Egy álomszerű jövőkép, ami mámorító valósággá vált 2021. november 19. / Pavlovics Ágota A Budapest Táncszínházat 1991-ben Földi Béla Harangozó- és Jeszenszky-díjas, Köztársasági Érdemrenddel elismert, 2017-ben az Évad legjobb alkotója címmel kitüntetett koreográfus, táncművész, táncpedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem adjunktusa alapította. A hazai kortárs táncélet meghatározó együttese idén 30 éves, a jubileumi programok csúcsa az október 5-én a Nemzeti Táncszínházban bemutatásra kerülő gálaműsor lesz. Az együttes elmúlt három évtizedéről, két jeles dátumról, valamint közeli terveiről Földi Bélával, a Budapest Táncszínház igazgatójával beszélgettünk. Hogy foglalná össze a Budapest Táncszínház harmincéves történetét? F. B.: A születésnapot általában egy naphoz kötjük, mi pedig egy egész évhez. Ha az ember olyat csinál, amit szeret, ha visszatekint, azt mondja, ez jó volt, ez kevésbé. Szerencsére a hullámvölgyek nem voltak mélyek, mert a tánc iránti szeretetem nem hagyta, hogy azok legyenek. Fluktuáció persze volt, és ha elment valaki, szomorú voltam, de később rájöttem, cserék nélkül nem jöttek volna újabb tehetségek, és a változás mindig gazdagította a társulatot. Miközben világszerte legitimitást kapott a kortárs táncművészet – a kortárs szó jelentését Martha Graham fogalmazta meg először –, Magyarországon sem a képzés, sem az újdonságra való nyitottság, sem az érdeklődő közönség nem létezett. Sok minden közrejátszik abban, hogy egy együttes hogyan fejlődik, így az is, hogy mennyien ismerik. Indulásunk első hat évében nem kaptunk működési támogatást, a táncosok, akik velem maradtak, csupán az álomszerű jövőképbe tudtak kapaszkodni, amit mutattam nekik. 1997-től Török Jolán és Galambos Tibor szervezett fellépéseket nekünk, majd Szabó Gyuri csatlakozott, így a Trafóban is rendszeresen voltak előadásaink. Mesterem, Raza Hammadi táncművész és koreográfus francia kapcsolatokat hozott az életünkbe, 2001-ben pedig elindult a Nemzeti Táncszínház. Harminc év alatt sok jó mesterrel sikerült dolgoznunk. Példaképem a Holland Táncszínház (Nederlands Dans Theater – NDT), szeretem a tágabb kereteket, az élő zenét, a társművészetek jelenlétét. Az együttes minden nap gyakorol, ettől is erős közösség. Sokszor ültünk sok szék között a földre, de sok pozitív visszajelzést is kaptunk, én pedig személy szerint sok szeretetet kaptam a táncosoktól. Mit láthat majd a közönség az október 5-i gálán? F. B.: Az Egyszer visszatérsz című, két részből álló ünnepi estünk első felében öt rövid koreográfiát, amelyeket a Budapest Táncszínház táncművészei számára készítettek olyan művészek, akik az együttesben kezdtek. Barta Dóra hat évig táncolt nálam, utána a Szegedi Kortárs Balett vezető táncosa volt, ma a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház balettigazgatója, a Badora Társulat vezetője. Sághy Alexandra 16 éve dolgozik velem, akkor is kitartott, amikor úgy tűnt, hogy szétesünk. 2018-ban az együttesünknek készített Három nővér című darabjáért megkapta az Évad legjobb alkotója díjat. Meggyőződésem, hogy Viszlát a levegőben! című koreográfiájáért is díjat érdemel. Egerházi Attila alapító tag volt nálam, ma a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. Fodor Zoltán nálunk készítette el első darabját, ma pedig az Inversedance együttes igazgatója. Az ötödik koreográfia Zachár Lórándé, aki kilenc évig táncolt nálunk, és még mostanában is visszajár. Az est második felében a cseh származású Jirí Pokorny, az NDT művészének Egyszer visszatérsz című koreográfiáját fogjuk bemutatni. A következő évforduló a 10 évvel ezelőtt indult DEPO Stúdióé. F. B.: Amikor megnéztem a Koppány utcában a rendkívül rossz állapotban lévő épületet, rögtön láttam benne a stúdiót, de elérhetetlenül magas volt az ára. Fél évig telefonálgattam, mire meggyőztem a tulajdonost, hogy adja bérbe egy részét, amit felújítottunk. 2018-ban a tulajdonos eladta a 2010-ben megállapodott áron. Olyan padlót csináltattam, ami nem teszi tönkre a bokát, lábat, padlófűtést, hogy ne fázzanak meg a lányok. A nyílászárók cseréje és a tető után jöhet a színház. Jövőre az évad kezdetén már a 150 férőhelyes színházunk színpadáról szeretném köszönteni a közönséget. A Budapest Táncszínház Elit tréning programja is 10 éves. F. B.: Az elitképzés azt igazolja, hogy lehet hátrányból előnyt kovácsolni. Amikor a nyitott órák már nem működtek, akkor hirdettem meg az elitképzést, és az egész világból elkezdtek özönleni, olyan elérhetetlen iskolákból is jöttek, mint a New York-i Juilliard, a rotterdami Codarts. A társaság nemzetközi, fele magyar, fele külföldi. Nagy öröm, hogy izraeli, norvég bolgár, román táncosok dolgoznak együtt. Hogy vészelték át a bezárásokat? F. B.: Váratlan meglepetéseket szerzett az online térbe való belépés. Az első hullám idején a Facebookon meghirdettem minden nap délután 4-től egy ingyenes órát, amin 300-500 között volt a résztvevők száma. Sorra beköszöntek a régi tanítványaim, például Illényi Katica, és olyan is volt, aki Manhattanben éppen akkor kelt, amikor kezdődött az óra. Az a kreativitás, amit az online órák hoztak, engem is erősen inspirált. Akkor még nem éreztem, de ma már világos, hogy a három hónapos első leállás nagyon megviselte a táncosokat, sok volt az embercsere. Elmentek egy biztosabb jövedelem reményében, annak ellenére, hogy a fizetéseket ki tudtam fizetni. Ha táncot hirdetek, sokan jelentkeznek a világból, kapom a gyönyörűre Photoshopolt emberek által előadott, alaposan megvágott felvételeket. Magyar jelentkezők nincsenek, de ez egyértelműen a hazai képzés alacsony színvonalának a következménye. Mit ígér a küszöbön álló évad az együttes számára? F. B.: Tavaly az előadásaink száma jelentősen csökkent, de a Nemzeti Táncszínház felvette őket, sőt a korábbi nagy sikerű előadásainkat is (például a Kislányom, Anne Frankot), így ezeket nagyon sok helyre el tudtuk juttatni. Őszre húsz előadásunk van lekötve, remélem, nem lesz semmi akadálya, hogy megtartsuk őket. |