2022. június 14. / Szűcs Anikó
Rendezőként több nagy sikerű és a mostani évadban is futó produkció fűződik a nevéhez, 2020 augusztusa óta pedig már azzal is méltán büszkélkedhet, hogy alapított egy női színházat. A Liliom Produkció azóta – a covid ellenére is – már a harmadik darabot állítja színpadra az Anyám
az őrületbe kerget és az Anyatigrisek után. Legújabb előadásuk az Öreglányok című vígjáték, amelynek a premierjét május 7-én tartják a RaM Színházban. A fergetegesnek ígérkező zenés komédia négy olyan, a hetvenes éveiben járó nőről szól, akik életük utolsó fejezetében a hedonizmust és a nevetést választják. Az előadás rendezőjét, Tallós Rita színésznőt a bemutató előtt kérdeztük legújabb munkájáról.
A rendezéseidben rendre tabu témákat feszegetsz. Ezúttal egy olyan darabot állítottál színpadra, amelynek a főszereplői szépkorú hölgyek. Miért éppen ezt a korosztályt választottad?
T. R.: Mivel én női darabokat rendezek, és engem alapvetően a nőket érintő témák, problémák, kérdések foglalkoztatnak, az irány adott volt. Ahogy mondani szoktam, feminista vagyok, a szó jó értelmében, és az én feminizmusom, ami egyébként nem a férfiak ellen szól, hanem a nők mellett, teljes mértékben kiteljesedett ebben a női színházban. Az Öreglányok a harmadik olyan rendezésem, amely egy bizonyos korosztályra fókuszál. Az első, az Anyatigrisek koncert-musical a gyermekvállalás és -nevelés témakörét, az anyaság szépségét és nehézségét járja körül, és tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, valójában mit is jelent szülőnek lenni. „Korban” ezután jön a Játékszín sikerdarabja, a Menopauza, amely az ötvenes korosztályt állítja a középpontba, és most itt a harmadik stáció, ami a szépkorúakra összpontosít, hogy megmutassa, túl a hatvanon, sőt, hetven felett is van élet… Ez a három előadás olyan, mint egy szép trilógia, ugyanakkor ez egy vadonatúj darab és egy ősbemutató: Csík Csaba írta, az én ötletem nyomán. Aki a Menopauzára nem jutott el, azt az Öreglányok nyújtotta élmény garantáltan kárpótolni fogja.
Anélkül, hogy túl sokat elárulnánk a tartalmáról, maga az alaphelyzet sem szokványos...
T. R.: Egy parkban a sors összehoz négy különböző státuszú, felekezetű és kultúrájú „öreglányt”, mai hetveneseket, akikben az a közös, hogy minden tulajdonságukkal együtt felvállalják önmagukat. Ezek az asszonyok őszinték, néha nyersek, ennek ellenére rengeteg könnyedséggel és humorral lettek megáldva. És ami még nagyon fontos: még most is ízig-vérig nők, akik életük utolsó szakaszában úgy döntöttek, hogy a hedonizmust és a jókedvet választják, mert szeretnék még élvezni az életet. Az Öreglányok egy kimondottan felszabadító előadás.
Igencsak különböző karaktereket kellett keresned ehhez a történethez.
T. R.: Négy remek színésznőt kértem fel, és nagy örömömre mind a négyen első szóra igent mondtak, mi több, boldogan jöttek, ami számomra nagy dolog, és egyben megtiszteltetés is, no meg büszkeséggel is tölt el, hogy a színészek szívesen dolgoznak velem. És mi, öten igazán jól tudunk együtt dolgozni. Ami a szereposztást illeti: Rozált, a muzsikus családból származó roma asszonyt Papadimitriu Athina, Ilont, a Jehova-hívő, palóc özvegyasszonyt Oszvald Marika, Dalmát, a római katolikus dámát Kováts Kriszta, valamint Esztert, az enyhén alzheimeres zsidó asszonyt Horváth Zsuzsa alakítja.
Ez az „összeállítással” mintha csak arra akarnátok utalni, hogy milyen színes is ez a világ!
T. R.: Valóban, az előadásnak van egy ilyen üzenete is. Csík Csaba egy olyan darabot írt, amely egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Ennek az egyébként nagyon vicces és rendkívül szórakoztató vígjátéknak van egy nagyon kemény része is, egy „mélyrepülése”, merthogy a szereplőkön keresztül látjuk a huszadik század történelmét, amelynek stigmáit ma is őrizzük… Ez a történet olyan nőkről szól, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, ők mégis minden porcikájukkal azt üzenik: nevess és élj!
Vagyis lehet rajta sírni és nevetni is?
T. R.: Bulvár rendezőként én úgy gondolom, hogy igenis szükség van a minőségi szórakoztatásra. Fontosnak tartom, hogy a színházi élményre vágyók kikapcsolódjanak az alatt a két és fél, három óra alatt, ameddig bent ülnek a nézőtéren, de ebbe belefér egy kis katarzis is, ami elgondolkodtatja a jelenlévőket. Ahogy az összes rendezésemben, ebben is nyomon követhető egyfajta érzelmi hullámvasút, mert az Öreglányokban is vannak olyan részek, olyan szomorú vagy drámai helyzetek, amikor igenis megfagy a levegő, és a néző a meghatottságtól már nyúlna a zsebkendőjéért, aztán mire felocsúdna a közönség, és mielőtt elővenné a zsebkendőt, már megint nevethet. Egy ilyen este után úgy mennek haza a nézők, hogy a látottak nyomot hagynak bennük, sőt, az előadás még egy jó ideig ott motosztál bennük, az agyukban, a lelkükben, és ez nagyon fontos. Akik „csak” szórakozásra vágynak, és csak egy vidám darabot szeretnének látni a színházban, azok is kapnak valami pluszt, ami gazdagítja a lelküket, és amitől akarva-akaratlanul megváltozhat a gondolkodásmódjuk. Nem véletlen, hogy négy ennyire különböző nőt sodort össze az élet. Az Öreglányok elfogadásra, toleranciára és odafigyelésre tanít, amellett hogy rendkívüli módon szórakoztat.
Ráadásul egy zenés komédiáról beszélünk, csupa örökzöld dallammal, ami nyilván sokat hozzáad az egésznek a hangulatához.
T. R.: Zseniális dalok vannak benne! Tizenkét fülbemászó sláger, köztük több olyan dallal, amelyeknek még soha nem írtak szöveget, mint például Scott Joplin The Entertainer című száma. A többi pedig új szöveggel hallható az előadásban: a Meseautó, a Gyere, te nímand vagy az Éjjel az omnibusz tetején, de a Carmenből is felcsendül egy részlet, hogy csak néhányat említsek a jól ismert dallamok közül. A dalszövegek mindegyikét Csík Csaba jegyzi. Biztos vagyok benne, hogy az újjávarázsolt slágerek, különösen a négy kiválóan éneklő színésznő előadásában, elnyerik a közönség tetszését, és a nézők nagyon fogják szeretni ezeket a dalokat.
az őrületbe kerget és az Anyatigrisek után. Legújabb előadásuk az Öreglányok című vígjáték, amelynek a premierjét május 7-én tartják a RaM Színházban. A fergetegesnek ígérkező zenés komédia négy olyan, a hetvenes éveiben járó nőről szól, akik életük utolsó fejezetében a hedonizmust és a nevetést választják. Az előadás rendezőjét, Tallós Rita színésznőt a bemutató előtt kérdeztük legújabb munkájáról.
A rendezéseidben rendre tabu témákat feszegetsz. Ezúttal egy olyan darabot állítottál színpadra, amelynek a főszereplői szépkorú hölgyek. Miért éppen ezt a korosztályt választottad?
T. R.: Mivel én női darabokat rendezek, és engem alapvetően a nőket érintő témák, problémák, kérdések foglalkoztatnak, az irány adott volt. Ahogy mondani szoktam, feminista vagyok, a szó jó értelmében, és az én feminizmusom, ami egyébként nem a férfiak ellen szól, hanem a nők mellett, teljes mértékben kiteljesedett ebben a női színházban. Az Öreglányok a harmadik olyan rendezésem, amely egy bizonyos korosztályra fókuszál. Az első, az Anyatigrisek koncert-musical a gyermekvállalás és -nevelés témakörét, az anyaság szépségét és nehézségét járja körül, és tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, valójában mit is jelent szülőnek lenni. „Korban” ezután jön a Játékszín sikerdarabja, a Menopauza, amely az ötvenes korosztályt állítja a középpontba, és most itt a harmadik stáció, ami a szépkorúakra összpontosít, hogy megmutassa, túl a hatvanon, sőt, hetven felett is van élet… Ez a három előadás olyan, mint egy szép trilógia, ugyanakkor ez egy vadonatúj darab és egy ősbemutató: Csík Csaba írta, az én ötletem nyomán. Aki a Menopauzára nem jutott el, azt az Öreglányok nyújtotta élmény garantáltan kárpótolni fogja.
Anélkül, hogy túl sokat elárulnánk a tartalmáról, maga az alaphelyzet sem szokványos...
T. R.: Egy parkban a sors összehoz négy különböző státuszú, felekezetű és kultúrájú „öreglányt”, mai hetveneseket, akikben az a közös, hogy minden tulajdonságukkal együtt felvállalják önmagukat. Ezek az asszonyok őszinték, néha nyersek, ennek ellenére rengeteg könnyedséggel és humorral lettek megáldva. És ami még nagyon fontos: még most is ízig-vérig nők, akik életük utolsó szakaszában úgy döntöttek, hogy a hedonizmust és a jókedvet választják, mert szeretnék még élvezni az életet. Az Öreglányok egy kimondottan felszabadító előadás.
Igencsak különböző karaktereket kellett keresned ehhez a történethez.
T. R.: Négy remek színésznőt kértem fel, és nagy örömömre mind a négyen első szóra igent mondtak, mi több, boldogan jöttek, ami számomra nagy dolog, és egyben megtiszteltetés is, no meg büszkeséggel is tölt el, hogy a színészek szívesen dolgoznak velem. És mi, öten igazán jól tudunk együtt dolgozni. Ami a szereposztást illeti: Rozált, a muzsikus családból származó roma asszonyt Papadimitriu Athina, Ilont, a Jehova-hívő, palóc özvegyasszonyt Oszvald Marika, Dalmát, a római katolikus dámát Kováts Kriszta, valamint Esztert, az enyhén alzheimeres zsidó asszonyt Horváth Zsuzsa alakítja.
Ez az „összeállítással” mintha csak arra akarnátok utalni, hogy milyen színes is ez a világ!
T. R.: Valóban, az előadásnak van egy ilyen üzenete is. Csík Csaba egy olyan darabot írt, amely egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. Ennek az egyébként nagyon vicces és rendkívül szórakoztató vígjátéknak van egy nagyon kemény része is, egy „mélyrepülése”, merthogy a szereplőkön keresztül látjuk a huszadik század történelmét, amelynek stigmáit ma is őrizzük… Ez a történet olyan nőkről szól, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, ők mégis minden porcikájukkal azt üzenik: nevess és élj!
Vagyis lehet rajta sírni és nevetni is?
T. R.: Bulvár rendezőként én úgy gondolom, hogy igenis szükség van a minőségi szórakoztatásra. Fontosnak tartom, hogy a színházi élményre vágyók kikapcsolódjanak az alatt a két és fél, három óra alatt, ameddig bent ülnek a nézőtéren, de ebbe belefér egy kis katarzis is, ami elgondolkodtatja a jelenlévőket. Ahogy az összes rendezésemben, ebben is nyomon követhető egyfajta érzelmi hullámvasút, mert az Öreglányokban is vannak olyan részek, olyan szomorú vagy drámai helyzetek, amikor igenis megfagy a levegő, és a néző a meghatottságtól már nyúlna a zsebkendőjéért, aztán mire felocsúdna a közönség, és mielőtt elővenné a zsebkendőt, már megint nevethet. Egy ilyen este után úgy mennek haza a nézők, hogy a látottak nyomot hagynak bennük, sőt, az előadás még egy jó ideig ott motosztál bennük, az agyukban, a lelkükben, és ez nagyon fontos. Akik „csak” szórakozásra vágynak, és csak egy vidám darabot szeretnének látni a színházban, azok is kapnak valami pluszt, ami gazdagítja a lelküket, és amitől akarva-akaratlanul megváltozhat a gondolkodásmódjuk. Nem véletlen, hogy négy ennyire különböző nőt sodort össze az élet. Az Öreglányok elfogadásra, toleranciára és odafigyelésre tanít, amellett hogy rendkívüli módon szórakoztat.
Ráadásul egy zenés komédiáról beszélünk, csupa örökzöld dallammal, ami nyilván sokat hozzáad az egésznek a hangulatához.
T. R.: Zseniális dalok vannak benne! Tizenkét fülbemászó sláger, köztük több olyan dallal, amelyeknek még soha nem írtak szöveget, mint például Scott Joplin The Entertainer című száma. A többi pedig új szöveggel hallható az előadásban: a Meseautó, a Gyere, te nímand vagy az Éjjel az omnibusz tetején, de a Carmenből is felcsendül egy részlet, hogy csak néhányat említsek a jól ismert dallamok közül. A dalszövegek mindegyikét Csík Csaba jegyzi. Biztos vagyok benne, hogy az újjávarázsolt slágerek, különösen a négy kiválóan éneklő színésznő előadásában, elnyerik a közönség tetszését, és a nézők nagyon fogják szeretni ezeket a dalokat.