Szent István Napok Mosonmagyaróvár 2022 2022. augusztus 10. / Öt helyszínen, négy színpadon több mint húsz produkció jelenik meg augusztus 19-20-án Mosonmagyaróvár történelmi belvárosában a Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválján. Gasztroplacc, Gyerkőckert, Vártó és Vár Színpad, Mesterségek utcája és a Szigetköz legnagyobb halászleve várja az érdeklődőket a nemzeti ünnepen. Best of Geszti, Tankcsapda, Boban Markovic, Halász Judit, Pál Utcai Fiúk, Csaknekedkislany, Dánielfy Gergő és az Utazók, Willcox is a fellépők között lesz a kétnapos szabadtéri fesztiválon. ![]() Augusztus 20-án már kora reggel indulnak a programok. A belvárosban a „Mesterségek utcáján” kicsi és nagy egyaránt ízelítőt kaphat a régi mesterségekből 9 órától 15 óráig, úgy mint gyertyamártás, halászhálókészítés, nemezelés, csigatésztakészítés, szíjgyártás, szappankészítés, cipósütés, merítettpapír-készítés, csuhé-, gyékény- és kosárfonó műhely, mackókészítés. Kipróbálhatják a rokkát, megismerkedhetnek a könyvkötővel, a szíjgyártóval. A fesztivál helyszínein élő szobrokkal és mutatványosokkal, gólyalábasokkal találkozhatnak a látogatók. 10 órakor fellép a Mofém Fúvószenekar, a KL Színház marionettjátékával várják a gyerekeket, majd délre elkészül Szigetköz legnagyobb halászleve, melyet óriásbográcsban készítenek szigetközi finomságokból helyi szakácsok. Közben a Jó ebédhez szól a nóta Kosáry Judit és Sebestyén Tamás jóvoltából a Magyar utcán. A Gasztroplacc augusztus 20-án a Magyaróvári Várnál 15 órától Sebő Lili és a MOM koncertjével nyit, akiket az AveEva követ. A Gyerkőckertben 15 órától egészen este 20 óráig óriáslabirintus, kötél-akadálypálya, logikai játszóház, a Manófalvi Kalandvár és arcfestés, csillámtetoválás várja a családokat. Mindeközben a Vártó Színpadon 14 órától Halász Judit „A vitéz kalóz meg a nagymama” koncertjével várja a gyerekeket. 16 órától követi Dánielfy Gergő és az Utazók fellépése, majd 18.30-tól a színpadon a Boban Markovic Orkestar zenél. 21 órától az est szuperprodukciója a Vár Színpadon a Tankcsapda lesz, majd 22.30-tól tűzijáték, és a kétnapos fesztivál zárása 23 órától Willcox fellépése. A Szent István Napokon este a csodás helyszínen fényfestés is elvarázsolja a látogatókat. A Vár Színpad élő nagykoncertjeire kell csak jegyet váltani, minden más program ingyenes. A Best of Geszti és a Tankcsapda koncertekre már elővételben lehet belépőt vásárolni az interneten. A jegyek ára 2500 forint. A belépés 10 év alattiaknak ingyenes. Élő nagykoncertek, színes családi és gyermekprogramok várnak minden korosztályt a folyók által romantikusan átszelt város szívében, ahol gyalogosan és kerékpárral is barangolhatnak. A Vártó és a folyók kellemes és egyedi hangulatot kölcsönöznek a rendezvénynek. Ünnepeljenek Mosonmagyaróváron augusztus 19-20-án a szabadban, de mégis egy folyók ölelte városban, a Szigetköz szívében, ahol két napra a kultúráé a főszerep. Találkozzunk a Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválján Mosonmagyaróváron 2022-ben! |