2021. november 04. / Pavlovics Ágota
A székesfehérvári Vörösmarty Színház rendre izgalmas és a legkevésbé sem szokványos előadásokkal lepi meg a közönséget. 2021. október 16-án egy monodráma ősbemutatójának örülhettek a nézők, ami Háy János A cégvezető című könyve alapján készült. Sághy Tamás, a közel
egy évtizede a teátrum társulatát erősítő művész nagy fába vágta a fejszéjét, amikor vállalkozott a regény színpadra alkalmazására, megrendezésére és eljátszására. A sokoldalú és kiváló színésszel beszélgettünk.
Kinek jutott az eszébe, hogy Háy János regényéből színpadi adaptációt készítsenek?
S. T.: A pandémia alatt sokat gondolkodtam egy önálló est összeállításán, vagy egy monodráma színpadra állításán. Aztán Perczel Enikő, a színház dramaturgja elküldte nekem Háy János könyvének szinopszisát, nagyon tetszett, azonnal megrendeltem a könyvet, elolvastam és beleszerettem.
A könyv szórakoztató, elképesztően pontos megállapítások sorozata, igazán remek, sok oka van, hogy szeretni lehet, Ön miért szeretett bele?
S. T.: Egyrészt szeretem Háy gondolkodását, amit végigvezet a könyveiben, másrészt szeretem, hogy A cégvezető története áttételes, mert mindannyian cégvezetők vagyunk a saját életünkben.
Hogyan vágott bele az izgalmas, de egyáltalán nem könnyű feladatba, hogy monodrámát készítsen a műből?
S. T.: Megkerestem Háy Jánost, és megkérdeztem, mit gondol arról, hogy darabot szeretnék csinálni a regényéből, azt válaszolta, hogy próbáljam meg. Egy hónapig dolgoztam azon, hogy a könyv 372 oldalából készítsek egy 80 perces előadást.
A szerzőre általában jellemző, erre a könyvére pedig különösen igaz, hogy sok a mellékszál, hogyan választotta ki azokat, amelyekből összeállította a monodrámát?
S. T.: Sok szálon mozog a történet, tudtam, ha minden szálba belekapok egy kicsit, akkor a végeredmény nem lesz kerek. Ezért három fő szálat választottam ki, a cégvezető családját, a szeretőjét és a társadalmi, politikai, morális helyzetet.
A történet a rendszerváltás éveibe visz vissza bennünket, amikor a mindenáron való növekedés volt a legfontosabb cél.
S. T.: Fontosnak tartom a 80-as évek folyamatainak pontos megismerését, és Háy ezekről a társadalmi, politikai, morális folyamatokról ragyogó nyelven, sok humorral, nagyon pontosan ír. Jó, ha az ember szembesül ezekkel a dolgokkal.
Ezekben az években az anyagi gyarapodás robbanásszerű, lassan minden csak számokkal fejezhető ki, még a szeretkezések is, de érzelmi fejlődés nem követi a folyamatot.
S. T.: Mindenki büszke arra, hogy egész nap dolgozik, hogy 14-16 órás a munkaideje, amit persze el is várnak a munkaadók. Amikor a cégvezető felesége szóvá teszi, hogy élhetnének egy értékesebb életet is, mint a jelenlegi, amikor mindent alávetnek a cég növekedésének, a férje teljesen elképed, és esze ágában nincs változtatni.
A cégvezető gátlástalan, nem ismeri a létrehozás örömét, pénzét új és még újabb befektetéseibe teszi, szívesen használt mondata: „Mindent szabad, ami nem tilos”.
S. T.: Sok jót nem mondhatok róla, az a típus, aki azt mondja, ne kérdezd, ki vagyok. Vagyok, aki vagyok. De nem gondolom, hogy sokkal beljebb vagyunk, ha elítéljük a cégvezetőt, Háy sem teszi. Igaz, mindent szabad neki, de a történet végén ott áll egy ember, aki alól kihúzták a szőnyeget. Folytatnia kell az életét, de hogyan? Háy azt mondja, nem tudom. Szerintem bátorság ezt kimondani. Az író megírt egy regényt, és azt mondja: tessék, ez az én történetem, és ez lett belőle. Mindenkinek el kell döntenie, hogy akarja leélni az életét. A cégvezető mondatai, iróniája, önreflexiója bárkié lehetne. A múlton nem tudunk változtatni, a lényeg az, hogy mindaz után, ami történt, hogy lehet tovább élni. Az a kérdés, hogy az életünkben átélt kudarcok, sikerek mit változtatnak az idegrendszerünkben. A cégvezető története éppen arra mutat rá, hogy nem vagyunk különbek a másiknál, mindannyian keressük a számunkra megfelelő utat, aztán hol jobb döntést hozunk, hol rosszabbat.
80 perc szöveget mond, ami nem kevés, gondolom, megtanulni sem volt egyszerű. Vannak jelzések, szünetek, amik tagolják?
S. T.: Jóval több ideig tartott a szöveg megtanulása, mint amire számítottam. Nincs zene, és semmi más sincs, ami tagolná, egyszerűen elmondom a cégvezető történetét. Azért persze a nagy váltásoknál tartok egy kis szünetet, de alapvetően a nézőhöz igazítom őket. Minden előadás más, mindig át kell futassam magamon, hogy mennyi időre van szüksége a közönségnek a különböző szövegrészek értelmezéséhez.
Milyen látványvilágot teremtettek az előadáshoz?
S. T.: Sok minden felmerült, köztük a vetítés is, végül furcsamód minden lekopott, és maradt az üres színpad és egy posztamens, mert nem akartam széket, és nem is ülök rá, csak néha.
Ezt a különleges előadást különleges helyszínen is játsszák, a felújított Pelikán Fészekben, amelynek falaiban nagy elődök szelleme lapul.
S. T.: Úgy volt, hogy a Stúdióban fogom játszani a darabot, aztán a felújított Pelikán Fészekre esett a választás. Az elmúlt kilenc évben csak egyszer játszottam itt, Dürrenmatt Play Strindbergjét Tóth Ildikóval és Hirtling Istvánnal. Az évad elejére befejeződött a felújítása, valóban érdekes hely, mert az 1800-as években itt nevelkedett Déryné, Laborfalvi Róza, és itt húzta meg magát egy időre Petőfi is.
A szerző szerint korunk megérdemelné a romlott-szív rendet, mert aki közönyös a világgal szemben, annak romlott a szíve. Szomorú megállapítás.
S. T.: Az író sok humorral és az őt jellemző szórakoztató stílusban azt mondja, hogy vannak más, fontosabb dolgok is az életben, mint a karrier és a birodalomépítés. Remélem, az előadástól a nézők kapnak annyi muníciót, hogy a végén pozitív gondolatokkal jönnek ki a színházból.
egy évtizede a teátrum társulatát erősítő művész nagy fába vágta a fejszéjét, amikor vállalkozott a regény színpadra alkalmazására, megrendezésére és eljátszására. A sokoldalú és kiváló színésszel beszélgettünk.
Kinek jutott az eszébe, hogy Háy János regényéből színpadi adaptációt készítsenek?
S. T.: A pandémia alatt sokat gondolkodtam egy önálló est összeállításán, vagy egy monodráma színpadra állításán. Aztán Perczel Enikő, a színház dramaturgja elküldte nekem Háy János könyvének szinopszisát, nagyon tetszett, azonnal megrendeltem a könyvet, elolvastam és beleszerettem.
A könyv szórakoztató, elképesztően pontos megállapítások sorozata, igazán remek, sok oka van, hogy szeretni lehet, Ön miért szeretett bele?
S. T.: Egyrészt szeretem Háy gondolkodását, amit végigvezet a könyveiben, másrészt szeretem, hogy A cégvezető története áttételes, mert mindannyian cégvezetők vagyunk a saját életünkben.
Hogyan vágott bele az izgalmas, de egyáltalán nem könnyű feladatba, hogy monodrámát készítsen a műből?
S. T.: Megkerestem Háy Jánost, és megkérdeztem, mit gondol arról, hogy darabot szeretnék csinálni a regényéből, azt válaszolta, hogy próbáljam meg. Egy hónapig dolgoztam azon, hogy a könyv 372 oldalából készítsek egy 80 perces előadást.
A szerzőre általában jellemző, erre a könyvére pedig különösen igaz, hogy sok a mellékszál, hogyan választotta ki azokat, amelyekből összeállította a monodrámát?
S. T.: Sok szálon mozog a történet, tudtam, ha minden szálba belekapok egy kicsit, akkor a végeredmény nem lesz kerek. Ezért három fő szálat választottam ki, a cégvezető családját, a szeretőjét és a társadalmi, politikai, morális helyzetet.
A történet a rendszerváltás éveibe visz vissza bennünket, amikor a mindenáron való növekedés volt a legfontosabb cél.
S. T.: Fontosnak tartom a 80-as évek folyamatainak pontos megismerését, és Háy ezekről a társadalmi, politikai, morális folyamatokról ragyogó nyelven, sok humorral, nagyon pontosan ír. Jó, ha az ember szembesül ezekkel a dolgokkal.
Ezekben az években az anyagi gyarapodás robbanásszerű, lassan minden csak számokkal fejezhető ki, még a szeretkezések is, de érzelmi fejlődés nem követi a folyamatot.
S. T.: Mindenki büszke arra, hogy egész nap dolgozik, hogy 14-16 órás a munkaideje, amit persze el is várnak a munkaadók. Amikor a cégvezető felesége szóvá teszi, hogy élhetnének egy értékesebb életet is, mint a jelenlegi, amikor mindent alávetnek a cég növekedésének, a férje teljesen elképed, és esze ágában nincs változtatni.
A cégvezető gátlástalan, nem ismeri a létrehozás örömét, pénzét új és még újabb befektetéseibe teszi, szívesen használt mondata: „Mindent szabad, ami nem tilos”.
S. T.: Sok jót nem mondhatok róla, az a típus, aki azt mondja, ne kérdezd, ki vagyok. Vagyok, aki vagyok. De nem gondolom, hogy sokkal beljebb vagyunk, ha elítéljük a cégvezetőt, Háy sem teszi. Igaz, mindent szabad neki, de a történet végén ott áll egy ember, aki alól kihúzták a szőnyeget. Folytatnia kell az életét, de hogyan? Háy azt mondja, nem tudom. Szerintem bátorság ezt kimondani. Az író megírt egy regényt, és azt mondja: tessék, ez az én történetem, és ez lett belőle. Mindenkinek el kell döntenie, hogy akarja leélni az életét. A cégvezető mondatai, iróniája, önreflexiója bárkié lehetne. A múlton nem tudunk változtatni, a lényeg az, hogy mindaz után, ami történt, hogy lehet tovább élni. Az a kérdés, hogy az életünkben átélt kudarcok, sikerek mit változtatnak az idegrendszerünkben. A cégvezető története éppen arra mutat rá, hogy nem vagyunk különbek a másiknál, mindannyian keressük a számunkra megfelelő utat, aztán hol jobb döntést hozunk, hol rosszabbat.
80 perc szöveget mond, ami nem kevés, gondolom, megtanulni sem volt egyszerű. Vannak jelzések, szünetek, amik tagolják?
S. T.: Jóval több ideig tartott a szöveg megtanulása, mint amire számítottam. Nincs zene, és semmi más sincs, ami tagolná, egyszerűen elmondom a cégvezető történetét. Azért persze a nagy váltásoknál tartok egy kis szünetet, de alapvetően a nézőhöz igazítom őket. Minden előadás más, mindig át kell futassam magamon, hogy mennyi időre van szüksége a közönségnek a különböző szövegrészek értelmezéséhez.
Milyen látványvilágot teremtettek az előadáshoz?
S. T.: Sok minden felmerült, köztük a vetítés is, végül furcsamód minden lekopott, és maradt az üres színpad és egy posztamens, mert nem akartam széket, és nem is ülök rá, csak néha.
Ezt a különleges előadást különleges helyszínen is játsszák, a felújított Pelikán Fészekben, amelynek falaiban nagy elődök szelleme lapul.
S. T.: Úgy volt, hogy a Stúdióban fogom játszani a darabot, aztán a felújított Pelikán Fészekre esett a választás. Az elmúlt kilenc évben csak egyszer játszottam itt, Dürrenmatt Play Strindbergjét Tóth Ildikóval és Hirtling Istvánnal. Az évad elejére befejeződött a felújítása, valóban érdekes hely, mert az 1800-as években itt nevelkedett Déryné, Laborfalvi Róza, és itt húzta meg magát egy időre Petőfi is.
A szerző szerint korunk megérdemelné a romlott-szív rendet, mert aki közönyös a világgal szemben, annak romlott a szíve. Szomorú megállapítás.
S. T.: Az író sok humorral és az őt jellemző szórakoztató stílusban azt mondja, hogy vannak más, fontosabb dolgok is az életben, mint a karrier és a birodalomépítés. Remélem, az előadástól a nézők kapnak annyi muníciót, hogy a végén pozitív gondolatokkal jönnek ki a színházból.