A 34. Kisvárdai Fesztiválon a díszvendég a Zentai Magyar Kamaraszínház
2022. június 22. /

2022. június 24. és július 2. között rendezik meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, ahol idén is egy öttagú zsűri értékeli a versenyprogram előadásait. A fesztivál díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház lesz. Nyakó Bélát, a Kisvárdai Fesztivál igazgatóját kérdeztük a
műsorról, amelyben a versenyelőadások mellett a szórakoztató és a gasztroszínház is helyet kap.

Miért a Zentai Magyar Kamaraszínházat választották az idei fesztivál díszvendégének?
Ny. B.: Ami áru egy boltban nem kínai, az hamisítvány. Aki a délvidéki színházművészek közül nem Zentáról származik, az… hirtelenjében 18 olyan név jut eszünkbe a maiak közül, aki a Tisza jobb partján fekvő, nyolcvan százalékban magyarok lakta városból indult. Színházi szempontból szellemi szülőhely Zenta, választásunkkal erre az érde­kes­ségre akarjuk a figyelmet felhívni.

Miket láthatunk tőlük?
Ny. B.: Tamási Áron halálának 55. évfordulója kapcsán a Soproni Petőfi Színházzal közös előadásukat, az Ördögölő Józsiás című tün­dér­já­tékot láthatjuk Szarka Gyula kitűnő zenéjével, Pataki András ren­de­zé­sében. A produkció a felnőttek, a gyermekek és a szakmai közönség számára is egyaránt figyelemre méltó lesz. A járvány miatt nem érkezett meg tavaly Zentáról, de idén itt lesz A fogadósnő, Mészáros Tibor vígabszurd felhangú Goldoni-rendezése. Alessandro Baricco Novecento című darabját is meghívtuk ver­se­nyen kívül, Táborosi Margaréta rendezésében.

Hogy állt össze az idei versenyprogram? Az elmúlt pandémiás évek hatottak még az idei műsorra?
Ny. B.: A félelem betegség, gyógyszere a játék, a humor, a kikapcsolódás. Eljátszadozni a helyzetekkel, a szavakkal megkönnyebbülést hoz színésznek, nézőnek egyaránt. A versenyprogram válogatása még a bizonytalanságban kezdődött; ahogy megnyílottak a nézőtérajtók, úgy lettek mind „izmosabbak” az előa­dá­sok. Kikerekedett a műsor.

Kik lesznek a zsűri tagjai? Mi alapján történik a felkérés?
Ny. B.: Az összetételére Balogh Tibor művészeti tanácsadó tesz javaslatot. Ő maga stílusirányoknak nem elkötelezettje, s arra törekszik, hogy a zsűri se legyen ízlésében egyoldalú. Lehetnek zsűritagok a színpad világában tevékenykedők, de színházrajongó kívülállók is. A 2022-es év zsűritagjai Csuja László rendező, Hajdu Imelda színművész, a debreceni Csokonai Színház tagja, Herczeg T. Tamás színész, rendező, Török Viola rendező, a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője és Zalán Tibor költő, író, drámaíró.
Azoknak, akik a könnyedebb műfajt kedvelik, melyik előadásokat ajánlja? Úgy látom, gasztronómiai prog­ra­mok is lesznek.
Ny. B.: Tavaly a székelyudvarhelyiek leptek meg minket a kirakatszínházukkal, most Gyergyó­szent­mik­lósról érkezik a gasztroszínház: vendéglőben adhatnak találkát egymásnak az étkek és színjáték ínyencei. Ezen kívül a Tószínpadon lesz látható a Balkon kilátással (Orlai Produkció), a Tanulmány a nőkről (a Zenthe Ferenc Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója) vagy a Teljesen idegenek (Játékszín), egyebek közt a környéken jól ismert Ötvös András, Tarpai Viktória, Schlanger András és Nagy Sándor köz­re­működésével.

Összesen hány helyszínen zajlik a program?
Ny. B.: Megszokott helyszín a Művelődési Központ Színházterme és a Zsinagóga. A szabadtéri színpadot a vár közelében állítjuk fel, Tószínpad a neve.

Mivel nyit és mivel zár a fesztivál?
Ny. B.: Idén a hivatalos nyitásnál pár nappal korábban kezdünk. Eszenyi Enikő alkalmi társulata a zsi­na­gó­gában fogja próbálni és mutatja be Visky Andrástól A test története című művének egy részletét. A Fesztivált a díjkiosztó ünnepség után a zenés Egynyári kaland című produkció zárja a kisvárdai születésű Nagy Sándor, valamint Peller Anna és Vágó Bernadett előadásában.

Tavaly sokan jelen voltak a szakma képviselői közül, ismert rendezőkkel, színészekkel találkoztunk Kis­vár­da utcáin, a kollégák megnézték egymás játékát, részt vettek az előadást követő napon a beszél­ge­tésekben. Idén is az eddig megszokott szakmai programok lesznek, vagy a háború beleszólt a szervezési munkába?
Ny. B.: Idén is a megszokott programok lesznek, mindennap beszélgetünk az előző napi ver­seny­előa­dásokról, ahová nemcsak a szakma képviselőit látjuk nagy szeretettel, hanem mindenkit, akit behatóbban érdekel a színház. Tartalmas, inspiráló párbeszéd szokott itt kialakulni. Most is lesz középiskolásoknak workshop, ezúttal Balázs Zoltán színész-rendező vezetésével, és ismét készülnek előadásokkal a határon túli színészhallgatók. Várunk mindenkit, s reménykedünk, hogy a Vereckei-hágó felől nem zúdul ránk a borzalom.