2022. szeptember 16. /
Mentes Júliával és Béres Bencével, a Katona József Színház új, fiatal színművészeivel Kazimir Annamari beszélgetett.
„Jó érzés, hogy minden este adhatok a közönségnek valamit, amit hazavihetnek” – Mentes Júlia
Hogy telik a nyár?
M.J.: Sokat utazom, pihenek, olvasok. Megpróbálom felhasználni a nyári szünetet arra, hogy feltöltsem az energiakészletemet, hogy ősztől minél frissebben tudjam kezdeni az évadot. Most Nápolyba készülök, az a kedvenc városom.
És miért pont Nápoly, miért az a kedvenc?
M.J.: A szűk utcák, az ódon, magas épületek és a sikátorok nyüzsgő élete engem mindig elvarázsol, miközben néhány utcával arrébb szinte kong a csend. Ezt a kettősséget nagyon szeretem. Meg a Vezúv látványát. De úgy általában a városból áradó kultúra – ami persze egész Olaszország sajátja – magával ragadott.
Egyáltalán nem szeretnék ünneprontó lenni, de ez azért lep meg kicsit, mert bár én még nem jártam ott, nemrég több ismerősöm is arra panaszkodott – egymástól függetlenül –, hogy Nápolyt ugyan gyönyörűnek találta, de sajnos koszosnak és büdösnek is. Ezek szerint nagyon mást érzékeltetek a helyből.
M.J.: Annyi csodát rejt a város, hogy a kosz eltörpül mellette. Sokféleképpen lehet jelen lenni turistaként egy másik országban. Vihetjük a megszokott normánkat és megteremtjük vagy elvárjuk a régi szokásainkat az új helyen, vagy belehelyezkedünk a hely sajátosságaiba, és azokhoz a dolgokhoz kapcsolódunk, amiket adni tud nekünk.
Ez a mentalitás alapvetően jellemző rád? Mármint, hogy ott is a szépet látod meg, ahol mások inkább a hibákat?
M.J.: Általában igen. Alkatilag ilyen vagyok. Sokat mosolygok, amiért sokan is kérdezik, hogy nekem mindig jókedvem van-e. Nyilván nincs, de a nehéz helyzetekben is eddig sokat segített a derűm.
Ha teheted, máskor is sokat utazol, vagy ez ennek a nyárnak a sajátja?
M.J.: Inkább ezé a nyáré. Kemény időszak van mindannyiunk mögött, és még nincs vége. Mindenkiben rengeteg a feszültség, a kétely, bennem is. Ki akartam kicsit szakadni ebből. Egy utazás során ébernek kell lenni, figyelni a körülményekre, az új helyzetekre, és ez növeli a jelenlétet, ami a legjobb megoldás a szorongásokra. Nagyon szeretek egyébként egyedül utazni, ami tudom, hogy sokaknak furcsa, de számomra cseppet sem ijesztő. Sőt.
„Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy Christian Bale szeretnék-e lenni, vagy inkább maga Batman” – Béres Bence
Egyeztetéskor mondtad, hogy épp Salzburgban próbálsz, úgyhogy inkább 14 óra után legyen az interjú. Mit próbáltok?
B. B.: A Freeszfe egyik partneregyeteme a Salzburgi Mozarteum. Itt diplomáztam idén. Most a Mozarteum első-, másod- és harmadéves színész- és rendező-hallgatóival és ukrán vendéghallgatókkal együtt Jelinek A királyi úton című darabját próbáljuk.
Az SZFE-n Máté Gábor és Székely Kriszta osztályában kezdtél, a Freeszfen fejezted be. Ígérem, hogy nem fogok sokat a múltban dagonyázni, de mivel épp Salzburgban vagy, nem igazán érzem elkerülhetőnek, hogy legalább egy kérdés erejéig felmerüljön az egyetemfoglalás és mindaz, ami 2020-ban az SZFE-vel történt. Hol tartasz ma ennek feldolgozásában?
B. B.: Nádas Péter nyitotta meg az idei Könyvhetet. Beszédének zárómondata az volt, hogy „Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom, miben. De elveszíteni sem éri meg.” Az hiszem, én itt tartok jelenleg. De nemcsak az egyetemmel kapcsolatban, hanem mindennel, ami az utóbbi időben velünk történt, és épp aktuálisan körülöttünk zajlik. Nehéz idők. Az egyetem beszántása egyébként szerintem nem is az én osztályomat érintette legrosszabbul, mert mi legalább már túl voltunk az elméleti oktatáson és a szakmai alapok elsajátításán. Ekkor nekünk már a külsős gyakorlatok szerveződtek. Ebből pedig sok esetben szerződtetés is lett. Persze nekünk sem volt könnyű, de minden évfolyamot más szempontból érintett rosszul ez a történet. Azokat sokkal inkább sajnálom, akik épp elkezdték ott a tanulmányaikat, vagy említhetem a felettünk járó rendezőosztályt is, akiknek arról kellett volna, hogy szóljon az az év, hogy legyen négy vizsgarendezésük az Ódryn, ami alapján megmérettetnek és munkalehetőségeket kaphatnak. Ehhez képest egyetlen percet sem tudtak ott dolgozni. Szóval mi a körülményekhez képest viszonylag szerencsések voltunk, mert szakmai értelemben nem maradt ki szinte semmi, néhány utolsó, osztályként létrehozott előadáson kívül. Lelkileg ugyanakkor nagyon megviselt mindenkit. Ezen a részén nehéz túl lenni.
Térjünk is át inkább vidámabb témára, arra, ami alapvetően a beszélgetésünk apropója, hogy ősztől a Katona társulatának tagja leszel. Mennyire lepett meg a felkérés?
B. B.: Alapvetően nem vagyok az a típus, aki bármire is számít. Vagy legalábbis aki előre elbízza magát. Tavaly már volt róla szó, hogy a Katonába megyek gyakorlatra, aminek nagyon örültem – volna –, de akkor még nem volt meg az évad, mivel a járvány átírta az egészet, és az elmaradó vagy elcsúszó előadások miatt nem tudtunk biztos időpontokat egyeztetni. Mindeközben az osztállyal Miskolcon próbáltuk Szőcs Artur rendezésében a Koldusoperát, és ennek a kurzusnak a hozományaként el is hívtak Miskolcra, ahol végül volt négy bemutatóm és egy átvett előadásom. Nagyon jól éreztem magam, és rengeteget tanultam ott. Azt beszéltük meg, hogy 2022 elejéig, amíg a Székely Kriszta-féle Yerma próbái el nem kezdődnek a Kamrában, ott is maradok gyakorlaton, aztán majd meglátjuk. Ebből a meglátjukból lett a katonás szerződtetés, noha a Yerma végül elmaradt.
A teljes terjedelmű interjúk a katonajozsefszinhaz.hu oldalon olvashatók.
„Jó érzés, hogy minden este adhatok a közönségnek valamit, amit hazavihetnek” – Mentes Júlia
Hogy telik a nyár?
M.J.: Sokat utazom, pihenek, olvasok. Megpróbálom felhasználni a nyári szünetet arra, hogy feltöltsem az energiakészletemet, hogy ősztől minél frissebben tudjam kezdeni az évadot. Most Nápolyba készülök, az a kedvenc városom.
És miért pont Nápoly, miért az a kedvenc?
M.J.: A szűk utcák, az ódon, magas épületek és a sikátorok nyüzsgő élete engem mindig elvarázsol, miközben néhány utcával arrébb szinte kong a csend. Ezt a kettősséget nagyon szeretem. Meg a Vezúv látványát. De úgy általában a városból áradó kultúra – ami persze egész Olaszország sajátja – magával ragadott.
Egyáltalán nem szeretnék ünneprontó lenni, de ez azért lep meg kicsit, mert bár én még nem jártam ott, nemrég több ismerősöm is arra panaszkodott – egymástól függetlenül –, hogy Nápolyt ugyan gyönyörűnek találta, de sajnos koszosnak és büdösnek is. Ezek szerint nagyon mást érzékeltetek a helyből.
M.J.: Annyi csodát rejt a város, hogy a kosz eltörpül mellette. Sokféleképpen lehet jelen lenni turistaként egy másik országban. Vihetjük a megszokott normánkat és megteremtjük vagy elvárjuk a régi szokásainkat az új helyen, vagy belehelyezkedünk a hely sajátosságaiba, és azokhoz a dolgokhoz kapcsolódunk, amiket adni tud nekünk.
Ez a mentalitás alapvetően jellemző rád? Mármint, hogy ott is a szépet látod meg, ahol mások inkább a hibákat?
M.J.: Általában igen. Alkatilag ilyen vagyok. Sokat mosolygok, amiért sokan is kérdezik, hogy nekem mindig jókedvem van-e. Nyilván nincs, de a nehéz helyzetekben is eddig sokat segített a derűm.
Ha teheted, máskor is sokat utazol, vagy ez ennek a nyárnak a sajátja?
M.J.: Inkább ezé a nyáré. Kemény időszak van mindannyiunk mögött, és még nincs vége. Mindenkiben rengeteg a feszültség, a kétely, bennem is. Ki akartam kicsit szakadni ebből. Egy utazás során ébernek kell lenni, figyelni a körülményekre, az új helyzetekre, és ez növeli a jelenlétet, ami a legjobb megoldás a szorongásokra. Nagyon szeretek egyébként egyedül utazni, ami tudom, hogy sokaknak furcsa, de számomra cseppet sem ijesztő. Sőt.
„Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy Christian Bale szeretnék-e lenni, vagy inkább maga Batman” – Béres Bence
Egyeztetéskor mondtad, hogy épp Salzburgban próbálsz, úgyhogy inkább 14 óra után legyen az interjú. Mit próbáltok?
B. B.: A Freeszfe egyik partneregyeteme a Salzburgi Mozarteum. Itt diplomáztam idén. Most a Mozarteum első-, másod- és harmadéves színész- és rendező-hallgatóival és ukrán vendéghallgatókkal együtt Jelinek A királyi úton című darabját próbáljuk.
Az SZFE-n Máté Gábor és Székely Kriszta osztályában kezdtél, a Freeszfen fejezted be. Ígérem, hogy nem fogok sokat a múltban dagonyázni, de mivel épp Salzburgban vagy, nem igazán érzem elkerülhetőnek, hogy legalább egy kérdés erejéig felmerüljön az egyetemfoglalás és mindaz, ami 2020-ban az SZFE-vel történt. Hol tartasz ma ennek feldolgozásában?
B. B.: Nádas Péter nyitotta meg az idei Könyvhetet. Beszédének zárómondata az volt, hogy „Ne veszítsétek el a bizodalmat. Nem tudom, miben. De elveszíteni sem éri meg.” Az hiszem, én itt tartok jelenleg. De nemcsak az egyetemmel kapcsolatban, hanem mindennel, ami az utóbbi időben velünk történt, és épp aktuálisan körülöttünk zajlik. Nehéz idők. Az egyetem beszántása egyébként szerintem nem is az én osztályomat érintette legrosszabbul, mert mi legalább már túl voltunk az elméleti oktatáson és a szakmai alapok elsajátításán. Ekkor nekünk már a külsős gyakorlatok szerveződtek. Ebből pedig sok esetben szerződtetés is lett. Persze nekünk sem volt könnyű, de minden évfolyamot más szempontból érintett rosszul ez a történet. Azokat sokkal inkább sajnálom, akik épp elkezdték ott a tanulmányaikat, vagy említhetem a felettünk járó rendezőosztályt is, akiknek arról kellett volna, hogy szóljon az az év, hogy legyen négy vizsgarendezésük az Ódryn, ami alapján megmérettetnek és munkalehetőségeket kaphatnak. Ehhez képest egyetlen percet sem tudtak ott dolgozni. Szóval mi a körülményekhez képest viszonylag szerencsések voltunk, mert szakmai értelemben nem maradt ki szinte semmi, néhány utolsó, osztályként létrehozott előadáson kívül. Lelkileg ugyanakkor nagyon megviselt mindenkit. Ezen a részén nehéz túl lenni.
Térjünk is át inkább vidámabb témára, arra, ami alapvetően a beszélgetésünk apropója, hogy ősztől a Katona társulatának tagja leszel. Mennyire lepett meg a felkérés?
B. B.: Alapvetően nem vagyok az a típus, aki bármire is számít. Vagy legalábbis aki előre elbízza magát. Tavaly már volt róla szó, hogy a Katonába megyek gyakorlatra, aminek nagyon örültem – volna –, de akkor még nem volt meg az évad, mivel a járvány átírta az egészet, és az elmaradó vagy elcsúszó előadások miatt nem tudtunk biztos időpontokat egyeztetni. Mindeközben az osztállyal Miskolcon próbáltuk Szőcs Artur rendezésében a Koldusoperát, és ennek a kurzusnak a hozományaként el is hívtak Miskolcra, ahol végül volt négy bemutatóm és egy átvett előadásom. Nagyon jól éreztem magam, és rengeteget tanultam ott. Azt beszéltük meg, hogy 2022 elejéig, amíg a Székely Kriszta-féle Yerma próbái el nem kezdődnek a Kamrában, ott is maradok gyakorlaton, aztán majd meglátjuk. Ebből a meglátjukból lett a katonás szerződtetés, noha a Yerma végül elmaradt.
A teljes terjedelmű interjúk a katonajozsefszinhaz.hu oldalon olvashatók.