2021. december 06. / Nagy Klaudia
Az EXIT Generáció egy fiatal alkotókból álló csapat, egészen új színfolt a főváros színházi életében. Alapítói Dénes Viktor és Farkas Ádám, mindketten régi barátok, színészek és rendezők. A járványhelyzet okozta kényszerszünet alatt folyamatosan próbáltak, ezért az idei évadot
előadásdömpinggel indították: bemutatták Moliére egyik utolsó művét, a Scapin furfangjait, Mikó Csaba darabját Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból azonos című regénye alapján, Hárs Anna Madártávlat című darabját, valamint a Seb című Szophoklész-átiratot. Produkcióikkal több helyszínen is találkozhatunk, a Radnóti Tesla Laborban, a 6SZÍN Teátrumban és az RS9 Színházban. Szeretnének egy valódi közösséget kiépíteni, ahol az egymással való beszélgetések során megoldásra lelhetünk egy-egy problémával kapcsolatban. Dénes Viktor színész-rendezővel új bemutatóikról, csapatuk célkitűzéseiről beszélgettünk.
Honnan jött az ötlet, hogy megalapítsátok az EXIT Generációt?
D. V.: Sokat beszélgettünk arról, mennyire másképp gondolkozunk, mint sok más rendező, hogy mennyi mindent szeretnénk kifejezni a világról, de mégsem jutunk lehetőséghez. Ekkor úgy döntöttünk, megteremtjük a saját közösségünket. Túl vagyunk az első lépéseken, a gyermekbetegségeken, és most már szépen, fokozatosan formálódik a csapat. Igyekszünk ugyanazokkal dolgozni és valódi közösséggé válni, mert mindennek az alapja az együttgondolkodás.
Mire utal az EXIT név?
D. V.: Kivonulni. Kiutat találni. Kivonulni a megosztottságból, az őrületből, a hétköznapokból, teret adni a gondolkodásnak és az élményeknek. Megpróbálunk együttgondolkodni a nézőkkel olyan fontos témákról, mint például a megalázottság vagy a sértettség, és közösen választ találni az ebből fakadó kérdésekre. Vitát generálni.
Hogyan választotok darabot?
D. V.: Ahhoz keresünk darabot, ami éppen nagyon érdekel, foglalkoztat minket. Például a legutóbbi bemutatónk, a Madártávlat egy anya-lánya viszonyt dolgozol fel, a családon belüli verbális erőszak témáját boncolgatja. Fel akarjuk hívni a figyelmet, hogy egy anya egyszerűnek, jónak tűnő nevelési eszköze vagy kétségbeesett kísérlete nem biztos, hogy a legmegfelelőbb módszer. Lehet, hogy éppen ezekkel a módszereivel korlátozza vagy zavarja össze a gyermekét. Például ezen változtatni kellene. Szeretnénk, ha ez valós kérdés lenne a társadalmunkban, aminek hatására talán jobb állapotba kerülne.
Képes a színház ténylegesen hatni, változást előidézni?
D. V.: Mint ahogy minden nagy filmnek, a színháznak is van társadalmi hatása, sajnos talán kisebb, viszont nekünk az a célunk, hogy őrült nagy hatást váltsunk ki.
Moliére Scapin furfangjai című darabját állítottad színpadra a 6SZÍN Teátrumban. Miért ezt a művet választottad?
D. V.: Nagy rajongója vagyok Moliére-nek, és azt láttam, hogy mostanában a színházak műsorán nem nagyon szerepel Moliére-darab. Moliére igen rafinált vígjátékszerző volt, furfangos, hogy stílszerű legyek, mert nemcsak a humor jelenik meg a műveiben, hanem a tartalmi mélység is. Tanulságos történet, ahogy egy hazugságba keveredő ember a végére teljesen elmagányosodik. Hiába jó ügyet szolgál a mi Scapinünk, állandóan hazudozik, és össze-vissza keveri a szálakat, hiába old meg minden ügyet, a végén ott marad egyedül. Ez a hazugságkérdés nagyon szép szimbóluma.
A különböző nemzedékek közötti ellentét is megjelenik benne.
D. V.: Amikor a darab íródott, a társadalom sokkal merevebb volt, a szülők szigorúbb befolyással rendelkeztek, mint napjainkban. Ma ezek a viszonyok nem ilyen erősek, ezért nem is akartam ráerőltetni az előadásra. Minden generációt követ egy új generáció, akik sajnos sosem értenek egyet egymással. Ezen is dolgoznunk kell, hogy mindig megértsük a következő generáció tagjait, és ők is tanítsanak bennünket, ne csak mi őket, hiszen nekik az a feladatuk, hogy másképp gondolkodjanak, mint mi.
A Feljegyzések az egérlyukból milyen problémát feszeget?
D. V.: Dosztojevszkij regényét Mikó Csaba alkalmazta színpadra, a sértettség témáját járja körül, hogy meddig érdemes a sértettségünket magunkban hordozni, meddig érdemes dagonyázni benne. Nagy elismerés, hogy a Radnóti Színház egyik játszóhelyén, a Tesla Laborban tudjuk előadni, ami egy nagyon nagy lehetőség a mi formációnknak, hiszen így igazán szem elé kerülünk, és jobban megismerhetnek minket a nézők.
Számos ismert művész dolgozik veletek, hogyan sikerül őket megnyerni egy-egy produkcióba?
D. V.: Amióta a színházi pályán vagyunk – már több mint egy évtizede – nagyon sok helyen megfordultunk, jó barátságot és kapcsolatot tudtunk kialakítani azokkal, akikkel együtt alkottunk, ezért szívesen fogadják el a meghívásunkat.
A fiatal korosztály megszólítása, elérése is fő szempont?
D. V.: Minden korosztályhoz szeretnénk eljutni, de nagyon örülnénk, ha egyetemisták, gimnazisták is csatlakoznának hozzánk, és érdemesnek találnák az előadásainkat arra, hogy beszéljenek róluk.
Miért fontos, hogy beszéljenek róluk?
D. V.: Egyszer megkérdezték az Oxfordi Egyetem Nobel-díjas professzorát, hogy miért van ennyi Nobel-díjas az egyetemen, és azt válaszolta, azért, mert jó a büfé. Segít megoldást találni egy problémára, ha megosztjuk egymással a gondolatainkat. A színház is alkalmas a kommunikációra, ezért tartom fontosnak, hogy a mi generációnk a színházon keresztül és az előadások után is kommunikálni tudjon egymással.
előadásdömpinggel indították: bemutatták Moliére egyik utolsó művét, a Scapin furfangjait, Mikó Csaba darabját Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból azonos című regénye alapján, Hárs Anna Madártávlat című darabját, valamint a Seb című Szophoklész-átiratot. Produkcióikkal több helyszínen is találkozhatunk, a Radnóti Tesla Laborban, a 6SZÍN Teátrumban és az RS9 Színházban. Szeretnének egy valódi közösséget kiépíteni, ahol az egymással való beszélgetések során megoldásra lelhetünk egy-egy problémával kapcsolatban. Dénes Viktor színész-rendezővel új bemutatóikról, csapatuk célkitűzéseiről beszélgettünk.
Honnan jött az ötlet, hogy megalapítsátok az EXIT Generációt?
D. V.: Sokat beszélgettünk arról, mennyire másképp gondolkozunk, mint sok más rendező, hogy mennyi mindent szeretnénk kifejezni a világról, de mégsem jutunk lehetőséghez. Ekkor úgy döntöttünk, megteremtjük a saját közösségünket. Túl vagyunk az első lépéseken, a gyermekbetegségeken, és most már szépen, fokozatosan formálódik a csapat. Igyekszünk ugyanazokkal dolgozni és valódi közösséggé válni, mert mindennek az alapja az együttgondolkodás.
Mire utal az EXIT név?
D. V.: Kivonulni. Kiutat találni. Kivonulni a megosztottságból, az őrületből, a hétköznapokból, teret adni a gondolkodásnak és az élményeknek. Megpróbálunk együttgondolkodni a nézőkkel olyan fontos témákról, mint például a megalázottság vagy a sértettség, és közösen választ találni az ebből fakadó kérdésekre. Vitát generálni.
Hogyan választotok darabot?
D. V.: Ahhoz keresünk darabot, ami éppen nagyon érdekel, foglalkoztat minket. Például a legutóbbi bemutatónk, a Madártávlat egy anya-lánya viszonyt dolgozol fel, a családon belüli verbális erőszak témáját boncolgatja. Fel akarjuk hívni a figyelmet, hogy egy anya egyszerűnek, jónak tűnő nevelési eszköze vagy kétségbeesett kísérlete nem biztos, hogy a legmegfelelőbb módszer. Lehet, hogy éppen ezekkel a módszereivel korlátozza vagy zavarja össze a gyermekét. Például ezen változtatni kellene. Szeretnénk, ha ez valós kérdés lenne a társadalmunkban, aminek hatására talán jobb állapotba kerülne.
Képes a színház ténylegesen hatni, változást előidézni?
D. V.: Mint ahogy minden nagy filmnek, a színháznak is van társadalmi hatása, sajnos talán kisebb, viszont nekünk az a célunk, hogy őrült nagy hatást váltsunk ki.
Moliére Scapin furfangjai című darabját állítottad színpadra a 6SZÍN Teátrumban. Miért ezt a művet választottad?
D. V.: Nagy rajongója vagyok Moliére-nek, és azt láttam, hogy mostanában a színházak műsorán nem nagyon szerepel Moliére-darab. Moliére igen rafinált vígjátékszerző volt, furfangos, hogy stílszerű legyek, mert nemcsak a humor jelenik meg a műveiben, hanem a tartalmi mélység is. Tanulságos történet, ahogy egy hazugságba keveredő ember a végére teljesen elmagányosodik. Hiába jó ügyet szolgál a mi Scapinünk, állandóan hazudozik, és össze-vissza keveri a szálakat, hiába old meg minden ügyet, a végén ott marad egyedül. Ez a hazugságkérdés nagyon szép szimbóluma.
A különböző nemzedékek közötti ellentét is megjelenik benne.
D. V.: Amikor a darab íródott, a társadalom sokkal merevebb volt, a szülők szigorúbb befolyással rendelkeztek, mint napjainkban. Ma ezek a viszonyok nem ilyen erősek, ezért nem is akartam ráerőltetni az előadásra. Minden generációt követ egy új generáció, akik sajnos sosem értenek egyet egymással. Ezen is dolgoznunk kell, hogy mindig megértsük a következő generáció tagjait, és ők is tanítsanak bennünket, ne csak mi őket, hiszen nekik az a feladatuk, hogy másképp gondolkodjanak, mint mi.
A Feljegyzések az egérlyukból milyen problémát feszeget?
D. V.: Dosztojevszkij regényét Mikó Csaba alkalmazta színpadra, a sértettség témáját járja körül, hogy meddig érdemes a sértettségünket magunkban hordozni, meddig érdemes dagonyázni benne. Nagy elismerés, hogy a Radnóti Színház egyik játszóhelyén, a Tesla Laborban tudjuk előadni, ami egy nagyon nagy lehetőség a mi formációnknak, hiszen így igazán szem elé kerülünk, és jobban megismerhetnek minket a nézők.
Számos ismert művész dolgozik veletek, hogyan sikerül őket megnyerni egy-egy produkcióba?
D. V.: Amióta a színházi pályán vagyunk – már több mint egy évtizede – nagyon sok helyen megfordultunk, jó barátságot és kapcsolatot tudtunk kialakítani azokkal, akikkel együtt alkottunk, ezért szívesen fogadják el a meghívásunkat.
A fiatal korosztály megszólítása, elérése is fő szempont?
D. V.: Minden korosztályhoz szeretnénk eljutni, de nagyon örülnénk, ha egyetemisták, gimnazisták is csatlakoznának hozzánk, és érdemesnek találnák az előadásainkat arra, hogy beszéljenek róluk.
Miért fontos, hogy beszéljenek róluk?
D. V.: Egyszer megkérdezték az Oxfordi Egyetem Nobel-díjas professzorát, hogy miért van ennyi Nobel-díjas az egyetemen, és azt válaszolta, azért, mert jó a büfé. Segít megoldást találni egy problémára, ha megosztjuk egymással a gondolatainkat. A színház is alkalmas a kommunikációra, ezért tartom fontosnak, hogy a mi generációnk a színházon keresztül és az előadások után is kommunikálni tudjon egymással.