2022. Április 07. / Nagy Klaudia
Richard Wagner páratlan életművének utolsó darabja halála előtt egy évvel bemutatott operája, a Parsifal. Nagy hatást gyakorolt rá Wolfram von Eschenbach Parzival és Chrétien de Troyes Perceval il Gallois című eposza, melyek alapján a librettót saját maga írta, és többször átdolgozta. A
rendkívül összetett mű zenéjét 5 évig komponálta. A színpadot felszentelő ünnepi játék középpontjában a megváltás áll egy mitológiai történetbe ágyazva, amelyben a hős lépésről lépésre ismeri meg önmagát, ébred rá saját küldetésére. Parsifal történetét a Magyar Állami Operaház 2022. április 15-én, nagypénteken mutatja be Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében, akivel legújabb bemutatójáról beszélgettünk.
Az előadás premierjét eredetileg 2020-ra tervezték, de a pandémia miatt csak idén áprilisban kerül rá sor. A két év során kidolgozottabb lett a produkció?
A.-T. A.: Merem remélni, hogy igen. A Parsifal olyan mű, amit egy életen át lehet rendezi, mert mindig újabb és újabb rétegeket lehet benne felfedezni. Bayreuthban Wieland Wagner is évenként újrarendezte, ezzel nyugtatom magam. Már kétszer elmaradt a bemutató, így kétféle változatban készült el ugyanaz a koncepció, úgy érzem, hogy harmadik nekifutásra még egy szintet lépett. El tudom képzelni, ha jövőre felújítjuk, újabb szinttel dúsul, hiszen rendkívül gazdag, kimeríthetetlen mű.
Hogyan lehet kortárs nyelven megszólaltatni a 19. században komponált művet?
A.-T. A.: Leginkább az foglalkoztatott Wagner művében, ahogy kezeli az időt. Ez a mű egy mitikus időben játszódik, ahol az idő nem lineárisan halad, hanem vannak időhurkok, párhuzamos idősíkok, a zenében a jövőre vagy a múltban már megtörtént eseményekre utalnak a motívumok, ha ezt sikerül egy furcsa, filozofikus sci-fiben megjeleníteni, akkor azt hiszem, hűek vagyunk a zenei szándékokhoz.
A szokatlan időkezelést hivatott jelezni az is, hogy három különböző életkorú Parsifal jelenik meg a színpadon.
A.-T. A.: Úgy kezdődik, hogy Parsifal megjelenik idősen, és visszagondol a saját fiatalságára, hogyan került ide, hogyan jutott ehhez a ponthoz. Szinte visszamegy az időben, hogy kijavítsa azt a hibát, amit elkövetett a múltjában, és ott megjelenik a gyerek Parsifal is az édesanyjával, akinek megjósolták, hogy valami történni fog, amivel Parsifal talán a megváltó szerepében tud majd kiteljesedni.
A szakirodalomban komoly viták folynak arról, mennyire keresztény ihletésű a darab. Ön hogyan értelmezi Parsifal történetét?
A.-T. A.: Sem a wagneri zenében, sem a történetben nincs semmiféle pátosz. Ezt a későbbi korok tették hozzá a Parsifalhoz, mint ahogyan azt az értelmezést is, hogy kizárólagosan a keresztény valláshoz kapcsolódna, de igazából egy mitológiai felnövekvéstörténet, mindenféle patetikus belemagyarázás nélkül, ahogy egy hős ráeszmél arra, kicsoda ő. Parsifal, ahogy nevének jelentése is mutatja, egy szegény bolond, aki nem tudja, hogy kicsoda, nem tudja, mire hivatott. Erre a „tiszta tudatlan” fiúra várnak az emberek, aki el fogja hozni a megváltást. Ebből a tudatlan emberből a végére hős válik, azaz ráébred, hogy mi az ő küldetése a világban. Wagnernél a schopenhaueri filozófia, a buddhizmus és a keresztény tanítások mindegyike megtalálható a műben, ami sokkal inkább az ősmítoszok jellegére utal.
Sebastian Hannak Faust-díjas német díszlettervező tervezte a Porgy és Bess és A tündérkirálynő látványvilágát is. Ezúttal milyen díszlet készült a monumentális darabhoz?
A.-T. A.: A díszlet a három felvonás különféle jellegét mutatja, hiszen az első egy valóságosabb felvonás, a második álomszerű a viráglányokkal és a varázslattal, és a harmadik felvonás pedig mélyen absztrakt és filozofikus. A három díszlet valójában olyan, mintha ugyanannak a díszletnek a különböző oldalát néznénk. A végén kiderül, hogy mind a három tér ugyanazt a folyosót mutatta, ami Parsifal útja önmaga felismeréséig. Mindhárom tér ugyanarra a rendszerre épül: az önmagunk megismeréséhez vezető út rendszerére.
rendkívül összetett mű zenéjét 5 évig komponálta. A színpadot felszentelő ünnepi játék középpontjában a megváltás áll egy mitológiai történetbe ágyazva, amelyben a hős lépésről lépésre ismeri meg önmagát, ébred rá saját küldetésére. Parsifal történetét a Magyar Állami Operaház 2022. április 15-én, nagypénteken mutatja be Almási-Tóth András művészeti igazgató rendezésében, akivel legújabb bemutatójáról beszélgettünk.
Az előadás premierjét eredetileg 2020-ra tervezték, de a pandémia miatt csak idén áprilisban kerül rá sor. A két év során kidolgozottabb lett a produkció?
A.-T. A.: Merem remélni, hogy igen. A Parsifal olyan mű, amit egy életen át lehet rendezi, mert mindig újabb és újabb rétegeket lehet benne felfedezni. Bayreuthban Wieland Wagner is évenként újrarendezte, ezzel nyugtatom magam. Már kétszer elmaradt a bemutató, így kétféle változatban készült el ugyanaz a koncepció, úgy érzem, hogy harmadik nekifutásra még egy szintet lépett. El tudom képzelni, ha jövőre felújítjuk, újabb szinttel dúsul, hiszen rendkívül gazdag, kimeríthetetlen mű. Hogyan lehet kortárs nyelven megszólaltatni a 19. században komponált művet?
A.-T. A.: Leginkább az foglalkoztatott Wagner művében, ahogy kezeli az időt. Ez a mű egy mitikus időben játszódik, ahol az idő nem lineárisan halad, hanem vannak időhurkok, párhuzamos idősíkok, a zenében a jövőre vagy a múltban már megtörtént eseményekre utalnak a motívumok, ha ezt sikerül egy furcsa, filozofikus sci-fiben megjeleníteni, akkor azt hiszem, hűek vagyunk a zenei szándékokhoz.
A szokatlan időkezelést hivatott jelezni az is, hogy három különböző életkorú Parsifal jelenik meg a színpadon.
A.-T. A.: Úgy kezdődik, hogy Parsifal megjelenik idősen, és visszagondol a saját fiatalságára, hogyan került ide, hogyan jutott ehhez a ponthoz. Szinte visszamegy az időben, hogy kijavítsa azt a hibát, amit elkövetett a múltjában, és ott megjelenik a gyerek Parsifal is az édesanyjával, akinek megjósolták, hogy valami történni fog, amivel Parsifal talán a megváltó szerepében tud majd kiteljesedni.
A szakirodalomban komoly viták folynak arról, mennyire keresztény ihletésű a darab. Ön hogyan értelmezi Parsifal történetét?
A.-T. A.: Sem a wagneri zenében, sem a történetben nincs semmiféle pátosz. Ezt a későbbi korok tették hozzá a Parsifalhoz, mint ahogyan azt az értelmezést is, hogy kizárólagosan a keresztény valláshoz kapcsolódna, de igazából egy mitológiai felnövekvéstörténet, mindenféle patetikus belemagyarázás nélkül, ahogy egy hős ráeszmél arra, kicsoda ő. Parsifal, ahogy nevének jelentése is mutatja, egy szegény bolond, aki nem tudja, hogy kicsoda, nem tudja, mire hivatott. Erre a „tiszta tudatlan” fiúra várnak az emberek, aki el fogja hozni a megváltást. Ebből a tudatlan emberből a végére hős válik, azaz ráébred, hogy mi az ő küldetése a világban. Wagnernél a schopenhaueri filozófia, a buddhizmus és a keresztény tanítások mindegyike megtalálható a műben, ami sokkal inkább az ősmítoszok jellegére utal.
Sebastian Hannak Faust-díjas német díszlettervező tervezte a Porgy és Bess és A tündérkirálynő látványvilágát is. Ezúttal milyen díszlet készült a monumentális darabhoz?
A.-T. A.: A díszlet a három felvonás különféle jellegét mutatja, hiszen az első egy valóságosabb felvonás, a második álomszerű a viráglányokkal és a varázslattal, és a harmadik felvonás pedig mélyen absztrakt és filozofikus. A három díszlet valójában olyan, mintha ugyanannak a díszletnek a különböző oldalát néznénk. A végén kiderül, hogy mind a három tér ugyanazt a folyosót mutatta, ami Parsifal útja önmaga felismeréséig. Mindhárom tér ugyanarra a rendszerre épül: az önmagunk megismeréséhez vezető út rendszerére.