Ünnepi évadra készül a 100 éves Budapesti Operettszínház
2022. július 11. /

Száz év egy intézmény életében is rendkívüli, páratlan mérföldkő, a Budapesti Operettszínház pedig két centenáriumot is ünnepel majd a 2022/2023-as színházi szezonban. Az intézmény fői­gaz­ga­tójával, Kiss-B. Atillával egyebek mellett a jövő évadban bemutatni tervezett előadásokról
beszélgettünk.
Hogyan készülnek a centenárium méltó megünneplésére?
K.-B. A.: Különleges, ünnepekben gazdag évad előtt állunk, amire a Bu­da­pesti Operettszínház teljes társulata megújult erővel készül. Bő­ven lesz ok és alkalom az ünneplésre, hiszen 1922 decemberében kapott az operett műfaja saját otthont a Somossy Orfeum épületéből kialakított színházban, amit 1923-ban neveztek el Fővárosi Operett­szín­háznak. Bécs után így Budapest lett az operett műfaj fővárosa. A jeles napokról nagyszabású gálakoncertekkel tervezünk megemlé­kezni. Egy tucatnál is több gálával készülünk a centenáriumi évadra, amit ezért akár a gálák évadának is nevezhetnénk.

A két évfordulót ünneplő gálák nyilván az eddigieknél is nagyobb pom­pát kapnak…
K.-B. A.: Így van! A jubileumi gálán, december 23-án kuriózumként a tervek szerint felcsendülnek majd részletek Butykay Ákos Olívia hercegnő című művéből is – intézményünk közel száz éve ezzel a művel nyitotta meg kapuit. Gálákban és különlegességekben gazdag lesz nem csupán az évad, hanem a teljes 2023-as év is, aminek az évadon túli részére is számos meglepetést tartogatunk.

Milyen új előadásokat láthat jövőre a Budapesti Operettszínház közönsége?
K.-B. A.: Az elmúlt két évadban bemutatott produkcióink is szinte újaknak tekinthetőek. Ezért kivételesen egy operett és egy musical bemutatását tervezzük, hiszen a pandémiás időszakban oly’ sok értékes és szép előadás jött létre, amelyeket még oly’ kevésszer volt alkalmunk játszani. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján, március idusán Huszka Jenő nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot mutatjuk be Homonnay Zsolt rendezésében, aki egy fergeteges Huszka-gála színpadra állításával már bizonyságot tett az Operettszínházban rendezői kvalitásairól. Túri Erzsébet díszlettervező és Berzsenyi Krisztina jelmeztervező lesznek az alkotótársai. A jubileumi évad musical bemutatóját is magyar szerzők – Pozsgai Zsolt és Szomor György – jegyzik, utóbbi az egyik címszereplője is a Monte Cristo grófja című musicalnak Dolhai Attila és Homonnay Zsolt mellett. Az előadás a La Mancha lovagját és a nagy sikerű Jekyll és Hyde című musicalt is színpadra állító Vincze Balázs rendezésében, Túri Erzsébet díszlettervező és Füzér Anni jelmeztervező közreműködésével valósul meg. Hadd emeljek ki a gazdag centenáriumi programsorozatból egy másik különlegességet – halottak napján és nagypénteken Andrew Lloyd Webber Requiemje csendül majd fel a Budapesti Operettszínház művészeinek, szólistáinak, szimfonikus zene­ka­rának és énekkarának előadásában.
Mit terveznek a Kálmán Imre Teátrumban?
K.-B. A.: Közelebb címmel egy moderált, teljesen új formátumú, zenés produkciókkal fűszerezett kávéházi beszélgetéssorozat elindítását tervezzük a sajátos hangulatú térben, amelynek keretében havi egy-egy alkalommal a Budapesti Operettszínház két-két sztárjával – művészekkel, alkotókkal – is találkozhat a közönség, akik a népszerű dalok mellett érdekes történeteket is megosztanak majd a jelenlévőkkel.

Számos legendás művész lépett színpadra az elmúlt 100 évben a Budapesti Operettszínházban. Róluk is megemlékeznek majd a centenáriumi évadban?
K.-B. A.: A megújult bérletkonstrukciónk kifejezetten ezt a célt szolgálja, adózva a nagy elődök emlé­kének. A következő évadban összesen 14 bérletsorozat közül választhat a közönség, amelyekből hat olyan legendás színész nevét viseli, mint Honthy Hanna, Rátonyi Róbert, Latabár Kálmán, Jávor Pál, Feleki Kamill és Sárdy János.