2022. február 01. / Pavlovics Ágota
Távolságtartó bevezetőt nem ígérhetek, színházi alakításai, filmszerepei, rendezései, az általa vezetett színház előadásai, írásai réges-régen a rajongójává tettek. Érintőlegesen is jó annak a művészi körnek a sugarainál sütkérezni, amit a neve és alkotóközössége jelent. Erőteljes nyomot
hagyó tanár, amit tanítványai egy szívszorító dallal nyilvánosan köszöntek meg, amikor őrt állt a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületénél. Máté Gáborral szerepeiről, szerepformálásáról meg a közelmúltban a Katona József Színházban bemutatott, Turgenyev- regény nyomán Brian Friel által színpadra írt Apák és fiúk című darabról beszélgettünk.
Már gyerekként elvarázsolta a színház, olyan óriásokat láthatott közelről, mint Gábor Miklós, Pécsi Sándor, Major Tamás. Szeretett volna közülük valakire hasonlítani?
M. G.: Sokat jártam színházba, mert anyám a Madách Színházban volt jegyszedő, de gyerekként nem foglalkoztam ezzel, en bloc szerettem a színházat. Tizenegy éves korom óta rendező akartam lenni, persze kedvenceim voltak, Gábor Miklós és Pécsi Sándor feltétlenül azok voltak.
Színészként hogy kezd felfejteni, majd felépíteni egy karaktert?
M. G.: Minden alak bennünk van, a személyiségünktől legtávolabb állók is, csak elő kell szedni, lehet, hogy csak 2 százaléknyi van bennünk belőle, akkor azt kell felnöveszteni, addig bányászni, amíg elég nagy lesz. Kérdés, tudom-e vállalni, hogy nekem is vannak ilyen tulajdonságaim.
Volt olyan szerepe, amelyre készülve megriadt, olyan érzéseket váltott ki Önből? A Mielőtt befejezi röptét a denevér Lászlója vagy a nem éppen makulátlan Bicska Maxi esetleg?
M. G.: Bennem ez szerencsésen van, élvezetet lelek benne, humorral kezelem, ha tőlem nagyon távoli karaktereket kell alakítanom. A Denevér forgatása például különösen jó hangulatú volt, Tímár Péter rendezővel és Kardos Sándor operatőrrel a felvételek előtt sokat vicceltünk. Lehet, hogy ez védekezés, de jó technika, rémes alakokat játszani, aztán kiszabadulni.
Gyakori megfogalmazás, a színész belebújt mondjuk Molière Orgonjának bőrébe. Az Ön alakításait látva arra tippelek, mindig belebújik a szerepébe, vagy tévedek?
M. G.: Mindkettővel élek, a belebújással és azzal is, hogy külsődlegesen alakulok át, mindkettőben élvezetet találok. Fontosak a gesztusok, a mozgások, a járás, szívesen találom ki egy-egy karakter mozgásvilágát. Amikor sok hasonló szerep jut, akkor persze nehezebb.
Az Apák és fiúkban Nyikolaj Kirszanovot játssza, akinek karakterét jelentősen meghatározza a mozgása, a gesztusai. Ezeket is Ön találta ki?
M. G.: Igen, mindig én találom ki, a rendező pedig szól, ha valami nem tetszik neki. Kirszanov egy kicsit húzza a lábát, de nem akartuk túlzásba vinni a sántaságot, ezért Szakács Györgyi jelmeztervező segített, az egyik cipőmbe tettünk egy 1,5-2 centiméteres betétet. Nem szeretem a kalapot színpadon, de a darab rekkenő hőségben játszódik, így társult a jelmezemhez egy szalmakalap, a második részben el is hangzik, hogy valahol ottfelejtette a kalapját, így volt alkalmam egy kicsit játszani vele.
Kirszanov számomra olyan ember, akiből napjainkban is sok kéne, szelíd, toleráns, szeretetre méltó, nem konfrontálódik, inkább csellózik.
M. G.: Ennyire azért nem pozitív, tele van problémákkal, régen elvesztette a feleségét, ügyetlen, nem ért a gazdálkodáshoz, nem egy csúcsvezető. Ugyanakkor a parasztjaival való kapcsolatában igyekszik modern gondolkodást megvalósítani, és a házvezetőnője lányát, akitől gyereke született, feleségül veszi. Azt, hogy mi a politikailag korrekt, könnyű szajkózni, megvalósítani nehéz, mert sokan nem csak élnek, hanem visszaélnek a segítséggel.
A darabban a fia, Arkagyij azzal biztatja a nihilista Bazarovot, hogy minden úgy lesz megint, mint régen, Bazarov válasza: semmi sem lesz úgy, mint régen. Mintha a mi életünkről beszélnének, ami szintén nem lesz már soha olyan, mint a járvány előtt volt. Hogy látja a színpadról, milyen a színházba visszatért közönség?
M. G.: A színpadról is érezhető – és én sok időt töltök nézőként is bent, mert figyelem, hogy reagál a közönség a rendezéseimre –, hálásak az emberek, hogy színházat kapnak, erőteljesebben érezzük a támogatást, a szeretetet. Féltünk mi is, hogy megszűnik a bizalom, de 100%-ban visszatértek hozzánk a nézők. Persze nem tudhatjuk, mi lesz, mert a járványnak nincs vége, és a szabályok betartása ellenére a társulatban is többen megfertőződtek. Semmi nem lesz úgy, mint régen volt, tervezni sem nagyon lehet, csak azt tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és arra törekszem, hogy márciusig tudassuk a színészekkel, hogy mi vár rájuk.
2018-ban a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában jelent meg Színházi naplók című kötete. A könyv lebilincselő, az ember csak azt sajnálja, hogy 2015-tel véget ér. Folytatta a naplóírást?
M. G.: Naplót mindig írok, de nem azért, hogy könyv legyen belőle, ám ha a kiadó úgy találja, hogy szívesen kiadja, örülni fogok neki.
Könyve hátsó borítóján áll, amikor megtudta, hogy Ascher Tamás rendezésében Bicska Maxi lesz, másként mászkált az utcán. Úgy értve, kicsit a föld felett?
M. G.: Másnak láttam magam, nem jártam a föld felett. Bicska Maxit még azok is ismerik, akik nem foglalkoznak színházzal, egy ilyen szerep küzdelemmel jár, nem csak boldogsággal. Könnyű játszani olyat, amit előttem nem játszott senki, de Maxit sokan játszották, néhányan kiemelkedően. Inkább elnehezít ez a tudat, persze vannak szép pillanatok is, amikor egy előadás után úgy érzem, sikerült a tízes kör közepébe találni, de ez soha nem tart sokáig.
hagyó tanár, amit tanítványai egy szívszorító dallal nyilvánosan köszöntek meg, amikor őrt állt a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületénél. Máté Gáborral szerepeiről, szerepformálásáról meg a közelmúltban a Katona József Színházban bemutatott, Turgenyev- regény nyomán Brian Friel által színpadra írt Apák és fiúk című darabról beszélgettünk.
Már gyerekként elvarázsolta a színház, olyan óriásokat láthatott közelről, mint Gábor Miklós, Pécsi Sándor, Major Tamás. Szeretett volna közülük valakire hasonlítani?
M. G.: Sokat jártam színházba, mert anyám a Madách Színházban volt jegyszedő, de gyerekként nem foglalkoztam ezzel, en bloc szerettem a színházat. Tizenegy éves korom óta rendező akartam lenni, persze kedvenceim voltak, Gábor Miklós és Pécsi Sándor feltétlenül azok voltak.
Színészként hogy kezd felfejteni, majd felépíteni egy karaktert?
M. G.: Minden alak bennünk van, a személyiségünktől legtávolabb állók is, csak elő kell szedni, lehet, hogy csak 2 százaléknyi van bennünk belőle, akkor azt kell felnöveszteni, addig bányászni, amíg elég nagy lesz. Kérdés, tudom-e vállalni, hogy nekem is vannak ilyen tulajdonságaim.
Volt olyan szerepe, amelyre készülve megriadt, olyan érzéseket váltott ki Önből? A Mielőtt befejezi röptét a denevér Lászlója vagy a nem éppen makulátlan Bicska Maxi esetleg?
M. G.: Bennem ez szerencsésen van, élvezetet lelek benne, humorral kezelem, ha tőlem nagyon távoli karaktereket kell alakítanom. A Denevér forgatása például különösen jó hangulatú volt, Tímár Péter rendezővel és Kardos Sándor operatőrrel a felvételek előtt sokat vicceltünk. Lehet, hogy ez védekezés, de jó technika, rémes alakokat játszani, aztán kiszabadulni.
Gyakori megfogalmazás, a színész belebújt mondjuk Molière Orgonjának bőrébe. Az Ön alakításait látva arra tippelek, mindig belebújik a szerepébe, vagy tévedek?
M. G.: Mindkettővel élek, a belebújással és azzal is, hogy külsődlegesen alakulok át, mindkettőben élvezetet találok. Fontosak a gesztusok, a mozgások, a járás, szívesen találom ki egy-egy karakter mozgásvilágát. Amikor sok hasonló szerep jut, akkor persze nehezebb.
Az Apák és fiúkban Nyikolaj Kirszanovot játssza, akinek karakterét jelentősen meghatározza a mozgása, a gesztusai. Ezeket is Ön találta ki?
M. G.: Igen, mindig én találom ki, a rendező pedig szól, ha valami nem tetszik neki. Kirszanov egy kicsit húzza a lábát, de nem akartuk túlzásba vinni a sántaságot, ezért Szakács Györgyi jelmeztervező segített, az egyik cipőmbe tettünk egy 1,5-2 centiméteres betétet. Nem szeretem a kalapot színpadon, de a darab rekkenő hőségben játszódik, így társult a jelmezemhez egy szalmakalap, a második részben el is hangzik, hogy valahol ottfelejtette a kalapját, így volt alkalmam egy kicsit játszani vele.
Kirszanov számomra olyan ember, akiből napjainkban is sok kéne, szelíd, toleráns, szeretetre méltó, nem konfrontálódik, inkább csellózik.
M. G.: Ennyire azért nem pozitív, tele van problémákkal, régen elvesztette a feleségét, ügyetlen, nem ért a gazdálkodáshoz, nem egy csúcsvezető. Ugyanakkor a parasztjaival való kapcsolatában igyekszik modern gondolkodást megvalósítani, és a házvezetőnője lányát, akitől gyereke született, feleségül veszi. Azt, hogy mi a politikailag korrekt, könnyű szajkózni, megvalósítani nehéz, mert sokan nem csak élnek, hanem visszaélnek a segítséggel.
A darabban a fia, Arkagyij azzal biztatja a nihilista Bazarovot, hogy minden úgy lesz megint, mint régen, Bazarov válasza: semmi sem lesz úgy, mint régen. Mintha a mi életünkről beszélnének, ami szintén nem lesz már soha olyan, mint a járvány előtt volt. Hogy látja a színpadról, milyen a színházba visszatért közönség?
M. G.: A színpadról is érezhető – és én sok időt töltök nézőként is bent, mert figyelem, hogy reagál a közönség a rendezéseimre –, hálásak az emberek, hogy színházat kapnak, erőteljesebben érezzük a támogatást, a szeretetet. Féltünk mi is, hogy megszűnik a bizalom, de 100%-ban visszatértek hozzánk a nézők. Persze nem tudhatjuk, mi lesz, mert a járványnak nincs vége, és a szabályok betartása ellenére a társulatban is többen megfertőződtek. Semmi nem lesz úgy, mint régen volt, tervezni sem nagyon lehet, csak azt tudom, hogy mit szeretnék csinálni, és arra törekszem, hogy márciusig tudassuk a színészekkel, hogy mi vár rájuk.
2018-ban a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában jelent meg Színházi naplók című kötete. A könyv lebilincselő, az ember csak azt sajnálja, hogy 2015-tel véget ér. Folytatta a naplóírást?
M. G.: Naplót mindig írok, de nem azért, hogy könyv legyen belőle, ám ha a kiadó úgy találja, hogy szívesen kiadja, örülni fogok neki.
Könyve hátsó borítóján áll, amikor megtudta, hogy Ascher Tamás rendezésében Bicska Maxi lesz, másként mászkált az utcán. Úgy értve, kicsit a föld felett?
M. G.: Másnak láttam magam, nem jártam a föld felett. Bicska Maxit még azok is ismerik, akik nem foglalkoznak színházzal, egy ilyen szerep küzdelemmel jár, nem csak boldogsággal. Könnyű játszani olyat, amit előttem nem játszott senki, de Maxit sokan játszották, néhányan kiemelkedően. Inkább elnehezít ez a tudat, persze vannak szép pillanatok is, amikor egy előadás után úgy érzem, sikerült a tízes kör közepébe találni, de ez soha nem tart sokáig.