, te viszont nagyon szereted.
K. P.: Meghatározó, amikor az ember a színpadon áll, látja a hatalmas nézőteret, és meg tud szólalni úgy, hogy mindenki érzi, látja őt. Ez egy varázslatos „hatalom”, ahogy azt is pontosan lehet érzékelni, hogy a csöndes mondatokra mindenki feszülten figyel ebben az őrületes térben. Ilyet sehol, egyetlen fővárosi vagy vidéki színházban sem éreztem. Lenyűgöző az is, hogy a legmagasabb színvonalon dolgozó, professzionális szakember gárda – mások mellett öltöztető, kellékes – segíti a háttérből a munkánkat, így nekünk csak a színészi feladatainkra kell koncentrálnunk.
Yasmina Reza 1997-ben a Katona József Színházban bemutatott Művészet című darabja akkora siker volt, hogy évekig nem lehetett levenni a színházak műsoráról. Október 22-én a Vígszínház mutatta be Bella Figura című művét. Mit gondolsz, mi Reza sikerének a kulcsa?
K. P.: Az, hogy az emberről mesél, és a nézőtéren ülők sok szereplővel tudnak azonosulni, ebben a darabban van anyós, férj, szerető. Jó értelemben mondom, hogy lehetne közhelyes is a sztori, de mégsem az, mert úgy van megírva, hogy saját magukat látják benne az emberek, és rácsavarodnak.
A Bella Figura egy faramuci születésnap története. Egy férfi éppen oda viszi vacsorázni a szeretőjét, ahol a felesége legjobb barátnője – akit te játszol – ünnepli az anyósa születésnapját. Az egyelőre kizárólag Magyarországról látható előadást február 27-én már láthatta a közönség, igaz, akkor csak online. Milyennek találod?
K. P.: Az olvasópróbán azt mondtuk, hogy ha nem rontjuk el, akkor ez olyan jó lehet, hogy tíz évig fogjuk játszani, de fel kell nőni a feladathoz. Francoise, akit játszom, kellemetlen nő, okos, éles és pontos. Szeretek kellemetlen alakokat játszani, az volt a feladatom, hogy kitaláljam, hogy lehet megmutatni, miért ilyen Francoise, mert vitriolos ugyan, de magányos és szomorú is. Nehéz lehet ilyennek lenni.
A darabot Török Ferenc, az ikonikus Moszkva tér című film rendezője állította színpadra, milyen volt vele dolgozni?
K. P.: Szeretek filmrendezőkkel dolgozni színházban, mert másképp látnak, másképp vezetnek bennünket, másként nyúlnak hozzá a darabokhoz, mint egy színházi rendező. A filmeseknek fontos az őszinte színészi játék, érzékenység, hogy a karakter valóságos legyen, ami egy jó mix. Más rendszerben próbálnak, mi tudjuk technikailag a rendet, ők viszont máshogy kérik, nekünk kell flexibilisebbnek lennünk. Nagyon szeretem Török Ferit, jól tudtunk együttműködni, jó ízlésű, művelt alkotó.
Milyen feladatok várnak rád még ebben az évadban?
K. P.: Nem minden publikus egyelőre, de amiről beszélhetek, átveszek egy szerepet Petrik Anditól, aki babát vár, a Pass Andrea által írt és rendezett A Vándorkutya című darabban. December 4-én mutatja be a színház Sally Potter Party című fekete komédiáját, aminek története ismerős lehet a nézők számára, mert pár éve A vendégek címmel nagy sikerrel vetítették a mozik. A történetben a miniszteri kinevezése alkalmából vacsorát adó Janet örömhíre elsüllyed a vendégei által közölt újságok tengerében, és egy fegyver is előkerül. A Potter által színpadra írt változat rendezője Paczolay Béla lesz. Potter darabja is a Vígszínház Pesti Színházában lesz Magyarországon először látható.