2022. Április 13. / Szász Emese / BMC
Harcsa Veronika jelenleg egy Gadó Gábor gitárművész-zeneszerző szerzeményeit tartalmazó lemez felvételen dolgozik a BMC-ben, melynek előbemutatójára április 22-én kerül sor az Opus Jazz Clubban. A közös munka kihívásai mellett egyre gyarapodó klasszikus zenéhez kapcsolódó munkájáról is kérdeztük az énekesnőt.
Hogyan kezdődött a Gadó Gáborral közös munka?
H. V.: Ő hívott meg énekelni ebbe a projektbe, amiben hatan leszünk összesen a klasszikus zene és a jazz területéről. Különleges a felállás: két fúvós lesz, akik a jazz területéről érkeznek, a belga Laurent Blondiau trombitás az egyik, a másik pedig Ávéd János szaxofonon. Két klasszikus zenész is közreműködik: Zétényi Tamás fog csellózni, a Berlinben élő Csermák Éva pedig hegedülni. Fontos elmondanom, hogy ez a felkérés még Winand Gábor halála előtt érkezett, tehát nem arról van szó, hogy őt helyettesíteném, hiszen ezt a zenét kifejezetten női hangra képzelte el Gadó Gábor.
Inkább a klasszikus zenei affinitásodra alapoz ez a zene, vagy pedig jazzénekesi gondolkodást és hozzáállást feltételez?
H. V.: Ez a zenei anyag – amely egy Händel-ária kivételével kizárólag Gadó-szerzeményekből áll – nagyon nehezen bekategorizálható. Természetesen lesz benne sok improvizáció, de több szinten megjelenik benne a klasszikus zene. A zenészek szintjén éppúgy, mint a hangszerelésben, hiszen a csellóra és a hegedűre olyan szólamokat is írt Gábor, amelyek klasszikus formákat idéznek. Az is a hagyományos jazzhangzást cáfolja, hogy itt nincs ritmusszekció, dob és bőgő. Ezen túl a kompozíciók címei is erősen utalnak a klasszikus zenei inspirációkra: a Hommage á Ustvolskaya munkacímű darabot például a Galina Ustvolskaya szentpétervári zeneszerző személye inspirálta, és van egy Hiromi című opus, amit tudomásom szerint a Kurtág-darabokat is tolmácsoló Hiromi Kikuchi szellemisége és játéka ihletett. Ezen túl én hallom ebben a zenében Bachot és a reneszánsz szerzőket is. De mindezzel a rengeteg komolyzenei utalással együtt is inkább helytálló azt mondani, hogy egy műfajokon átívelő, sok improvizációt tartalmazó album van születőben.
A kompozíciókhoz te magad írod a szöveget. Hogyan dolgozol szövegíróként az ilyen esetekben, amikor nem a saját dallamaidhoz keresel szavakat?
H. V.: Két részre tudom bontani ezeket a kompozíciókat: vannak abszolút dalszerűek és könnyen énekelhetőek, és vannak, amik nagyon nem énekszerűek, hatalmas hangközugrásokkal, sok intonációs kihívással teli, gyors, virtuóz dallamok. Utóbbiak esetében a saját énekesi dolgomat könnyítem meg egy jól megírt szöveggel. A nem énekszerű kompozíciók esetében úgy kezdek el dolgozni a szövegen, hogy először megtanulom a dallamot, majd kipróbálom, hogy milyen magán- és mássalhangzók esnek jól az adott zenei hangra. Mert énekesként az ilyen nehéz darabok esetében rengeteg technikai preferencia van. Művészi szempontból viszont nyilván a legfontosabb a tartalmi része a szövegeknek. Ezért szövegírás közben párhuzamosan próbálom szem előtt tartani a technikai preferenciákat és inspirálódom a zenéből, a címből és a saját egyéni élményeimből.
Nem szokványos, hogy egy énekes már érett előadóként saját műfajától eltérő zenei területeken vesse meg a lábát. Hogyan éled meg a hangod változását az egyre gyarapodó, klasszikus zenei jellegű felkérés nyomán?
H. V.: Engem ez tart fiatalon szerintem. Két és fél évvel ezelőtt, amikor világossá vált számomra, hogy ilyen típusú felkérésből egyre több születik, felkerestem Kéringer Lászlót, akinek odavagyok az énekléséért, és aki kiváló pedagógus is. Ő – bár klasszikus énekes – nem akar belőlem klasszikus énekest faragni. Nem is tudna, meg nekem sem az a célom, hogy elsajátítsam azt az énektechnikát. Sokkal inkább a lehetőségeim bővítésén dolgozunk. Olyan helyeken is rengeteget segít a vele való munka, ahol nem is számítottam ennek az áldásos hatásaira. Azt gondoltam, hogy elsősorban abban fog segíteni, hogy könnyebben és rugalmasabban tudjak magas hangokat kiénekelni, ehhez képest hihetetlenül jól hatott a mély hangjaimra is, amiről azt gondoltam, a jazz révén már nagyobb biztonságot szereztem benne. Tehát ez egy szuper élmény, mert azt érzem, nem egy lezárt készlettel kell dolgoznom. Nyilván az idő előrehaladtával lesznek a hangomnak korlátjai, és organikus hangszerként fog változni a testemmel együtt, de ezzel együtt is reményt keltő megtapasztalni, hogy a hangom képes fejlődni.
Hogyan kezdődött a Gadó Gáborral közös munka?
H. V.: Ő hívott meg énekelni ebbe a projektbe, amiben hatan leszünk összesen a klasszikus zene és a jazz területéről. Különleges a felállás: két fúvós lesz, akik a jazz területéről érkeznek, a belga Laurent Blondiau trombitás az egyik, a másik pedig Ávéd János szaxofonon. Két klasszikus zenész is közreműködik: Zétényi Tamás fog csellózni, a Berlinben élő Csermák Éva pedig hegedülni. Fontos elmondanom, hogy ez a felkérés még Winand Gábor halála előtt érkezett, tehát nem arról van szó, hogy őt helyettesíteném, hiszen ezt a zenét kifejezetten női hangra képzelte el Gadó Gábor.
Inkább a klasszikus zenei affinitásodra alapoz ez a zene, vagy pedig jazzénekesi gondolkodást és hozzáállást feltételez?
H. V.: Ez a zenei anyag – amely egy Händel-ária kivételével kizárólag Gadó-szerzeményekből áll – nagyon nehezen bekategorizálható. Természetesen lesz benne sok improvizáció, de több szinten megjelenik benne a klasszikus zene. A zenészek szintjén éppúgy, mint a hangszerelésben, hiszen a csellóra és a hegedűre olyan szólamokat is írt Gábor, amelyek klasszikus formákat idéznek. Az is a hagyományos jazzhangzást cáfolja, hogy itt nincs ritmusszekció, dob és bőgő. Ezen túl a kompozíciók címei is erősen utalnak a klasszikus zenei inspirációkra: a Hommage á Ustvolskaya munkacímű darabot például a Galina Ustvolskaya szentpétervári zeneszerző személye inspirálta, és van egy Hiromi című opus, amit tudomásom szerint a Kurtág-darabokat is tolmácsoló Hiromi Kikuchi szellemisége és játéka ihletett. Ezen túl én hallom ebben a zenében Bachot és a reneszánsz szerzőket is. De mindezzel a rengeteg komolyzenei utalással együtt is inkább helytálló azt mondani, hogy egy műfajokon átívelő, sok improvizációt tartalmazó album van születőben.
A kompozíciókhoz te magad írod a szöveget. Hogyan dolgozol szövegíróként az ilyen esetekben, amikor nem a saját dallamaidhoz keresel szavakat?
H. V.: Két részre tudom bontani ezeket a kompozíciókat: vannak abszolút dalszerűek és könnyen énekelhetőek, és vannak, amik nagyon nem énekszerűek, hatalmas hangközugrásokkal, sok intonációs kihívással teli, gyors, virtuóz dallamok. Utóbbiak esetében a saját énekesi dolgomat könnyítem meg egy jól megírt szöveggel. A nem énekszerű kompozíciók esetében úgy kezdek el dolgozni a szövegen, hogy először megtanulom a dallamot, majd kipróbálom, hogy milyen magán- és mássalhangzók esnek jól az adott zenei hangra. Mert énekesként az ilyen nehéz darabok esetében rengeteg technikai preferencia van. Művészi szempontból viszont nyilván a legfontosabb a tartalmi része a szövegeknek. Ezért szövegírás közben párhuzamosan próbálom szem előtt tartani a technikai preferenciákat és inspirálódom a zenéből, a címből és a saját egyéni élményeimből.
Nem szokványos, hogy egy énekes már érett előadóként saját műfajától eltérő zenei területeken vesse meg a lábát. Hogyan éled meg a hangod változását az egyre gyarapodó, klasszikus zenei jellegű felkérés nyomán?
H. V.: Engem ez tart fiatalon szerintem. Két és fél évvel ezelőtt, amikor világossá vált számomra, hogy ilyen típusú felkérésből egyre több születik, felkerestem Kéringer Lászlót, akinek odavagyok az énekléséért, és aki kiváló pedagógus is. Ő – bár klasszikus énekes – nem akar belőlem klasszikus énekest faragni. Nem is tudna, meg nekem sem az a célom, hogy elsajátítsam azt az énektechnikát. Sokkal inkább a lehetőségeim bővítésén dolgozunk. Olyan helyeken is rengeteget segít a vele való munka, ahol nem is számítottam ennek az áldásos hatásaira. Azt gondoltam, hogy elsősorban abban fog segíteni, hogy könnyebben és rugalmasabban tudjak magas hangokat kiénekelni, ehhez képest hihetetlenül jól hatott a mély hangjaimra is, amiről azt gondoltam, a jazz révén már nagyobb biztonságot szereztem benne. Tehát ez egy szuper élmény, mert azt érzem, nem egy lezárt készlettel kell dolgoznom. Nyilván az idő előrehaladtával lesznek a hangomnak korlátjai, és organikus hangszerként fog változni a testemmel együtt, de ezzel együtt is reményt keltő megtapasztalni, hogy a hangom képes fejlődni.