Örkény örök 2022. március 03. / Fáy Miklós Büszkék vagyunk az irodalmunkra, és joggal, de azért tudjuk, amit tudnunk kell. A magyar iroda­lom elsősorban líra, és ha valaki több műfajban is remekel, mint Kosztolányi, azért önmagát, ha teheti, nem fordítóként, nem regényíróként határozza meg, hanem költőként. Nagy költőkkel teli vagyunk. De nagy regényírókkal? Nagy színműírókkal? Ha drámaírókról kellene elnevezni az összes színházat, vakargatnánk a fejünket. Madách, Katona, Örkény. És még? Talán Szomory Dezsőről illene már színházat elneveznünk, ha lesz rá megfelelő épület, de most maradjunk inkább Örkénynél. Sokáig tartott, amíg színházat neveztek el róla, csak 2004 óta Örkény az Örkény, de talán ez sem véletlen. Végül is: mennyire volt ő színműíró? Egyfelől teljesen, a Tótéknál és a Macskajátéknál jobb darabot nem írt senki errefelé, másfelől ezek is csak szükségből lettek darabok. Örkény mindkét színházi főművét elbeszé­lés­nek írta meg. Hogy pontosak legyünk, a Tóték filmforgatókönyvnek indult, utána lett belőle kisregény, aztán színdarab, végül eljutott a kiindulóponthoz, és mégis fim lett belőle. Mintha ő maga sem bízott volna a színház műfajában, a szerző ki van téve a színészek és a rendező tehetségének és jóindulatának, nem olyan egyszerű az élet, mint a nyomtatott szöveggel, ami akárhány év múlva is ugyanaz marad. Az idő, amint látjuk, nem igazolta Örkény esetleges félelmeit, a darabokat játsszák, és hiába van a Macska­játék nyakig beleágyazva a maga korába, tele olyan problémákkal, amelyek ma már nem prob­lé­mák, kezdve a Németországban (NSZK-ban) élő testvérrel és a kapcsolattartás nehézségeivel, jönnek az új generációk, és értik, miről van szó. Értik és csodálják Orbánnét, és elhatározzák, hogy ha majd korban oda jutnak, ők is valahogy ezzel a szenvedéllyel szeretnék élni mindennapjaikat. Orbánné örök. Örkény örök. Pont ez az érdekes, hogy akkor is örök, ha nem látszik rajta. Van egy Örkény-bölcsesség, hogy nálunk ha valaki kutyapiszokba lép, akkor is az égre nézve felkiált: ez Magyarország. Amivel Örkény arra célzott, hogy a kutyák másutt is piszkítanak, bárhol bele lehet lépni a potyadékba, ez a világ, és nem Ma­gyar­or­szág. Aztán az idő kifordult Örkény alól, éveken át látta az ember, hogy a boldogabb városokban a kutyatulajdonosok összeszedik maguk (pontosabban kutyájuk) után az ürüléket. Örkényt meghaladta a közszellem, és aki belelépett, immár joggal mondhatta, hogy „ez Magyarország”. Hanem a világ nem hagyta cserben az írót, ma már nálunk is összeszedik a maradékot az ebtartók (többnyire), így ismét nevetséggé válik az, aki halkan belelépve rögtön arról beszél, hogy ebben a sorsüldözött hazában nincs más vesztes, csak ő. Elnézést a szavakért: Örkény tartósabb, mint a kutyapiszok. Ami azt jelenti, hogy örök.