2022. január 06. / Nagy Klaudia
Kimagasló alkotói életútjáért 2021-ben a Nemzet Művésze címmel tüntették ki. Játékfilmjei tartalmi és formai újszerűségük miatt a magyar filmművészet meghatározó alkotásai. Nemcsak a kritikusok, filmtörténészek körében elismertek, hanem a nagyközönség is a szívébe zárta őket. A
Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A nagy generáció örök érvényű filmek, szereplői a becsapott, reményvesztett kisemberek, akiket cserbenhagyott a történelem. András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Érdemes Művésszel, filmrendezővel, forgatókönyvíróval és producerrel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával meghatározó élményeiről, emblematikus filmjeiről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Világlátását alaposan meghatározták a történelmi események. Gyerekként hogyan élte meg 1956-ot?
A. F.: Lassan túl mindenen, ha visszanézek, akkor a visszapillantó tükörben a legfontosabb helyen 1956 áll, ez az erős élmény kihatott az egész életemre. Nemcsak a fiatalságból, hanem az egész ország lakosságából vulkánként tört fel egy szabadság iránti vágy, hogy meg kell szabadulni az elnyomástól. Utána évekig kísérte az embereket a keserű megtorlás, az aránytalan, szörnyű bosszú. Szerencsésnek tartom magam, hogy gyerekfejjel, de felnőtt ésszel tudtam megélni.
Aztán jött 1968, ami csalódottságot hagyott maga után.
A. F.: 1968-at mi valahogy nem olyan erővel éltük át, mint a francia vagy a csehszlovák fiatalok. Mi már túl voltunk ’56-on, és rezignált bölcsességgel állapítottuk meg, hogy tudjuk, mi lesz a vége. A KGST csapatok bevonulása Prágába nem hatott ránk igazán, nem harcoltunk, nem álltunk a csehek mellé, 1956 keserű élményét, a terrort, a megtorlást még mindenki a zsigereiben érezte. Közben a magyar fiatalság átmulatozta ezt az időszakot. Emlékszem arra, hogy azon a napon, augusztus 20-án zajlott a Táncdalfesztivál döntője, ahol az volt a kérdés, hogy ki nyeri meg és melyik dalból lesz országos sláger. Engem ez bosszantott kicsit. Bereményi Géza barátom írta a következő szöveget Cseh Tamás dalához: „Egyik maradt kérlelhetetlenül ’68-as. Prágai, párizsi, egyik sonka, másik szalámi, amiből kedvére zabál az idő. Kiderült, hogy nem voltunk ragály…” Géza megállapítása nagyon szellemes és keserű.
Keserűség, kiábrándultság jellemzi filmjeinek főszereplőit. A viharos történelmi idők élményeiből építette fel ezeket a karaktereket?
A. F.: Ezek mind valós figurák, nem az irodalom által kitalált hősök, hanem kollégáink, barátaink, munkatársaink, és természetesen benne vannak a saját élményeim is. Mindenki azt kérdezi, hogy miért nem készítettem önéletrajzi filmet magamról. A Dögkeselyűben nagyon sok önéletrajzi részlet van, sok helyen saját élményeimből táplálkoztam, ami erősítette a filmbeli szereplő karakterét.
A nagy generáció a disszidálás témáját járja körül. Önnek is lehetősége lett volna, hogy külföldön építse tovább a pályáját. Miért döntött úgy, hogy nem a nemzetközi karriert választja?
A. F.: Nem kellett döntenem, én magyar filmrendező vagyok, az volt a feladatom, hogy a fennálló hatalom elé valamilyen tükröt tartsak, vagy borsot törjek az orra alá. Sokan vagyunk ebben az országban, akik magyar nyelven magyar alkotásokat próbálunk létrehozni, és úgy gondolom, ez sokkal fontosabb. A csehek és a lengyelek közül kimentek páran, közülük egyetlenegy tudott nagy karriert csinálni. Sok barátom itt hagyott bennünket abban a reményben, hogy kint majd világhírű lesz, de egyiknek sem sikerült. Számomra büszkeség és öröm, hogy Magyarországon magyar nyelven emlékeznek a filmjeimre. Egyre több helyen vetítik a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyűt, A nagy generációt és a Végkiárusítást, jóleső érzés találkozni a régi munkáimmal.
Az 1988-as Vadon talán az egyetlen, ami nem kapta meg a megfelelő figyelmet, amikor a mozikba került.
A. F.: A Vadonnal kapcsolatban van bennem egy kis keserűség, mert sikerült egy olyan stábot összeszerveznem, amely végtelenül hitt ebben a filmben. Amikor kijött a film, akkor kezdték el felbontani ’56 hőseinek sírjait. Nincs kifejezés arra az aljasságra, ahogyan meggyilkolták őket. Az exhumálásra terelődött a figyelem, ezért a Vadon nem lett annyira érdekes. Sajnálom, hogy nem futotta be azt a karriert, amit kellett volna.
Tervei között szerepel A nagy generáció és Az utolsó nyáron után egy harmadik film, amellyel lezárja a nagy generáció történetét.
A. F.: A címe Záróra után, nem annyira politikus, mint az eddigi két film, inkább személyes, szeretetről, szerelemről, az egész ’68-asságról szól, ezt szeretném most leforgatni.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2021 szeptemberében indított filmrendezőosztályt. Milyen értékeket szeretne továbbadni a diákoknak?
A. F.: Úgy gondolom, jól felkészült társaságot sikerült kiválasztani. Szimpatikusak, jól érzem velük magam, igyekszem átadni a tudásomat, tapasztalataimat. A filmkészítésben a kíváncsiság leglényegesebb, ahogyan ezt visszafogalmazzák, visszatükrözik a filmeken keresztül. A kíváncsiság egy motor, ami mindig előre visz. A magyar filmnek volt egy nagyon termékeny és erős klasszikus időszaka, amikor jelen voltunk a világ filmművészetében. Arra esküdtem fel, hogy ne felejtsük el, mindig ragyogjon, és ha ez sikerül, elégedett leszek.
Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A nagy generáció örök érvényű filmek, szereplői a becsapott, reményvesztett kisemberek, akiket cserbenhagyott a történelem. András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas, Érdemes Művésszel, filmrendezővel, forgatókönyvíróval és producerrel, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával meghatározó élményeiről, emblematikus filmjeiről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Világlátását alaposan meghatározták a történelmi események. Gyerekként hogyan élte meg 1956-ot?
A. F.: Lassan túl mindenen, ha visszanézek, akkor a visszapillantó tükörben a legfontosabb helyen 1956 áll, ez az erős élmény kihatott az egész életemre. Nemcsak a fiatalságból, hanem az egész ország lakosságából vulkánként tört fel egy szabadság iránti vágy, hogy meg kell szabadulni az elnyomástól. Utána évekig kísérte az embereket a keserű megtorlás, az aránytalan, szörnyű bosszú. Szerencsésnek tartom magam, hogy gyerekfejjel, de felnőtt ésszel tudtam megélni.
Aztán jött 1968, ami csalódottságot hagyott maga után.
A. F.: 1968-at mi valahogy nem olyan erővel éltük át, mint a francia vagy a csehszlovák fiatalok. Mi már túl voltunk ’56-on, és rezignált bölcsességgel állapítottuk meg, hogy tudjuk, mi lesz a vége. A KGST csapatok bevonulása Prágába nem hatott ránk igazán, nem harcoltunk, nem álltunk a csehek mellé, 1956 keserű élményét, a terrort, a megtorlást még mindenki a zsigereiben érezte. Közben a magyar fiatalság átmulatozta ezt az időszakot. Emlékszem arra, hogy azon a napon, augusztus 20-án zajlott a Táncdalfesztivál döntője, ahol az volt a kérdés, hogy ki nyeri meg és melyik dalból lesz országos sláger. Engem ez bosszantott kicsit. Bereményi Géza barátom írta a következő szöveget Cseh Tamás dalához: „Egyik maradt kérlelhetetlenül ’68-as. Prágai, párizsi, egyik sonka, másik szalámi, amiből kedvére zabál az idő. Kiderült, hogy nem voltunk ragály…” Géza megállapítása nagyon szellemes és keserű.
Keserűség, kiábrándultság jellemzi filmjeinek főszereplőit. A viharos történelmi idők élményeiből építette fel ezeket a karaktereket?
A. F.: Ezek mind valós figurák, nem az irodalom által kitalált hősök, hanem kollégáink, barátaink, munkatársaink, és természetesen benne vannak a saját élményeim is. Mindenki azt kérdezi, hogy miért nem készítettem önéletrajzi filmet magamról. A Dögkeselyűben nagyon sok önéletrajzi részlet van, sok helyen saját élményeimből táplálkoztam, ami erősítette a filmbeli szereplő karakterét.
A nagy generáció a disszidálás témáját járja körül. Önnek is lehetősége lett volna, hogy külföldön építse tovább a pályáját. Miért döntött úgy, hogy nem a nemzetközi karriert választja?
A. F.: Nem kellett döntenem, én magyar filmrendező vagyok, az volt a feladatom, hogy a fennálló hatalom elé valamilyen tükröt tartsak, vagy borsot törjek az orra alá. Sokan vagyunk ebben az országban, akik magyar nyelven magyar alkotásokat próbálunk létrehozni, és úgy gondolom, ez sokkal fontosabb. A csehek és a lengyelek közül kimentek páran, közülük egyetlenegy tudott nagy karriert csinálni. Sok barátom itt hagyott bennünket abban a reményben, hogy kint majd világhírű lesz, de egyiknek sem sikerült. Számomra büszkeség és öröm, hogy Magyarországon magyar nyelven emlékeznek a filmjeimre. Egyre több helyen vetítik a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyűt, A nagy generációt és a Végkiárusítást, jóleső érzés találkozni a régi munkáimmal.
Az 1988-as Vadon talán az egyetlen, ami nem kapta meg a megfelelő figyelmet, amikor a mozikba került.
A. F.: A Vadonnal kapcsolatban van bennem egy kis keserűség, mert sikerült egy olyan stábot összeszerveznem, amely végtelenül hitt ebben a filmben. Amikor kijött a film, akkor kezdték el felbontani ’56 hőseinek sírjait. Nincs kifejezés arra az aljasságra, ahogyan meggyilkolták őket. Az exhumálásra terelődött a figyelem, ezért a Vadon nem lett annyira érdekes. Sajnálom, hogy nem futotta be azt a karriert, amit kellett volna.
Tervei között szerepel A nagy generáció és Az utolsó nyáron után egy harmadik film, amellyel lezárja a nagy generáció történetét.
A. F.: A címe Záróra után, nem annyira politikus, mint az eddigi két film, inkább személyes, szeretetről, szerelemről, az egész ’68-asságról szól, ezt szeretném most leforgatni.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2021 szeptemberében indított filmrendezőosztályt. Milyen értékeket szeretne továbbadni a diákoknak?
A. F.: Úgy gondolom, jól felkészült társaságot sikerült kiválasztani. Szimpatikusak, jól érzem velük magam, igyekszem átadni a tudásomat, tapasztalataimat. A filmkészítésben a kíváncsiság leglényegesebb, ahogyan ezt visszafogalmazzák, visszatükrözik a filmeken keresztül. A kíváncsiság egy motor, ami mindig előre visz. A magyar filmnek volt egy nagyon termékeny és erős klasszikus időszaka, amikor jelen voltunk a világ filmművészetében. Arra esküdtem fel, hogy ne felejtsük el, mindig ragyogjon, és ha ez sikerül, elégedett leszek.