2022. március 15. / Nagy Klaudia
A MOM Kulturális Központ (MOMkult), a XII. kerület zöldövezetében elhelyezkedő intézménye nemcsak a környéken élőknek nyújt változatos programokat, hanem kiemelkedő szerepet tölt be a főváros kulturális életében is. Nem véletlenül, hiszen olyan magas színvonalú fesztiváloknak ad
otthont, mint a Jazzy Fesztivál, valamint a Cziffra Fesztivál. Igazi közösségformáló ereje van, nyugalmas belső kertje baráti találkozók kedvelt színhelye. A MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Hambuch Gerdát arról kérdeztük, hogyan birkóznak meg a vírushelyzettel, mit jelentenek számukra a különböző tagintézmények, és mit tekintenek legfontosabb küldetésüknek.
A pandémia alatt bizonyára jól át kellett gondolniuk a működési stratégiát. Miben változtatta meg a MOMkult működését, milyen tanulságokkal szolgál a járványhelyzet okozta bizonytalansággal járó küzdelem?
H. G.: Mint minden ágazatban, a kulturális területen is rengeteg nehézséggel kellett szembenéznünk a pandémia alatt. Intézménylátogatási tilalom, állandó bizonytalanság, jegyeladás csökkenése, a látogatói létszám komoly visszaesése, elmaradt programok, munkavállalói fluktuáció és még sorolhatnám, de egyet biztosan megfogalmaztunk a magunk számára: csak előre lehet menekülni, alternatív, átmeneti megoldásokat kitalálni, hogy a legnehezebb időszakot átvészeljük, hogy a MOMkult neve továbbra is jelen legyen a kulturális közéletben. A pandémia alatt a teljes kijárási tilalom idején streameltünk programokat, illetve helyeztünk át az online térbe. Ezt tulajdonképpen együtt tanultuk, szoktuk a közönséggel. Amikor már személyes jelenléttel is szervezhetőek lettek a programok, akkor, ha kellett, a nézőszámhoz igazítottuk a helyszínt, de nem mondtuk le. Értem ezalatt azt, hogy a 600 fős színháztermünkből áthelyeztük programokat a 200 fős kamaratermünkbe, az egyébként nagyon impozáns kupolába. Bennem még jobban megerősödött az az érzés, hogy az online tér bár hasznos, de állandóra nem „költöznék” be. Még jobban megbecsüljük azt, ami korábban természetesnek számított. Nemcsak koncert- és rendezvényhelyszín a MOMkult, hanem közösségi tér is, melynek lényege a személyes kapcsolatokon alapszik.
Milyen tervekkel készülnek, hogyan szeretnék visszacsábítani a közönséget, ha csillapodik a pandémia?
H. G.: A színvonalas programkínálaton túl, ami még mindig a legjobb csáberő, a kommunikációt mindenképpen erősíteni kell. Ez szintén nagy változáson ment keresztül az elmúlt időszakban. Két éve nincsenek print kiadványaink, szinte kilencven százalékban az internetes reklámfelületeket használjuk. A kényszerű helyzetből kifolyólag azt tapasztaljuk, hogy ehhez többé-kevésbé a közönség is kezd hozzászokni, információjukat leginkább online szerzik be, de nagyobb tudatossággal kell újragondolni és jó arányokat meghatározni a magunk számára.
A külföldi fellépők arányát próbálják növelni, vagy inkább kiegyensúlyozottságra törekszenek a hazai és külföldi vendégek tekintetében?
H. G.: A külföldi fellépők szerepeltetése még továbbra is kockázatos a pandémia miatt. Nem szüntetjük meg, de nem is növeljük egyelőre. Nagyon reméljük, hogy e téren is hamarosan visszaállhat a kiegyensúlyozottság és a megbízhatóbb tervezés lehetősége.
Fontos megemlítenünk hét tagintézményüket, amelyek segítenek sokszínű programkínálatuk bővítésében.
H. G.: A MOMkult a kőszínházi típusú, nagy díszletes színházi előadásokon kívül szinte minden műfajt lefed, szervez, befogad. A kerületen belül megtalálható gyönyörű tagintézmények, melyek közül nem egy műemlék épület, mind egyedi arculattal rendelkeznek. Ilyen például a 2017-ben felújított Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, mely a Zugligetben található, a Libegő alsó végállomásától pár száz méterre, amit akkor is érdemes felkeresni, ha az ember csak az épületben szeretne gyönyörködni. De ha tájékozódik a nyitvatartási időtartamok felől, egy jó kávé és különlegesen finom sütemény elfogyasztása után a helyben található aktuális helytörténeti kiállítást is megtekintheti. További tagintézményeink, a Barabás Villa, a Hegyvidék Galéria, a Hegyvidéki Kulturális Szalon, a Jókai Klub mind-mind egyedi arculattal rendelkeznek, a háttérben zajló adminisztratív és belső kommunikációs folyamatok ellenére önálló identitással, stratégiával rendelkező entitások.
A főváros kulturális életében milyen szerepet tölt be jelenleg a MOMkult?
H. G.: Bízom benne, hogy azt, amiért dolgozunk. Vagyis hogy kerületi fenntartású intézmény lévén a tagintézményeinkkel elsősorban a kerületi lakosokat szolgáljuk ki, de a MOMkult fővárosi vonzáskörű rendezvény- és programhelyszín. Ezt nemcsak változatos programjainkkal, hanem szolgáltatásaink minőségével is szeretnénk erősíteni.
Hogyan foglalná össze az intézmény kulturális misszióját?
H. G.: Szerintem a kultúra és a kulturális produktumok lényege a szolgálat, az önmagán való túlmutatás. Legyen szó zenéről, mozgásművészetről, irodalomról, képzőművészetről, filmről vagy bármely művészeti ágról, az egyedi művészeti értékükön túl végső soron egyfajta eszközök ahhoz, hogy mi emberek jobbá váljunk, szépüljenek társas kapcsolataink, érzékenyedjen a lelkünk és formálódjon a viselkedéskultúránk. Megérintsen minket egy-egy művészi élmény, s úgy hasson ránk, hogy előidézze a harmóniát mindennapi életünkben, megnyilvánulásainkban, kölcsönhatásban a környezetünkkel. Ez elég magasztos misszió, nem igaz?
otthont, mint a Jazzy Fesztivál, valamint a Cziffra Fesztivál. Igazi közösségformáló ereje van, nyugalmas belső kertje baráti találkozók kedvelt színhelye. A MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját, Hambuch Gerdát arról kérdeztük, hogyan birkóznak meg a vírushelyzettel, mit jelentenek számukra a különböző tagintézmények, és mit tekintenek legfontosabb küldetésüknek.
A pandémia alatt bizonyára jól át kellett gondolniuk a működési stratégiát. Miben változtatta meg a MOMkult működését, milyen tanulságokkal szolgál a járványhelyzet okozta bizonytalansággal járó küzdelem?
H. G.: Mint minden ágazatban, a kulturális területen is rengeteg nehézséggel kellett szembenéznünk a pandémia alatt. Intézménylátogatási tilalom, állandó bizonytalanság, jegyeladás csökkenése, a látogatói létszám komoly visszaesése, elmaradt programok, munkavállalói fluktuáció és még sorolhatnám, de egyet biztosan megfogalmaztunk a magunk számára: csak előre lehet menekülni, alternatív, átmeneti megoldásokat kitalálni, hogy a legnehezebb időszakot átvészeljük, hogy a MOMkult neve továbbra is jelen legyen a kulturális közéletben. A pandémia alatt a teljes kijárási tilalom idején streameltünk programokat, illetve helyeztünk át az online térbe. Ezt tulajdonképpen együtt tanultuk, szoktuk a közönséggel. Amikor már személyes jelenléttel is szervezhetőek lettek a programok, akkor, ha kellett, a nézőszámhoz igazítottuk a helyszínt, de nem mondtuk le. Értem ezalatt azt, hogy a 600 fős színháztermünkből áthelyeztük programokat a 200 fős kamaratermünkbe, az egyébként nagyon impozáns kupolába. Bennem még jobban megerősödött az az érzés, hogy az online tér bár hasznos, de állandóra nem „költöznék” be. Még jobban megbecsüljük azt, ami korábban természetesnek számított. Nemcsak koncert- és rendezvényhelyszín a MOMkult, hanem közösségi tér is, melynek lényege a személyes kapcsolatokon alapszik.
Milyen tervekkel készülnek, hogyan szeretnék visszacsábítani a közönséget, ha csillapodik a pandémia?
H. G.: A színvonalas programkínálaton túl, ami még mindig a legjobb csáberő, a kommunikációt mindenképpen erősíteni kell. Ez szintén nagy változáson ment keresztül az elmúlt időszakban. Két éve nincsenek print kiadványaink, szinte kilencven százalékban az internetes reklámfelületeket használjuk. A kényszerű helyzetből kifolyólag azt tapasztaljuk, hogy ehhez többé-kevésbé a közönség is kezd hozzászokni, információjukat leginkább online szerzik be, de nagyobb tudatossággal kell újragondolni és jó arányokat meghatározni a magunk számára.
A külföldi fellépők arányát próbálják növelni, vagy inkább kiegyensúlyozottságra törekszenek a hazai és külföldi vendégek tekintetében?
H. G.: A külföldi fellépők szerepeltetése még továbbra is kockázatos a pandémia miatt. Nem szüntetjük meg, de nem is növeljük egyelőre. Nagyon reméljük, hogy e téren is hamarosan visszaállhat a kiegyensúlyozottság és a megbízhatóbb tervezés lehetősége.
Fontos megemlítenünk hét tagintézményüket, amelyek segítenek sokszínű programkínálatuk bővítésében.
H. G.: A MOMkult a kőszínházi típusú, nagy díszletes színházi előadásokon kívül szinte minden műfajt lefed, szervez, befogad. A kerületen belül megtalálható gyönyörű tagintézmények, melyek közül nem egy műemlék épület, mind egyedi arculattal rendelkeznek. Ilyen például a 2017-ben felújított Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont, mely a Zugligetben található, a Libegő alsó végállomásától pár száz méterre, amit akkor is érdemes felkeresni, ha az ember csak az épületben szeretne gyönyörködni. De ha tájékozódik a nyitvatartási időtartamok felől, egy jó kávé és különlegesen finom sütemény elfogyasztása után a helyben található aktuális helytörténeti kiállítást is megtekintheti. További tagintézményeink, a Barabás Villa, a Hegyvidék Galéria, a Hegyvidéki Kulturális Szalon, a Jókai Klub mind-mind egyedi arculattal rendelkeznek, a háttérben zajló adminisztratív és belső kommunikációs folyamatok ellenére önálló identitással, stratégiával rendelkező entitások.
A főváros kulturális életében milyen szerepet tölt be jelenleg a MOMkult?
H. G.: Bízom benne, hogy azt, amiért dolgozunk. Vagyis hogy kerületi fenntartású intézmény lévén a tagintézményeinkkel elsősorban a kerületi lakosokat szolgáljuk ki, de a MOMkult fővárosi vonzáskörű rendezvény- és programhelyszín. Ezt nemcsak változatos programjainkkal, hanem szolgáltatásaink minőségével is szeretnénk erősíteni.
Hogyan foglalná össze az intézmény kulturális misszióját?
H. G.: Szerintem a kultúra és a kulturális produktumok lényege a szolgálat, az önmagán való túlmutatás. Legyen szó zenéről, mozgásművészetről, irodalomról, képzőművészetről, filmről vagy bármely művészeti ágról, az egyedi művészeti értékükön túl végső soron egyfajta eszközök ahhoz, hogy mi emberek jobbá váljunk, szépüljenek társas kapcsolataink, érzékenyedjen a lelkünk és formálódjon a viselkedéskultúránk. Megérintsen minket egy-egy művészi élmény, s úgy hasson ránk, hogy előidézze a harmóniát mindennapi életünkben, megnyilvánulásainkban, kölcsönhatásban a környezetünkkel. Ez elég magasztos misszió, nem igaz?