A Spamalot Nyíregyházán (Gyalog galopp) 2022. június 14. / A Spamalot című musicalt az angol abszurd humor legendás képviselői, a Magyarországon is népszerű Monty Python csoport tagjai alkalmazták színpadra, mégpedig ikonikus filmjük, a Gyalog galopp nyomán, de előadásukban felhasználják más ismert művek motívumait is, zenés változatuk egyszersmind musicalparódiává is válik. A valószerűtlen poénok virtuózai semmibe veszik az ismert dramaturgiai fordulatokat és hagyományos színpadi megoldásokat. Mint az a világsikerű film ismerői számára nem titok, a darab Arthur király és a Kerekasztal lovagjainak középkori legendáját meséli el – a szerzőkre jellemző pimasz frivolitással. A történetben egyebek mellett megjelennek a világ leghülyébb ajtónállói, a gyilkos nyúl vagy a fekete lovag, aki levágott végtagokkal már kiegyezik a döntetlenben, a végső cél pedig nem kevesebb, mint hogy szereplőink megtalálják a titokzatos Szent Grált, amely birtokosát égi és földi szerencsével és boldogsággal ajándékozza meg... A nagy sikerű musical 2005-ös New Yorki-i bemutatója után tizennégy Tonyjelölést kapott, melyek közül hármat el is nyert. A nyíregyházi közönség 2022 júniusától Keszég László rendezésében ismerkedhet meg a mulatságosan vergődő angol lovagok hihetetlen kalandjaival a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. |