2022. március 17. / Nagy Klaudia
Kiskorától kezdve színésznő szeretett volna lenni, 12 éven keresztül balettozott, 9 évesen pedig már több előadásban fellépett a debreceni Csokonai Színházban. 2020-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Hegedűs D. Géza, Forgács Péter és Marton László osztályában, abban
az évben le is szerződött a Vígszínházhoz, ahol gyakorlatát is töltötte. Csodálatos énektudását két zenés darabban is megmutathatja, a Mágnás Miskában és A padlásban, de olyan tragikus női alakok is megtalálják, mint A nagy Gatsby Myrtle Wilsonja vagy A rendes lányok csendben sírnak Hildája. Csehov egyik legszebb darabjában, a Sirályban Nyinát alakítja, amely a rendhagyó rendezéseiről ismert grúz alkotó, David Doiasvili rendezésében látható a Vígszínházban parádés szereposztással. Márkus Luca színművézszel legújabb szerepéről beszélgettünk.
A vidéken élő két fiatal, Nyina és Kosztya művészi pályáról álmodozik. Ám Nyina beleszeret a híres íróba, Trigorinba, ez a szerelem pedig mindenkinek felforgatja az életét. Milyennek látod ezt a lányt?
M. L.: Amikor annak idején elolvastam a Sirályt, számomra Nyina nem volt annyira izgalmas karakter, nem fogalmazódott meg bennem, hogy de jó lenne eljátszani. Az előadás rendezője, David Doiasvili viszont egy olyan perspektívát mutatott meg, ami számomra eddig ismeretlen volt. Azok a színházi interpretációk, amiket eddig láttam, nagyon egysíkúnak ábrázolták Nyinát. Mindig azt emelték ki, hogy ez a naiv, színházi pályafutásról álmodozó lány beleszeret egy idősebb művészemberbe, Trigorinba, majd hatalmasat csalódik. David megmutatta, hogy ezen kívül még rengeteg másik szín is van ebben a lányban, ha kell, pimasz és provokatív, mikor mire van szüksége a helyzetnek megfelelően.
Moszkvába szeretne menni, sikeres színésznő akar lenni.
M. L.: Vágyik a sikerre, nem látja a mögötte rejlő nehézségeket, sok mindenki így van ezzel, aki erről a pályáról álmodozik. Én viszonylag korán megtapasztalhattam a színházi létet, mert 9 évesen már színpadon játszottam, ezért nem lebegett a szemem előtt egy rózsaszín ködfátyol. Tudtam, hogy ez a pálya kőkemény, fájdalmas is tud lenni, nem csak arról szól, hogy kizárólag azt csináljuk, amit szeretünk, rengeteg a hullámvölgy és a nehézség, főleg egy színésznőnek. Nyina abba a csapdába esik, hogy látja ezeket az óriási művészeket, elképzel valamit naiv fejjel, aztán elmegy Moszkvába, és megtapasztalja, valójában milyen ez a szakma. Elveszíti azt a szabadságot, ahogy vidéken élt. Hiába kapta meg azt, amire vágyott, mindvégig visszafelé tekint, hogy mi változott meg, miért nem tud úgy élni, ahogy akkoriban.
Nyina és Kosztya utolsó találkozása sokféleképpen értelmezhető. Doiasvili milyen koncepció alapján valósította meg ezt a jelenetet?
M. L.: David már az elején leszögezte, hogy ezt a találkozást többféleképpen szeretné megmutatni. Mint amikor az ember hosszú idő után elképzel egy találkozást fejben, például hogy milyen lesz a hangulat, mit fogunk először mondani a másiknak. Többször újrajátsszuk, amiből azt a konklúziót lehet levonni, hogy ez a kapcsolat köztük soha nem fog működni. Akkor sem, ha úgy találkoznak, mint egy amerikai romantikus vígjátékban, vagy mint egy klasszikus csehovi drámában, vagy teljesen más erőviszonyokkal, mint egy rendőr és egy prostituált. Egyik verzió sem hozza vissza azt, ami elmúlt. Nyina nem azért jön vissza, mert még mindig szereti Kosztyát, hanem saját magát keresi. Azért van szüksége a Kosztyával való találkozásra, mert tudja, hogy vele érzett utoljára valami olyat, amit keres magában, és kíváncsi arra, mi történik, ha újra látják egymást.
Ebből arra következtetek, hogy Nyina és Trigorin viszonya is másképp jelenik meg ebben az előadásban.
M. L.: Az első nagy közös kettősük szövegileg úgy építkezik, hogy végig Trigorin beszél magáról, Nyina ül, hallgatja, és csodálattal néz rá. A rendező nem ezt akarta viszontlátni, hanem azt szerette volna, hogy Nyina indukáljon minden gondolatot, ő legyen az aktív, a cselekvő fél ebben a jelenetben, és Trigorin ennek hatására kezdjen el beszélni magáról. Nyina őszintén érdeklődik a férfi iránt, de pontosan tudja, hogy mit kell tennie, mit kell mondania, mikor kell otthagynia, hogy felkeltse Trigorin érdeklődését. Kicsit olyan, mintha ő rántaná bele a viszonyba.
Annyira jó látni, hogy ilyen lelkesedéssel mesélsz az előadásról, hatalmas élmény lehetett Doiasvilivel dolgozni. Szakmailag mit adott számodra a közös munka?
M. L.: David konkrét ötletekkel és gondolatmenettel érkezett, látszott, hogy mindent tud az anyagról. Nem lehetett tőle olyat kérdezni, amire ne tudott volna válaszolni, de emellett nagyon kíváncsi volt ránk. A próbafolyamat során rájöttem, hogy olyan koordinátarendszerben tudok a legszabadabban dolgozni, a saját érzelmeimet igazán megélni, ahol megvannak a fontos pillérek, amelyek egyértelműek és következetesek számomra, és ezekhez képest szabadon mozoghatok. Mindvégig csodásan lehetett szárnyalni David gondolataival, összességében pedig azt érzem, máshová helyezi az összes eddigi munkámat, hogy vele dolgozhattam.
az évben le is szerződött a Vígszínházhoz, ahol gyakorlatát is töltötte. Csodálatos énektudását két zenés darabban is megmutathatja, a Mágnás Miskában és A padlásban, de olyan tragikus női alakok is megtalálják, mint A nagy Gatsby Myrtle Wilsonja vagy A rendes lányok csendben sírnak Hildája. Csehov egyik legszebb darabjában, a Sirályban Nyinát alakítja, amely a rendhagyó rendezéseiről ismert grúz alkotó, David Doiasvili rendezésében látható a Vígszínházban parádés szereposztással. Márkus Luca színművézszel legújabb szerepéről beszélgettünk.
A vidéken élő két fiatal, Nyina és Kosztya művészi pályáról álmodozik. Ám Nyina beleszeret a híres íróba, Trigorinba, ez a szerelem pedig mindenkinek felforgatja az életét. Milyennek látod ezt a lányt?
M. L.: Amikor annak idején elolvastam a Sirályt, számomra Nyina nem volt annyira izgalmas karakter, nem fogalmazódott meg bennem, hogy de jó lenne eljátszani. Az előadás rendezője, David Doiasvili viszont egy olyan perspektívát mutatott meg, ami számomra eddig ismeretlen volt. Azok a színházi interpretációk, amiket eddig láttam, nagyon egysíkúnak ábrázolták Nyinát. Mindig azt emelték ki, hogy ez a naiv, színházi pályafutásról álmodozó lány beleszeret egy idősebb művészemberbe, Trigorinba, majd hatalmasat csalódik. David megmutatta, hogy ezen kívül még rengeteg másik szín is van ebben a lányban, ha kell, pimasz és provokatív, mikor mire van szüksége a helyzetnek megfelelően.
Moszkvába szeretne menni, sikeres színésznő akar lenni.
M. L.: Vágyik a sikerre, nem látja a mögötte rejlő nehézségeket, sok mindenki így van ezzel, aki erről a pályáról álmodozik. Én viszonylag korán megtapasztalhattam a színházi létet, mert 9 évesen már színpadon játszottam, ezért nem lebegett a szemem előtt egy rózsaszín ködfátyol. Tudtam, hogy ez a pálya kőkemény, fájdalmas is tud lenni, nem csak arról szól, hogy kizárólag azt csináljuk, amit szeretünk, rengeteg a hullámvölgy és a nehézség, főleg egy színésznőnek. Nyina abba a csapdába esik, hogy látja ezeket az óriási művészeket, elképzel valamit naiv fejjel, aztán elmegy Moszkvába, és megtapasztalja, valójában milyen ez a szakma. Elveszíti azt a szabadságot, ahogy vidéken élt. Hiába kapta meg azt, amire vágyott, mindvégig visszafelé tekint, hogy mi változott meg, miért nem tud úgy élni, ahogy akkoriban.
Nyina és Kosztya utolsó találkozása sokféleképpen értelmezhető. Doiasvili milyen koncepció alapján valósította meg ezt a jelenetet?
M. L.: David már az elején leszögezte, hogy ezt a találkozást többféleképpen szeretné megmutatni. Mint amikor az ember hosszú idő után elképzel egy találkozást fejben, például hogy milyen lesz a hangulat, mit fogunk először mondani a másiknak. Többször újrajátsszuk, amiből azt a konklúziót lehet levonni, hogy ez a kapcsolat köztük soha nem fog működni. Akkor sem, ha úgy találkoznak, mint egy amerikai romantikus vígjátékban, vagy mint egy klasszikus csehovi drámában, vagy teljesen más erőviszonyokkal, mint egy rendőr és egy prostituált. Egyik verzió sem hozza vissza azt, ami elmúlt. Nyina nem azért jön vissza, mert még mindig szereti Kosztyát, hanem saját magát keresi. Azért van szüksége a Kosztyával való találkozásra, mert tudja, hogy vele érzett utoljára valami olyat, amit keres magában, és kíváncsi arra, mi történik, ha újra látják egymást.
Ebből arra következtetek, hogy Nyina és Trigorin viszonya is másképp jelenik meg ebben az előadásban.
M. L.: Az első nagy közös kettősük szövegileg úgy építkezik, hogy végig Trigorin beszél magáról, Nyina ül, hallgatja, és csodálattal néz rá. A rendező nem ezt akarta viszontlátni, hanem azt szerette volna, hogy Nyina indukáljon minden gondolatot, ő legyen az aktív, a cselekvő fél ebben a jelenetben, és Trigorin ennek hatására kezdjen el beszélni magáról. Nyina őszintén érdeklődik a férfi iránt, de pontosan tudja, hogy mit kell tennie, mit kell mondania, mikor kell otthagynia, hogy felkeltse Trigorin érdeklődését. Kicsit olyan, mintha ő rántaná bele a viszonyba.
Annyira jó látni, hogy ilyen lelkesedéssel mesélsz az előadásról, hatalmas élmény lehetett Doiasvilivel dolgozni. Szakmailag mit adott számodra a közös munka?
M. L.: David konkrét ötletekkel és gondolatmenettel érkezett, látszott, hogy mindent tud az anyagról. Nem lehetett tőle olyat kérdezni, amire ne tudott volna válaszolni, de emellett nagyon kíváncsi volt ránk. A próbafolyamat során rájöttem, hogy olyan koordinátarendszerben tudok a legszabadabban dolgozni, a saját érzelmeimet igazán megélni, ahol megvannak a fontos pillérek, amelyek egyértelműek és következetesek számomra, és ezekhez képest szabadon mozoghatok. Mindvégig csodásan lehetett szárnyalni David gondolataival, összességében pedig azt érzem, máshová helyezi az összes eddigi munkámat, hogy vele dolgozhattam.