„A táncművészet szeretete zsigerileg benne van mindenkiben” 2022. június 22. / Nagy Klaudia A Magyar Táncfesztiválon a hazai táncművészet legjobbjai mutatkoznak meg június 13-19-ig a Győri Balett szervezésében. Az egy héten át tartó seregszemlén a klasszikus balettől a kortárs darabokon át a néptáncig minden műfaj képviselteti magát. A magas nívójú táncprodukciók mellett gyerekelőadások várják a legkisebbeket a 7. Gyermek Táncfesztiválon, ezen kívül szabadtéri koncert, kiállítás, konferencia színesíti a fesztivál programját. A Győri Balett igazgatójával, a Seregi László- és Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész táncművész-koreográfussal, Velekei Lászlóval a hazai táncművészet helyzetéről és a fesztivál sokszínű programkínálatáról beszélgettünk. Hogyan válogatják ki a fesztiválon fellépő előadásokat? Van erre egy külön szakmai team, vagy pályázatok alapján jelentkezhetnek a társulatok? V. L.: Mind a kettő. A fesztivál igazgatója Kiss János, az ő szűrőjén keresztül válogatjuk össze a programot, de természetesen meghallgat minden javaslatot. A csapatunk elég nagy, tanácsadóink többek között Szalay Tamás táncpedagógus és Csepi Alexandra művészeti projektmenedzser, akik elutaznak, és megnézik az előadásokat. Próbálunk mindig olyan darabokat beválogatni, amiket Győrben még nem lehetett látni. Fontos szempont, hogy mindenképpen újdonságok érkezzenek a Táncfesztiválra. Ha végignéz a programon, hogyan értékelné, hol tart most a hazai táncélet? V. L.: Büszkék lehetünk, mert a magyar táncélet rendkívül színes. De azt sem tagadjuk le, hogy az elmúlt időszak megviselte a művészeti águnkat. Ez valamilyen szinten természetes, hisz a pandémia során az emberek óvatosabbak voltak a művészetpártolással. Az áttörés most történt meg, úgy érezzük, hatalmas lélegzet szakadt fel az emberekből, hihetetlen telt házakat produkálunk. A közönségnek szüksége van a művészetre, és szerencsére az elmúlt időszakban már újra dübörög a táncművészet, s bízom abban, hogy ez a jó széria a Magyar Táncfesztiválon is folytatódni fog. Korábban hívtak nemzetközi fellépőket is. Hogy alakul ez most? V. L.: Elsősorban a magyarországi táncművészetre koncentrálunk, magyar együtteseket hívunk meg, és azon belül tematika szerint osztjuk fel néptáncra, kortársakra vagy pedig táncszínházi előadásokra. Talán a pandémia hatása, hogyebben az évben nem tervezünk külföldi fellépőket, bízom benne, hogy a jövő évben már újra nemzetközi lehet a Magyar Táncfesztivál. Határon túli együttes azonban mindig szerepel a programban! Kik lesznek az idei fellépők? V. L.: A nagyszínpadon a nagy együttesek kapnak lehetőséget. Az ünnepi megnyitón a Győri Balett fog debütálni otthonában a One way to Heavennel, amit Hrutka Róberttel és Jamie Winchesterrel közösen hoztunk létre. Ezen kívül olyan nagy nevek fognak szerepelni a nagyszínpadon, mint a Frenák Pál Társulat, a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a Székesfehérvári Balett Színház, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett és vendégül látjuk a Recirquelt, Vági Bence társulatát is. A Kisfaludy Teremben mutatkoznak be a kortárs produkciók, ahol Bozsik Yvette-től a Feledi Projecten keresztül Duda Éváig rendkívül izgalmas darabokat láthatunk. A színház előtt a II. János Pál téren néptáncdélután, néptáncest, táncház, hiphop-show várja a látogatókat. A Táncfesztivállal párhuzamosan megrendezésre kerül a 7. Gyermek Táncfesztivál is. A Győri Balett egész évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megszólítsa a legkisebbeket, az ifjúságot és az egyetemistákat. V. L.: Szándékosan építjük úgy a repertoárt, hogy a Kippkopp és Tipptopp előadásunk a pici babákat szólítja meg, már-már csecsemőszínháznak is hívhatjuk. A Maszkabál az óvodásoknak szól, az ifjúságnak készült a Ne bánts! és az Egy lépéssel közelebb. A következő évben Sebestyén Bálint táncművészünk Antigonéját tervezzük emellett tovább játszani, és szeretnénk bemutatni a Julie kisasszonyt. Szándékosan nyitunk az ifjúság felé, mert nagyon fontos, hogy ebben a felgyorsult és dinamikus világban elérhető művészetet kapjanak. A táncművészet szeretete zsigerileg benne van mindenkiben, csak a sztereotípiákat kell egy kicsit levetkőzni. Nagy hangsúlyt fektetünk rá, a jövőképünket is formálja, ennek tudatában alakítjuk ki az arculatunkat is. Régen a Győri Balett ereje abban rejlett, hogy a közönségből közösséget tudott szervezni. Ez rendkívül erős fegyvertény volt, és azt látjuk, hogy az ifjúsági programokon keresztül meg lehet valósítani. Nem kell, hogy táncművész legyen minden gyerekből, de feladatunk művészetre nyitott, táncszerető közönséget nevelni. A fesztivál különlegessége, hogy elindul a miniFesztivál is. V. L.: A miniFesztivál a Győri Balett produkcióira fókuszál, egészen a miniBalettől a WobbelYogáig. A Ne bánts! című előadásunk, ami a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel, nem is akárhol, hanem egy különleges helyszínen, egy mélygarázsban lesz látható, Sebestyén Bálint és Luigi Iannone táncművészeink új, kísérletező alkotói estjét, az Egy lépéssel közelebbet pedig a Győri Balett stúdiójában lehet megtekinteni. Milyen kísérőprogramokkal készülnek? V. L.: 12 év, 12 kép címmel emlékkiállítást láthat a közönség Markó Iván tiszteletére, aki a Győri Balett alapító igazgatója volt, s mély fájdalmunkra ez év áprilisában elhunyt. Megrendezésre kerül az MMA Nap, ahol ismertetik a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíj programjának eredményeit, továbbá egy érdekes témájú kiállítással egybekötött szimpóziumot is szervezünk Hogyan érkezett a balett Magyarországra? címmel a Múzeumházban. A téren Budapest Bár koncerttől kezdve a flamencóig mindenféle műsor lesz, kubai bár várja a látogatókat, arra számítunk, hogy táncra perdül az egész város – ahogy a mottónk is szól. |